Nagyvárad és Debrecen színháza karöltve léphet előre

2019 október 04. péntek, 17:36

Közös uniós pályázat keretében valósulhatnak meg a nagyváradi Szigligeti Színház és a debreceni Latinovits Színház fejlesztési tervei.

Gemza Péter / Fotó: Csokonai Színház

A határon átnyúló, egymillió eurós programnak köszönhetően megújul a nagyváradi színház színpadtechnikája, mely lehetővé teszi olyan előadásoknak, vendégelőadásoknak a fogadását, ami forgószínpad nélkül eddig lehetetlen volt, így a debreceni Csokonai Színház előadásai is ellátogathatnak Nagyváradra.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója elmondta: a közös projektnek köszönhetően lehetőség nyílik egyebek mellett az amatőr színházak feltérképezésre, színészek képzésére vagy előadáscserékre.

A projekt elsődleges célkitűzése a közös értékteremtés az előadóművészetek terén, a határmenti magyar-magyar és magyar-román kapcsolatok erősítése – fogalmazott Papp László, Debrecen polgármestere, majd kiemelte: a két intézmény együttműködése növelni tudja a határ menti régió attraktivitását.