“Mindenkinek, aki volt már szerelmes” – Interjú Simkó Beatrix-szal és Grecsó Zoltánnal

2016 november 10. csütörtök, 7:00

Október 22-én Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix a Vígszínház Házi Színpadán mutatta be #Orfeusz #Eurüdiké című táncelőadását. Az alkotókkal ennek kapcsán beszélgettünk.

A mítosz aktualizálásáról, a végtelen szerelemről, a férfi és a nő viszonyáról a 21. században, rezgésszámokról és ritmusról.

oe_riport_simko_grecso_domolky_daniel_print_002_m

Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán

Hogyan született meg a közös előadás gondolata, és miért épp ezt a történetet dolgoztátok fel?

G.Z.: Úgy gondoltuk, hogy ha már végre együtt dolgozunk – amire oly sok évet kellett várni –, akkor olyan történetet választunk, ami megadja a munka méltóságát és ami elég izgalmas, amiben vibrálhatunk. Ez egy közismert és gyönyörű történet. Ugyanakkor igazán fontosnak tartottuk a mítosz aktualizálását és demitologizálást is, valamint azt, hogy az előadás Beatrixról és Zoltánról szóljon, hogy a mi, mai történetünk legyen.

S.B.: Azért ezt a témát választottuk, mert nagyon érdekelt minket az az egyéni, mégis örök feszültség, ami a férfi és a nő között van. Kiindulópontunk Jean Anouilh Eurüdiké című drámája volt. Ebben a darabban az élet illetve a halál igenlése adja a konfliktus magját – mi viszont azt kerestük, hogy a 21. században, mi okozhatna Orfeusz és Eurüdiké között feszültséget, milyen ma a férfi és a nő viszonya.

orfeusz3

Fotó: Dömölky Dániel

G.Z.: Vagyis azt akartuk megmutatni, hogy egy emberi kapcsolat mennyire érzékeny, milyen hangsúlyosan formálható, mennyire könnyű elrontani. Erre tökéletesen rímelt ez a történet.

S.B.: Az is érdekes, hogy miközben a végtelen szerelemről és egy mély lelki kapcsolatról mesél, a karakterek között a mítoszban és a drámában egyaránt van egy furcsa diszharmónia, amit a saját, hétköznapi élményeink feldolgozásával szerettünk volna megmutatni. A mi előadásunkban Eurüdiké a mai, gyorsuló, kommunikációra épülő világ része, ezzel együtt megvan benne az erő, az akarat, a dominancia, ami egy 21. modern századi nő képéhez hozzátartozik.

Mennyi maradt az eredeti alapanyagból, vagy azt csak kiindulási pontnak tekintettétek?

G.Z.: Elsősorban ihletforrásnak használtuk, és azt az alapvető elemét vettük át, hogy két helyszínen játszódik a történet: a múltban és a jelenvalóban – mindkettő rendkívül specifikusan, karakteresen valamilyen. A mi feldolgozásunkban azonban egy teljesen új dramaturgiai ív rajzolódik ki.

orfeusz1

Fotó: Dömölky Dániel

S.B.: A mozgás nyelvén nagyon sok olyan gesztust találtunk, ami – ha lehet – még árnyaltabban fejezi ki a két hős közti viszonyt. A mozdulatainkban természetesen fellelhetőek a mítosz és a dráma bizonyos elemei, de ez nem feltétlenül olvasható ki ilyen egyértelműen. Nem is ez volt a célunk. Egy kapcsolatnak a különböző fázisait szerettük volna pontosan, magunkra definiálva megmutatni, és reméljük, ez a nézők számára is kiderül.

Milyen a végtelen szerelem a 21. században, a ti olvasatotokban?

S.B.: Az nagyon lényeges eleme a történetnek, hogy Orfeusz és Eurüdiké karaktere között alapvető ellentét feszül. Mi azt szerettük volna kibontani, hogy hat egy kapcsolatra, ha az egyik félnek teljesen más az értékrendje és a világa, mint a másiknak. Meddig tudnak kézen fogva haladni? Hol törnek ki olyan ellentétek és drámák, ahonnan ezt már nem lehet visszafordítani?

oe_riport_simko_grecso_domolky_daniel_print_001_m

Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán

G.Z.: Az elmúlt harminc évben gyökeresen megváltozott minden, a szerelemről akotott fogalmunk is. Az élet ritmusa, a kapcsolatok tempója, jellege is átalakult, vagyis a gyorsaság nem csak mennyiségi kérdés, hanem egyfajta minőséget is jelöl. Már ha szabad keverni egy kicsit a szezont a fazonnal. Mi erre hívjuk fel a figyelmet, hogy hatványozottan változik a szerelem sebességével együtt annak jellege is, vagyis az, hogy mennyire élhető át az érzelem. Szokások, értékrendek összeszikrázása ez.

S.B.: Így a rutinok és a reakciók is mások.

G.Z.: Hogyan szerelmes most az ember és hogyan volt szerelmes ezelőtt sok-sok éve? Mi ez a folyamat, ami éppen történik? Anélkül, hogy eldöntenénk, vagy meghatároznánk, mi jó vagy rossz, felvázoljuk azokat az elemeket, amikre egy párkapcsolat épül.

orfeusz

Fotó: Dömölky Dániel

Mindez hogyan jelenik meg a tánc nyelvén?

G.Z.: Egy teljes darabnyi jelenetsort kidobáltunk, hogy aztán megkapjuk azt az ötven percet, ami kristálytisztán fejezi ki a szándékainkat. Elsősorban a világképek polémiájával szerettünk volna foglalkozni. Két különböző világ találkozik, ütközik, nem beszélik „egymás nyelvét”. A két karakter más rezgésszámon, más ritmusban létezik. Amíg a zenében ez viszonylag könnyen kivitelezhető, addig a táncban meglehetősen nehéz megjeleníteni.

S.B.: Ez volt az eddigi leghosszabb próbafolyamatom. Már februárban elkezdtünk dolgozni a darabon. Mivel olyan történetet szeretnénk elmondani, ami jelenkorunkra reflektál és mivel két mai figuráról van szó, arra törekedtünk, hogy a gesztusokban, a mozgásnyelvben hűek maradjunk önmagunkhoz. Ezért nagyon sokáig kerestük azokat a mozdulatokat, amelyek egy kapcsolat különböző fázisainak bizonyos kulcsmomentumait a legjobban – akár poliritmiával vagy más egyéb eszközzel – a legvalószerűbben tudják visszaadni.

orfeusz2

Fotó: Dömölky Dániel

G.Z.: Nagyon sok réteget raktunk egymásra és azt remélem, hogy ez mind visszafejthető.

S.B.: Ez egy nagyon intim előadás, az elejétől fogva ketten vagyunk a színen, közel a nézőkhöz, ráadásul a tér, amit Dömölky Dániel készített minimalista látványelemekből áll. Így aztán a közönség úgy tudja végigkövetni a történetet, hogy minden rezdülésünket pontosan látja. Innentől fogva pedig ez nem „csak” táncos, hanem igen komoly színészi feladat is. Meghatározó, hogy mi ketten hogyan vibrálunk Zolival. Hisz csak akkor tud hitelesen megszólalni az előadás, ha az összhang megvan köztünk.

Hogy nyílt arra lehetőség, hogy a Vígszínházban játsszátok az előadást?

S.B.: A kortárs táncra szakosodott befogadóhelyek nem tűntek egyeztethetőnek, ezért a fiatal kortárs művészetre nyitott kőszínházak felé fordultunk, és miután Eszenyi Enikőnek felkeltette az érdeklődését a munkabemutató alkalmával készült felvétel, befogadott minket a Házi Színpadra. Ehhez a produkcióhoz kevés erőforrás és csak minimál díszlet kell, arról nem is beszélve, hogy ketten vagyunk a színpadon, tehát nem jelent gondot a már futó vígszínházi előadások közé beilleszteni.

oe_riport_simko_grecso_domolky_daniel_print_005_m

Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán

G.Z.: Ebben az a csodálatos, hogy pont egy ilyen térre vágytunk. Egy Házi Színpad méretűre.

S.B.: Mindezen túl még az is fantasztikus, hogy a Vígszínház repertoárjára került a darab és játszhatjuk a következő hónapokban is. Ez nagyon nagy segítség egy független színházi alkotónak.

A kortárs tánc kedvelőin kívül szerintetek ki lehet még „vevő” erre az előadásra?

S.B.: Mindenki, aki volt már szerelmes. Mert egy olyan világot teremtünk, melyben a történet legalább egy pontján mindenki önmagára ismerhet, vagy azt érezheti, hogy az életében már előfordult hasonló. A tánc emocionálisan hat az emberekre, ezért a mozgás nyelvén viszonylag könnyű megszólítani a nézőket.

Szerző: Spilák Klára

Színház.org

Az előadás legközelebb november 19-én és 27-én illetve december 30-án látható!

 
 

Kapcsolódó anyagok