Egy őrült naplója – Keresztes Tamás a kulisszák mögé kalauzol

2018 május 20. vasárnap, 8:00

Till Attila ellátogatott a színházba, ahol egy kis ízelítőt is kapott az előadásból.

Gogol Egy örült naplója című „pétervári elbeszélését”  Bodó Viktor 2016 tavaszán állította színpadra monodráma formájában. A történet főszereplőjét, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás játssza, aki nem először kap főszerepet Bodó-előadásban, rá épült a Katona József Színházbeli híres Ledarálnakeltűntem is, amely érdekes párhuzamként szintén egy kiszolgáltatott kisember kényszerű ámokfutását mutatta be.

Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készül. Keresztes Tamás mellett az előadás másik fontos „szereplője”, a környezetet és atmoszférát megteremtő loop lesz, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje. Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés most is ugyanolyan aktuális.