“A bábszínház nem csak kisgyerekeknek való” – Interjú Barna Zsomborral

2017 február 13. hétfő, 7:00

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen több mint húsz éve folyik bábos oktatás. Idén immár az ötödik bábszínész osztály végez. Az elkövetkező hetekben bemutatjuk Meczner János és Tengely Gábor tíz diploma előtt álló növendékét, elsőként Barna Zsombort.

Barna Zsombor amellett, hogy osztálytársaival jó néhány előadásban játszik az SZFE-n, jelenleg a Budapest Bábszínházban tölti szakmai gyakorlatát, ahol többek között A csillagszemű juhász címszerepében és a Képzelt beteg Cléante-jaként látható, de az előadást rendezőként jegyző Alföldi Róberttel partnerek az Egy, kettő, három című Molnár klasszikusban az Átrium Film-Színházban. Fellép a nemrégen indult Mozsár Műhely Karnyónéjában, márciusban pedig szóló gyerekelőadással, A Vitéz László menyecskét keres című darabbal mutatkozik be az Ódry Színpadon.

Antigoné / Ódry Színpad / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Mikor merült fel először benned, hogy a színészet az, ami igazán érdekel?

Az az igazság, hogy már egészen kiskoromban szerettem hülyéskedni, meg mórikálni magam a lányok előtt. De komolyabban ötödik osztályban kezdtem foglalkozni a színjátszással, ekkor iratkoztam be az iskolai dráma foglalkozásra. Imádtam. Minden évben csináltunk valamilyen előadást, például egy zanzásított változatot a Hamletből vagy a Tom Sawyert. Az osztályfőnököm ajánlotta, hogy a Vörösmarty drámatagozatára jelentkezzem. Ott aztán minden folytatódott tovább. Negyedikes voltam, amikor elhívtak egy castingra a Barátok köztbe. Megkaptam Illés Péter szerepét. Három és fél évet töltöttem a sorozatban. Közben persze nagyon vágytam a Színművészetire, de kicsit gyáva voltam és nem is éreztem magam még késznek a felvételihez. Ezért elmentem a Nemes Nagy Ágnes Szakközépbe, ahol színész II képesítést lehetett szerezni. Csak ezután mertem jelentkezni az egyetemre. Éppen Máté Gábor indított osztályt. A másodrostán azonban nem jutottam tovább, de Meczner János tanár úr és Tengely Gábor, akik a párhuzamosan induló bábosztály tanárai voltak és ott voltak a felvételimen, felajánlották, hogy menjek el a bábosok másodrostájára. Akkor zajlott épp a színész II vizsga is, azt se tudtam, hol áll a fejem. Ráadásul fogalmam sem volt, milyen lehet a bábos felvételi, csak annyit tudtam, hogy csinálni kell valamilyen báb etűdöt. Előző este kértem egy bábot a volt osztályfőnökömtől és az esélytelenek nyugalmával mentem el. Lehet, hogy pont ez a lazaság, görcstelenség segített. Továbbjutottam és végül felvettek.

Hogy érezted magad a sorozatban? Élvezted az ismertséget?

Amikor bekerültem, fogalmam sem volt, hogy ez az egész mivel jár. Csak azt tudtam, hogy nagyon sokan nézik és szeretik a Barátök Köztöt. Emlékszem az első adás után, a metróban ültem, velem szemben egy lány, aki megkérdezte, nem én voltam-e előző nap a tévében? Jó érzés volt, szó se róla. Állandó szereplő lettem, egy középiskolás fiút játszottam. Rengeteget tanultam a filmezésről, a szakmáról. Együtt dolgozhattam olyan rendezőkkel, mint Miklauzic Bence és Márton István meg Babos Tamás operatőrrel. Volt kiktől tanulni. Tök jó volt az is, hogy ilyen fiatalon fizetős munkám lett, de mindig óvatosan bántam a sztársággal, ügyeltem arra, hogy ne szálljak el, hogy a helyén tudjam kezelni a dolgokat. Aztán amikor felvettek az egyetemre, nem lehetett folytatni a filmezést. Miután a figurámmal a későbbiekben is számoltak, nem írták ki a karaktert, hanem egy másik srác vette át. Azt hittem, hogy az ismertség amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan tűnik is el. De nem. Még mostanában is sokan megismernek és megszólítanak az utcán.

Barna Zsombor A csillagszemű juhász c. darabban, a Budapest Bábszínház előadásában / Fotó: Éder Vera

Mennyit tudtál egyáltalán a bábról, mielőtt felvettek?

A gimnáziumban és utána is néztem felnőtt bábelőadásokat a Budapest Bábszínházban. Láttam például a Garas Dezső rendezte, Az ember tragédiáját, Kiss Csaba Übü király és a magyarok című előadását, vagy a Stúdió K-ban Zalán Tibor darabját, a Vakkacsa tojásokat. Voltak tehát pozitív élményeim.

Csalódásként élted meg, hogy a prózai szakra nem vettek fel? Vagy örültél, hogy így vagy úgy, de bekerültél?

A sikertelen másodrosta után volt bennem egy nagy törés. Elbizonytalanodtam: menjek vagy maradjak? Akarom vagy ez csak egy mellékvágány? Sokat tépelődtem és végül arra jutottam, hogy bár nem az volt az elsődleges vágyam, hogy a bábosztályba kerüljek, de lehet, hogy mindez nem véletlen, és ha felvesznek, ugyanúgy Molnár Piroskától, Szász Jánostól vagy Alföldi Róberttől tanulhatok, mint a prózai osztály. Aztán már nagyon akartam. Amikor bent van az ember szinte 0-24-ben és állandóan dolgozik, meg sem fordul a fejében mindez. És úgy álltam hozzá, hogy a báb egy plusz kifejezési formát ad a kezünkbe, miközben épp úgy vannak a színészmesterség óráink, mint a prózai osztálynak. Ráadásul nagyon megszerettem az osztálytársaimat, összetartó csapat a miénk. Sokfélék vagyunk, tíz különböző világ, de amikor arra van szükség, nagyon tudunk közösen dolgozni és egyet akarni. Most már úgy érzem, itt a helyem.

Kukurikú ifiúr / Ódry Színpad / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Mennyire van átjárás az egyetemen az osztályok között? Szerepeltetek-e egymás produkcióiban?

Az első két év maximálisan az osztályon belül zajló nagyon intenzív munka és tanulás. Harmadévtől vehetünk részt rendezői vizsgákban, ahol már más osztályok hallgatóival vagy akár külsős színészkollégákkal is dolgozhatunk. Például, amikor Szilágyi Bálint felolvasószínházi előadást készített a Karnyónéból, felkérte az akkor ötödéves Feczesin Kristófot, a harmadéves Szántó Balázst és engem, aki negyedéves voltam. A darabból mára előadás született, amit a Mozsár Műhelyben játszunk. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a filmes hallgatókkal nem volt szorosabb viszonyunk. De úgy tudom, ez általános probléma, lehet, hogy az az oka, hogy a két intézet két külön épületben van. Talán, ha lesz új campus és egy helyen lesz mindenki, jobban fog működni a dolog. Persze volt filmes kurzusunk, Szász János tanított nekünk filmszínészetet és bevonta a munkába a Miklauzic osztály tagjait. Minden rendező két színészt kapott, akikkel együtt dolgozott, de a vizsga végül elúszott. Angliában tanultam egy ideig és az ottani rendszer nagyon tetszett. Ott nem osztatlan, hanem BA és MA képzés van, az alapszinten még nem szakosodnak, van egy drama and theatre szak, ezen belül mindenki foglalkozik mindennel: rendezéssel, írással, színészettel, függetlenül attól, hogy majd színész, rendező, vagy író, dramaturg szeretne lenni. A specializáció az MA-n valósul meg: a színészek színészetet, a rendezők rendezést tanulnak. Ez tök jó dolog.

Mit tanultál Angliában?

A negyedik év második félévében Erasmussal voltam kint Canterburyben. Mindig izgatott, milyen máshol tanulni. A szemeszter alatt a 20. századi realista, naturalista drámákkal foglalkoztunk. Hétfőnként voltak az elméleti, a többi napon a gyakorlati órák. Mindkettőt ugyanaz a tanár tartotta. Ez azért volt nagyon jó, mert amit elmondott szóban, azt utána azonnal át tudtuk ültetni a gyakorlatba. Emellett foglalkoztunk a 20. századi amerikai iskolákkal: Lee Strasberg, Uta Hagen, Stella Adler metódusaival. Három vizsgánk volt, amire csak egy-egy jelenetet kellett csinálnunk. De ezzel csak a vizsga előtti néhány héten foglalkoztunk, az azt megelőző hetekben különböző tréningeken vettünk részt. Ez nagyon más, mint az itthoni rendszer, de nekem nagyon bejött. Igyekeztem aktívan tölteni a kint töltött időt, ha nem volt órám, színházba jártam és még egy vizsgafilmbe is bekerültem.

Spiegl Anna, Barna Zsombor, Ács Norbert a Képzelt beteg c. előadásban, a Budapest Bábszínházban / Fotó: Éder Vera

Bábszínészként tudatosabban vagy másként használod a tárgyakat, az eszközöket, esetleg a tested is, mint egy prózai színész?

A bábozás csomó mindenre megtanít. A prózai színházban ott a tested, a legtöbb érzelmet a tekintetteddel közvetíted. A báb sokszor nonfiguratív vagy stilizált, és meg kell találnod, hogyan tudod a báb mozgásában megjeleníteni mindazt, amit színészként az arcoddal, a szemeddel fejezel ki. A bábszínész a fizikai színháziakhoz hasonlóan úgy használja a testét, hogy azzal legalább annyit el tud mondani, mint a szavakkal. Nagy különbség az is, hogy a bábbal nem lehet improvizálni, rendkívül pontosan, precízen ki kell gyakorolni minden egyes mozdulatot.

Megszeretted a bábozást?

Igen. Abszolút felszabadító. Ha színészként vannak is benned görcsök, amikor kiállsz a színpadra, bábbal a kezedben ez elmúlik. Fantasztikus érzés, hogy beleteszed egy tárgyba és azon keresztül fejezed ki magad. Alföldi Róbert mondta a Képzelt beteg próbái alatt, hogy ő nem igen szokta magát így elengedni, amikor dolgozik, de a bábban van valami olyan felszabadító erő, amitől megint gyerek lesz az ember. Jó értelemben persze. A kedvenc technikám egyébként a marionett, ami elképesztően nehéz. Volt egy vizsgánk, aminek az volt a témája, hogy „én és a báb”. Egy olyan jelenetet kellett megvalósítani általunk választott technikával, amit színész mesterségórán valakivel korábban megcsináltunk. Én a marionettet választottam. Elképesztően sokat kellett szöszölni vele, hogy csak felülről tudom irányítani, de közben meg össze-vissza mászkál rajtam a báb, kidolgozni, hogy különítem el, mikor beszél hozzám ő és mikor beszélek hozzá én. Az igazán jó marionettesnek egy életen át gyakorolnia kell. Ha a zsinórokat csak egy centivel feljebb húzod, már tök mást fejez ki a test. Ha jól van megcsinálva a báb, megfelelően van felzsinórozva és bekötve, akkor nagyon érzékenyen lehet vele bánni és a végtelenégig lehet finomítani. Jó esetben nem látszik a mozgató, ott néha tényleg meg tud történni az a csoda, hogy azt hiszed, él az a kis fafigura. Ha megszületik egy-egy ilyen pillanat, már elérte az ember a célját. A másik kedvelt technikám a bunraku, amikor hárman mozgatunk egy bábot. A főmozgató a fejet és a bal kezet, a középső a jobb kezet és a derekat, az alsó a két lábat irányítja. Ez attól különösen szép, hogy hárman működtettek egy dolgot, ezáltal maximálisan egymásra kell hangolódnotok, tökéletesen szinkronizálni a báb mozgatását és közösen bele fókuszálni magatokat egy élettelen tárgyba. Ez csodálatos.

Kukurikú ifiúr / Ódry Színpad / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Idén megkaptad a Budapest Bábszínházban A csillagszemű juhász címszerepét és Alföldi Róberttel dolgoztál a Képzelt betegben. Milyenek voltak ezek a munkák?

Markó Robi, aki A csillagszeműt rendezte, osztálytársam az egyetemen. Már korábban is dolgoztunk együtt, Örkény egyperceseket csináltunk, amiben én voltam a konferanszié. Robi a mostani produkcióhoz fantasztikus stábot válogatott össze, hihetetlenül felszabadult, gördülékeny volt a munka, igazán grandiózus lett a díszlet és a jelmez. A Bábszínháznak négyszáz fős nézőtere van. Ez volt az első igazi nagyszínházi bemutatóm. Ráadásul nekem kell végigvinni az egész előadást. Elképesztő érzés a végén kijönni és meghajolni. Új tapasztalás az is, hogy repertoárszerűen játsszuk a darabot. Voltunk szakmai gyakorlaton vidéki színházaknál, de ott zsinórban lejátszottunk 15-20 előadást, most tanulom, milyen az, ha havonta 3-4 alkalommal van műsoron valami, milyen kihagyni napokat vagy heteket, hogy lehet frissen tartani, tovább építeni a szerepet. Alföldi Robival az Egy, kettő, háromban találkoztam először, ott partnerek vagyunk. A próbafolyamat során kialakult egy képem arról, mit várhat majd tőlem rendezőként. Szó se róla, kellett egy kis idő, amíg ráhangolódtunk egymásra. Az első perctől kezdve olyan intenzitást és színészi játékot várt el, mintha már teltházas nézőtér előtt játszanánk. Egyetlen percig nem lehet nála lazsálni, azonnal kiszúrja. Nem finomkodik a színésszel, de mégsem bántódsz meg, mert pontosan tudod, azért mondja, amit mond, mert azt akarja, hogy a maximumot hozd ki magadból és a lehető legjobb légy. Egyébként elképesztő volt az egész félévem, szinte párhuzamosan próbáltam az egyetemen Gothár Péterrel a Kukurikú ifiúrat, a Képzelt beteget a Bábszínházban és az Átriumban az Egy-kettő, hármat. Két hét alatt három bemutatóm volt. Szuper volt.

Milyen most a légkör a Bábszínházban? Hogy érzed ott magad?

Szeretek ott lenni. Sok a fiatal színész, akik az előző bábosztályokban végeztek. Abszolút közös nyelvet beszélünk tehát. Jelentős rendezők dolgoznak a társulattal, olyanok, akik prózai színházakban is fontos alkotók, mint Alföldi Róbert, Vidovszky György, Balázs Zoltán vagy Mácsai Pál és közben ott vannak a saját emberek, mint Hoffer Károly, aki az előző bábosztályban végzett színészként, most inkább rendező és tervező és az egyik alappillére lett a BB-nek. Úgy látom, nagyon jó úton van a Bábszínház és ezt a szakmai elismerések is bizonyítják. A Semmi Kaposváron Üveghegy díjat nyert, a Színikritikusok a Kabarénak ítélték a legjobb zenés előadás díját és Bercsényi Péter lett a legjobb férfi mellékszereplő. Mórocz Adrienn és Hoffer Károly Junior Prima díjat kapott. A Bábszínház az elmúlt években megújult, és jó dolgok születnek itt. Jó kis hely lett. De maga a műfaj is átalakulóban van. Egyre több kőszínházi előadásban jelenik meg a báb, és talán az emberek hamarosan rájönnek, hogy a bábszínház nem csak kisgyerekeknek való.

Karnyóné / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Báb vagy élő színház?

Minél több oldala van egy színésznek, annál jobb. Az lenne a legjobb, ha mindkettőt csinálhatnám. Bár a prózai színház felől érkeztem, az elmúlt öt évben nagyon megszeretettem a bábot. Egyaránt fontos az egyik és a másik is. Meczner János igazgató úr a napokban ajánlott szerződést a Budapest Bábszínházba. Ez hihetetlenül nagy boldogság számomra, az igazi azonban az lenne, ha továbbra is vállalhatnék külsős munkákat, mint most a Kultúrbrigáddal vagy a Mannával. De azt hiszem, ennek nem lesz akadálya.

Szerző: Spilák Klára

Színház.org