“Eljutni a megbocsátás gesztusáig” – Interjú Ráckevei Annával

2019 július 31. szerda, 7:01

Idén is fellép szeptemberben, a Vidéki Színházak Fesztiválján a debreceni Csokonai Színház. Most a Lear című előadással érkeznek Budapestre, aminek a főszerepét Ráckevei Anna alakítja.

Nem újkeletű, de mégsem megszokott dolog, hogy egy klasszikus férfiszerepet színésznőre osztanak. Andrei Şerban 2010-es Learjében – ami Gyulán is látható volt – szintén nő alakította ezt a szerepet. Ön szerint mi indokolhat egy ilyen döntést? Egyáltalán, mit szólt hozzá, amikor megtudta, hogy ön fogja játszani Leart?
– Nem titkolom, meglepődtem. Ilja Bocsarnikovsz rendező egyrészt azzal érvelt, hogy ő az édesanyjával élt gyermekkorában, így mélyebb mondanivalója van az anya–gyermek kapcsolatról, másrészt nem Lear neme – nőisége vagy férfi mivolta – érdekli, hanem sokkal inkább az, hogy ebben a történetben milyen könnyen juthat el az ember a sötét oldalra, mennyire kevés kell ahhoz, hogy megszállja a gonosz.

Milyen lett ez a Lear figura? Mikor kap jelentőséget – jelentőséget kap-e egyáltalán – Lear női mivolta?
– A szülő–gyermek viszonyban nyilván az anyaság hangsúlyosabb. De egyetlenegy jelenetet kivéve nincs különösebb fontossága annak, hogy nő vagy férfi ez a Lear. Talán nagyon-nagyon finoman a Kenttel való kapcsolata közelít kicsit egy férfi–nő kapcsolathoz, de tényleg csak árnyalatnyit.

A darabhoz egy új szövegkönyv is készült, ami több fordítást is felhasznál. Mennyiben szólal meg másképp most a klasszikus? Mai nyelvezetű lett?
– A rendező egy Paszternak-fordítást vett alapul, ami több ponton eltért a magyar fordításoktól, melyek az oroszhoz képest inkább költőiek. Ezt próbálta Kozma András frissíteni, igazítani, és persze kigyomlálni a szövegből minden olyan utalást, ami Lear férfi mivoltára irányul.

A színház nem először jár a VSZF-en Ilja Bocsarnikovsz-rendezéssel. Tavaly a Három nővérrel érkeztek. A Lear a harmadik rendezése a debreceni színházban. Milyen volt a vele való munka?
– Számomra egészen csodálatos volt ez a próbafolyamat – és aztán az előadások is, de akkor persze már nincs ott a rendező… Izgalmas munka volt, mert fiatal kora ellenére nagyon mély emberismeretről tett tanúbizonyságot. Bátran és erős kézzel vezeti a színészeket, és – ha kell, kíméletlenül – juttatja el őket odáig, ahol az ő képzelete szerint egy-egy figura életre kel. Velünk együtt dolgozott azon, hogy tartalmilag minél mélyebb, minél bonyolultabb és erősebb előadás szülessen.

Mi az előadás legfontosabb mondanivalója az ön számára?
– Nagyon sűrű szövetű, összetett… Sok mindenről szól, mint ahogy a legtöbb Shakespeare-darab, de ami most leginkább megszólította a lelkemet az az, hogy mindenkinek be kell járni azt a néha nagyon gyötrelmes életutat, hogy a felismeréseken keresztül eljuthasson az önmagának és a világnak való megbocsátás gesztusáig… Nehéz, de nagyon fontos, hogy az ember ezen végigmenjen.

Színházigazgatói mandátuma 2018-ban járt le, nem pályázott újra. Milyen érzés most csak a színházi munkára koncentrálni?
– Nagyon örömteli, mert két ilyen csodálatos munka van a hátam mögött, mint a Lear és az Augusztus Oklahomában, amit Keszég László rendezett. És mert az idén is eljutottunk Brassóba, ahol a 29. Nemzetközi Kortárs Drámafesztiválon a Macskajátékkal díjat nyertünk. Tehát bőséges munkával és sikerekkel teli évad volt ez számomra.

Milyen új előadásokban lehet majd önt látni a következő színházi évadban?
– A Leart felújítjuk, és a Vidéki Színházak Fesztiválja után Kassára megyünk vele – ott a Transzmisszió Nemzetközi Színházi Fesztiválon veszünk részt, öt másik országgal együtt. Ősszel elkezdődnek a Yerma próbái Anca Bradu rendezésében, azután valamikor tavasszal Szabó K. István állítja színpadra a Magyar Elektrát, amiben szintén lesz munkám.

Thália Színház
Fotók: Máthé András