“Amit most a szakmáról tudok, azt a színháznak köszönhetem” – Interjú a kecskeméti színház hangtárvezetőjével

2018 december 19. szerda, 7:04
Magyar Teátrum Díjas lett Taraczközi Zoltán. A kecskeméti Katona József Színház hangtárvezetőjét a Teátrumi Társaság ismerte el, mint a színházi háttérszakmák egyik lelkes művelőjét. A díjazottal a megbecsülésről, a szakmájáról, valamint a színházban szerzett tapasztalatairól beszélgettünk.

─ A napokban vehetted át a Magyar Teátrum Díjat. Mit jelent ez a számodra? – kérdeztük Taraczközi Zoltánt.

─ Mindenképp nagy megtiszteltetés. Próbáltam eddig is lelkiismeretesen, legjobb tudásom szerint végezni a munkámat, és szeretném ezt ezután is folytatni. Jó érzés egy ilyen elismerés, de nem szeretném, hogy ez a hétköznapok megszokott rendjén bármit is változtasson.
Hálás vagyok és köszönettel tartozom Cseke Péter direktor úrnak azért, hogy felterjesztett erre a díjra. Külön hálával tartozom Dunai Tamásnak, valamint Kőszegi Ákos színművészeinknek azért, hogy csatlakozva igazgató úrhoz, ajánlásukat adták a nevemhez. Mély és roppant megtisztelő gondolatokkal támogattak mindketten. Köszönet illeti a bíráló bizottságot is, hogy a sok felterjesztett színházi szaki közül − többek között − rám esett a választásuk. A díjátadó gálán, a Nemzeti Színház színpadán próbáltam megköszönni mindenkinek a segítségét, aki csak eszembe jutott, és támogatott a pályámon. Miután alapvetően a színpad „másik” oldalához vagyok szokva, ez elég nehézkesen, a meghatottságtól el-elcsukló hangon sikerült. Remélhetőleg nem hagytam ki senkit, és túlzottan nem bakiztam bele abba a pár mondatba.

─ A korábbi években a kecskeméti színházból Horváth Ilona, korábbi gazdasági vezető és Kovács Menyhért lakatos részesültek hasonló elismerésben. Milyen érzés folytatni ezt a sort?

─ Mindenképp megtisztelő! Mindkettejükről elmondhatom, hogy személyes jó barátaim. Véleményem szerint mindketten szakmájuk, szakterületük kiváló képviselői.
Menyus tipikusan az az ember, aki nem ismer lehetetlent, bármit megcsinál, amit kérünk tőle. Számára a fából vaskarika rutinfeladat, szakmájának egy kiváló művelője, és emberileg is példaértékű.
Ilonával eleinte kicsit nehezen formálódott a kapcsolatunk. Rögösen indultunk, de idővel minden a helyére került, részéről is kialakult a megfelelő bizalom felém. Nagy volumenű fejlesztéseket tudtuk közösen véghezvinni. Például az, hogy a mostani kamaraszínpadunk úgy létezik, ahogy, és olyan felszereltségű, amilyen, az a kettőnk munkakapcsolatának a gyümölcse. Az ő nyugdíjba vonulását követően pár éve ezt a jó kapcsolatot Rimóczi Erikával és a színház kitűnő műszaki vezetésével, Kis Balázzsal és Szabó Csabával próbáljuk folytatni és ápolni. Úgy gondolom, megfelelően.

─ A Magyar Teátrum Díjat egy csapágyról mintázták. Mit szimbolizál?

─ Fekete Péter államtitkár úr ezt igazán frappánsan megfogalmazta a díjátadó gálán. Sajnos én nem tudom úgy visszaadni az elméletet, ahogyan ő elmesélte, de nagyvonalakban így hangzik: fognak egy csapágyat, kivesznek belőle egy golyót, ezt egy ötvössel bearanyoztatják, majd a korábban fogóval kivett golyót immáron kesztyűs kézzel visszarakják a helyére. Ezzel a szimbólummal egyfajta küldetést szeretnének a díjazottakra bízni, miszerint az aranyozott golyó szerepében térjenek vissza a munkahelyi környezetükbe és próbáljanak például szolgálni a többi golyó számára. Munkájukkal és jellemükkel azt a bizonyos csapágyat, mint egy egészet, segítsék a gördülékenység irányába, ezzel gyarapítva a színházuk fényét, megbecsülését.

─ Közösségi oldaladon sokan gratuláltak neked. Egyik kollégád ezt írta rólad: ritka jó ember, aki odafigyeléssel, emberséggel viseltetik mások iránt. Ez családból hozott értek, vagy másoktól tanultad?

─ Nagyon örülök, ha ezt bárki is így gondolja, így látja. Én személy szerint mindig találok magamban hibát, és utólag mindig úgy vélem, hogy lehetett volna ezt jobban is, de hát szerintem ez viszi előre az embert és ez segíti a folyamatos fejlődés útján.
Az, hogy valaki emberséges-e, nagyon viszonylagos. Én határozottan hiszek abban, hogy ha jók vagyunk, és helyesen meg tudjuk ítélni mi a jó út, és azon haladunk, akkor követhetjük el a legkevesebb hibát. Sokat számít egy ilyen gondolkodásmód kialakításában a családi háttér. Engem folyamatosan arra neveltek szüleim, családom, rokonaim és tanítóim egyaránt, hogy kedves, előzékeny és jó legyek másokkal, és akkor viszonzásként is ezt kapom vissza. Az évek során én ezt próbáltam tökéletesíteni, és szeretném mindaddig, amíg a föntiek engedik. Nem hiszek az erőszakban, az agresszivitásban, a klasszikus értelemben vett „teher alatt nő a pálma” elvben. Ha valaki tudja, mit akar, meg van a kellő belső és külső motivációja, akkor meg fogja azt tenni, amit ereje és képességei engednek. Sokkal inkább a logikusságban, a konstruktív, mondjuk úgy, a mérnöki elvekben hiszek, a kompromisszummentes, önérzetes önmegvalósításokkal szemben.

─ Az idei a tizenkettedik évadod a színháznál. Amikor elkezdtél itt dolgozni, gondoltad, hogy ilyen tartós lesz ez az utad?

─ Egyáltalán nem. A diploma megszerzése után több munkahelyen megfordultam, de valamiért sehol sem éreztem igazán jól magam. Amióta az eszemet tudom a zene, és az ezzel kapcsolatos dolgok csodálattal töltenek el, ezért is választottam ezt a szakmát, ezzel is a zenéhez szerettem volna közelebb kerülni. A színházhoz Kéry Balázs akkori hangtárvezető hívott. Nála az államvizsgát követő évad elején már jeleztem, hogy esetleg érdekelné-e egy frissen végzett hangos, de technikai akadályokba ütköztünk, így nem jött össze a munka. Én ezzel le is mondtam a színházról, amennyi visszautasítást kap egy pályakezdő. Egy évvel később, épp az aktuális munkahelyemről léptem ki, amikor megcsörrent a telefonom. Balázs hívott, és kérdezte: lenne kedvem a színháznál dolgozni? Egy órán belül találkoztunk, megbeszéltük a részleteket. Ennek immáron 12 éve.

─ Szakmád szerint kommunikáció-technikai mérnök vagy. Az egyetemen tanultak hány százalékát hasznosítod a színházi munkádban?

─ A SZIE-n – véleményem szerint – igen erős mérnöki gondolkodásmódot vertek a fejünkbe, ami számomra nagyon fontos. Sok elméleti és elvi kérdés válaszát belénk sulykolták. Egy összetett képzési forma részesei lehettünk: jártunk a Műegyetemre órákra, kaptunk tantárgyakat a Szent István király zeneiskolától, jártak hozzánk Kandós tanárok és a multimédia szakma jeles képviselői is tanítottak bennünket, az egyetemünk kiváló tanárai mellett. Jó alapot kaptunk, de gyakorlati szempontból a színháznál szinte teljesen zöldfülűként kezdtem. Amit most a szakmáról tudok, azt közvetlenül és közvetve a színháznak köszönhetem, mint ahogy nagyon sok kiváló emberi és céges kapcsolatot is a színház színeiben építhettem ki. Bátran kijelenthetem, hogy a hazai hangtechnikai iparba gyakorlatilag a színház által, a színházon keresztül kerültem be, és ezért roppant hálás vagyok.

─ Mióta vagy hangtárvezető? Mik a feladataid?

─ Ötödik éve vezetem a hangtárat. Kollégáimmal mi segítjük az előadások megfelelő megszólalását, a színházi előadások teljes hang- és videó része a mi felelősségünk. Beleértve az effekteket, bejátszásokat, videofelvételek elkészítését, lejátszását. Zenekaros előadásoknál a zenekar és a színészek által viselt portok hangosítása, elsősorban a darab rendezőjének és a színház zenei vezetőjének iránymutatása szerint. Az én reszortom például az eszközpark szervizelése, a különböző beszerzések, valamint a fejlesztések koordinálása, kivitelezése. Sajnos a titulus megtévesztő. A hangtár egy kis létszámú csapat, úgy szoktuk mondani 3,5 fő, mert van egy kollégánk, aki nekünk is és a fényeseknek is segít. Ő a mi Jolly Jokerünk. Szóval kis létszámú csapat, és ilyen helyzetben a vezető nem vezető, nem főnök, mielőtt bárki ezt gondolná. Itt a tárvezető feladata inkább az, hogy segítse a kollégáit, ha szükséges, tudja őket tehermentesíteni, tanácsokkal, támogatással lássa el őket, biztosítsa számukra az elérhető és megfelelő technikai lehetőségeket, hátteret, ezzel párhuzamosan minimum ugyanolyan mértékben vegye ki a részét a szereléseknél, építéseknél, átállásoknál és előadások lebonyolításánál. Összegezve az a feladata, hogy a színház működése közben ne legyen észrevehető semmilyen fennakadás hang- és videótechnika terén. Ha nem veszi észre senki, hogy dolgozunk, akkor jól csináljuk, ha valaki észreveszi, hogy dolgozunk, akkor jó eséllyel hibáztunk…

─ Változtál valamiben, amióta gyakorlatilag a színházban élsz?

─ Mindenképpen! Egyrészt öregszem, sajnos. Másrészt valamivel öntudatosabb lettem, egyre könnyebben ki tudok állni a véleményem mellett, egyre könnyebben hangot tudok adni annak, ha valamivel nem értek egyet, vagy valamit helytelennek tartok. Próbálok nem átmenni okoskodóba, de ha valamiről van véleményem és annak találok megfelelő fórumot, ma már egyre könnyebben tudok élni a helyzet adta lehetőséggel.
A személyiségem is változott, formálódott. Nyilván az idő miatt is, de a színház miatt is. Én egy rendkívül zárkózott személyiség voltam, és valahol vagyok is a mai napig. Nagyon fontos számomra az egyedüllét, a magány. Nem tudom miért, de az jó és rendszeresen szükségem van rá. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy az évek előrehaladtával egyre komfortosabban, egyre magabiztosabban létezem társaságban is, egyre nyugodtabban fogadom az emberi közeledéseket, egyre kényelmesebben kezelem az emberekkel létesített kapcsolatokat. Ebben a változásban nagy szerepet játszott, játszik a színház, a kollégáim, a barátaim, az itt élő, dolgozó emberek és az egyik kolléganőm, aki az évek során a legközelebbi, bizalmas barátommá lett.

─ Mi az, ami kikapcsol, és nincs köze a színházhoz?

─ Nem igazán ismerem azt a szót, hogy unatkozni, mindig kell valamit csinálnom, ami egyszerre áldás és átok. Áldás, mert számtalan olyan tevékenység van, ami leköt, ami kikapcsol, átok, mert ezek miatt szinte folyamatosan próbálom magamat utolérni és rendszeresen kések dolgokkal. Szabadidőmben szívesen nézek koncertfelvételeket. Korábban én is próbálkoztam zenéléssel különböző zenekarokban. Nagy álmom, hogy egyszer bekerülhessek a zenészek, zenekarok, a zene világába.
Kedvenc műfaj? Mindenevő vagyok, a technótól a metálig, a komolyzenén át bármit meghallgatok, ami igényes és ami mögött van bármiféle tartalom, egyediség, minőség.

Szerző:
Popovics Zsuzsanna
Kecskeméti Katona József Színház
 
 

Kapcsolódó anyagok