Öt előadást tűz műsorra a 10. Veszprémi Tavaszi Fesztivál

2017 február 21. kedd, 11:31

Tizedik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Tavaszi Fesztivált március közepétől. Az egy saját és négy vendégprodukciót felvonultató rendezvény első előadása március 12-én lesz a Hangvilla rendezvényközpontban.

A programsorozatot rendező Pannon Várszínház igazgatója, Vándorfi László elmondta, a teátrum saját produkcióját, A padlás című musicalt láthatják elsőként a nézők, majd a Pesti Magyar Színház produkciója, A Szkalla lányok kerül színre.

Tordai Teri, Béres Ilona – A Szkalla lányok

Mint fogalmazott, a fesztivál keretében igyekszik minden évben olyan produkciókat hívni, amelyek a veszprémi közönség számára máskor nehezen elérhetőek. Így esett a választás A Szkalla lányok című előadásra, melyet Örkény István Macskajáték című műve alapján alkalmazott színpadra Berényi Gábor. Az előadásban Béres Ilona és Tordai Teri lép színpadra március 17-én.

A szentendrei Ivancsics Ilona és színtársai produkcióját március 18-án láthatja a veszprémi közönség. Török Tamás Sej, szellők című darabja az ötvenes éveket idézi a szatíra eszközeivel – közölte Vándorfi László.

A Kármen című élőzenés táncos produkciót a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház vendégjátékaként láthatja a közönség március 25-én Vári Bertalan rendezésében. A fesztivált Csányi Sándor Avagy miért ne próbáljuk megérteni a nőket című önálló estje zárja május 14-én.

A rendezvény gyermekszínházi kísérőprogramját március 21-én mutatják be, a Play című kalandjáték a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház produkciója, a darab rendező-koreográfusa Hernicz Albert.

Forrás: MTI, Színház.org