“Mindig mással, újjal, ismeretlennel próbálkozunk” – Interjú Földeáki Nórával

2016 november 28. hétfő, 7:00

Patkányok címmel mutatta be a Forte Társulat és a Szkéné Színház közös előadását. A Nobel-díjas Gerhart Hauptmann drámáját Horváth Csaba rendezte. A főszereplőt, Földeáki Nórát kérdeztük.

forte4

Fehér László, Krisztik Csaba, Földeáki Nóra / Fotó: Mészáros Csaba

Legutóbbi interjúdban, amelyet a színpadra való visszatérésed alkalmával adtál, azt mondtad: “3,5 éve vagyok távol a színpadtól, de közel mindenhez, ami lényegesMilyen felismeréseket hozott számodra az az időszak, amelyet elsősorban a családodnak szenteltél?

Földeáki Nóra: Tulajdonképpen ez nem egy olyan időszak, amit lezártnak lehet tekinteni, mert az életemet most is a családomnak szentelem. Ez a legfőbb és legfontosabb bázisom, minden ehhez képest történik. Mindent az határoz meg, hogy anya vagyok, és a gyerekek az elsők. Tőlük, velük és hozzájuk megyek. Egyaránt várom a próbát és a próba végét. Amikor dolgozom, maximálisan jelen vagyok a munkámban, de utána is van élet. Az anyaság természete a folytonos éberség, lendület, ezért egy ideje nem létezik haszontalan idő számomra, minden percem feladatokkal teli.

Hogy hatott rád a színházi munkától való távolság? 

Földeáki Nóra: A színházi munkától sose érzem távol magam, még akkor sem, ha évek maradnak ki, mert nem csupán foglalkozásként tekintek a színházcsinálásra – szerves része a gondolkodásmódomnak. A megújuláshoz persze élmények kellenek. Egy arc a metrón, egy hír, egy családi vita, egy vicc, egy találkozás akarva akaratlan is épít, gazdagít, lesüllyeszt, kizökkent, egyszóval megmunkál és alkotóként is hat rám. Az pedig tudatosság kérdése, hogy az ember mire irányítja a figyelmét, mit emel át a mesterségébe, hogyan tartja karban a testét, szellemét, miként fejleszti a tudását. Nekem most arra, hogy önmagammal foglalkozzak, kizárólag a próbákon van lehetőségem.

forte2

Földeáki Nóra / Fotó: Mészáros Csaba

Az alakulásától kezdve tagja vagy a Forte Társulatnak. Hogy látod, milyen utat járt be a csapat az elmúlt években – milyen nehézségekkel szembesült és minek köszönhető, hogy az a munka, amit elkezdtetek beérett, közönség- és szakmai elismeréseket is hozott?

Földeáki Nóra: Voltak nehezebb és még nehezebb idők, főleg a színházi struktúra változásából, finanszírozási nehézségekból adódóan, de mindegyik szakaszra jóérzéssel gondolok vissza, minden lépés fontos nekem. Átmentünk számos formai és lényegi változáson: jöttek új tagok, születtek gyermekek, lettek új próbatermek, játszóhelyek, velük, velünk változtak a társulat belső igényei is. A munka gyümölcse kizárólag a munkának köszönhető. A siker ideig-óráig tart, nem érdemes hátradőlni.

Azt nyilatkoztad, a Forte sikerei egyenesen arányosak a magyar színházi szakma torzulásával. “Korlátozás, megvonás, nyomásgyakorlás – a kamaszkor épp ezektől teljesedik ki, és a művész is hasonló akadályoztatások közepette talál még inkább önmagára” – vélekedtél. A megpróbáltatások milyen módon tudták inspirálni a ti tevékenységeteket? Mennyiben határozták meg az érdeklődéseteket?

Földeáki Nóra: Egy alkotó, egy társulat útja mindenképpen igazodik az életünk és a szakmánk változásaihoz. A stílusjegyek, a fogalmazásmód és a témák épp úgy alakulnak, ahogy formálódik a csapat, ahogy módosulnak az erőviszonyok, ahogy jönnek az új élmények és kihívások. A helyzetünket, érdeklődésünket szükségszerűen befolyásolja, hogy milyen darabok inspirálják a rendezőt, mi a problémafelvetés. Nem a világgal vagy a szakmával kapcsolatos véleményünkkel foglalkozunk, hanem az adott darabbal, szereppel. Azt gondolom, hogy kritikát elég sokféleképpen meg lehet fogalmazni a környezetünkről, hiszen a legkisebb cselekvés is jelentéssel bír a színpadon, ha kiélezett a helyzet. Egyetlen szó képes lavinát indítani, ha van lejtő.

forte

Földeáki Nóra, Krisztik Csaba, Kurta Niké, Bajor Lili / Fotó: Mészáros Csaba

Gerhart Hauptmann Patkányok c. tragikomédiájából készültök új bemutatóra. Milyen világba kalauzol ez a darab és miért esett rá a választás? 

Földeáki Nóra: Ez a darab sötét titkok terepe, a hazugságok mozgatórugóját, útját, árát és következményeit vizsgálja. Az előadás gerince egy kisgyermekét elvesztő, fájdalomból menekülő anya, Johnné tragikus története. A hiány, a feldolgozhatatlan veszteség különös magatartást kényszerít erre az asszonyra: azt tervezi, hogy egy lányanyától megszerezi születendő gyermekét és egy precízen megtervezett hazugsággal elhiteti távolban dolgozó férjével, hogy a csecsemő a sajátjuk. A túlélėsi vágy megnyilvánulásának tipikus formáit láthatjuk: szüntelen tevékenység, mások dolgainak egyengetése, stabilitást demonstráló viselkedés, amely csak addig tarthat, amíg a hazugság görgethető – amikor viszont az igazság a felszínre kerül, az elme megbomlik. Johnné drámájának keretét, vagy ha tetszik, közegét egy bérházi padlásszobában lévő jelmeztár adja, amely két erősen eltérő színházi világ csatájának színtere. Egy konzervatív értékeket képviselő színházi látásmódot és egy valóságközeli színházi gondolkodást állít szembe egymással a szerző. Amíg a ház lakói, Hassenreuter egykori színigazgató és a színészet felé kacsintgató teológusjelölt egymásnak feszülnek a kérdésben, hogy milyen egy tragikus hős, a szemük előtt történik meg a valódi tragédia. Ráadásul azok a színházi eszközök, mozzanatok, elemek, amelyeket szakmai vitájukban felsorakoztatnak, mind megjelennek körülöttük, a padláson. Hauptmann így foglal állást arról, hogy a színpad vajon nagy emberek nagy cselekedeteinek megjelenítésére szolgál, vagy a színháznak az életet kell mintáznia. A darabválasztásban mindenképpen szerepet játszott, hogy a Patkányok testhezálló darab a társulatnak, és ez esetben nagy jelentősége volt még Parti Nagy Lajos nagyszerű fordításának is.

p_02

Fehér László és Földeáki Nóra / Fotó: Mészáros Csaba

A Patkányokban újra játszik Kurta Niké és két főiskolás Bajor Lili illetve Osváth Judit is csatlakozik a csapathoz. Neked milyen élmény a velük való találkozás? 

Földeáki Nóra: A pályakezdő kollégák, vendégművészek jelenléte mindig jó hatással van ránk. Új szűrőt, más látásmódot és lehetőségeket hoznak. A színművészetisek különös vággyal, figyelemmel dolgoznak.

 “Horváth Csaba stílusjegyei előadásról előadásra felismerhetők ugyan, mégis teljesen különböznek” – fogalmaztál. Szerinted hogy ragadható meg az, ami közös az előadásaitokban? 

Földeáki Nóra: Mindig mással, újjal, ismeretlennel próbálkozunk, természetesen Horváth Csaba sajátos, kiforrott, de korántsem elkényelmesedett színházi világát mutatva meg, amelyben a test használata már evidens. Nem szabad egy bevált formanyelvnél lecövekelni.  Mindannyiunkban a továbblépésre való vágy dolgozik, ez elegendő inspiráció. A gyerek is szétbontja, majd újraösszerakja a világot…

Tóth Berta / Színház.org