“Nagyon megdolgoztatom a Chicago színészeit” – Villáminterjú Juronics Tamással

2016 december 29. csütörtök, 13:30

Világhírű musicallel búcsúztatja az óévet és köszönti az új esztendőt a Tompa Miklós Társulat. Fred Ebb–Bob Fosse–John Kander: CHICAGO című musicaljét Juronics Tamás Kossuth díjas rendező-koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetőjének irányításával viszi színre a Tompa Miklós Társulat. A szövegkönyvet fordította: Hamvai Kornél a dalszövegeket fordította: Varró Dániel. A Maurine Dallas Watkins “CHICAGO” című színdarabja alapján készült musical a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség (Budapest) közvetítésével kerül színre.

Juronics Tamás neve nem csak a sajtóból, médiából lehet ismerős a marosvásárhelyi és az erdélyi közönség előtt, hiszen immár húsz éve is elmúlt annak, hogy a TAVASZI ÁLDOZAT és a CARMINA BURANA  táncelőadásokkal tájainkon is felléptek, nemrég pedig a STABAT MATER produkciót mutatták be  Marosvásárhelyen a Szegedi Kortárs Balett művészei kiknek művészeti vezetője Juronics Tamás koreográfus. Ezúttal viszont a Tompa Miklós Társulat kötelékében mutatkozik be rendezőként és koreográfusként.  Hogyan éli meg a marosvásárhelyi alkotófolyamatot, hogyan egyezteti feladatait?

– Mivel egyrészt messze vagyunk Szegedtől, másrészt Marosvásárhelyen egy nagyon intenzív próbafolyamatot kellett kialakítani, ezért nem egyeztetek, hanem itt vagyok mindig. Az otthoni funkcióimat szerencsére úgy tudtam alakítani, hogy azokkal most ne kelljen foglalkoznom. A balett-társulat bizonyos szempontból „önjáró”, megvolt az ottani bemutató már novemberben, az után tudtam itt elkezdeni a munkát, a repertoárt pedig jó asszisztensek tartják kézben, sok előadást játszanak, amiket én sajnos nem látok – például lemegy a Diótörő-sorozat –, de jól működik a csapat nélkülem is, így én teljességgel ide tudok koncentrálni.

Fotó: Tompa Miklós Társulat

– Egy musical általában, a CHICAGO című produkció pedig kiemelten nagy próbatételnek számít, ami a dalokat és az erőteljes koreográfiákat illeti. Milyen színvonalon valósíthatók meg ezek egy alapvetően prózai színházi gárdával, azaz a Tompa Miklós Társulattal? 

– Kettébontanám a választ. Egyrészről a zenei megvalósításban természetesen arra törekszünk, és ez elérhető lesz, hogy nagyon jó minőségű legyen. Ebben nem lehet kompromisszumot kötni. Úgy kell megszólalnia mind az énekesek, mind a zenekar szempontjából, hogy élvezhető legyen. Ebben Incze G. Katalin neve biztosítékot jelent. Az ő szakmai tudása és keménysége lehetővé fogja tenni, hogy az egyébként nem sokat éneklő színészek is eljussanak a megfelelő színvonalra. De azt el kell mondanom, hogy nagyon jól éneklő színészeink vannak, bizonyos szerepekben pedig különösen jók, olyan alkotók, akik nagyon alkalmasak  a szerepeikre. Említhetném Lőrincz Ágit vagy Bokor Barnit, akiknek nagy tapasztalatuk van a zenés műfajban, vagy a jelentős feladatot vivő Ördög Szabadi Nórit, aki fantasztikusan énekel, és akinek szintén nagy tapasztalata van, mint ahogy a Roxiet játszó Varga Andinak is. Ez a része tudatosan ellenőrzött és jól alakul. Az előadás koreográfiai része – az egy másik játék. Ugye, nekem ez az alapvető szakmám. És itt egyfajta okosságra van szükség, mert nyilvánvalóan olyan koreográfiákat kell készítenem, amelyeket a színészek jól tudnak megcsinálni, amelyek nagyon látványosak, mert ez mégiscsak egy táncos műfaj. Nagyon megdolgoztatom a színészeket, mert az a cél, hogy a legjobbat hozzuk ki a produkcióból, kicsit fejlesztve is az előadókat, de nyilvánvalóan az én saját meglévő lépés-anyagomat redukálnom kell egy színész esetében, azaz „színész-táncokat” kell kialakítani. Itt nincs tánckar. Itt a színészek táncolnak, meg az egyetemről hívott színész-palánták. Ilyen szempontból is nagyon izgalmas a munka, mármint az, hogy hogyan lehet őket egy szintre hozni, egységesíteni. De a végeredmény az lesz, hogy ők jók lesznek! Tudom, mert van rutinom a „színésztáncoltatásban”.

Fotó: Tompa Miklós Társulat

– A CHICAGO viszont nem csak egy éneklős-táncolós előadás, hanem egy nem mindennapi történet…

– A darab az én szempontomból, elsősorban azért érdekes, mert egy koreográfus rendezte. Bob Fosse nagyon híres koreográfus és egyben rendező is, tehát a dolog ilyen különösen hasonlatos, hiszen egy koreográfus gondolkodásával a mozgás, a komponálás irányából közelíthetünk a műhöz. Mi ugyanakkor mégis a nehezebb utat választottuk,  hiszen nem ezt a fajta formalista, kizárólag a tánc oldaláról való megközelítést használjuk, hanem a történetet belehelyezzük egy „majdnem-reál” szituációba. A darab egyik legfontosabb felvetése, hogy a média milyen szerepet tud játszani az életünkben.  Ez már a húszas években is érdekes kérdés volt, Amerikában már abban az időben nagy jelentőséggel bírt a sajtó, nem beszélve a bemutató idejéről, a hetvenes évekről, amikor már a televízió és a sajtó óriási befolyást gyakorolt az emberekre. Ezt mondjuk a kelet-európai blokkban mi azért tudjuk kevésbé, mert nálunk az úgymond szabad sajtó csak a kilencvenes években indulhatott el, addig nem volt ilyen ereje a média világnak. Ugyanakkor az nyilvánvaló, hogy az elmúlt 25 év bőségesen elég volt ahhoz, hogy ugyanarra a szintre jusson ez a dolog, mint nyugaton. Mi is szeretnénk megmutatni, mekkora veszélyeket rejt magában az a romlás, az az eltorzult értékrend, amit a média képvisel, hogy micsoda rémséges dolgokat tud produkálni például a televízióban. Ennek akarjuk példázatát adni, hiszen, amit most létrehozunk, az egy telvíziós műsor, a jól ismert kereskedelmi csatornák valóság-show-inak és tehetségkutatóinak egyfajta horrorizált keveréke, ahol a börtön gyilkosai játsszák a játékot, és a tét az életük. Ez annak a gondolatnak a továbbfejlesztése, ami szerintem a műnek alappillére. Általában az egóról, az egók ütköztetéséről szól az előadás, ami ennek a közegnek ad igazságot.

Fotó: Tompa Miklós Társulat

– Juronics Tamás karrierjének minden jelentős mozzanata Szegedhez, a Szegedi Kortárs Baletthez kapcsolódik, melynek az alapítástól kezdve tagja. Hogy érzi magát, milyen élményeket gyűjtött munkája során Marosvásárhelyen?

– Az az igazság, hogy én az időm nagy részét a színházban töltöm.  A Főtéren lakom, onnan naponta besétálok, igazából keveset látok a városból, de az itteni életről a társulaton keresztül rengeteg impulzust kapok. Szerencsére van elég sok tapasztalatom más társulatokkal való munkában. Dolgoztam  prózai rendezéseken Budapesten a Vígszínházban, a Radnótiban, rengeteg operát rendeztem, ami megint egy más műfaj. Ezek a kitekintések az én koreográfusi munkámhoz képest nagyon nagy tapasztalattal láttak el, ezért nyitottabb vagyok az ilyenfajta együttműködésekre, de a várossal kevésszer találkoztam.  Az viszont nagyon szép, hogy épp a karácsonyi időszakban vagyok itt, a város díszeit minden nap látom, naponta végig tudok menni a kidíszített városközponton, és ez nagyon jó hangulatot ad.

Az interjút készítette: Kiss Éva-Evelyn

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

 
 

Kapcsolódó anyagok