“Hosszú út vezet odáig, hogy este nyugodtan hátradőljek” – Az Operettszínház művészeti főtitkára mesélt

2019 január 05. szombat, 8:00

Az Operett Magazin 2018. szeptember-októberi számában Mátrai Borival, az Operettszínház “motorjával”, azaz művészeti főtitkárával készült interjú. Lapszemle.

A Fidelio.hu cikkéből:

Mátrai Bori művészeti főtitkár az interjúban arról mesélt, feladata sok mindenből áll. Arra a kérdésre, hogy ki i ő valójában, úgy felelt: “Talán a motor, hiszen rajta keresztül történnek azok a dolgok, amitől él a színház. Az előadások, a próbák összeállítása, kezelése, egészen addig, amíg el nem jut a lebonyolításig. A színház műsortervének kialakítása, ami nálunk egyre több helyszínből áll, ettől egyre bonyolultabb összeegyeztetni mindent és mindenkit. Nagyon szövevényes és nagyon nagy felelősséggel járó munkakör. Hosszú út vezet odáig, hogy este nyugodtan hátradőljek.”

Mátrai Bori elárulta, 18 év alatt ezt az évadot rakta a legnehezebben össze. “Nagyon sok a turné, már négy helyen játszunk, egyre több a művész is, de a kapacitás ugyanaz. Ez persze nem panasz. Örülünk, hogy ekkora az igény arra, amit csinálunk, de tény, hogy a sok vendégjáték mellett itthon is működnünk kell és szükséges egy bizonyos előadásszámot produkálnunk megfelelő színvonalon, tehát az embereket ide- oda utaztatjuk előadásokra, külföldre és vissza.”

Mátrai Bori / Fotó: Kleb Attila, Operett Magazin)

Kiderült, napközben soha nincs kikapcsolva a telefonja, sőt nyaralás alatt sem, mert a színház nem áll le, így mindig történhet olyan, ami miatt el kell, hogy érjék. “Amikor dolgozom, akkor pedig a fülemhez van nőve.” – mesélte, majd hozzátette ha ő hibázik, akkor nincs előadás.

“Persze én is szoktam, és olyankor korrigálok, de hál’ Istennek szarvashibát még nem vétettem. Amióta ezt csinálom, még mindenki ott volt, abban az időben és azon a helyen, ahol lennie kellett. Nem tudom kikapcsolni az agyamat és mindig jóval előrébb járok az időben.” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mi kell történjen ahhoz, hogy elmaradjon egy előadás, Mátrai Bori úgy felelt: “Egyeztetési probléma miatt az én pályafutásom alatt még egyszer sem maradt el előadás. Technikai ok miatt igen, vagy nem lekettőzött szereplő betegsége miatt előfordulhat, de az utóbbit inkább igyekszünk megoldani. Minden művész e-mailben kapja meg a havi műsort a szereposztással együtt, na de a saját naptárjukba ők maguk vezetik ezt át. Előfordult, hogy fél órával később kezdtünk, mert mindkét főszereplő azt hitte, hogy a másik játszik aznap. Végül az egyiket el tudtuk indítani otthonról, de volt olyan, hogy ez sem sikerült. Pár éve az egyik vendégművészünk sehol nem volt kezdés előtt. Eszeveszetten hívtam őt is, a másik színházát, a titkárnőjét, a feleségét, de semmi. Hívtam a váltóját is, aki viszont vidéken lakik és mivel későn szóltunk már nem ért volna be. Ekkor már csak tíz perc volt kezdésig… Peller Károly már nem egyszer mentett meg előadást így. Ebben a darabban is játszott, csak egy másik szerepet. Tudjuk róla, hogy szivacs agya van, a kollégái szövegét is tudja, és minden darabot ismer elejétől a végéig. Épp hogy csak elértem, pont egy másik színházban szeretett volna előadást nézni, de egyből bevállalta. Abban a tíz percben, amink maradt, az öltöztetők kitalálták a ruháját, a közönséget értesítettük a változásról, Karesz pedig fülesmonitort kapott, amivel végig tudta játszani az előadást. Csavar a történetben, hogy mai napig alakítja már ezt a szerepet is.” – fogalmazott a művészeti főtitkár, aki azt is hozzátette: “Megnyugodni csak akkor lehet, ha le is ment az a függöny.”

Az egyéb kulisszatitkokról és izgalmas “előadás megmentésekről” a Fidelio.hu-n olvashatnak többet.

Forrás: Operett Magazin / szerző: Virányi Orsolya

 
 

Kapcsolódó anyagok