“A súgónak is kell súgni” – Interjú Sardar Tagirovskyval és Kiss Gergely Mátéval

2019 július 26. péntek, 7:00

A Csokonai Színház Dosztojevszkij Idiótájával versenyzett az idei POSZT-on. Az előadás rendezőjével és Miskin hercegével, Sardar Tagirovskyval és Kiss Gergely Mátéval tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló beszélgetett.

Az interjú a Pótszékfoglalón jelent meg.

Kiss Gergely Máté és Sardar Tagirovsky / Fotó: Simara László

Számotokra mit jelent nem normálisnak lenni?

Sardar Tagirovsky: Nagyon sokszor szeretek nem normális lenni, és bizonyos helyzetekben hatalmas örömmel tölt el, hogy egy-egy adott helyzethez képest nem viselkedem “normálisan”.

Kiss Gergely Máté: Ha autópályán vezetek, mindig az a késztetésem valamiért, hogy onnan nekem le kell jönnöm egy mellékútra. Mert nem bírok annyi ideig egyenesen haladni. Magamtól általában már sokkal hamarabb le is hajtanék, mint ahogy az szükséges lenne, ha a feleségem nem figyelmeztetne. Ha megyek egy találkozóra, olyankor is mindig a kis, poros, vasút vagy a Tisza mellett menő utakat választom, mert százszorta inkább szeretek zötykölődni a kavicsokon – egész egyszerűen azért, mert örömet okoz. Ahogy a nem normálisról is az öröm jut egyből az eszembe.

Kiss Gergely Máté / Csokonai Színház: Idióta / Fotó: Máthé András

Dosztojevszkij Idiótája, mint a nem normalitás példája, hogyan talált meg?

Sardar Tagirovsky: Amikor fiatal koromban először olvastam a regényt, már akkor is éreztem, hogy nagyon tudok kapcsolódni Miskin herceghez, mintha én lennék ez a herceg. A világ lát téged valamilyennek, és te azt érzed, hogy másmilyen törvények mentén is lehet működni, mint ahogy a világ működik. A próbafolyamatot egy kéthetes workshoppal indítottuk, és egyre jobban kezdtük tudni, érezni, hogy milyen anyagokkal, zenékkel, színészi játékokkal szeretnénk dolgozni. Peter Brook mondja erre azt, hogy alaktalan sejtés. Még nem tudsz semmi konkrétat, de érzed, hogy valami van a levegőben… Meg szokták kérdezni tőlem, hogyan lehet így rendezni, hogy nem tudod egészen pontosan?! Nem tudom, hogy hogy lehet, én így szoktam rendezni – felelem ilyenkor.

Zeck Juli, Kiss Gergely Máté, Horváth Julianna / Csokonai Színház: Idióta / Fotó: Máthé András

A látszólagos bizonytalansága ellenére ez a rendezési mód számodra miben ad biztonságot?

Sardar Tagirovsky: A bizonyosság miatt. Mint ahogy az, amikor álmomban beleszerettem valakibe, az a szerelem, ott az álomban, sokkal bizonyosabb volt, mint a valóságnak sok egyéb szelete. Ehhez az álombéli szerelemhez rengeteg dolog fel nem érhet, amely egyébként valóságosan megtörténik. Az ehhez fogható élmények, melyekről azt hiszed, hogy az elmédben születnek, közben pedig inkább valahol ott belül, a gyomrod és a tüdőd tájékán, hisz amikor hirtelen felébredsz egy ilyen álomból, akkor gyorsan szeded a levegőt, zihálva – olyankor megérted, hogy az értelmed és az érzelmeid egy egészet alkotnak. Ha teszem azt, valakit felhívsz telefonon, akkor ezt nem az értelmed parancsolja a kezednek, inkább olyan ez, mintha a hívásoddal, mint a kezeddel, annak a valakinek utánanyúlnál. A látható világnak ezért része a láthatatlan világ is, ahogy az álom valósága mindennél erősebb, ezért meg is kérdőjelezi azt a valóságot, amiben benne élünk. Azt érzem, hogy a rendezési módszeremmel azt a valóságot szeretném közösen megkérdőjelezni az alkotótársaimmal, ami körülvesz minket.

Kiss Gergely Máté / Csokonai Színház: Idióta / Fotó: Máthé András

Ha már megkérdőjelezés: Gergő, számodra ebben a Miskin hercegben melyik az a pont, amelyik miközben megkérdőjelez valamit, fel is szabadít téged?

Kiss Gergely Máté: Ez a fajta megkérdőjeleződés nem válik el attól a munkától, amit magamon végeztem. Ha Sardar Brookot említette, akkor én most Grotowski Via Negatíváját: nem a képességek kifejlesztésére, hanem a gátak fölszámolására kell törekedni egy szerep kapcsán. Miskin elveti a felesleges dolgokat, hogy az igazság nyilvánvalóvá váljék. Emlékszem egy alkalomra, amikor bármennyire is igyekeztem, mégsem tudtam elmondani a szöveget eszköztelenül, mindenféle technika nélkül. Elkezdtem sírni azon, hogy nem tudtam megfelelni ennek az eszköztelenségnek, azt éreztem, hogy elvesztem. Ekkor Sardar azt mondta: “Ez az, most jó, most nyisd, nyisd még tovább!” Azt éreztem ekkor, hogy a fehér papír fekete betűi a lelkemre hullanak – rám, belém kerül a szöveg.

Kiss Gergely Máté, Zeck Juli / Csokonai Színház: Idióta / Fotó: Máthé András

Vajon mi lehet emögött, ami miatt tartunk ettől a fajta bizonytalanságra, megfoghatatlanságra építő rendezői módszertől?

Kiss Gergely Máté: Emlékszem, mikor egy kétszemélyes darabot kezdtünk el próbálni egy női partnerrel mindenféle előzetes koncepció nélkül, az mennyire nehezen indult. Mennyire nehéz volt az elején túllendülni azon, hogy most akkor egy nő és egy férfi egymaga lemegy egy pincébe – túllépni a szemérmességen, a gátlásokon, a szégyenérzeten- ami egy ilyen szituációról általában egy harmadiknak elsőre eszébe jut. Nehéz megtalálni azt a vékony, hártyaszerű alibit, apropót, ami mentén egy nő és egy férfi a feladatra figyelve elkezdhet felszabadultan próbálni. Megértetni magunkkal és a kívülállókkal, hogy nem a testi ösztön, a fajfenntartás végett megyünk le csak kettesben egy pincébe próbálni.

Horváth Julianna / Csokonai Színház: Idióta / Fotó: Máthé András

Sardar Tagirovsky: Az emberek félnek attól, hogy bizonytalanok lehetnek, hogy sebeket szerezhetnek egy szerelemben. Teljesen jogosan félnek, mert azt érzik, hogy tudniuk kell uralni az életüket – azért mondom, hogy teljesen jogosan, mert bár nem értek egyet ezzel a szemlélettel, de megértem. Hamvas Béla szerint: a történeti ember csak ellentétpárokban tud gondolkodni – fekete-fehér, boldog-szomorú. Míg az archaikus ember – Hamvas szerint – nem ilyen “egyik vagy másikban” gondolkodik. Az archaikus emberről, aki a történeti ember előtt élt, azt gondoljuk, hogy egyben “primitívebb” is volt, mert nem ellentéteket látott, megfigyelve a környezetét maga körül, hanem különbözőségeket vagy hasonlóságokat – nem egymást kizáró ellentéteket. Ahogy azt sem, hogy ha két dolog annyira hasonlatos egymáshoz, akkor az a két dolog ugyanaz. A történeti ember szelektálni akar: egyik vagy másik.

(…)

Folytatást a Pótszékfoglalón talál.