Színész lesz belőle! – Ismerjék meg Hajdu Tibort

2016 november 24. csütörtök, 10:40

Október 21-én lépett először nagyközönség elé Zsótér Sándor és Börcsök Enikő III. éves színművész osztálya. Marieluise Fleisser színdarabját, Az ingolstadti invázió címmel adták elő az Ódry Színpadon, melyet a végzős bábrendező szakos Szilágyi Bálint állított színpadra. A premier alkalmából bemutatjuk a hallgatókat! Harmadikként Hajdu Tibort!

 

Édesanyja magyartanár volt, ő vitte először színházba, ő vezette be az irodalom világába. Sokat járt vers-, mese- és prózamondó versenyekre. Miután 15 éves korában szülei elhunytak, keresztapja lett a gyámja, és az egyik nagybátyja, Bakos-Kiss Gábor színművész segítette felkészülni a szakmára.

A Pesti Magyar Színiakadémián. tanult, majd a Nemes Nagy Ágnes Színitanodában, mindközben Székesfehérváron statisztált. 2014-ben ismét felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol Zsótér Sándor és Börcsök Enikő bizalmat szavazott neki.

edv_7951

Hajdu Tibor / Fotó: Éder Vera

A kezdetekről:

„Nagy élmény volt a Nemesben eltöltött időszak, akkor döbbentem rá, hogy igazán ezt akarom csinálni. Amikor pedig Fehérvárra kerültem, végleg eldőlt a sorsom. A Vörösmarty Színház légköre feloldott, inspirált, hiszen többek között Hargitai Ivánnal dolgozhattam a Mester és Margaritában, abban, melynek Horváth Csaba volt a koreográfusa. Ott láttam a színpadon László Zsoltot, Cserhalmi Györgyöt. Óriási hatást tett rám mindez a tapasztalat.”

A színészetről:

„Fociztam, talán jobban mint Messi, most mégis itt vagyok. Már semmi mást nem tudok elképzelni magamnak. A színpad az a hely, ahol szabadnak érzem magam, ahol bármit megtehetek, bárki lehetek. Játék, ami nekem kimaradt a tinédzser éveimből. Borzasztóan élvezem. Érdekes, hogy mindig is a negatív karakterek érdekeltek. Jágo és Lucifer jobban vonz, mint Othello vagy Ádám.”

dsc_8153

Hajdu Tibor és Bajor Lili / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

 Az osztályról:

„Könnyen alkalmazkodom a közösségekhez, itt is így kezdtem. Az első félévben még imádtuk egymást, a második félévben mindenkit el akartunk tüntetni magunk körül, a harmadik félévet egy nyári pihenés után megint, barátként Nem könnyű megszokni, hogy a nap huszonnégy órájában „idegenekkel” vagyunk összezárva. A negyedik félévében jöttünk igazán össze. Most azt érzem, az osztálytársaimmal akarok lenni a színpadon és az életben egyaránt. Megszűntek a korábbi ellentétek.”

A hírnévről:

„Híres akarok lenni, mind minden színész. Komoly, erős előadásokban akarok részt venni, melyeket csinálni és nézni is jó. Húsz év múlva szeretném, ha gazdag, munkás pályára tekinthetnék vissza.”

dsc_8359

Hajdu Tibor / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A jelmezről:

„ Tavaly a zenés mesterségvizsgánkra a Mágnás Miskát két hónapig melegítőben próbáltuk. Aztán az egyik délelőtt összeszedtem magamnak egy megfelelő szettet. Egy szép fekete nadrágot, fekete cipőt, zsakettet, monoklit, cilindert, hiszen Miska grófnak öltözik. Jelmezben sokkal jobban éreztem, mit, hogyan kell játszanom. A jelmez segít megoldani a szerepet, de meg nem oldja helyettem.”

A darabról:

„Szilágyi Bálint, az Ingolstadti invázió rendezője azt mondta, úgy képzeljük el az egészet, mint egy billiárdjátékot. Valaki kap egy lökést, de az nem annak adja vissza annak, akitől kapta, hanem továbbadja a következőnek. És a végén a legutolsó, addig érintetlen ember lesz az áldozat, itt most Berta. Nincs ebben a darabban olyan, hogy igazság meg igazságérzet, hogy kiállok a mások vagy a magam igazáért.”

dsc_6248

Hajdu Tibor / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

 A szerepéről:

„Korl Lettnert játszom. Ő az a pionírok között, aki minden városban, ahol járnak, megtalálja azt a nőt, akivel bizalmas viszonyba tud kerülni. Ingolstadtban Bertával találkozik, aki megérinti, s ilyen eddig nem volt az életében. Ez az érzés feldúlja, nem tud mit kezdeni vele. Végig azt szajkózza a darabban: nem, ne szeress belém, hagyjuk egymást. De Berta addig-addig megy utána, míg végül Lettner azt mondja: jó, legyen. És akkor gyakorlatilag megerőszakolja a lányt. Ez a férfi olyan, mint Marlon Brando az Utolsó tangó Párizsban című filmben. Egyébként Lettner figuráját Marieluise Fleisser Brechtről mintázta. A darabbéli Berta pedig Marieluise. Érdekes, hogy eddig Brechtet olvastunk és elemeztünk, most pedig szembesülünk azzal, hogy egy Brechthez vonzódó ember milyennek látta magát Brechtet. Mindez különösen izgalmas Zsótér miatt, aki rendezőként a legtöbbet tud Brechtről. Furcsa érzés, hogy ebben a történetben nekem kell megérteni Brechtet.”

A sorozat első részét Bajor Lilivel itt olvashatják.
A sorozat második részét Fehér Andrással itt olvashatják.

Szerző: Spilák Klára

Színház.org

 

 
 

Kapcsolódó anyagok