“Most mindennél fontosabb felmérni szabadságunk minőségét” – Interjú Szabó K. István rendezővel

2017 január 18. szerda, 7:00

A Magyar Színház január 10-én mutatta be Visky András Júlia – Párbeszéd a szerelemről című előadását.A darab az 1956 utáni megtorlások idején játszódik, és a szerző személyes, családi történetén alapul. Vasvári Judit az előadás rendezőjét, Szabó K. Istvánt kérdezte darabválasztásról és személyes emlékekről.

 

A Wikipédia elég szűkszavúan ír rólad, leginkább az látszik belőle, hogy rengeteget dolgozol. Romániában és szűkebb hazádban, Erdélyben, de ugyanúgy Magyarországon, Németországban és az Egyesült Államokban is rendeztél. Milyen elvek mentén vállalsz el egy feladatot?

Szívesen vagyok új helyen, új emberekkel, inspirál a sokszínűség, feltölt a kreatív emberek társasága. E közel két évtizednyi pályán számos színházban dolgoztam magyar, román, német, angol, jiddis nyelvközegben. Szabadúszó művész vagyok, és ennek számos buktatója van, így, ami az elveket illeti, igyekszem egyeztetni az igényeimet a lehetőségekkel.

Ráckevei Anna

A Magyar Színházban Visky András: Júlia című darabját rendezed, amelynek alcíme Párbeszéd a szerelemről, mégis egyetlen hangon szólal meg, Ráckevei Anna előadásában. Te választottad a darabot, vagy felkértek rá?

Egy 56-os téma feldolgozására kértek fel. Forrás anyagok és feldolgozások között kutakodva, arra kellett rájönnöm, hogy még ha történelmi ismereteim vannak is róla, a magyar forradalom történései mégis távolinak tünnek. Lélekben megvan, de környezetidegen. S akkor szűkebb otthonomra korlátoztam a keresést. Döbbenetes adatok; 1962 decemberéig, Romániában 24 249 személyt börtönöztek be, magyarokat, románokat, németeket. A magyar forradalom iránt kinyilvánított rokonszenv, a rádióhírek hallgatása, vagy az ártatlan részvétnyílvánítás, az áldozatok előtti tisztelgés, meghurcoltatásokat, hosszú börtönéveket, halálos ítéleteket, kivégzéseket eredményezetek. Visky András önéletrajzi ihletésű műve családja tragikus meghurcoltatásának érzékeny krónikája. A magyar kortárs drámairodalom egyik gyöngyszeme a Júlia, és úgy éreztem, hogy én ezen a történeten keresztül tudok leginkább közel kerülni 56-hoz.

Hogyan mutatnád be a darabot olyan érdeklődőknek, akik nem ismerik?

Említettem, hogy a Júlia a szerző családtörténetéből merít. Édesapja, magyarországon tanult református lelkész a második világháború után, feleségével Erdélybe települ át, szolgálni. Szokatlan választás, amikor mindenki nyugat felé tart, ő kelet felé indul, mert „Isten is arra ment” (a drámában a magyarázat). 1958-ban 22 év börtönbüntetésre ítélik, feleségét, hét gyermekével együtt, akik közül a legnagyobb tizenegy, a legkisebb alig egy éves, kitelepítik a Duna-delta gulagjába. A monodráma ennek a kilátástalan helyzetnek a dokumentuma. Párbeszéd Istennel, a szintén nem látható férjjel és önmagával. Elégia-szerű alaphangvétele bravúrosan ellenpontozott,keserű, de könnyed humorral érzékelteti a diktatúra természetét,  ezáltal a politikai monstrum is töpörödik, már nem is a hatalma, csak groteszk vigyora a hidegrázó.

Magyarországon most nagyjából mindenkinek elege van a politikából. Ám mégis be kéne csábítani a nézőket egy olyan előadásra, amely a diktatúra szó nélkül nem érthető. Mi az átjárás a színdarab és nézők között? Hol a híd?

Mindenhol mindenkinek elege van már a politikából. A politika gátlástalanul túlnőtte egészséges hatáskörét. Éppen azért, most talán mindennél fontosabb indulatmentesen, tiszta fejjel felmérni egyéni és közösségi állapotunkat, szabadságunk minőségét. Az átjárás: a megértéshez vezető út. A híd: az empátia, az áldozatvállalás szerepének személyes értelmezése.

Fotó: Sauer Gabriella

Ráckevei Annával dolgoztál már együtt? Milyen a közös munka? Másképpen játszik a román, a magyar vagy éppen az amerikai színész/nő?

Ráckevei Annával először dolgozom, és nagy ajándék számomra az ő egész lénye. Rendkívül tudatos, érzékeny színész, ideális tolmácsa ennek a műnek. Ami a játékbeli másságot illeti, én azt gondolom, hogy lényegi különbségek nincsenek a magyar, a román vagy éppen az amerikai színészek között, a jó színész mindenhol érzékeny, képlékeny alkotó ember. Stílusbeli különbözőségek ugyan lehetnek, de ez már az adott színházi kultúra sajátosságairól szól.

Mit vársz ettől az előadástól?

Ha csak az 56-os események Magyarországon kívüli hatására, utórezgéseire gondolok -melyeket nagy műgonddal sepert az elvtársi szolgálat a kommunizmus szétfeslő szőnyege alá – Visky András drámája hiánypotló, kiegészítő történelmi lecke. Ennél viszont sokkal több; segít megérteni a szeretet, az önfeláldozás, a hit dialektikáját, a teljes abszurdum közepette. Én bízom benne, hogy ez az előadás amolyan ritka kenyérféle, lelket tápláló, és a megbékélés utóízét hordozza. És tudom, hogy erre is van igény.

Szerző: Vasvári Judit

Színház.org