“A közös múlt összeköt bennünket” – Villáminterjú Pelsőczy Rékával

2016 december 07. szerda, 7:00

Székely Kriszta új rendezésében Pelsőczy Réka alakítja Kristinét. A Nóra – Karácsony Helmeréknél bemutató kapcsán kérdezte őt szerepéről, emberi kapcsolatokról és az előadás aktualitásáról Csikós Kornélia.
Hol tartotok a próbákkal?

Pelsőczy Réka: Úgy érzem, félúton vagyunk, sok munka van még hátra. Kriszta úgy dolgozik, hogy sok mindent kipróbál és vázlatokat készít a különböző jelenetekről és azt figyeli, melyiket tudja végleg elképzelni. Mindegyik jeleneten dolgozik, számomra nagyon kellemes a vele való munka, mert abszolút teret hagy a színészi fantáziámnak és az alkotókedvemnek. Nehéz ez a darab, Nóra tönkremenetelét keressük, azt az ívet, amit bejár: fontos, hogy mit lát a néző az előadás kezdetén és hogyan épül fel a feszültség. Ezeknek a fokozatait nézi, a színpadon történő mozgásokat festi fel.

nora-07

Fotó: Horváth Judit

Korábban a Petra von Kanton dolgoztatok együtt, milyen változást, fejlődést látsz Krisztán?

Pelsőczy Réka: Inkább a rokonságot érzem, a hasonlóságot, ahogyan keresi egy helyzet igazságát, és közben szem előtt tartja, hogy drámai és konfliktusos legyen az előadás. Ugyanazok a mániái vannak, mint a Petra von Kant-nál, nem a sztereotípiákat keresi. Most sem azt várja, ami a Kristinét alakító színésznőknél megszokott és ami az én tudatalattimban élt a szereppel kapcsolatosan.

Miben áll a különbség, mit vár Kristine szerepétől?

Pelsőczy Réka: Egy szorongó, vesztes fekete verébként képzeltem el, Kriszta pedig egy karcosabb, ironikusabb, az élet által megkeményedett, ugyanakkor humoros és nagyon emberi nőnek látja, ami sokkal közelebb áll hozzám. Nagyon örülök ennek, mert úgy érzem, hogy amit ő kér, az közel áll ahhoz, ahogy gondolkodom és ahogy szeretek játszani.

nora-04

Székely Kriszta rendező (fotó: Horváth Judit)

Jól teszi Kristine, hogy nem veteti ki Krogstaddal a Nórát leleplező levelét a postaládából? Miért mondja, hogy a borzasztó titok ki kell derüljön?

Pelsőczy Réka: Bizonyos dolgokat irigylésre méltónak lehet gondolni Nóra életében, de Kristine számára rögtön kiderül, hogy sok az élethazugság ebben a családban. Kristine mindig szabálytalanabbul élt, mint Nóra. Kristine és Krogstad jelenete elég zaklatott, a Kristine élete szerelmével beszélget, és a levél ürügyén találkozik Krogstaddal. Maga Krogstad ki akarja venni a levelet a postaládából, de azért mondom, hogy hagyja ott, mert nem akarom, hogy azt higgye, csak a levél és a barátnőm sorsának megmentése miatt kerestem. Tehát noha hirtelen felindulásból ugyan, de Kristine feláldozza a barátnőjét a saját boldogsága oltárán. Nem gondol bele, vagy abban a felfokozott érzelmi állapotban, azt hiszi igaza van. Nóra élete nem az ő élete, nem mentheti meg őt, nincs joga beleavatkozni ilyen mértékben, hiába van igaza abban, hogy a dolgokat tisztázni kell. A pokolba vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve…

Milyen barátság van szerinted a két nő között? Van benne irigység Nóra felé?

Pelsőczy Réka: Ahol most tartok, irigység nincs, kiszolgáltatottság inkább. Nóra mindig sikeresebb és feltűnőbb volt, de nem voltak egymás vetélytársai. Kristine felnőttkorára viszonylag elfogadta magát és semmi irigylésre méltót nem lát Nórában. Lehet, hogy nehezebb, de őszintébb életet él. Figyeli, milyen látszat életet él Nóra, aki pedig nem figyel igazán oda arra, mit Kristine mond neki. Nem egy legjobb barátnői viszony van köztük. Valószínű, hogy most szükségük van egymásra, pont jókor találkoztak, ez egy hirtelen elmélyülő valami, amiamúgy sem tartana soká. Ők nem egy pályán játszanak.
Hasonló a helyzet, mint Eszter és köztem: osztálytársak voltunk és bár sosem voltunk legjobb barátnők, jól esik őt megölelnem a színpadon, nagyon szeretek vele együtt dolgozni. A közös múlt összeköt bennünket. Van köztünk bizonyos udvarias távolság, ami a barátságunkra is jellemző, mert nagyon intim részletekbe soha nem avattuk be egymást. De simán előfordulhat olyan helyzet, amikor ez megváltozik.

nora-09

Fotó: Horváth Judit

Miért aktuális ma ez a darab? Szerinted léteznek ma Nórák?

Pelsőczy Réka: A Nórának nem az a lényege, hogy háztartásbeli, hanem hogy nem viselkedik felnőttként egy kapcsolatban. Nem vállalja magát, hanem megfelel egy saját maga, és mások által felépített elvárásnak. Inkább azt kéne megkérdezni, hány olyan kapcsolat van ma, ahol ez nem így van? De ami Krisztát valójában érdekli ebben a történetben az a generációs kérdés, hogy mi lett a régi egyetemi barátokból, illetve a házasságon belüli szerepjáték, hogy mindenki játssza a maga szerepét és nem veszik észre egymásról, és magukról, hogy nem mondanak igazat. A házasság szerepjátékában sokan magukra fognak ismerni. Ez két ember között óhatatlanul kialakul, és gyakran nem vesszük észre, hogy ezek a viszonyok elfáradnak, de játszunk tovább ugyanúgy, pedig már nem olyanok vagyunk, mint a kapcsolat elején. Nóra rengeteg időt és energiát áldozott azért, hogy a férjét megmentse. Ő abban a szerepben él, hogy mit tett Helmerért és a konfliktus kirobbanásának idején kiderül, hogy a férje az első pillanatban elárulja őt, ami borzasztó. Amikor az egyik fél nem vállalja fel azt a felelősséget, amire a másik alapjaiban számított, akkor összeomlik egy illúzió és hirtelen nem tudjuk, kivel élünk együtt. Ez az idegenné válás azt is megkérdőjelezi, én ki vagyok, és mi volt az az élet, amit összeraktam. Ez mindannyiunkkal előfordul.

nora-11

Fotó: Horváth Judit

Veled megtörtént hasonló, mint Nórával?

Pelsőczy Réka: Én egyedül lakom, noha kapcsolatban élek. Így sok kompromisszumot kizárok az életemből, ami két ember együttélésében felmerülhet. De kapcsolataimban mindig voltak ilyen szakaszok. Ezek krízishelyzetek, amit jobb esetben visszatérések, rosszabb esetben végleges elválások követtek. A másiknak való megfelelés, vagy alkalmazkodás óhatatlanul része egy kapcsolatnak, ez nem megúszható: aki azt állítja, hogy nem mond le bizonyos dolgokról magából, és nem játszik szerepet egy kapcsolatban, az nem mond igazat. Mindig van lemondás és sokszor igenis rákényszerítjük a másikat olyanokra, amiket ő nem feltétlenül szeretne. De valójában nem a másik fél tart vissza minket, hanem saját magunk. Én mára eljutottam oda, hogy amit elhatározok és nagyon akarok, azt megcsinálom akár egyedül is, nem várok a másikra. Ahol az életemben tartok, az egy hosszú folyamat éppen nagyon jó állomása.

Kérdezett: Csikós Kornélia
katona.blog.hu