Mihez kezdjünk, ha ránkszakad a szerencse? – Interjú Nyári Szilviával és Nyári Oszkárral a Prahról

2017 január 09. hétfő, 7:00

Egy konyha és egy negyvenes házaspár. Nyertek hatszázmilliót. Na, de mit tudnak vele kezdeni? Pontosabban: tudnak vele mit kezdeni? Spiró György Prah című komédiájának kaposvári előadása érkezik a Pinceszínház színpadára január 14-én egy színész házaspár, Nyári Szilvia és Nyári Oszkár előadásában.

Fotó: csiky.hu

Kezdjük a címmel. Mi az, hogy Prah?

Nyári Oszkár: Azt jelenti, por. Szerb-horvát nyelven van, és még a szocialista időkből maradt ránk. Akkoriban sokan jártak át Jugoszláviába, hogy olyan „jugó cuccokat” hozzanak át, amiket nálunk nem lehetett kapni. Ilyen volt a fémdobozban kapható „Kakao prah”, azaz a kakaópor. Akkoriban sok ilyen holmi volt: orosz pezsgő, jugó prah, bolgár tabak…

Endékás csajok… A hetvenes évekről beszélünk. Ma már keveseknek mond bármit is mindez.

Nyári Oszkár: Nem baj. Érdekes, talányos cím, a főszereplő házaspár is felteszi a kérdést, „mi az, hogy prah?”. Aztán beérik azzal, hogy a doboz épp jó lesz arra, hogy a telitalálatos lottószelvényt abba rejtsék.

Fotó: csiky.hu

Kik ők?

Nyári Szilvia: Egy átlagos házaspár, pont, mint mi: Oszi és én. És ami érdekes, ők is éppen húsz éve házasok, mi is ennyi ideje élünk együtt. A Ratkó-korszakban születettek gyerekeiről van szó, azokról, akik mára középkorúak lettek.

Spiró György hosszú szerzői instrukcióiból csak egy-két sort olvasok fel: „Középkorú Nő házi ruhában krumplit pucol a konyhaasztalnál, a megpucolt krumplit vízzel teli lábosba dobálja. Jön Középkorú Férfi jobbról, a kert felől, kezében szatyor.” Már ezek alapján is látjuk magunk előtt a meglehetős szegénységben élő, kopott házaspárt. Otthonka, mackónadrág, viaszosvászon stb. Ismerjük, tudjuk, már unjuk is. A ti előadásotokban mást látunk: rajzolt, kétdimenziósnak tűnő tér (de nem az), rajzolt, kétdimenziósnak látszó alakok (de nem azok) – és rögtön kinyílik az ember szeme, érdekelni kezdi az, amit ismerni vél.

Nyári Szilvia: Talán már két éve, hogy a rendező, Tóth Géza figyelmünkbe ajánlotta ezt a darabot. Sőt, kapacitált bennünket, hogy csináljuk meg, nekünk való. De én akkor nem mertem ebbe belevágni. Sokat voltunk már egy színpadon Oszival, de ilyen intenzív, összezárt közös munkában még nem vettünk részt, és igen, attól féltem, szétmarjuk, kicsináljuk egymást.

Fotó: csiky.hu

A kockázat, ha jól értem, az volt, hogy miközben hitelesen ábrázoljátok egy középkorú férj és feleség tökrement házasságát, közben akár tönkremehet saját házasságotok.

Nyári Szilvia: Valahogy így. Tóth Géza azért olykor-olykor visszahozta a témát, és egy év múltán megtettük az első lépést: megcsináltuk a Prah felolvasószínházi változatát – és megjött a kedvünk. Most jutunk el oda, amit felvetettél: a stilizált közeghez és a stilizált játékmódhoz. Felolvasószínházat mindig a semmiből kell létrehozni, ami inspirálja az ember fantáziáját. Somogyi Zoltán képzőművész barátunk „megrajzolt” bennünket.

Ez mit jelent?

Nyári Oszkár: Azt javasoltam, hogy a Ráday utcai pici próbatermünkben krétával rajzoljuk meg a fekete falra a játékteret. Zolinak ez elég volt: gyermeki fantáziával, játékos kedvvel létrehozott egy teret, persze már papírból, ami bármikor és bárhol megtalálható, s akkor már az embereket is „megrajzoltuk”, akik szintén bárhol és bármikor élhetnek-élhettek. Hiszen a Prah középponti problémája egy toposz, aminek motívuma végigkíséri a kultúrtörténetet. Gondolhatunk számtalan mesére, vagy akár a görög drámatörténetre is. Ott van például az Alkésztisz: a házaspárhoz beállít egy isten, ott Apollón, nálunk Fortuna, és ajándékot hoz. Nem is akármilyet: ott a haláltól való menekülést, itt a lottófőnyereményt. Első pillantásra ez jó, sőt nagyszerű. De újra kell gondolni az életet: mit kezdjünk a ránkszakadt szerencsével? Hogyan fogunk élni és hogyan éltünk eddig? A húsz éve egymás mellett létező két ember beszélgetni kezd. Önmagáról és a másikról.

Fotó: csiky.hu

Márpedig az ilyen helyzet kockázatos.

Nyári Oszkár: Mert egyszercsak fontossá válik ez a kapcsolat. Mindenről őszintén beszélve, szinte kiszakadva az űrbe, a lényegről lehet beszélni. Ezt a térből-időből kiszakadást segítette meg a felolvasószínházi kényszer. Semmink sincs és minden mi vagyunk. Végülis így fókuszál két hősére Spiró. Ha csak rájuk figyelünk, és közben menthetetlenül saját kapcsolatunkra, akkor sok minden kiderül. Ez benne a kockázat is, de én ettől nem félek. Két évvel ezelőtt is belevágtam volna, de tudtam, jobb, ha Szilvi érzékenységére, óvatosságára, finomságára bízom az ilyesmit. Így lett belőle két év, de célba értünk.

Nyári Szilvia: Csak, hogy érthető legyen: nem a színész énem félt ettől a munkától, hanem a nő, aki most minden korábbinál nagyobb munkába kezd a férjével. Ahogy megszerettem, úgy nőtt a bátorságom. Szép lassan kóstolgattuk, és egyre jobban ízlett. Fontos volt, hogy két nagyszerű zenész, Szirtes Edina Mókus és Rozs Tamás is bekapcsolódott a munkába, azonnal ráéreztek, mit szeretnénk, sőt bennünket is, egymást is megihletve újabb rétegeit bontották ki a látszólag kisrealista darabnak. A felolvasószínházból merített bátorság elhozta az „igazi” próbákat, azok pedig beköltöztek az életünkbe. A szöveget együtt tanultuk nyáron a tengernél. Napsütés, napágy, szőlő… egyre több pozitív élmény kötődött hozzá, lépcsőről lépcsőre léptünk egyre közelebb az „igazi” próbák felé. Azok igazolták a kezdeti félelmemet, mert azt nem lehetett megúszni, hogy feltegyük az élet fontos kérdéseit. De a kapcsolatunk nem a szétesés, hanem a megerősödés felé mozdult el közben. Ehhez kellett ez a két év. Azt gondoltam, ismerem a darabot, és azt kellett észrevennem, hogy újabb és újabb rétegeket tép fel bennem, egyre több a párhuzam a darabbéli pár és a mi életünk között. Fájdalmasan jóleső élmények értek bennünket.

Fotó: csiky.hu

Tapintatlan a kérdés, de nem tudom nem feltenni: jobb vagy rosszabb lett az életetek ettől a próbafolyamattól?

Nyári Szilvia: Biztos, hogy jobb, pedig végülis nem féltünk bántani egymást és magunkat. A darabbéli pár a lottónyeremény miatt, mi a próbák miatt beszélgetni „kényszerültünk” egymással. És ha jó az előadás, ez történhet a nézőkkel is. Ha az emberek mernek szembenézni önmagukkal és másokkal, az csak jóra vezethet, még ha fájdalmakkal jár is. Spiró két hőse arra jut, hogy felgyújtja az öttalálatos szelvényt, és elveszíti a nyereményt. De mi ez a veszteség ahhoz képest, hogy ez a két ember, akik időtlen idők óta nem beszéltek egymással, újra komolyan veszik az életet. A magukét, a másikét, kettőjükét. Bántották egymást, belemartak egymás szívébe, de ezután már csak jobb lehet nekik egy tiszta, őszinte, igazán emberi helyzetben.

Nyári Oszkár: Nincs ember, aki egy nyerő szelvényt eléget. De ez a végtelenül átlagos páros azzal, hogy minden lehetséges történést, ami történhet velük a nyeremény átvétele után, lejátszik előre, eljut oda, hogy az összes húsz év alatt szőnyeg alá söpört probléma felszínre kerül, és olyan kritikus tömeg keletkezik, ami lángra lobbantja a szelvényt.

Fotó: csiky.hu

Az történik, amit egyetlen nyeremény sem adhat meg: két ember önmagát meghaladva megtisztul.

Nyári Oszkár: Mert nagyon jó a darab. És ahogy játékosan adogattuk egymásnak a mondatokat, ahogyan a labdát dobáltuk egymásnak a tengerben, úgy mutatta fel egy-egy mondat újabb meg újabb rétegét. A nyaralásnak nem fárasztó munka-része, hanem ajándéka volt ez a találkozás a szöveggel.

Nyári Szilvia: Szeretem azt a beszédmódot, ahogyan ezek az emberek megszólalnak. Talán azért is, mert ebben az elemelt közegben az ember ösztönösen másként mondja a látszólag ismert fordulatokat. Újratanulom azokat a szavakat, amiket ismertem már.

Nyári Oszkár: De együtt tanultuk, mert együtt mentünk végig egy úton, amit megkönnyített az, hogy már ismerjük egymást.

Nyári Szilvia: Ezen az úton éppen az derült ki, hogy nem eléggé ismerjük egymást. Pont abban segített a Prah, hogy egymást újra megismerjük.

Nyári Oszkár: Az igaz, és ezt még Szilvinek sem mondtam eddig, hogy újra és újra rácsodálkoztam, milyen pontosan és érvényesen hangzik el tőle egy-egy mondat, egyszerűen rácsodálkoztam a színészetére.

Nyári Szilvia: Két éven át hordoztunk magunkkal egy anyagot, aztán próbáltunk is, úgymond dolgoztunk, és közben örültünk egymásnak. A „prah” jelentését kérdezted a beszélgetés elején. Nekünk ezt az örömöt jelenti immár ez a szó.

Kérdezett: Bérczes László

 
 

Kapcsolódó anyagok