“A Bárka mindig is több akart lenni, mint színház” – Villáminterjú Vidovszky Györggyel

2016 december 31. szombat, 7:00

Az Majdnem 20 c. előadás rendezőjét, Vidovszky Györgyöt kérdeztük.
Január 6-án és 7-én 22 órátólMajdnem 20 címmel mutatja be a Szkéné Színház az Ördögkatlan produkcióját, amely a Bárka Színház múltját idézi.

Majdnem 20 a Szkénében:

Az író, Tasnádi István, a rendező Vidovszky György és a színészek 2016 nyarán leköltöztek Nagyharsányba, az egyik Ördögkatlan-faluba, és egy kanavász alapján létrehoztak egy elődást, amely a színészi aktivitásra épül.  Az augusztus 3-i első előadás egyben egy új magyar dráma születésének pillanata volt. A produkció most Budapesten is bemutatkozik.

Január 6-án, 21.00 órakor beszélgetésre is várják az érdeklődőket az egykor volt Bárka Színház apropóján, Bérczes László, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Szikszai Rémusz, Tasnádi István, Vidovszky György részvételével.

Villáminterjú:

Milyen élmények fűztek a Bárka Színházhoz?

A legelső élményem az, hogy Bérczes László és Csányi János bejöttek a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, ahol akkor drámatanár voltam, és találkozót kértek néhányunktól, hogy beszámoljanak a Bárka alapításáról. Hogy őszinte legyek, elég hihetetlennek tűnt, ahogy ez a két ember arról beszélt, hogy majd az Üllői úton, az egykori Ludovika lepattant tornatermében színházat fognak létrehozni. Akkor már ismertük Csányi János híres Szentivánéji álom produkcióját, ezért örömmel hallgattuk meg őket. Néhány hónappal később az újságból értesültünk róla, hogy az Önkormányzat megszavazta a színházat, és hetekkel azután már a mi diákjaink szedték a jegyet az első Bárka-napokon, ami valóban ott, a fűtetlen tornateremben valósult meg. Fantasztikus volt. Aztán sok évnyi filmklubozás után – mert a Bárka mindig is több akart lenni, mint csak színház –, 2002-ben felkértek, hogy rendezzem meg A Pál utcai fiúkat diákokkal és Bárkás színészekkel. A futó nyári kalandnak induló előadás két éves sikerszériát élt meg. Utána pedig újabb előadások következtek: A Legyek ura, Iskola a határon, Istentelen ifjúság, East Balkán, Harmadik Hullám. Vagyis, hogy tanárból rendező lettem, hogy egyre tudatosabban kezdtem foglalkozni az ifjúsági színházzal, az elsősorban a Bárkának köszönhető. Kivételes lehetőségeket kaptam.

Milyen gondolatokkal töltött el és hogy érintett annak idején a Bárka megszűnése? Mi az, amit a legnagyobb veszteségnek tartasz a magad számára? És mi az, amit a mai napig a szívedben őrzöl a Bárkáról?

Szürreális volt, amikor 2014 elején le kellett állnunk a Rovarok próbáival, mert ellehetetlenült a Bárka működése. Bár utána még néhány hónapig mentek a futó előadások, de lehetett tudni, hogy ez a vég. Drámai volt, ahogy a riadt társulat azon gondolkozott éjszakába nyúló társulati üléseken, hogyan mentsék meg a színházat. Nyílt levél, szólni ennek-annak, „ezt úgysem hagyhatják”, ma már tudjuk, hogy mindez naivitás volt: a Bárkát hidegvérrel lehetetlenítették el, mert útban volt, és senkit sem hatott meg, hogy ott milyen értékek halmozódtak fel, vagy hogy több mint ötven ember napi megélhetése múlt a színház sorsán.

Nekem három olyan ifjúsági produkciómat temette maga alá a Bárka, amik éveken keresztül telt házzal mentek, pl.: az Iskola a határon nyolc éves sikertörténete ért így véget. És mi van ott most? Beruházási projektiroda. Ez van kiragasztva egy A4-es lapon az üvegajtóra…

A 9. Ördögkatlanon „Majdnem 20” címmel mutattatok be előadást a Bárkára emlékezve. Hogy született ez a produkció? Miként épültek bele egykori Bárkás előadások részletei?

Bérczes Laci, az Ördögkatlan Fesztivál atyja azt találta ki, hogy a Bárka húsz éves évfordulójára csináljunk egy előadást azokkal a srácokkal, akik annak idején még gyerekként játszottak a Pál utcaiban, a Legyek urában vagy az Iskola a határon első szereposztásában. Rengeteg fiatal kapott lehetőséget annak idején a Bárkán, ezt azóta is páratlannak tartom a mai színházi kínálatban. A lényeg, hogy felvettük a kapcsolatot azokkal, akikből azóta színész lett. Végül sok egyeztetési nehézség után kialakult a csapat (Molnár Áron, Farkas Dénes, Egri Bálint, Blahó Gergely, Császár Réka, Sipos Viki, Kovács Gergely és Bárdi Gergő), akikkel év elején elkezdtünk ötletelni, majd bevontuk Tasnádit – a Bárka egyik alapítóját –, akivel évek óta szoros munkakapcsolatban vagyunk, és létrejött egy történet-váz. A fesztivál előtt egy héttel leköltöztünk Nagyharsányba, ahol elkezdtünk imprózni az ötletek alapján, ezeket felvettük, Tasnádi ezekből jeleneteket írt, aztán lépésről-lépésre megszületett egy darab és egy előadás. Azt tudtuk, hogy nem nosztalgiázni akarunk, mindnyájunknak meghatározó volt a Bárka, de inkább vagyunk dühösek az elmúlása miatt, mint szomorúak. Ez azt hiszem, lejön az előadásból.

Vidovszky György

Hogy élted meg a munka izgalmát, hogy viselted, hogy egyszerre születik a darab és az előadás?

Euforikus két hét volt számomra. Egyrészt a csapat nagy része azóta nem dolgozott együtt, izgalmas volt újra egymásra találni, mindnyájan sokat változtunk. Másrészt mégis mindenkiben ott működött az egymás iránt érzett, kimondatlan bizalom, hogy valahogy mi „össze vagyunk kötve” (Ottlik), ezért bátran ugrottunk neki ennek a lehetetlenségnek: egy hét alatt darabot és előadást csinálni. Veszekedés, vita nélkül, mégis az alkotás, létrehozás legtisztább makacsságával jött létre valami, ami azt hiszem, sokkal több lett, mint egy könnyű nyári kaland.

Más lesz az a Majdnem 20, amit a Szkénében láthat a közönség, mint amivel az Ördögkatlanban találkozhatott?

Néhány apróságon változtatunk, picit rendbe rakjuk a jeleneteket, vagyis friss szemmel nézünk rá az egészre újra. És ha eszünkbe jut valami, akár az utolsó pillanatban is belerakjuk, vagyis megőrizzük a szabadságunkat és a függetlenségünket.

“A Bárka megidézésének célja arra fókuszálni, hogyan lehet / lehet-e ma Magyarországon színházat létrehozni, kultúrát folytatni és teremteni vagy megőrizni” – áll a produkció ajánlójában. Te hogy látod ezt a kérdést?

Ez így persze nagyon píáros, mindenki eldöntheti, hogy ennek egyáltalán a közelében járt-e az előadás, ha megnézi, de az biztos, hogy a Bárka bukásának története nem egyedi. Persze, minden esetben más közvetlen indokok vezettek ahhoz, hogy valami megszűnt, elmúlt vagy ellehetetlenült, de gondolj csak néhány jelentős színház megváltoztatására, független társulat megszűnésére, kulturális lapok vagy éppen napilapok kivégzésére, könyvtárak, múzeumok áthelyezésére stb. A Bárka bedarálásának általunk vizionált története arról is szól, hogy miért hagyjuk mindezt. Ha tetszik, ez egy nagy Eistand-történet, amiben csak statisztálunk, és a háttérből időnként hősködve bekiabálunk valamit. Ez az előadás is egy ilyen kiáltás.

Már második éve a Kolibri Színház főrendezője vagy. Szerinted min múlik egy színház sorsa, sikere? Van-e, lehet-e bármilyen tanulsága a Bárka történetének?

A Kolibri 25 éves története elég más, bár abban azonos, hogy minden sikere ellenére ugyanúgy újra és újra be kell bizonyítania a létjogosultságát. A Kolibri a maga műfaján belül rendkívül bátor, kísérletektől, újításoktól nem visszariadó kulturális bölcső, ez elsősorban Novák János fáradhatatlan útkeresésének köszönhető. Sokat tanulunk külföldi példákból, most is egyszerre két hosszú távú nemzetközi együttműködésben vagyunk tucatnyi európai színházzal, és közben folyamatos telt házzal játsszunk három helyszínen. Én pedig – legjobb tudásom szerint – a Kolibriben próbálom kamatoztatni mindazt a tapasztalatot és magabiztosságot, amit annak idején a Bárkán szereztem.

Tóth Berta / Színház.org

Tasnádi István: MAJDNEM 20 / Volt egyszer egy Bárka Színház (1996 – 2015)
Ördögkatlan Produkció

január 6 – 7. 22h

Létrehozták-játsszák: Farkas Dénes, Molnár Áron, Kovács Gergely, Császár Réka, Sipos Viki, Egri Bálint, Blahó Gergely, Bárdi Gergő
Hegedű: Czitán Róbert, A rendező munkatársa: Gyevi-Bíró Eszter
Rendező: Vidovszky György