A harangnak meg kell szólalnia – Interjú Lukáts Andorral

2017 január 12. csütörtök, 7:10

A Vaskakasban december végén vendégeskedett az Orlai Produkció Egy fenékkel két lovat című előadása. Az örömapa maffiafőnök és a szívbajos pincér kettős szerepében Lukáts Andor látható, akivel a fiatalokról, a türelemről és saját színházáról is beszélgetett Jászay Tamás.

Orlai Produkció: Egy fenékkel két lovat (Fotó: Takács Attila)

– A Goldoni korából a hatvanas évek Angliájára áthangszerelt fergeteges vígjátékban, az Egy fenékkel két lovat című produkcióban ön az abszolút korelnök, aki körül kizárólag fiatalok vannak a színpadon. Milyennek látja őket?

– Sokat dolgoztam és dolgozom fiatalokkal, és a célunk mindig közös: jól eljátszani a szerepet. Nincs közöttünk konfliktus, de a koromnak szóló álságos tisztelet sem, amivel nem is tudnék mit kezdeni. Könnyű lenne azt mondani, hogy nem elég komolyak vagy elhivatottak, de egyik sem lenne igaz. Mindent úgy csinálnak, ahogy kell.

– A legendás kaposvári színházban volt pályakezdő. Miben más most egy fiatal színész útja, mint akkor?

– Nem ők változtak, hanem a körülmények. Nem a fiatalokra nem ismerek rá, hanem a világra. Nem vagyok optimista. Ami most történik, a Római Birodalom bukására emlékeztet. Róma végül annyira elzüllött, hogy elvesztette potenciális erejét arra, hogy megvédje magát. Alapvető dolgok tűntek el mára. A kommunikáció satnya és vacak lett, tőmondatokban beszélünk, nem írunk. A lehetetlen körülmények ellenére a fiatal színészek fantasztikusan dolgoznak, és amikor rendezőként olyan műhelyekben találkozom velük, mint a szombathelyi vagy a miskolci színház, felfedezni vélem rajtuk az egykori kaposvári „tüneteket”, ami nagyszerű érzés.

Orlai Produkció: Egy fenékkel két lovat (Fotó: Takács Attila)

– A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként is rendszeresen kerül kapcsolatba fiatalokkal. Hogyan került az életébe a tanítás?

– Székely Gábor kért fel Jordán Tamást és engem 2002-ben, hogy indítsunk osztályt. A munkát egy „fordított” évvel kezdtem, amikor nem volt szó közvetlen módon a színészetről, hanem annak összetevőivel ismerkedett a huszonkét fős osztály. Amit elvártam tőlük, az egyszerűbb és bonyolultabb is volt annál, amit a színházról sokan gondolnak. Bevittem őket például a tornaterembe, ahol egy óra alatt kellett megtenniük tizenöt métert. Maguknak kellett beosztani az időt, odafigyelni a távra és magukra. Izgalmas volt nézni, ahogy sokaknak sikerült ez a komoly összpontosítást igénylő feladat. Volt olyan alkalom is, amikor Hamlet monológját „ellenszélben”, zavaró és akadályozó tényezők között kellett végigmondaniuk. Olyan feladatokat adtam, amiket élvezet volt elvégezni, de közben azt is megtanulták, hogy a színház nehéz terep.

– Mi tanítható meg a színészetből?

– Sok minden. Például az, hogy nem elég bemagolni egy szöveget, hanem gondolkodni kell, és muszáj tudni, miről szól a darab. Sokat írattam a hallgatókkal. Így gyakorolták a pontos önkifejezést, és kiderült, hogy komolyan odafigyelnek-e arra, amit csinálnak. Elmondtam nekik, hogy nekem mit jelent a színház. Andrej Rubljov történetében szerepel a harangöntő, akinek az a hitvallása, hogy bármi történik, a harangnak meg kell szólalnia. Kaposváron megtanultam, hogy ha elkezdünk egy munkát, azt nem szabad feladni: mindenáron meg kell találni a leginkább odaillő hangot, színt, árnyalatot. Nem mondhatom a rosszra azt, hogy jó, se magamnak, se a partneremnek. Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor vagy Babarczy László szigorúan mérték a dicséretet, de önmagukkal szemben is kemények voltak. Talán ezt sikerült megtanítanom az egyetemen. Azt, hogy csak az érték értékes.

Orlai Produkció: Egy fenékkel két lovat (Fotó: Takács Attila)

– Egy interjúban mondta a tanításról, hogy könyörtelen és türelmes a növendékeivel.

– Máig türelmes vagyok, a türelmetlenség megengedhetetlen. Halász Péter mondta gyakran, hogy lassan megyünk, mert sietünk. Nem lehet kapkodni, csak türelemmel juthatunk el a szerep lényegéhez. A könyörtelenség nem azt jelenti, hogy kegyetlen apafigura lennék, hanem azt, hogy önmagammal szemben is kérlelhetetlen vagyok. Bejártam az osztályom reggel nyolckor kezdődő mozgásóráira, figyeltem őket, amikor énekelni tanultak. Látni akartam, ahogyan fejlődnek.

– Önt jellemzi egyfajta örök ellenzékiség. Ez átadható a fiataloknak? Egyáltalán: át kell ezt adni?

– Azt hiszem, nem nagyon, és ennek néha örülök is. Azt láttam, hogy az egyetemisták elszigetelve élnek: nem tudják, hogy ki a belügyminiszter, vagy hogy választások vannak. Máskor meg azt gondoltam, hogy nem lehet, hogy nem tudják, hol élünk, hogy mit gondolnak rólunk azok, akik a sorsunkról határoznak. Ha a művésznek nem feladata, hogy kimondja, mi történik velünk, akkor kié? Annak idején a kaposvári színház nem politizált, de soha nem volt politika nélkül. A mondatainkban, a sorok között mindig volt valami arról, hogy hol élünk.

– Az Egy fenékkel két lovat épp csak érint fajsúlyos témákat, de vígjáték lévén ez nem is feladata. A fergeteges tempójú előadás arra van kitalálva, hogy loholunk egyik jelenettől a másikig. Hogy bírja?

– Tavaly még fociztam, tudok esni-kelni, nem fáradok el tőle. (nevet) Nagy élmény látni, hogy a nyári bemutató óta folyamatosan érik, változik az előadás, egyre pontosabb lesz, ettől pedig nő az ereje.

Orlai Produkció: Egy fenékkel két lovat (Fotó: Takács Attila)

– Az előadás főszerepét Nagy Dániel Viktor játssza, akivel többször dolgozott már együtt tanárként, rendezőként, színészként. Milyennek látja őt?

– Igazi profi. Nagyon jó színész, aki sok mindent meg tud csinálni. Komolyan veszi a pályát, igazán készül rá. Nem bízza a dolgokat a véletlenre, sok energiát fektet be, és mindig a legtöbbet hozza ki magából. Danit emberként és színészként is nagyon lehet szeretni. Rengeteget játszik, emellett zenél, énekel. Őrületes teherbírása van. Az Egy fenékkel…-ben fantasztikus lendülettel dolgozik, a nézők majd megszakadnak a nevetéstől. Ezt nagyon jó érzés hallani és érezni.

– Dolgoztak együtt a saját színházában, a Sanyi és Arankában is. A 2007-ben alapított intézményt talán soha nem fenyegette ennyire a megszűnés veszélye, mint most. Annak idején dacból hozta létre?

– Nem, dehogy. Régen készültem arra, hogy csinálok egy színházat, amit teljes egészében én találok ki, vagyis azt, hogy kik játszanak, mit és hogyan. Ez működött is egy darabig, támogatást is kaptam, de az utóbbi években a hely csak viszi a pénzt. Jelenleg kéthetente jönnek előadók, és válogatottan izgalmas témákról beszélnek egy kicsi, de hűséges közönségnek. Spiró György, F. Bíró Zoltán, Gábor György és mások mindenkit érintő témákról gondolkodtatnak. És bár sokszor érzem, hogy nincs értelme küzdeni, mégsem adom fel. Reménykedem, hogy újra játszani fogunk itt.

Az interjút készítette: Jászay Tamás
Forrás: vaskakas.hu