Kulisszák mögött – Exkluzív épületbejárásra várják az érdeklődőket a Katonába

2018 június 21. csütörtök, 11:01

Június végén, több időpontban is exkluzív épületbejárást szervez a Hosszúlépés a budapesti Katona József Színházzal együttműködve. Várják mindazokat, akik szeretnének másfél órára a Katona intézményének tagjává válni.

A séta leírása:

Itt az alkalom, hogy megismerd a kultikus színház múltját és jelenét. Ha tudni akarod, hogyan született meg az önálló Katona József Színház a nyolcvanas években, milyen kultúrpolitikai csaták álltak az alapítás hátterében és milyen utat tett meg az elmúlt több mint 35 évben, akkor tarts velünk. Megpróbáljuk kideríteni, mi adja a Katona társulatának legnagyobb erősségét, szó lesz a legemlékezetesebb előadásokról, nagy sikerekről és híres színészekről.

Egyedülálló, exkluzív épületbejárásunkon másfél órára a magyar színházi élet megkerülhetetlen intézményének tagjává válunk. Művészbejárón közlekedünk és a kedvenc darabjaink díszleteit fedezzük fel a zegzugos folyosókon. Ha mindig érdekelt milyen lehet a Katona színpadán állni, most kipróbálhatod.

Élj a lehetőséggel és kukkantsunk be együtt a színfalak mögé!

Gyere és fedezd fel velünk a soha nem látható kulisszákat!

A program a Katona József Színházzal együttműködésben valósul meg.

Helyszín: Katona József Színház épülete – 1052, Budapest, Petőfi Sándor utca 6.

Időtartam: 90 perc

Ár: 3 890,- Ft (bruttó)

Időpontok és foglalás ide kattintva.

 
 

Kapcsolódó anyagok