“Szeretem, ha nem a járt úton indulunk el” – Hoffer Károly válaszolt

2019 március 04. hétfő, 7:26

Hoffer Károly nagyon fiatal még, de már a bábos szakmán túl is ismerik a nevét. Egészen megható az, ahogy a bábokról beszél, és talán pont ez a ragaszkodás teszi olyan szerethetővé az általa kitalált és/vagy életre keltett figurákat.

 

A szinhaz.net cikkéből:

“Gyerekként sokat rajzoltam, zenéltem, később volt egy saját vonósnégyesem – mint elsőhegedűs talán fogalmazhatok így –, azután belecsöppentem egy kis szimfonikus zenekarba, amit nagyon szerettem. Közben pedig a tanárképző főiskolára jártam rajz szakra, és ott ‘jött szembe’ a báb Kocsis Zsoltnak, a tanáromnak köszönhetően. Rögtön megéreztem, hogy ez egy olyan terep, ahol nem kell lemondanom semmiről, minden általam kedvelt terület együtt van, és egy kicsit mindegyikbe bele kell ásnom magam. Onnantól nem volt kérdés, hogy mi legyen, végre nem volt hiányérzetem. Pont úgy, mint a gyerekjátékoknál: felépíthetsz egy mikrovilágot, ahol azok a szabályok működnek, amiket megalkottál” – mesélte Hoffer Károly.

Hoffer Károly / Fotó: Adrián Zoltán, Fidelio

Hoffer Károly / Fotó: Adrián Zoltán, Fidelio

A bábművész az interjúban azt is elárulta, egyik kedvenc szórakozása, hogy figyeli az embereket. “Az időnk rövid történetében rengeteg életből ellesett gesztus, mozdulat van. Sose fogom elfelejteni az idős bácsit, aki előttem sorsjegyet vásárolt egy trafikban. Nyilván azért is vettem észre a jelenetet, mert az én 94 éves nagyapám is Parkinson-kóros, pontosan tudom, milyen egy csuklószorító, és miért fogja valaki két kézzel a borospoharat. A bácsi a trafikban elővett egy húszforintost, és remegő kézzel elkezdte kaparni a sorsjegyet. Annyira gyönyörű volt, amikor felnézett az eladólányra, hogy ‘legalább erre jó’. De a diszkós jelenet is azért került bele az előadásba, mert Gimesi Dóri, a darab írója egyszer Ljubljanában látott egy idős nénit, aki hosszan ácsorgott egy hirdetőoszlop előtt, amire az volt felírva, hogy funky disco party” – mondta Hoffer Károly.

Az időnk rövid története című előadásnak az volt a kiindulópontja, hogy Gimesi Dórával nagyjából egyszerre veszítették el a nagymamáikat, és mindketten úgy érezték, muszáj erről beszélniük. “Az alkotók számára is van terápiás hatása egy előadásnak. Tehát a téma is érdekel, de a művészetfilozófiai megközelítés is fontos, hogy mi a halott anyagot akarjuk megmozdítani, ami addig él, amíg kézben van, és a mozgatójától él. Mindig is fontos volt, hogy tudjam, miért ezt a műfajt választom valaminek a megjelenítéséhez. A bábos világ vizuális kreativitása egy egészen varázslatos valami” – fogalmazott az alkotó.

“Azt érzem, hogy minden egyes munkával tanulok valamit magáról a műfajról, és már ettől gazdagabb embernek érzem magam. Ráadásul szeretek kísérletezni a különböző anyagokkal. Emlékszem, mennyire örültem, amikor a rendező, Alföldi Robi rábólintott a plexi figurára a Kabaré végén. Fontos volt, hogy meg tudok-e fogalmazni egy másik anyagi minőséget úgy, hogy lényeges az egésznek a zörgése, a jegessége, az átláthatósága. Szeretem, ha nem a járt úton indulunk el, hanem mi vágjuk az ösvényt” – fogalmazott Hoffer Károly.

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok