“A Meseboltból Indonéziába” – Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel válaszolt

2019 november 16. szombat, 14:33

Már két éve együtt dolgoztak, mikor valami megváltozott, immáron pedig több mint hét éve társai egymásnak mind a magánéletben, mind a szakmában. Sokszínű munkásságuk egyik csúcspontjaként elnyertek egy ösztöndíjat, amelynek keretében egyéves tanulmányúton vehettek részt Indonéziában.

Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel rengeteg kaland után néhány hónapja hazatértek, jelenleg pedig a Csokonai Nemzeti Színház társulatának tagjai.

A Glamour.hu kérdezte őket:

Arról, hogy sajátították el a színészet alapjait, Lehőcz Zsuzsa elmondta: “A Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színművész szakának elvégzése után kerültem a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulatába. Itt minden produkció új kihívást jelentett, és olyan alkotókkal dolgozhattam együtt, akiktől rengeteg gyakorlati és szemléletbeli dolgot tanultam. (…) Ebben a társulatban fontosak voltunk egymásnak, akartunk és tudtunk közösen dolgozni, kísérletezni. (…) A szombathelyi társulattal való munka során értettem meg, milyen kifejező ereje van a maszknak, a bábnak: olyan végletes állapotok megmutatására képesek, amelyekre az emberi test korlátainál fogva már nem alkalmas. Így olyan állapotokat és érzéseket is meg lehet fogalmazni általuk, amelyek a színészi test és lélek kifejezőerejét megsokszorozhatják egy színpadi műben”..

Takács Dániel pedig arról mesélt: “Kezdettől fogva nehézséget jelentett, amikor a középiskolában azt mondták, érettségi után választanom kell színház és zene között. Szerencsére ezt a döntést sosem kellett meghoznom. Úgy alakult, hogy a szombathelyi egyetem ének-zene, karvezetés szakára vettek fel, és épp abban az évben indult az egyetemi színészképzés Zsurzs Kati vezetésével. Közben megalakult a Weöres Sándor Színház, ahol még hallgatóként kezdtem dolgozni, innen szerződtem át a Mesebolt Bábszínházba. Megtetszett a kis társulatban való koncentrált munka és a bábjátékból adódó sajátos gondolkodásmód. Mindeközben a zene sem szorult háttérbe. Olykor a szerepeim során is hangszert ragadok, és mint bábszínházi zeneszerző is számon tartanak. Azt hiszem, mint előadó és mint alkotó, legjobban ebben az absztrakt világban tudok kiteljesedni.”

Lehőcz Zsuzsa azt is elárulta, egymástól függetlenül is vállalnak munkát. Az ezzel járó távollét pedig mindig ráébreszti őket arra, hogy mennyire fontosak egymásnak.

“Vágytunk egyfajta szemléletváltásra, amely kitekintést enged a szokványos vagy független színházi keretekből. Barátainktól hallottunk a Darmasiswa ösztöndíjprogramról, amely egy közel egyéves tanulmányút egy indonéziai egyetemre. Danival megpályáztuk és így egy évet Közép-Jáván, a Surakartai Művészeti Egyetemen töltöttünk” – mesélte az alkotó. A pályázatot itthon az Indonéz Nagykövetség hirdeti meg, bárki számára elérhető.

“Nem tudtunk sokat az országról az odautazásunk előtt. Nagyjából úgy képzeltük, hogy pálmafákra kötött függőágyakban ukulele mellett kókuszlevet szürcsölgetnek majd az emberek, ha éppen nincs kedvük jógázni a homokos tengerparton vagy szörfözni egyet az óceánban. Természetesen távolról sem így élnek ott az emberek. De az egyetemi hétköznapok sem voltak szürkék. Nagyon inspiratív volt elhivatott 18-24 éves fiatalok százai között tanulni; mi vendégdiákként szabadon szemezgethettünk a különböző karok tárgyai között – így olyan dolgokat tanultunk, amelyek nagyon érdekeltek. Ezáltal minden nap izgalmas volt” – számolt be Takács Dániel.

Lehőcz Zsuzsa pedig arról is beszélt, hogy a mentalitásbeli különbséget testközelből megtapasztalni mégiscsak nagyon erőteljes érzés. “A klíma és az időjárás, azt hiszem, nagyon nagy mértékben befolyásolja az emberek gondolkodásmódját. Az, hogy nincs tél, amire készülni kell, felmenti az ottani embereket a tervezés szüksége alól. Minden nap ugyanolyan hosszú, állandó a hőmérséklet, valahogy benne van a levegőben az időtlenség. És az emberek nem sietnek sehová, hiszen időből van ott a legtöbb” – mondta a színésznő.

Jelenleg a Csokonai Nemzeti Színházban játszanak. Ennek kapcsán Takács Dániel elmondta: “Szerencsére különleges helyre kerültünk. Nagyon barátságos a légkör, tele szimpatikus emberekkel. Élvezzük az ottani munkát. Ráadásul nem kellett lemondanunk a bábos munkáinkról sem, ami teljessé teszi az egyensúlyt. (…) Jól érezzünk magunkat a Csokonai társulatában, reméljük, megmarad ez a kötelék. Szeretnénk saját előadást készíteni a jávai inspirációkból, tovább játszani a már meglévőket.”

A teljes interjú itt olvasható.