“A bábszínházban mindent meg lehet mutatni” – Interjú Ujvári Jankával

2017 február 08. szerda, 7:01

Közösen mutatja be a Vaskakas és az Orlai Produkció A hullaégető című előadást február 9-én, 10-én és 11-én. A feleség szerepében Ujvári Janka bábművész, akit felnőtt bábelőadásokról, az edzett győri közönségről és a mindennapokra reagáló színházról is kérdezte Jászay Tamás.

– Ismerte korábban a könyvet vagy a filmet?

– Igen, mindkettőt: a hetvenes években voltam gimnazista, és Fuks könyve akkor igazi sláger volt, az idő tájt láthattuk a filmet is. Sokat gondolkodtam, miért hathatott ránk annyira erősen. Biztosan benne volt, hogy akkoriban a média nem zúdította ránk azt a sok mocskot és a rengeteg szörnyűséget, ami mára a hétköznapjaink része lett. A hullaégető feketesége, kegyetlensége felrázott minket.

Ujvári Janka (fotó: vaskakas.hu)

– Hogy tudott egy ilyen könyv sláger lenni a középiskolások között? Nehezen tudnék ma hasonlót elképzelni.

– Nekem nagy szerencsém volt: Pécsen jártam középiskolába, és 16 éves koromban bekerültem a Bóbita Bábszínházba. Lulu, vagyis Kós Lajos bábművész berontott az osztályunkba, megkérdezte, kinek volna kedve bábozni, és én azonnal jelentkeztem. Mindig nagyon kreatív gyerek voltam, ki is lógtam a sorból. Lulu nem egyszerűen egy társulatot vezetett, sokoldalú művész volt, aki szerette a filmeket, az operát, a jazzt, a képzőművészetet. Abban a korban kerültem oda, amikor rendkívül fogékony voltam mindenre, nem túlzás azt állítani, hogy neki és a közegnek köszönhetően szeretem a kultúrát. Közösen néztünk kiállításokat, filmeket, és rengeteget beszélgettünk róluk. És az is fontos volt, hogy a Bóbita akkoriban nem elsősorban gyerekeknek, hanem felnőtteknek készített előadásokat. Elmondhatom, hogy nem hagyományos módon indult a bábos pályafutásom.

– Bár sok évtizede készülnek bábelőadások felnőtteknek, a nézők fejében ez még mindig szinte kizárólag gyerekműfajként van számon tartva. Mit enged a műfaj, mik a határai?

– Azt hiszem, hogy bábszínházban mindent meg lehet mutatni. A felnőtteknél feltétlenül, a gyerekeknél van néhány tabutéma, amit érdemes elkerülni. Ami A hullaégetőt illeti, hiszen itt is bábok és bábművészek fognak szerepelni a főszereplő Gálvölgyi János mellett, érdekes, hogy a film után maguk a csehek sem nyúltak hozzá jó ideig színpadon, most viszont több színházban is dolgoznak az anyaggal. Úgy látszik, megérett az idő a színpadi adaptációra. A bábszínházban sosem csak a szöveg dominál, hanem mindig az össz-művészeti jelleg a lényeges. Egy jó drámát el tudok képzelni üres térben, utcai ruhában, jó színészekkel előadva, de bábelőadásnál ez nem tudna működni: meghatározó a vizualitás, a zene, a koreográfia – a mi előadásunkban is az lesz. A bábnak műfaji sajátossága az absztrakcióban, az erős képekben való gondolkodás. Ahogy haladunk előre A hullaégetőben, a családja fokozatosan távolodik el ettől a férfitól, és egyre inkább bábszerűvé válik körülötte minden. Sok jel utal arra, hogy az egész történet Kopfrkingl úr fejében játszódik, ahogyan pedig ez megjelenik a színpadon, az igazi bábos gondolkodásra vall.

A hullaégető olvasópróbáján (fotó: Takács Attila)

– Kopfrkingl feleségét, Lakmét játssza az előadásban. Milyennek látja őt?

– Nagyon okos asszonynak tartom. Közel húsz éve ennek a furcsa férfinak a felesége, kiszolgálja őt rendületlenül, de mindent rá is hagy. A férfi hurcolja haza az otthonuk megszépítésére a válogatottan rossz képeket, a hétköznapjai nagy részét a krematóriumban tölti. A közös életük gyakorlati részével, a két gyerekkel nem is nagyon találkozik, a róluk való gondoskodás a nő feladata. Kevés közös megnyilvánulásom van a színpadon Gálvölgyi János karakterével, inkább fizikailag vagyok jelen. Aztán eljön az a pont, amikor a nő elkezd félni, csakhogy akkor már késő…

– Ezt a férfit nagyon könnyen lehet manipulálni: a barátja, Willi különösebb energiabefektetés nélkül sodorja a nácik ölelő karjába.

– Igen, de az a félelmetes, ahogy ez az egész csepegtetve van. Először csak azt mondja, hogy német lapokat kell olvasnod, német iskolába kell járatni a gyerekeidet… Vajon miért nem száll szembe jobban a nő Willivel, miért nem veszi komolyan a fenyegetést, amit ez a pasas jelent? Sokat gondolkodtam ezen, aztán eszembe jutott, hogy milyen sokan nem vették komolyan a szélsőséges, nacionalista gondolkodást, nem gondoltak bele, hová vezethet ez. A nő ösztönösen érzi, hogy ez rossz, és a maga egyszerű eszközeivel küzd is ellene.

– Én azt nem tudtam megérteni, mit látott meg ez a nő annak idején a férfiban…

– Amikor az ember szerelmes, és rászáll a rózsaszín köd, különösen, ha egy leopárdketrec előtt állva kérik meg a kezét, akkor ott nem érdemes észérvekkel operálni. Sok év eltelt a közös életükben, és a férfi még most is ugyanazokat a frázisokat puffogtatja: mennyeinek nevezi a nőt, Lakménak szólítja a valódi neve helyett. Lehet, hogy kezdetben ezzel varázsolta el? A szerelemben nincs ráció: az első néhány évben talán elhitte a nő, hogy a férfi ezt igazán így gondolja, ma már csak ráhagyja. Kopfrkingl visszatérő mondata: „Mert szeretem a szépet.” Állandóan ezt ismételgeti, és megfogalmazza, megalkotja magának ezt a szépet a saját világában.

A hullaégető (fotó: Orosz Sándor)

– A Vaskakas közönsége edzett, mégis merész vállalásnak gondolom A hullaégető bemutatását.

– Mi bevállalós színház vagyunk, Kocsis Rozi szeret nem kitaposott utakon járni. Az előadást rendező Pelsőczy Réka már kétszer dolgozott nálunk, az egyik bemutatója szintén felnőtteknek szólt, a Leányálom, amiben három nő állt egy mosodában és különböző témákról mesélt. A gyerekelőadásaink írói között mindig van kortárs szerző, aki olyan dologról ír, amivel a kisebbek találkoznak a hétköznapi életükben. Az új nagyi a nagyszülő elvesztéséről, Az emlékfoltozók a generációváltásról beszél, de említhetném egy régebbi kedvencemet is, ami az elfogadásról, elengedésről szólt, ez volt a Repülési lecke kezdődnek.

– Az aktualitás, a valóságosság nem áll távol A hullaégetőtől sem. A bábszínháznak kell reflektálnia a mindennapokra?

– Biztos, hogy nem direkt módon, de elvont eszközökkel igen. Ha az előadás felkavar bennem valamit, ha kérdéseket vet fel, ha a taps után is tovább foglalkoztat, akkor működik a dolog, elértük a célunkat.

Kérdezett: Jászay Tamás
Forrás: vaskakas.hu