“Sopron az identitásom része” – Interjú Réthly Attilával

2016 december 14. szerda, 9:43

Ahogy arról beszámoltunk, Réthly Attila színházrendező is pályázik a Pro Kultúra Sopron ügyvezetői posztjára. Terveiről a szakmai bizottsági meghallgatás után kérdeztük.

A hétfői napon megtörtént a szakmai bizottsági meghallgatás, a minisztériumi, önkormányzati és szakszervezeti képviselők mellett Dobák Lívia, Markó Angéla, Molnár Piroska és Vasvári Csaba előtt adtál számot a terveidről. Mire voltak kíváncsiak? Mi az, amit a legfontosabbnak tartottál elmondani? És hogy értékeled a találkozást?

Ezt fontos kiegészíteni azzal, hogy mellettük további négy személy is részt vett a meghallgatáson. Ketten az Önkormányzattól érkeztek, egy valaki a Kulturális Államtitkárságot képviselte, egy személy pedig szakszervezeti delegáltként vett részt az ülésen. Jelen volt még Sopron város jegyzője és személyi titkára, de úgy tudom, szavazati joggal csak nyolcan rendelkeztek. Rendkívül lényegretörő szakmai beszélgetés zajlott, közel két órán át, amit alapvetően az a rossz érzés hatott át, amit a színház bérletértékesítésének trendjéről szóló elemzésem keltett bennük. A számokkal senki nem tudott vitatkozni. A kérdések alapvetően arra vonatkoztak, hogy ezek után, miben látom a kitörési lehetőséget. A válasz látszólag egyszerű, mégis óriási feladatról van szó: a színházat elhagyó több ezer felnőtt néző visszacsábításáról. Ezt a célt a legszélesebb műfaji skálán mozgó műsorpolitikával, új marketing stratégiával és egy ütőképes, lokálpatrióta szellemű, de nyitott és profi társulattal lehet csak elérni. A város képviselőit a közművelődési hálózattal kapcsolatos terveim érdekelték, hangsúlyozván, hogy nem színházigazgatói pályázat zajlik, hanem annál sokkal több.

Úgy tudjuk, három pályázat érkezett a Pro Kultúrára, hozzád hasonlóan, Nyerges Ferenc, a társaság korábbi vezetője is közzétette pályaművét, melyben úgy fogalmaz “a színház elvesztette felnőtt nézőinek jelentős részét, az ingyenjegyes vattázás tömeges méreteket öltött”. Bár ebben egyetértetek, te arról is említést teszel, hogy a Nyerges Ferenc által bevezett és az évtizedek alatt beidegződött működési gyakorlat leváltását is fontosnak tartanád. Ez mit jelent? Te hogy látod a jelenlegi helyzetet?

Ezt két okból hangsúlyozom. Bizonyos körök, hogy pályázati esélyeimet gyengítsék, mindent megtettek, megtesznek még ma is, hogy Nyerges Ferenc személyével összemossanak, tudván, hogy Nyerges megítélése a városvezetés szemében, e pillanatban, úgy szólván nem kívánatos. Erre azonban nem vesztegetnék több szót, mert méltatlan hozzám, Sopron városához és az ügyhöz, amiért síkra szálltunk. Rátérek a szakmai okokra. Meggyőződésem, hogy a XXI. század korszerű színházi törekvései termékenyen hathatnak a város közművelődési koncepciójára, ehhez azonban szemléletváltásra van szükség. Századunk új kommunikációs platformjai megváltoztatták a kultúrafogyasztók szokásait és igényeit. A színház eleven műfaj, lételeme a közönséggel való intenzív párbeszéd, ezért állandóan lépést kell tartania a jelen idővel. Igy van ez a közművelődési programok területén is, meg kell felelni  a változó kor adta kihívásoknak. Az a színházszakmai  tapasztalat,  amivel rendelkezem, úgy hiszem, nagyban hozzájárulhat a szükséges szemléletváltáshoz, ám sem a pályázatomban, sem a pályázat sikere érdekében folytatott beszélgetéseimben nem titkolom, hogy színházi szakemberként az ügyvezető pozícióval járó egyszemélyű felelősséget csupán egy felkészült szakemberekből álló csapat felállításával tudom elképzelni. Érzek magamban elég erőt, rátermettséget és kreativitást ahhoz, hogy irányítsam egy ilyen csapat munkáját, de nem állítottam soha, hogy közművelődési szakember lennék. Ezért tervezem a tanácsadó testület felállítását és az egyes részlegek élére javasolt középvezetők kinevezését. Talán a legfontosabb kérdés az, hogy milyen irányba jelölném ki ennek a soproni csapatnak a munkáját. Nyitott, a város minden polgára számára elérhető közművelődési hálózatot szeretnék és olyan színházat, amit Sopron város közönségén túl a szakma is számontart. Ehhez komoly társulatfejlesztésre van szükség. Ha ez nem történik meg, akkor a színház 2018-ban elveszíti kiemelt státuszát. A szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának legalább 60 százalékosnak kell lennie, most 35 százalék körüli, és ez tény, bárki bármit mondd. Aki ismer, tudja, hogy soha nem papírhoz kötöttem a szakmai alkalmasságot, hanem tehetséghez. Az előadásaimban rendre kapnak egy-két mondatos szerepet díszítők, ügyelők, asszisztensek, sőt kapni is fognak, ha kell, mindegy, hogy az illető kellékes, vagy muzsikus, ha rendelkezik a szükséges képességgel és ha azt a darab feltétlenül igényli. Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabját rendeztem, amikor akkori igazgatóm a büfében dühöngött, hogy nincs kész az aznapi ebéd. Csak akkor enyhült meg, amikor kiderült számára, hogy a szakács is a színpadon van. Hiszek a közösségi színházban, de nem a minőség kárára. Az előadóművészeti törvény pedig világosan rendelkezik a szakirányú végzettség feltételeiről.

Felhívod a figyelmet arra, hogy a kétezres évek elején 5500-5600 bérletes felnőtt nézője volt a soproni teátrumnak, az idei évadban ez a szám viszont alig haladja meg a 2100-at, ráadásul a Pro Kultúra Nonprofit Kft. 2015-ös mérleg adatai szerint 17.8 millió forint veszteséget könyvelt el. Miért mered ígérni, hogy az első évad után 100 millió, majd további 30-30 millió forinttal növeled a Kft. bevételeit? Hogy látod, mi szükséges a változáshoz?

Bármi is lesz a vége ennek a pályázatnak, fél év alatt, amióta erre készülök nagyon komoly barátságokat kötöttem és elevenítettem fel a városban. Olyan meghatározó, Sopron vállalkozó- és szellemi elitjéhez tartozó támogatói kör épült körém, akiknek egyes tagjai ezért az ígéretemért garanciát vállalnak. Tudni kell azonban, hogy ez a rendkívül magas összeg több szegmensből tevődik össze: 1. a megemelkedett jegy és bérletárbevételekből 2. az ezzel járó TAO bevételek arányos megemelkedéséből 3. A koprodukciós szerződésekben rejlő támogatásokból 4. szponzori támogatásokból. Az utóbbi kettővel például egyáltalán nem rendelkezik jelenleg a színház. A Magyar Színházzal létrejött koprodukció a Chioggai csetepaté vendégelőadás, nem valódi együttműködés: ami azt jelenti, hogy a létrehozás költségeinek terhei nem oszlanak meg, a két társulat nem fuzionál, vagyis a valódi koprodukcióra jellemző előnyök nem érvényesülnek. Megjelennek viszont a statisztikákban. Amit, ha jól olvasunk, hamar világossá válik, hogy ugyan a Petőfi Színháznak 2012-ben még 6 felnőtt bérletes előadása volt, amit 15 alkalommal adtak elő, vagyis évadonként kilencvenszer, mára ez a szám 4 felnőtt bérletes előadásra csökkent, évadonkén 44 előadással és ebből az egyik a Pesti Magyar Színház vendégjátéka. Ha ezt a csökkenő tendenciát koordinátákon ábrázolnám, meredekebb vonalakat kapnék, mint a Sthuleck-i lejtők Semmeringen, ahol a gyerekeim síelni tanulnak. Szerintem nem kell nagyon magyarázni, hogy ha ez a trend folytatódik, a rendszer összeomlik, mert a gyerekbérletek számának további növelésével nem lehet elkerülni a katasztrófát. 2016-ra már 35.9 millió veszteséget irányoztak elő. A változás alapfeltétele: minőségi színházat kell csinálni. Minden itt kezdődik. A többi csak ezután jön.

Milyen törekvések határoznák meg az általad vezetett intézmények műsorpolitikáját?

A legszélesebb műfaji skálán mozgó, polgári színházat képzelek, ami minden műfajban, a lehető legmagasabb színvonalon kínálna gazdag programot, a helyi társművészetek bevonásával, nem csak a soproni közönség számára. Bevezetném a német feliratozást, emellett a Fertőrákosi Barlangszínházban törekednék évadonkénti egy németnyelvű előadás létrehozására is, hogy az osztrák közönséget is megszólítsam. Ennek érdekében létrehívnék egy Operettfesztivált, a rangos musical és operaprogramok mellett. Természetesen koprodukciós partnerek bevonásával csökkenteném a terheket és igyekeznék regionális szinten megerősíteni a kapcsolatot elsősorban a Győri Nemzeti Színházzal és a szombathelyi Weöres Sándor Színházzal. Évadonként legalább hat felnőtt nagyszínpadi bemutatót tartanék, szimultán játszóhelyekkel gazdagítanám a programot.

Hogy állt össze a csapat, akivel a terveid megvalósításáért összefogsz? Szerinted mitől válik ütőképessé egy menedzsment?

Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán a VOLT Fesztivál alapító-tulajdonosai tanácsaikkal Sopron város fesztiváléletének fellendítésében lehetnek segítségemre. Miklósa Erika a Fertőrákosi Barlangszínház Opera programjának nem csupán állandó fellépője lenne, hanem terveim szerint egyfajta művészi intendánsa is. Török Zoltán menedzser a Novomatic Musical Aréna megálmodója pedig fontos stratégiai partnerünk volna. Ö nagyon érzékenyen rátapintott arra, ami a város kulturális kínálatából hiányzott, így az elmúlt évtizedben százezer nézőt sikerült megszólítania zenés színházi kínálatával. A vele való szövetségtől olyan szinergiákat remélek, amelyek egyesíthetik a különböző színházi műfajok iránt érdeklődő soproni közönséget. Végül, de nem utolsó sorban szeretném megemlíteni még Horváth Zoltánné közművelődési szakember nevét, aki négy évtizede meghatározó alakja Soproni kulturális életének, és a Pro Kultúra jelenlegi ügyvezető igazgatója. Nagy örömömre, az ő személyében is pályázatunk támogatójára leltünk, tanácsaira a jövőben is feltétlenül számítanánk. Az alap mag soproni, talán nem kell ezt jobban magyarázni.

“Alulról indultam. Voltam statiszta, díszítő, filmes-színházas lóti-futi, színistúdiós, rendezőasszisztens, közben pedig írtam, olvastam, játszottam, álmodoztam, vagyis készültem a pályára” – áll a pályázatod bevezetőjében. Hogy alakult át benned az a szenvedély, amivel kezdőként indultál a pályán? Mi az, ami most is azt mondatja veled: érdemes új kihívásokat keresned?

Sopron az identitásom része. Nagyapám, apám ebben a városban nyugszik. Itt él édesanyám, testvérem, a legfontosabb barátaim. Itt mélyült el a színház iránt lobogó kíváncsiságom. Itt értek az első igaz szerelmek. Itt váltam nagykorúvá. A rendszerváltás időszakában,1989/90-ben a történelmi díszletek kicserélődtek körülöttünk és minket magával ragadott az eufória. Felejthetetlen élményeim vannak, olyanok, amik azóta is meghatározzák az életemet, kapcsolataimat, ragaszkodásomat a városhoz. Sopronban, a Széchenyi téren áll egy gyönyörű épület, aminek a homlokzatára az van vésve: „MAGYAR MŰVELŐDÉS HÁZA”. Ez ma a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ. Ez az épület tinédzserkorunk meghatározó színtere volt, állandó pezsgő programjaival, iskolai báljaival, könyvtárával, filmklubjával, koncertjeivel stb. Mindenki előtt nyitva állt az épület kapuja. Ha egy rendezvény zsúfolásig megtelt, mi akkor sem hiányozhattunk, felmásztunk hát az egykori alumínium portálra kifeszített villanyhárító drótkötélen az emeleti WC ablakáig és ott surrantunk be. Ez talán nem volt szép tőlünk, de mindenáron be akartunk jutni, mert érdemes és jó volt a művelődés házában lenni. Ma ez a ház egy rideg kriptára hasonlít. A városi rendezvények pedig inkább falunapok hangulatát idézik, mint olyan eseményekét, amiért valóban érdemes kimozdulni vagy Sopronba utazni. Pedig tudom, emlékszem, hogy mindez másképp is lehetne. Soproniként kötelességem volt átgondolni, hogy mit tennék én, mindezt megfogalmaztam a pályázatomban és tettem egy komoly ajánlatot. Most a városvezetésen a sor, december 22-én kiderül, hogy határoznak.

Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk a szakmai kuratórium szakmai tagjai közül 4-en szavaztak rád, 1 ember pedig Pataki Andrásra is voksolt…

Nem tudom, nem ismerem az eredményt, titkosították.

A nyolctagú bizottság pedig 5-4 arányban Patakit jelölte első helyen (a 8 fős bizottságból volt, aki több emberre is szavazott, a szerk.), ebből Te mit olvasol ki?

Semmit. Szeretném azt remélni, hogy a szavazataim többségét a várostól kaptam. Azt gondolom, hogy a városvezetéssel szemben nem lehet semmilyen programot megvalósítani. A döntés az ő felelősségük. Bízom a döntésükben.

Tóth Berta / Színház.org