A Chioggiai csetepatéval zárja évadát a Tamási Áron Színház

2018 június 17. vasárnap, 17:24

Június 17-én 19 órai kezdettel a Nagyteremben az évadban utoljára tekinthetik meg a Tamási Áron Színház Chioggiai csetepaté című előadását, mely egyben a 2017/2018-as évad záróelőadása Sepsiszentgyörgyön.

Tamási Áron Színház: Chioggiai csetepaté / Fotó: Barabás Zsolt

Tamási Áron Színház: Chioggiai csetepaté / Fotó: Barabás Zsolt

A Sardar Tagirovsky által rendezett előadás szilveszter estéjén került bemutatásra, és a közönség fogadtatásának köszönhetően több alkalommal is műsorra tűzték az év során, illetve vendégszerepelt a nagyváradi Holnapután Fesztiválon is.

„Tagirovsky előadása nem más, mint egy képeslap Chioggiából, abból a mindenkori Chioggiából, amely egyszerre hozza a szerelem tüzét, a vágyak tengerét, az emberi élet végességét, a simogató tengeri szellőt, a lemenő nap ragyogó fényét az arcokon, a lüktető izgalmakat, a féltékenységet, a félelmet, a küzdelmeket, a nyers, az őszinte női és férfi szerepeket – miközben dübörög az élő olasz zene. Képeslap-nézegetés közben utazhatunk az időben, utazhatunk olaszországi partokra, az emlékek és a képzelet világába, és találkozhatunk a szerelemhez való viszonyunkkal” – fogalmazza meg Fám Erika az előadásban felsejlő és kibomló témaköröket.

Tamási Áron Színház: Chioggiai csetepaté / Fotó: Barabás Zsolt

Tamási Áron Színház: Chioggiai csetepaté / Fotó: Barabás Zsolt

A sepsiszentgyörgyi évadzárást követően a társulat a Bocsárdi László által rendezett Alice és a Sardar Tagirovky által színpadra vitt Chioggiai csetepatéval vesz részt a 30. jubileumi Kisvárdai Színházi Fesztiválon, amely tizenöt határon túli előadást szemléz a versenyprogramban. A Tamási Áron Színház egyfajta díszvendége lesz a jubileumi találkozónak, élén Bocsárdi László igazgató-főrendezővel, akinek a művészi pályáját egy kiállítás is bemutatja majd.

 
 

Kapcsolódó anyagok