“A Yerma egy nagyon élő és expresszív világ” – Interjú Anca Braduval

2019 szeptember 13. péntek, 7:00

Most Federico García Lorca klasszikusát, a Yermát próbálja a Csokonaiban.

Anca Bradut két debreceni munkája – az Antigoné és az Orlando – után maximalista, nagyon érzékeny és komplexen gondolkodó rendezőnek írják le a debreceni színészek, aki a román színjátszóhagyomány eszközeit is használva igencsak kimozdítja őket a komfortzónájukból.

Debrecenben az Antigonét és az Orlandót rendezted. Most a Yermát ajánlottad a színháznak, s ebből arra gondolok, hogy foglalkoztatnak azok a „nőközpontú”, a női lelket előtérbe helyező szövegek, amelyek mély érzelmeket vonultatnak fel vagy akár megengedik, hogy a megszokottól eltérő módon beszélj a saját nemedről. Vonz ez a téma?

Azok az előadások, amelyeket Debrecenben rendeztem, valóban szorosan kapcsolódtak ehhez a témához, mindegyiknek egy nagy intenzitású főhősnőállt a középpontjában. A szereplők drámáját mindig erősítette férfiak uralta világból érkező elnyomás. Ebből a problémakörből hangsúlyosabban kiválik az Orlando, mely egy androgün életutat mutat be, de valóban, ezeknek a daraboknak a hősnői és azok drámái mindig azon világoknak a visszatükröződései, amelyben azok élnek.

Csokonai Színház / Yerma olvasópróba / Fotó: Máthé András

Lorca három darabjában, amit a szakirodalom szeret laza trilógiaként értelmezni (Vérnász, Yerma és a Bernarda Alba háza), a korlátozott női életet a mereven tovább élő feudális kötöttségek és erkölcsi normák következményeként értelmezi, a spanyol társadalom visszásságaként. Milyen hangsúlyt kap a rendezésben a társadalomkritika, a hagyományokhoz való merev ragaszkodás? Tervezel-e ilyen jellegű áthallást?

Lorca élettörténete egy tragikus élettörténet. Világirodalmunk egyik legnagyobb írója már gyerekkorában a zseni és a halál csillaga alatt állt. Kisgyerekkorától kezdve vonzották a vidéki közösségek szent és a pogány szertartásai, egy kivételes zenei érzékenységgel és költői vénával megáldott gyerek volt. Azt az intenzitást, amellyel ezeket a tapasztalatokat megélte, erősítette a tény, hogy egy gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálták, mégis túlélte gyermekkorát. Már fiatalkorában egy a megszokottól eltérő nézőpont alakult ki benne arról a társadalomról, amelyben élt, de a hagyományok, a saját népe hagyományai iránti szeretete ugyanolyan erős maradt. A diktatórikus történelmi korszak brutalitása ugyanakkor arra sarkallta, hogy a színházán keresztül váljon lázadóvá. Ez az út látszik is a trilógia időbeli fejlődésén: az író egy archaikus világ tragédiájától (a Vérnászban) a saját kora tragédiájáig (mely a Bernarda Alba Háza tragédiájában tükröződik) jut el. A Yerma valahol ennek az útnak a középén van. Egy darab, melyben a főhősnő egy archaikus világ rabja, a férfiak világának rabja, melyben az a vágy, hogy gyereke legyen,a bűnösség témájává válik. Igyekszem Yermának ezt a problémáját Lorca szemével nézni, aki elborzadva nézte, ahogy hazája egy olyan diktatúra és polgárháború biztos áldozatává válik, mely meg fogja tizedelni az embereket is és átalakítja a gondolatokat. Yerma világa így számomra is egy kortárs világgá válik, melynek semmiféle jövője nincs. Egy meddő világgá.

Csokonai Színház / Yerma olvasópróba / Fotó: Máthé András

Yerma a darab egy pontján azt mondja: Vidéken egy nő előtt minden ajtó zárva van. Átvitt értelemben, és az őszinteség hiányáról is beszél. A Vérnászban hasonlóan ír Lorca a nőkről: “egy férfi, néhány gyerek, s egy vastag fal közted és többi ember közt”. Leegyszerűsítő, ha azt mondjuk, hogy ettől szenvednek, ez ellen lázadnak a nőalakjai?

Napjainkban a női emancipáció sokat vitatott kérdés. Ezeket a mondatokat, amelyeket idéztél, a maguk idejében kimondani vagy leírni nagy bátorság volt, de biztosan el is érték a céljukat, míg Lorcát ki nem végezték a politikai nézetei miatt, de persze azért is, mert az ő színházát úgy értelmezték, mint a női emancipációért és az egyenjogúságért folytatott lázadás egy formája. Manapság a nőknek joguk van szabadon kifejezi magukat, joguk van kifejezni azt, amit gondolnak, és véleményük meghatározóvá válhat bármely területen.Mindezzel együtt egy ilyen diskurzust, ha a nézői fogadtatás felől nézzük, még mindig bátor tettként tartunk számon, miközben ez része kellene hogy legyen egy egységesen elfogadott álláspontnak, a hétköznapi beszédnek. Ami újnak tűnik ebben a darabban az az, hogy vita tárgyává teszi a férfi terméketlenségét. Yerma – a hagyományoknak megfelelően – rabja ennek a házasságnak, és öntudatosan a hűség mellett áll ki, így az, hogy férje egy magtalan férfi, valódi, megoldhatatlan problémává válik. Így a végső gyilkosság majdhogynem egy öngyilkossággal ér fel.

Csokonai Színház / Yerma olvasópróba / Fotó: Máthé András

A férfiak sorsa sem tűnik kötetlenebbnek, hisz a becsület fogalma számukra is megkövesedett. Juan, Yerma férje megrögzötten fél mások véleményétől, Victor, a férfi, aki vonzó Yerma számára, inkább elmegy a falu fojtogató hálójából…

Lorca világa tényleg nagyon összetett. És ebben természetesen a férfiaknak is megvannak a maguk drámái,amelyek éppen ezekből az erővel, a becsülettel kapcsolatos előítéletekből származnak, egy olyan világnak az előítéleteiből, melynek még mindig a régi, meghaladott törvények az alapjai. A Yermában a férfiak közössége kevésbé képviselt, mint a nőké. Ez egyrészt nehézség, másrészt ered ebből egyfajta feszültség, a hiány feszültsége, a ki nem mondott dolgok feszültsége, de a női magánynak,a mély hallgatásoknak is a feszültsége, melyeket a Lorca-darab női alakjai megélnek a négy fal közé zárva. És annak a ténynek a feszültsége is, hogy a szavak sosem fejezhetik ki igazán ezt a szenvedélyes, heves fájdalmat. A férfiak jelenetei vagy rejtélyesek, vagy erőszakosak, de ezen két regiszter között létezik az érzelmek és érzések sokasága: a nők világa, a nőké, akik egymás között megosztják az érzéseiket. Ez egy nagyon élő és expresszív világ dalokkal, táncokkal, szertartásokkal gazdagítva, és mindez együttvéve alkot egy többszólamú világot, amelynek a központi eleme mégis a férfi és a nő közötti kommunikációs válság.

Csokonai Színház / Yerma olvasópróba / Fotó: Máthé András

Ha van „tételmondata” a Yermának, ki mondja és hogy hangzik?

„Egy dolog ésszel akarni, és más dolog a test; az az átkozott test! Ez így van megírva, és én nem küzdök tovább az ár ellen meddő karjaimmal. Elég volt. Elnémulok!” – mondja Yerma a darab vége felé. De az ő kálváriája nem ér itt véget. Minden, ami következik, vagy minden, ami arra késztette, hogy éljen, és ami végül a gyilkosságba kergette, az az élethalálharc egy formája, az övé és azé a világé, melyben létezett.

Az interjút Vajland Judit készítette (Csokonai Színház)