Lengyel Anna dramaturg: “Az exhibicionizmusnál mélyebb vonzalom köt a színházhoz”

2018 november 02. péntek, 8:56

“Lázadó természet vagyok” – mondja a Budapesten született, 49 éves dramaturg, fordító, rendező. Az angol mellett latin szakra is jelentkezett az ELTE-re, de 4 év után a latint amerikanisztikára cserélte, s bár végül csak angolból diplomázott, máig rajongója és kritikusa az amerikai kultúrának. A rendszerváltás egy iowai mormon egyetemen érte, ahová ösztöndíjjal jutott ki. Kislányként színésznő szeretett volna lenni, de rájött, “hogy az exhibicionizmusnál mélyebb vonzalom köt a színházhoz”.

Lengyel Anna dramaturg, műfordító / Fotó: Reviczky Zsolt, HVG

“Vicces, de az egyik fontos fordulat az Operettszínházban történt. Az akkori igazgatónak, Németh Sándornak tanítottam be angolul Feri bácsi szerepét a Csárdáskirálynőből. Megvetettem az operettet, amíg egyszer az Őrült nők ketrecére adott két jegyet, amit nem lehetett visszautasítani. Szégyen, nem szégyen rabul ejtett az előadás. Aztán amikor Szilviaként végszavazhattam neki a színpadon, végleg eldőlt, hogy még abban az évben jelentkezem dramaturg szakra” – mesélte Lengyel Anna, akit fel is vettek a Színművészetire, de már harmadévtől, 1994 és 2002 között a kaposvári színházban, Eörsi István mellett dolgozott. “Még elkaptam az aranykor végét: színházi bölcsőmmé lett a kaposvári műhely, mesteremmé Ascher Tamás.”

Később Schilling Árpád Krétaköréhez szerződött, majd megalapította Magyarország egyetlen dokumentumszínházát. A PanoDráma komoly társadalmi problémákat feszeget, azt tartja, hogy a színháznak hatással kell lennie a társadalomra. A kérdésre, nem naivitás-e ez a mai Magyarországon, Lengyel Anna úgy felelt: “Az általunk is előadott, egy 21 éves amerikai egyetemista fiú meggyilkolásáról szóló dokumentumdráma, a The Laramie Project elérte, hogy Obama elnök a gyűlölet-bűncselekmények közé emelje a homoszexuálisok elleni agressziót. Nálunk még valóban nem volt ilyen hatása egyetlen darabnak sem, de meg se próbáljuk? Azt remélem, hogy aki látta a cigányok elleni gyilkosságokról szóló, Szóról szóra előadásunkat, az azért elgondolkozott”.

A függetlenek helyzete kapcsán azt nyilatkozta: “2-3 évig ki lehet bírni a bizonytalanságot, de aztán az ember belefárad, a kreatív munka helyett folyton azon jár az agya, hogyan tud még összekaparni néhány tízezer forintot a túléléshez. De épp ez a cél, nem cenzúra van, hanem kivéreztetés”.

Sokat dolgozik külföldön, gyakran Ascherral, Schillinggel, Alföldivel, olykor Robert Wilsonnal. A kérdésre, nem gondolt-e arra, hogy külföldön marad, elmondta: “Fulbright-ösztöndíjjal tanultam a Columbia Egyetemen, ott maradhattam volna PhD-zni, de akkor már csaknem 30 éves voltam, dolgozni akartam, színházat csinálni, tehát hazajöttem. Egy idő után aztán már csak úgy mehettem volna külföldre, hogy túl sok kompromisszumot kellett volna kötni, elvégre lassan húsz éve a magam ura vagyok. Rosszabbul bírnám a hazai állapotokat, ha az év felét nem tölteném különféle munkákkal a miénknél boldogabb országokban”.

2017-ben lágyrészszarkómát diagnosztizáltak nála, folyamatosan beszámol az állapotáról a Facebookon. Nemrég Rákparák címmel beszélgetéssorozatot indított a Katona József Színházban és Rák címmel zenés darabra készül: “A darabnak az interjúanyagok mellett lesz megírt szála is, két 40 körüli barátnő története: az egyikük teherbe esik, a másiknál pedig rákot diagnosztizálnak. (…) A rákra nálunk a legtöbb ember ma is úgy tekint mint bélyegre, halálos ítéletre, tele babonás félelemmel, holott rengeteg fajtája, stádiuma van, s közülük nagyon sok gyógyítható. (…) Nagyon bízom abban, hogy meggyógyulok, és mindent meg is teszek érte. De ha végül bele kell halni ebbe a betegségbe, hát akkor ez van. Addig viszont minél teljesebb életet akarok élni. Majd hülye lennék önként lemondani évekről vagy akár évtizedekről, csak mert folyton a haláltól rettegek, vagy mert engedem, hogy a betegségről szóljon az életem. Bakancslistám egyébként nincs, nem hiányzik semmi. Boldog ember vagyok. Reméljük, hogy kilencvenévesen is az leszek” – fogalmazott Lengyel Anna.

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok