“A súgó mindent tud egy előadásról” – Interjú Fodor Mariannával

2019 február 20. szerda, 7:00

A színházi súgó munkája rejtélyes. Ő az, aki a súgólyukból, vagy ki tudja honnan, a díszlet titkos zugaiból segíti a színészeket biztonságérzetük megteremtésében. Fodor Marianna 16 éve szinte minden estéjét a színfalak mögött tölti: ő súgja a nagyszínpad minden előadását. Választott hivatásáról, a súgás felelősségéről és műhelytitokról beszélgetett Gyárfás Dorka.

Hogyan lettél súgó?

Középiskolás koromban találtam ki, hogy majd az életem során valamikor színházi súgó leszek. Aztán Külkereskedelmi Főiskolára mentem, és pont belecsöppentem a rendszerváltás cégalapítási kavarodásába. Tizenegynéhány évig dolgoztam a kereskedelemben, bármeddig lehetett volna csinálni, de 2002 tavaszán valahogy már nem találtam benne semmi érdekeset. Úgy éreztem, hogy szép volt, jó volt, de eljött a pillanat, amikor váltanom kell. Lefűztem szépen a dossziékat és megköszöntem a tulajdonosnak az addigiakat.

Nem is volt színházi tapasztalatod?

Olyannyira nem, hogy 10 évig szinte nem is jártam színházba. Nem vagyok pesti, ismeretségem sem volt, a közeget sem ismertem.

Egyszer csak bekopogtál ide?

Nem, egyáltalán nem tudtam, hogy hol fogok kikötni. Egy hónapig gondolkodtam otthon, hogy vajon hogyan törjek be a színház világába. Akkor még ment Szilágyi János Halló, itt vagyok!című műsora, hát felhívtam, és megkérdeztem tőle, hogy mit gondol erről. Nem nagyon tudott hozzászólni, de összekötött Mácsai Pállal, akit felhívtam és pár nap múlva bementem hozzá: megpróbált ugyan lebeszélni, de nem sikerült. Tőle kaptam meg a magyar súgók nagyasszonyának, Tar Marinak a telefonszámát. Őt is felhívtam, kedvesen fogadott, épp egy darabot kezdett próbálni a Madách Színházban, és megengedte, hogy rendszeresen bejárjak hozzá. Nagyon támogatott, hogy, ez jó lesz nekem. Azóta is hálás vagyok neki. Aztán egyszer csak kaptam egy telefont, hogy éppen embert keresnek itt, hát bejöttem és azóta is itt vagyok. Alig két hónap alatt lezajlott minden, 2002. október 15-én kezdtem.

Elég sorsszerűnek hangzik.

Igen, jó döntés volt. A kocka el lett vetve.

Mennyire hasonlít a valóság ahhoz, amit tizenévesen elképzeltél?

Teljesen fedi egymást. Azt hozta ez a munka, amit vártam. Az a nagyon szép ebben a munkában, hogy a súgó mindent tud egy előadásról. Egyike azon keveseknek, akik ott vannak a produkció születésénél, szinte a kezdetektől az utolsó előadásig. A legközelebbről követem végig az egész születését, virágba borulását és életét. A New York-i komédiát például már 12 éve csinálom.

A próbafolyamatot az olvasópróbán kezded?

Alapvetően igen. Sajnos ott ismerkedem meg én is a szöveggel, pedig jobb lenne, ha hamarabb elolvashatnám, főleg, mert egy olvasás után még nem lehet olyan jártassággal rendelkezni a szövegben, mint ahogy sokszor elvárják tőlem.

Gondolom, nagyon jól kell ismerned a színészeket, hogy kinek mi a munkamódszere, vagy a gyenge pontja?

Igen. Jót tesz az emberismeret. Nem zsenge ifjúként kezdtem, de ez csak az előnyömre vált. Meggyőződésem, hogy kell hozzá egy gazdag előélet, az itt csak hasznos tud lenni.

Hogy ismered meg a színészek munkamódszereit?

Mindenkit máshogy, hiszen mindenki más alkat, más a habitusuk. Nekem alapvetően alkalmazkodni kell tudni. Ezért mondom, hogy az emberismeret és az élettapasztalat nagyon fontos. Szerintem mindent meg lehet oldani, mindenkivel meg lehet találni a hangot, mindenkihez van egy kulcs, vagy ha nincs, akkor nem akarja, hogy legyen, és nem kell erőltetni.

Mennyire szoros a színész és a súgó kapcsolódása?

Színésze válogatja, kinek mennyire van igénye az én külső visszajelzésemre. Vannak olyanok, akik előadás közben várnak visszajelzést tőlem anélkül, hogy súgnom kellene nekik. Például jelzem, hogy jó volt, vagy mi következik, vagy merre menjen. Ilyenkor nem a baj miatt kell kommunikálni, hanem egyszerűen csak a mankó miatt. De súgni alapvetően akkor súgunk, ha muszáj. Ha azzal tudjuk csak továbblendíteni az ügyet. Az a korszak elmúlt már, amikor a régi színészlegendáknak saját súgójuk volt, és csak vele dolgoztak.

A súgás sem úgy működik, mint régen, vagy mégis?

Nálunk valamennyire úgy működik, mert mi visszahoztuk a súgólyukat. Vannak olyan előadások ahol bizony onnan dolgozom, például a Pletykafészek, vagy az Illatszertár.

Miért került vissza a súgólyuk?

Mert az előadás biztonsága érdekében szükség volt rá. A díszlettervezők híresen nem foglalkoznak azzal a faktorral, hogy van egy ember, aki előadás közben dolgozik valahonnan, ezért mindig nagy dilemma, hogy honnan lehet súgni. Előadásonként eldöntendő, hogy kell-e, vagy nem a súgólyuk. Ha nincs súgólyuk, akkor a díszlet valamelyik pontjából kell súgnom, a Függöny fel!-ben 3 különböző helyről súgok, és négyszer változtatok helyet előadás közben.

Hogyan érzel rá az elakadásra, hogy most súgni kell?

Erre mondta azt a Mácsai Pál, hogy az még nagyon sok évbe fog telni, amíg megtanuljuk, hogy a színész elfelejtette a szöveget, vagy játszik. De a nagyon sok év alatt meg lehet ezt tanulni. Egyrészt mert ismerem a színészt és ismerem az előadást. Akkor és ott kell dönteni, hogy közbeavatkozom-e, vagy sem, és nem mindig döntök ugyanúgy. Volt olyan, hogy az előadást záró utolsó mondatot nem súgtam be, mert úgy ítéltem meg, hogy jobb ha nem hangzik el, mintha a néző azt hallja meg, hogy én a nagy csöndbe besúgom, és utána hangzik el. Az sokkal rombolóbb lett volna. Ez is az egyik szépsége a szakmának, hogy nincsenek bevált, alkalmazható sémák. De azt tudni kell, hogy amikor baj van, tehát súgni kell, akkor amit mondok, azt a színész mindenféle gondolkodás és megfontolás nélkül elismétli. Nagy felelősség, hogy olyat kell mondanom, amiből rájön, hogy hol van, és folytatni tudja a mondatot.

Jól látom, hogy folytonosságot és stabilitást kell sugároznod?

Igen, az alapvető funkcióm a biztonságérzet megteremtése. Sokszor már az a tudat, hogy ott vagyok, biztosítja ezt. Nagyon érdekes, mert előfordult már, hogy beteg voltam, köhögnöm kellett, és ezért hátrébb húzódtam (bár Tar Mari szerint egy súgónak egyáltalán nem szabad köhögnie), és azonnal megérezték, hogy a koncentrációm máshova tolódott. Esténként nekem az a dolgom, hogy észnél legyek.

Írta | Gyárfás Dorka 
Fotó | Tomhauser Tamás