Vidnyánszky Attila nagyon erős “ellenszél” – Turbuly Lilla, a Kritikusok Céhének elnöke válaszolt

2019 február 03. vasárnap, 7:10

40 éves is elmúlt, amikor főállású írónak állt – nem mintha számítana a kor, de nem hétköznapi, hogy valaki otthagyjon egy jól prosperáló jogi pályát a bizonytalan művészlétért. Turbuly Lilla majd’ 20 éven át próbált egyszerre bíró és író lenni, ám mivel ez nem ment maradéktalanul, gondolt egyet és váltott. Mostanra kilenc különféle kötete (versek, mesék, regények) jelent meg, bemutatták két darabját, irodalmi és színházkritikákat ír és tavaly novemberben a Színházi Kritikusok Céhe elnökének választotta.

Turbuly Lilla / Fotó: Librarius

A teljes interjút itt olvashatja.

A kérdésre, mekkora az egzisztenciális lejtő a jog és a művészet között, úgy válaszolt: “Elég jelentős. Sokáig ezért nem mertem lépni. Tele voltam félelemmel – hogy lehet feladni egy olyan szakmát, ami anyagi biztonságot ad, presztízse van, úgymond nyugdíjas állás egy teljesen bizonytalan művészlétért? Abban sem bíztam igazán, hogy képes vagyok olyat írni, ami megáll a lábán. (…) Az első lökést az adta, hogy megjelent a második regényem is, végső elhatározásra pedig egy sokkoló élmény juttatott: két velem egykorú, nagyon-nagyon közeli barátom egyszerre halt meg akkoriban – ez döbbentett rá, hogy nem lehet engedni a félelemnek. Hogy az ember, csak azért, mert fél, ne próbálja megvalósítani, amit igazán szeretne? És igen, nyilván ez egy sokkal szerényebb életvitelt jelent, de nem élem meg veszteségként. Inkább azt mondom, hogy dönthettem volna öt évvel korábban emellett. Sokkal inkább a helyemen érzem magam” – fejtette ki Turbuly Lilla.

A felvetésre, miszerint színházi kritikáiban szenvedélyesen tud dicsérni, ugyanakkor finoman és körültekintően fogalmazza meg az elmarasztaló véleményét, elmondta: “Talán ez azért van így, merthogy alkotó is vagyok. Igen, ha rosszat látok egy előadásban, azt igyekszem finoman megírni. Alkotóként a másik oldalról is igénylem a kritikát, és ha nagyon élesen fogalmaznak, főleg, ha úgy érzem, igazságtalanul, az szíven tud szúrni Azt hiszem, kritikusként együttérzek az alkotókkal, illetve abban hiszek, hogy ami jó, azt ki kell emelni. Persze meg kell mondani azt is, ha valami rossz, de csak finoman.”

Arról, van-e még a színházi kritikának reno­méja, úgy vélekedett: “Azt gondolom, hogy van. A lapmegszűnésekkel szűkül ugyan a terepe, és van egy nagyon erős ellenszél: Vidnyánszky Attila, ahol lehet, hangsúlyozza, hogy nincs szükség kritikára, nem része a szakmának, nem tud érdemben hozzászólni a színházi munkához, nem is olvassák, ugyanakkor van a másik oldal, akik meg nagyon igénylik. Budapesten a fiatal alkotók és a fiatal társulatok, illetve a vidéki és a határon túli színházak, akikre nagyon kevés figyelem jut.”

Idén szeptemberben már 40. alkalommal adja át a Céh a kritikusok díját, ami továbbra is egy nívós szakmai elismerés.  Ennek kapcsán kifejtette: “Sajnos anyagi elismeréssel tényleg nem jár, „csak” erkölcsi és szakmai csokidíjakat osztunk, de azért számon tartják a színészek és a színházak is, ki kapott már, kit jelöltek. Kizárólag szakmai díjból kevés van. Most a 40 éves jubileumra rá is készülünk kicsit – havi gyakorisággal elindítottunk egy sorozatot, melyben kritikusokkal és díjazottakkal beszélgetünk –, első alkalommal Nánay István és Csákányi Eszter voltak a vendégeink. Esztert már hat alkalommal díjaztuk, és anno az ő ötlete volt, hogy a díjátadót gálaként rendezzük meg.”

A teljes interjút itt olvashatja.