Hány percig tart leengedni a csillárt? – Kulisszatitkok az Operából

Műszaki kulisszatitkokat osztott meg az Operaházról az Opera Café.

Zsöllye – Bíró Kriszta Parti Nagy Lajossal beszélget a Nyitott Műhelyben

A Nyitott Műhely Zsöllye című sorozatában meghatározó irodalmi élményeiről beszélget egy-egy népszerű színész egy íróbaráttal.

Összeolvad a PIM és az OSZMI – Prőhle Gergely lett a főigazgató

Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum új főigazgatója átvette ötéves vezetői megbízását Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől csütörtökön Budapesten.

Bálint András: “Minőségi művészszínházat terveztem Budapest közepén”
Bálint András Veszprémbenl rendezi a My Fair Ladyt, többek között erről is kérdezte a 168 Óra.
Trill Zsolt Sík Ferenc-nívódíjas

Idén is a Nemzetiben adták át a Gyulai Önkormányzat és a Gyulai Várszínház díjait.

Lázár Ervin mesejátékát tűzi műsorra a Csokonai Színház

Január 16-án mutatja be a Csokonai Színház Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című mesejátékának színpadi változatát. 

Színházi nevelési beszélgetés-sorozat indul a Katonában

2017 januárjától Szempontváltó címen indít színházi nevelési beszélgetés-sorozatot a Katona József Színház.

Szerintem így – Az Y generáció tagjai a Nextfesztről

Színház, tánc, koncert, kiállítás, irodalom, filmvetítés – január 11. és 27. között fiatal alkotók fesztiválja a Trafóban.

Budaörsön a Macskajáték Spolarics Andrea és Takács Kati főszereplésével

Január 7-én mutatták be a Latinovits Színházban Örkény István darabját Forgács Péter rendezésében, Spolarics Andrea és Takács Katalin főszereplésével.

“Semmit nem sajnálok” – Gálffi László válaszolt

Várkonyi Zoltán tartotta a pályán, 35 évesen teljesedhetett ki, disszidálnia kellett volna a nemzetközi filmes karrierért, de inkább maradt.

“Vagányság egy fiatal rendezőtől” – Januárban újra Sirály az Átriumban!

Januárban újra látható az Átrium Film-Színházban Csehov Sirály című darabja, Oszvald Marika, Kaszás Gergő, László Zsolt, Trokán Nóra és Porogi Ádám főszereplésével.

Ismét színpadon az Ernelláék Farkaséknál a Pozsonyi úton

Négy alkalommal látható a Karlovy Varyban Kristály Glóbuszt nyert film alapjául szolgáló előadás a Noha stúdió és alkotóműhelyben.

Premierek, táncfilmek, workshopok egy helyen – Jön a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál

18. alkalommal rendezik meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált.

Keresztes Tamás: “Példamutató az az erő, amivel a függetlenek életben maradnak”

A színészt az Egy őrült naplója kapcsán kérdezte a Vasárnapi Hírek.

“Így előbb-utóbb Richárddá válunk” – Vecsei Miklós írása

Január 10-11-én látható a Nemzeti Színházban Shakespeare darabja ifj.Vidnyánszky Attila rendezésében.