“Egy szerepért képes lennék megtanulni akár trombitálni is” – Interjú Rada Bálinttal

2017 január 17. kedd, 7:00

Az Orlai Produkciós Iroda gondozásában decemberben bemutatott A fura című előadást január 25-től a Jurányi Inkubátorházban láthatja a közönség.

A darab kapcsán a főszereplővel, Rada Bálinttal beszélgettünk generációs problémákról, különc karakterekről, kallódásról, kapuzárási pánikról és arról, mire lenne képes egy jó szerep kedvéért.

Rada Bálint / Fotó: Takács Attila

A darabról:

“Jesper Lier huszonöt éves. A nappalait sötét pincelakásában tölti, este az utcákat járja. Másnapról másnapra él. Ideje lenne befejeznie a nagyregényét. Ideje lenne szerelmesnek lenni. Kezd kifutni az időből, pedig Jesper Lier csak huszonöt éves. A nappalait sötét pincelakásában tölti, este az utcákat járja. Másnapról másnapra él. Ideje lenne befejeznie. (A nagyregényét!) Ideje lenne szerelmesnek lenni. Ha lenne ideje. Kezd kifutni. (Az időből?) Nappal tölt, este jár, másnap megy, időből fut ki. Ki az? (Jesper Lier.)”

Benedict Wells 2010-ben megjelent Spinner című regényét a 21. századi Zabhegyezőnek is nevezik. A fiatal felnőttek szabadságvágyáról, a családi kötelékekből való kiszabadulásáról, önmaguk megismeréséről szól. Bulik, párkapcsolati izgalmak, a jövőtől és jelentől való félelem, valamint rengeteg kérdéssel arról, hogy mi lesz velük – ezek hálózzák be főhőseink életét.

Az előadást Fehér Balázs Benő rendezi, a főszerepben Rada Bálint, további szerepekben Nagy Dániel Viktor, Bán Bálint, Rába Roland, Radnay Csilla és László Lili láthatók. A színpadi adaptációt Fekete Ádám készítette.

Villáminterjú:

Milyen tapasztalat volt számodra A furával való találkozás? Hogy zajlott a próbafolyamat?

Egy nagyon jó hangulatú munka volt. De ez nem lepett meg minket, az egyetemről ismerjük egymást tulajdonképpen mindannyian, senki se volt ismeretlen. Balázzsal, Bálinttal, Danival, Ádámmal pedig már többször is dolgoztunk együtt. Azt hiszem, talán a többiek is osztják, hogy rég volt részünk ennyire bensőséges próbafolyamatban. Már vártuk, hogy elkezdődjön, és valahogy mindenki nagy örömmel, lelkesedéssel vágott bele. Megbízunk egymásban, ismerjük egymás gondolkodását, ami egyfelé halad, vagy ha nem is pont egyfelé, még azt is szeretjük a másikban. Hihetetlenül gyorsan elröppent a hat hét, mialatt próbáltunk; egyszer csak azt vettük észre, hogy már a bemutatón is túl vagyunk.

Hiányzik?

Egy kicsit, de január végén átvisszük a B32 Galériából a Jurányiba, előtte azért még lesz néhány próbánk. Kíváncsi vagyok, hogyan fog majd működni abban a térben, ami egyrészt nagyobb is, másrészt a nézők máshogy fognak rálátni az egészre, mint a korábbi helyszínen.

Hogyan készültél a szerepre?

Olvastam a regényt és nagyon kíváncsi voltam, hogyan lesz ebből színházi előadás, hiszen teljesen leíró jellegű, a főhős gyakorlatilag végig egyes szám első személyben mondja el, mit lát maga körül és mi történik vele, miket gondol, miket érez. Kevés benne a konkrét cselekvés, és ami van, az sem éppen előremutató. A főszereplő, Jesper be van zárva magába, a saját gondolataiba, a maga által teremtett spirálba, amiben már lassan egy éve mozog a történések idején.

 

Fotó: Takács Attila

Ha átdolgozásról van szó, mindig elolvasod vagy megnézed az eredeti művet?

Igen, szerintem ez természetes. Persze más lett volna, ha filmes alapból dolgoztunk volna – sok kolléga szeretné kikerülni, hogy bármilyen szinten hasson rá az eredetiben látott alakítás, de egy regény sokkal tágabb univerzumát adja az értelmezésnek. Persze egy filmben, színházban adott a látványvilág, minden helyzetre van kész megoldás. Bevallom őszintén, kétszer is elolvastam Wells regényét, sőt másodjára már jegyzeteltem is, aláhúzogattam belőle fontos mondatokat (nevet).

Ehhez képest mennyire befolyásolt téged, amikor megkaptad a Fekete Ádám által adaptált szöveget, ami azért lényegesen különbözik Wells regényétől?

Nekem az mindig egy rendkívül megnyugtató pont, ha tudom, hogy ő foglalkozik a szöveggel. Nemcsak hogy zseniális érzékkel adaptál, de teljesen átszűri magán az anyagot és végül egy teljesen új alkotás születik meg a keze nyomán. Van Benedict Wells, meg Fekete Ádám, és lett A fura szövegkönyve, ami egy saját lábán megálló entitás és még a színpadon is remekül működik. Ádám egy ízig-vérig színházi ember, már írás közben is érzi azt a stílust, ritmust, nyelviséget, amitől jó lesz egy előadás. Épp Rába Rolanddal beszélgettünk arról, hogy kihívás megtanulni a szövegeit, annyira sokrétű és bonyolult gondolatokat fog össze, de ha egyszer rááll az agyunk, utána már nem is jön más a szánkra. A századforuló íróiról mondták anno, hogy konkrétan a színészek szájába írja a mondatokat, olyan pontosan tudja, mit mi után mondhatnak ki a szereplők. Én Ádámnál ugyanezt érzem.

Mennyire érezted közel magadhoz a főszereplő, Jesper karakterét?

Játszottam már fura figurákat, valamiért gyakran megtalálnak (nevet). Főleg olyanokra gondolok, akiknek van valami defektjük. Például a Centrálban, az anyaszínházamban a Leenane szépében egy tanyasi srácot játszom, aki abba őrül bele, hogy húszévesen egy mocskos, iszapos ír tanyán él, ahol mindenki hetven pluszos, semmi öröme nincs. Volt egy darab baseball-labdája, azt is elvették tőle. A furában konkrétan egy depressziós fiúról van szó, aki képtelen egyről a kettőre jutni, akár csak egy lépést is megtenni előre. Ír egy regényt, de minek, hiszen senkinek nem mutatja meg. Inkább csak arra jó, hogy – némileg torz módon – benne, általa élje meg azt, amihez a való életben nincs bátorsága. Mégsem lehet azt mondani, hogy a depresszióról csináltunk előadást, inkább arról, milyen az, ha valakinek a semmittevés uralja a mindennapjait. És a kallódásról, arról a fajta kapuzárási pánikról, ami simán elérhet minket huszonéves korban is. Az ember tudja, hogy valaminek kellene történnie, miután elvégzi a gimnáziumot, az egyetemet – el kell indulnia az életnek.

Nagy Dániel Viktor / Fotó: Takács Attila

Neked is ismerős ez a furcsa, köztes állapot? Megtapasztaltad a saját bőrödön, miután végeztél a Színművészeti Egyetemen?

Szerencsére nem volt ennyire zavaros,  hiszen a Színművészeti után egyből lett lehetőségem társulathoz csatlakozni. Az utolsó két év az egyetemen viszont mindannyiunknak megterhelő volt. Igaz, még egy biztonságos helyen voltunk, de már éreztük, hogy zajlik a visszaszámlálás, hogy vészesen fogy az idő. Gyakorlatilag lehetetlen volt igazgatókat, főrendezőket elhívni a vizsgaelőadásainkra, egyszerűen nem jöttek el. Nehezen fogadtuk el, hogy még csak lehetőségünk sincs megmutatni magunkat, visszajelzésből sem kaptunk túl sokat. Tudtuk, hogy jön majd valamikor valami, de hogy addig mi fog történni és ezeket a folyamatokat hogyan tudjuk befolyásolni, azt nem. A darabban ez a fajta problémahalmaz is hangsúlyosan megjelenik, de ezen kívül még egy sor olyan gondról esik szó, amivel a generációnk szembesül: a szülők elvesztése, az elválás tőlük, a saját lábra állás, párkeresés… Jesper gondjai közül egyik sem megoldhatatlan vagy tragikus, még csak nem is egyedi, egyszerűen csak erősebben hatnak rá és jobban engedi magát lehúzni általuk. Amikor engem például nem vettek fel első nekifutásra a színműre, hónapokig nem tudtam elképzelni, mi lesz velem, mit fogok csinálni, hogy fog telni az az egy év a következő felvételiig. Nem is volt kérdés, hogy még egyszer jelentkezem, de legszívesebben előretekertem volna az időt. Jesper története tulajdonképpen a felnőtté válás története is, nemcsak az ő, de a barátai számára is. Egyikük bekerül a rég áhított filmrendező szakra, másikuk kitör a szülei árnyékából és elköltözik otthonról. Mindegyikük sorsán látszik, hogy az életben nem minden fenékig tejfel, de a rossz dolgok sem világvége-értékűek. Talán az a felnőtt gondolkodás egyik alapja, hogy ha jön egy kudarcélmény és összeroskadunk alatta, a padlón vagyunk, de akkor is megrázzuk magunkat, tanulunk, levonjuk a konzekvenciákat, megnézzük, hol hibáztunk, miben tudunk változtatni és aztán nekifutunk még egyszer.

Te melyik típus vagy: aki magában keresi a változtatni valót, vagy aki a körülményeken próbál változtatni?

Helyzettől függ, de azt mondanám, inkább az első. Például szerintem képes lennék megtanulni akár trombitálni is, ha ezen múlna, hogy megkapjak egy jó szerepet.

Szerző: Dömötör Nikolett / Orlai Produkció

Előadás időpontok: 2017. január 25 és 26., február 17 és 18.

 
 

Kapcsolódó anyagok