A statiszták igazsága – Beszélgetés Zakariás Zalánnal

2017 január 19. csütörtök, 7:00

A kaposvári néző az elmúlt időkben évről-évre bekukkanthat egy-egy ír falucska hétköznapjaiba.

Láthatta Martin McDonagh testvérviszálytól terhelt Vaknyugatát, Conor McPherson tűz körüli történeteit A gát című előadásban, most pedig, Marie Jones darabjában egy amerikai film forgatásának kulisszái közé cseppenhet. Az 1996-ben íródott díjnyertes sikerdarabban Charlie és Jake a két statiszta együtt próbálja meg túlélni a forgatás nehézségeit, a filmsztárok olykor elviselhetetlen allűrjeit, a kisváros emblematikus „őslakosait”, és közösen keresik a kiutat Kerryből egy jobb életbe.

A Kövek a zsebben c. darabban Fándly Csaba és Mohácsi Norbert játsszák többek között a tönkrement videokölcsönzőt és a csóró munkanélkülit, az ambiciózus elsőasszisztenst és a butácska, de csinos harmadik asszisztens lánykát, a sikeres amerikai mozisztárt és az akcentus-specialista beszédtanárt, az ír helyi legényt és a skót nehézfiút, a helyiekkel szót nem értő, angol rendezőt és a falusi tanárembert, a falucska izgága riporterét és az öreg földművest…

Zakariás Zalán / Fotó: Memlaur Imre

A Kövek a zsebben arról híresült el, hogy két színész eljátszik rengeteg szerepet.

Összesen 15 szerepet.

Óriási lehetőség ez a két színész számára – de vajon elég érv-e amellett, hogy ezt a történetet színre állítsa az ember?

Tulajdonképpen igen. Ugyanis a szerző eleve így írta meg, tehát következetesen végig gondolta a váltásokat, ki mikor melyik szerepbe lép át. És ha figyelmesen hallgatjuk a szereplőket, érezhetjük, hogy vannak finom egyezések, párhuzamok, egybecsengések bizonyos szerepek között.

Fándly Csaba és Mohácsi Norbert / Fotó: Memlaur Imre

El lehetne ezt játszani 15 színésszel is?

Természetesen. De akkor egy érdektelen, felszínes vázlatot kapnánk, amiben jönnek-mennek az egyszínű figurák, lebonyolítanánk egy történetet, ahelyett, hogy a szívébe markolnánk. Egy gigantikus filmforgatás körülményeinek megteremtésével foglalkoznánk, mellesleg hiábavalóan, ahelyett, hogy az emberekre figyelnénk.

Ha jól értem, így tudtok arra koncentrálni, hogyan bontakozik ki a két főhős és a többiek sorsa, és abból a belőlük fakadó történet.

Abszolút. Két ember bejön a térbe, különböző szituációkban és szerepekben elmondanak mondatokat, mely mondatok egymással viszonyba kerülnek, erősítik-aláhúzzák-módosítják egymás jelentését – de mindig ugyanazt a két embert látjuk. Az ő sorsuk lesz fontos számunkra, az kezd izgatni bennünket, hogyan élik meg egy társuk halálát, mely halálból az amerikai filmes marketing-mechanizmus profitot próbál csiholni. És hogyan éli meg a filmforgatás sötétebbik oldalát két olyan fiú, akik imádják a filmeket, naiv módon rajonganak a sztárokért, sőt egyikük maga is filmet szeretne forgatni. Ez a sötét oldal sokszor maga a pokol, ahol totálisan kihasználttá, megalázottá válik egy „senki” statiszta.

Fándly Csaba és Mohácsi Norbert / Fotó: Memlaur Imre

Amikor két emberről beszélsz, akkor kikre gondolsz: Charlie-ra és Jake-re, a történet főhőseire vagy…

Fándly Csabára és Mohácsi Norbertre. A két kaposvári színészre gondolok, akik előlépnek a takarásból, eljátsszák szerepeiket, de soha nem teszünk úgy, mintha nem róluk, Fándlyról és Mohácsiról lenne szó. Nem tagadjuk le a színházat, sőt, a folyamatos átváltozásban felmutatjuk azt. Két kaposvári színész játszik a vele egy térben ülő kaposvári nézőknek. Nem csinálunk úgy, „mintha”. Mintha nem ők lennének azok. De éppen így, az őszinteség által lesz ez igazi színészi bravúr – ha sikerül. Amikor beszélgetünk, még csak a próbafolyamat elején járunk, de azt tudjuk, tudhattuk eddig is, hogy ilyen-olyan eszközökkel illusztrálni valamit, az a könnyebbik út. Saját személyiségünket nem feladni, és úgy átváltozni, a szerepeket lélekből feltölteni – az a kihívás. Nem a külsődleges eszközökkel, hanem a lelki regiszterekkel játszani, az az igazi színészi feladat.

Vagyis a belső átalakulásra építetek, nem pedig arra, hogy majd a jelmez „megoldja” a feladatot. Amikor Charlie-ból a másodperc töredéke alatt amerikai sztárszínésznő lesz vagy Jake egy szempillantás alatt butácska harmadik asszisztenssé válik, akkor nem öltöznek át, nem vesznek fel parókát, nem festik ki magukat… Amikor a kocsmából a dombtetőre, onnan az ebédlőbe, majd a kápolnába kerülünk, nem özönlenek be díszítők, hogy átrendezzék a teret… Magyarul: óriási hangsúlyt kap az a redukált színházi tér és az a néhány bútordarab és kellék, ami mégiscsak bekerül a játékba. Gondolok itt a sapkákra, kalapokra, tükrökre, farönkökre és arra, hogy a két szereplő folyamatosan a vízben tapicskol.

Tudatos ez a redukció. A föld, a mocsár, a tükrök… Talán sikerül általuk egy írországi, nyers, durva és egyszerű vidék és a fényes amerikai világ találkozását felmutatni. A mocsár zárt négyszögéből a haláleset után kilép a két szereplő, bolyonganak tükrök közt a semmiben, hiszen végtelen megalázottságukban nem tudják, hogyan tovább.

Zakariás Zalán / Fotó: Memlaur Imre

Miért mocsár?

A statiszták a darab szerint is állandóan a vízben mászkálnak, fújja őket a szél, esik rájuk az eső, azaz nemcsak a forgatásnak, de a természetnek is kiszolgáltatottjai, miközben akár a rabokat a börtönben, a forgatandó film sztorijának mentén lökdösik őket ide-oda és üvöltözik feléjük a parancsokat.

Az írónő néhány motívumot említ meg a forgatandó amerikai filmből. Tudjuk, milyen ez a film?

Annyi kiderül, hogy ócska pamflet, giccses melodráma. Romantikus szappanopera, amihez azért is kellenek a „bennszülött” statiszták, hogy a hamis történet látszólag hiteles közegbe kerüljön. Erre hegyezzük ki a szerepváltásokat is. A felszínes asszisztens, a cinikus rendező, a teátrális szárszínésznő és a többi filmes világa találkozik a kisemberek hétköznapjaival, és ebben a találkozásban felragyog a statiszták igazsága. Én legalábbis így olvasom Marie Jones darabját. Biztosan érvényesek más megfejtések is: középpontba helyezhetnénk két szerencsétlen, naiv legénykét is, akik értetlenül csetlenek-botlanak a nagy művészetben, de engem inkább az előbbi megfejtés vonz. Az a két srác, akik imádják a filmet, és boldogok, hogy igazi forgatás közelébe kerültek, és akik kapnak egy-egy hatalmas pofont és akiket belerugdalnak a sárba.

Fándly Csaba és Mohácsi Norbert / Fotó: Memlaur Imre

Érvényesül a manipulált értékrend.

Ettől kortárs a szöveg. Annak is világos, aki még nem vett részt egyetlen filmforgatáson sem. Én dolgoztam már néhány filmben, sofőrként, asszisztensként, statisztaként, főleg ha magyar vagy angol filmet forgattak Erdélyben, hiszen odavaló vagyok, és beleláthattam abba, amikor a film, mint iparág dübörög. Micsoda energiák és pénzek folynak el, látszólag a semmibe. Igaz ez akkor is, ha minőségi, értékes művészfilm készül, hát még ha a végeredmény sem igazol semmit. Ezért nagyon éles fordulópont a két főszereplő és remélem, a néző számára is az a pillanat, amikor az egyik statiszta halálát marketing-eszköznek tekinti a filmes stáb. Hiszen a szenzáció, még ha tragikus is, eladhatóbbá teszi a terméket.

Azt mondod, „kortárs” szöveg. Jelenti ez azt is, hogy a szerző – főleg aki két színész improvizációira épít – megengedően bánik a színházcsinálók várható gesztusával, azzal, hogy átírhatják a szövegét?

Nem tudhatom, megengedő-e Marie Jones vagy sem, de mi átírjuk a szöveget. Az ő történetét mondjuk el, de nekem az a két színész a legfontosabb, akik este hétkor belépnek a térbe, tehát hozzájuk igazítom a mondatokat. Fándly egy dinamikus, gyors váltásokra képes Arlechino-figura, egy sötét színeket is megfestő bohóc, míg Mohácsi drámai színész, aki nem elsősorban az eszközökbe, hanem a belső energiákba kapaszkodik. Izgalmas páros. Mindenesetre mindketten ugyanoda jutnak: Jake és Charlie sorsába bújva, azok sorsát magukra húzva kiábrándultan ismerik fel az élet statisztáinak igazságát. De éppen így jutnak el ahhoz a pillanathoz, amikor Jake ki meri jelenteni: „Először fordul elő velem, hogy magamnak hiszek.” Vagyis talpra állnak, kiegyenesednek, hisznek magukban.

Mohácsi Norbert és Fándly Csaba / Fotó: Memlaur Imre

Ezek szerint nem ott végződik a történet, hogy a két csalódott statiszta elkullog.

Semmiképpen. Túllépnek a megaláztatáson, és ez a két egyszerű ember felismeri azt, hogy filmet csinálni csak arról érdemes, ami igaz, akár az élet. Az életük. És erről, a saját életükről kezdenek el filmet írni. Hogy aztán a két falusi ír legény forgatókönyvéből lesz-e valaha film, nem tudhatjuk.

Szerző: Bérczes László