„A báb önálló személyiség” – Interjú Kovács Domokossal

2017 március 13. hétfő, 7:00

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen több mint 20 éve folyik bábos oktatás. Idén immár az 5. bábszínész osztály végez. Az elkövetkező hetekben bemutatjuk Meczner János és Tengely Gábor tíz diploma előtt álló növendékét.

Kovács Domokosnak legközelebb április 7-én lesz premierje a MU Színházban, Kulcsár Noémi koreográfussal dolgozik a Prométheusz című táncelőadásban, közben folyamatosan játszik a győri Vaskakas Bábszínházban, ahol szakmai gyakorlatát tölti. Itt kezdi próbálni néhány hét múlva a Király Kis Miklós című bábjátékot Tengely Gáborral, aki egyébként az egyik osztályfőnöke a Színművészeti Egyetemen. De előtte még elutazik egy workshopra Párizsba, részt vesz egy fesztiválon Prágában, nagysikerű szólójával, a H.A.N.-nal. Az évadot a Budapesti Operettszínházban fejezi be, ahol szerepel a Lázár Ervin klasszikusából készült Szegény Dzsoni és Árnika zenés változatában, ami bábrendező osztálytársa, Szenteczki Zita diplomarendezése.  

Kovács Domokos / Fotó: Éder Vera

Mikor akartál először színész lenni?

Érdekes, nem emlékszem olyan pillanatra, amikor ne az akartam volna lenni. Már az oviban is, de fogalmam sincs miért, mert olyan kicsin még nem is jártam színházba, csak annyit tudtam a színészetről, amit a tévében láttam. Így utólag visszagondolva, azt hiszem a mesékre és a történetekre való nyitottságom és kíváncsiságom miatt vonzhatott. Talán azért, mert úgy gondoltam, sok mindent kipróbálhatok, a legkülönbözőbb helyzetekbe kerülhetek, és olyan történeteket élhetek meg, amik egyébként nem esnének meg velem. Ma már tudom, hogy ez csak részben igaz, a színpadon is azokat élem meg, amiket a valós életemben, csak más formában, kicsit kiélezettebben.

Most miért szereted?

Így tudom közvetíteni a gondolataimat a világról. Sok minden van bennem, amit szeretnék elmondani és a színház az a forma, ami a legalkalmasabb nekem. Egyrészt azért, mert áttételesen lehet beszélni és nem egy az egyben kimondani dolgokat, másrészt azért, mert örömet okoz valamilyen formába önteni a gondolataimat, a véleményemet, az érzéseimet és jó érzés annak a szépségében kiélni magamat. De nem csak elmesélni akarok egy-egy történetet, fontos, hogy közölni akarjon, valamilyen céllal szülessen meg egy előadás.

Macskaherceg

Egyértelmű volt a színészet? A rendezés lehetősége nem merült fel benned?

De igen, eszembe jutott. Alsóban volt is egy próbálkozásom. Nagyon vicces így visszagondolva. Most is érdekel, de azért elsősorban a színészet vonz, és úgy vagyok vele, hogy mindazt, amit most megtanulok, később, ha eljutok odáig, hogy rendezzek, kamatoztatni tudom. Remélem, egyszer eljön ez a nap.

Eredetileg is a bábszakra jelentkeztél, vagy átirányítottak a prózai szakról?

Ez egy jó sztori. Párhuzamosan indult a prózai és a báb osztály, de nem lehetett mindkettőre jelentkezni, meg kellett jelölnünk, melyiket választjuk. Megfordult a fejemben, milyen érdekes lehet a báb, de elhessegettem a gondolatot, mert azt hittem, hogy ott a mozgás és a tánc, ami engem leginkább érdekel a színházban, háttérbe szorul, nem kap hangsúlyos szerepet. Ezért a prózai szakot írtam be. Túl is jutottam az első rostán, a másodikon viszont azt mondták, menjek át a bábra, mert úgy gondolják, nekem az jobban passzol. Nem volt kérdés, hogy megpróbálom. Felültem a metróra és mire leszálltam, már tudtam, milyen etűddel fogok készülni. Szóval nagyon durván, gyorsan jött a váltás, de azonnal ráállt az agyam. És az az érdekes, hogy a mozgás, amiről azt gondoltam, itt háttérbe szorul, sokkal inkább előtérbe került. Tehát miközben kényszernek tulajdonítom, hiszen nem ez volt az elsődleges választásom, mégis hatalmas szerencsének tartom, mert sokkal jobban passzol hozzám. Hiszem, hogy nekem tényleg ez volt az utam, amit be kellett járnom.

Mackóélet, mackóálom

A technikai és gyakorlati ismereten túl mik a legfontosabb dolgok, amiket magaddal viszel az egyetemről?

A legfontosabb az önállóság. Ez az öt év sajnos, vagy szerencsére, ezt még nem tudom eldönteni, arra nevelt, hogy nem lehet másban megbízni, csak az a biztos, amit te összeraksz magadnak. A „te” alatt persze nem feltétlenül csak önmagamat értem, lehet az egy team is, akikkel együtt tudsz dolgozni, akikkel segítitek egymást. Ha már valaki másra vártok, például, hogy jön valaki kurzust tartani, akkor ez nem működik. (Nyilván van, akire érdemes várni, mert nem csak hiteget, de onnantól már ő is a „team része” lesz). A másik lényeges dolog, amit a színházról tanultam, hogy nagyon személyesnek kell lenni és mindig az működik a legjobban, amikor magadat rakod oda a színpadra.

Milyen osztályközösség voltatok/vagytok?

Azt gondolom, nagyon jó. Talán pont azért, mert mindannyiunknak rettentően fontos az, amit csinálunk, és mert nagyon őszinték vagyunk egymással. Helyre rakjuk azt, aki többet enged meg magának, vagy rossz irányba megy. Ha azt érezzük, segíteni kell a másiknak, segítjük. Ez tök jó. És ez az összetartás az, ami segített túljutnunk azokon a csalódásokon, amikor többen cserben hagytak minket és emiatt meghiúsultak vizsgáink, kurzusaink.

Egy osztályba jártatok a bábrendező hallgatókkal. Jól működött ez a dolog?

Igen, abszolút. Egyrészt beleláthattunk egy csomó olyan háttérfolyamatba, amibe színészként nem igen lenne lehetőségünk, másrészt nagyon jó bizalmi kapcsolat alakult ki a rendezőkkel. Én például Szenteczki Zitával dolgoztam nagyon sokat. Már az első mozgásórán egymásra találtunk. Párokba kellett állnunk, az én párom Zita lett és be kellett mutatkoznunk először egymásnak, aztán az osztálynak. Zitával ugyanazokat mondtuk el magunkról. Az ízlésünk is nagyon megegyezik, a múltunkban is hasonló dolgok történtek. Ez egy nagy találkozás volt.

Úrhatnám polgár

A bábtechnikák közül van kedvenced?

Nem tudok egyet kiválasztani. Az biztos, hogy másfél éven át a legtöbb etűdben csak a kezemet használtam, vagy egyetlen textillel dolgoztam. De most nem ezeket mondanám a kedvenceimnek. A tárgyanimációt azért szeretem, mert szerintem az a legköltőibb. Ott gyakran nem azon múlik, hogyan mozgatok és milyen kifinomultan egy tárgyat, hanem hogy hogyan gondoltam végig magának a tárgynak a jelentését. Tulajdonképpen olyan, mintha verset írnék szavak nélkül a színpadon. A kézjátékot azért szeretem, mert nagyon érzéki és az van legközelebb a tánchoz. Kedvelem a vajang technikát is, ami nagyon nehéz és keveset is tanultunk róla az egyetemen, de nekem szerencsém volt, mert volt egy olyan feladatunk, hogy egy monológot az általunk választott báb technikával adjunk elő és Szilágyi Bálint rendező szakos osztálytársam, aki a jelenetet rendezte, a vajangot választotta. Az alatt a próbafolyamat alatt sokat megtudtam erről a technikáról. De az az igazság, hogy minden metódust csak úgy tanulsz meg igazán, ha egy konkrét anyagon keresztül dolgozol vele. De még akkor is csak egy bábot tanulsz meg. És ezt minden bábbal újra kell tanulni.

Lehet eggyé válni, azonosulni egy bábbal?

Simán. Ez mondjuk érdekes kérdés, mert ha én mozgatom a bábot és az a figura pont olyan, mint én, akkor sem az van bennem, hogy én vagyok ott, hanem hogy segítek a bábnak. Míg egy szerepnél azt érzem, magamat játszom, még akkor is, ha a karakter vagy a történet nem egy az egyben rólam szól. A szóló előadásomban, a H.A.N.-ban például két báb van, akik konkrétan a két felemet játsszák, az egyik a férfi, a másik a női oldalt, mégsem úgy tekintek rájuk, hogy azok én vagyok, nem, az két báb, két önálló személyiség.

Captatás szünet nélkül

Talán azért, mert a báb mögé el lehet bújni…

Nem hiszem, mert a legtöbb műfajban látszik a mozgató, így aztán színészként is jelen kell lenni, de még a paravános játékban is, ahol nem látszom fizikai valómban, sem tűnök el, ott is meg tudom mutatni magamat. Úgy mozgatni azt a bábot, hogy felismerjék, tudják, én vagyok a báb mögött, még akkor is, ha nem szólalok meg. Ez komoly kihívás és feladat.

Más úgy játszani, ha magad készíted a bábot?

Mindig is érdekelt a bábszínház képzőművészeti vonala és hogy magamnak csináljak bábot, de a különbségre most nyáron jöttem rá, amikor az egyik szólómra készültem. Olyan bábokat készítettem, amik drótból vannak meghajlítva. Egy egész alakos nő és különböző állatok arca. Az előadást arra fűztem fel, hogy különböző férfi és női szerepek hogyan cserélődnek meg. A történet szerint a fiú van elvarázsolva és a lány küzd meg érte. Hajlítgattam ezeket a drótokat, ami elég komoly fizikai munka volt, utána pedig elkezdtem összevarrni a bábokat és a saját jelmezemet elkészíteni. Ez már gyakorlatilag az utazás része volt: megtapasztaltam a férfimunkát (kötöztem és szereltem), és a nőit (hímeztem, varrtam) egyaránt. Ez már akkor hozzátett a próbafolyamathoz, amikor még el sem kezdtem tettlegesen foglalkozni az anyaggal. Ráadásul egész másként kezelek egy olyan bábot, amiről tudom, mennyi munka van benne, mint amit csak úgy kézhez kapok.

H.A.N.

Mire vágysz, hogy önállóan dolgozz, a saját projektjeidet valósítsd meg, vagy inkább egy csapattal együttműködve képzeled a jövőt?

Mind a kettőre szükségem van. Egyrészt nagyon lényeges, hogy megéljem az önállóságot, amikor csak a magam ura vagyok, az valósul meg és úgy, ahogy én akarom, másrészt fontos, hogy egy csapat része legyek és együtt dolgozzunk, ezáltal új és új impulzusokat kapjak. Igényem van arra, hogy szabadúszóként létezzem, pont azért, hogy újabb formákat és embereket ismerjek meg, ugyanakkor egy csapat részeként minden sokkal gördülékenyebben, olajozottabban működik. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, azt tudom mondani, hogy amikor az osztályommal dolgozom, mindenki mindig jó helyre áll, nincsenek ütközések, mindenki tudja, kinek milyen rezdülése mit jelent. Ha új emberekkel vagyok együtt, rengeteg idő és energia megy el arra, hogy egymásra hangolódunk, de abban meg pont az a szép, ami ebből a rengeteg energiából születik. Egyikről se tudnék lemondani és az a nagy szerencsém, hogy a jövő évadban ezt nem is kell megtennem.

Honnan tudod már most?

A győri Vaskakas Bábszínházban töltöm a gyakorlati időmet és a jövő évadra is hívtak, de jeleztem feléjük, hogy szeretnék közben külföldre menni tanulni Erasmussal. Nagyon nyitottan álltak a dologhoz, elengednek, így Győrben is leszek, utazom is, és még abba is beleegyeztek, hogy más munkákat is vállalhatok az ottaniak mellett.

Hogy érzed magad a Vaskakasban?

Nagyon jól. Nyitott a színház minden ötletre, új kezdeményezésre, szuper a társulat, szimpatikusak emberileg és művészileg egyaránt. Nem köteleződnek el egyértelműen a báb mellett, vannak prózai és tánc előadásaik is. Jó kis hely.

Keletre a naptól, nyugatra a holdtól

Hova mész az Erasmussal?

Az már biztos, hogy Hollandiába megyek 2 hónapra egy konkrét projektre Duda Paiva társulatához. Ő a munkáiban a táncot és a bábot keveri, teljesen egyedülálló, amit csinál. Emellett szeretnék eljutni Barcelonába is, hogy az ottani művészeti egyetemen, ahol táncot és színészet oktatnak, tanuljak néhány hétig.

Ismét a mozgást, a táncot említed. Felmerült benned, hogy komolyabban is foglalkozz vele?

Borzasztóan szeretnék. Az az érdekes, hogy amikor szóló előadásokat csináltam, valahogy mindig a báb- és a táncszínház keveréke jött össze. Ez érdekel leginkább, de közben nem akarok kizárni semmit. Mindegyik műfajban szeretném fejleszteni magam és mindegyikkel szeretnék is foglalkozni.

Hogy látod, a báb milyen helyet foglal el a mai magyar színházban?

Lehet, hogy elfogult vagyok, de nekem a legizgalmasabb színházi élményeim bábelőadásokhoz kötődnek. Örülök, hogy lassan megszűnik az a közvélekedés, hogy a báb a 3-6 éves gyerekek műfaja. És szerencsére ma már elég sok olyan előadás születik a különböző színházakban, amik ugyan nem kimondottan bábelőadások, mégis rengeteg bábos elem jelenik meg bennük. Mint néhány éve a Nemzeti Színházban Heiner Müller Kvartettje, amit Gergye Krisztián rendezett. Nem tudom, mennyire tudták az alkotók, hogy az a stilizációs forma, amit választottak, bizonyos szempontból már bábozásnak számít, mindenesetre a megoldásokban, a feldolgozás gondolatiságában rengeteg báb volt. De hozzáteszem az, hogy a bábszínház nagyobb teret nyer, szerintem csak a bábosokat érdekli. A báb szakmai megítélése, az, hogy egy színházi ember mire gondol, ha azt mondják neki, bábelőadást fog látni, úgy gondolom, még mindig nagyon keveset változott.

Zéró Balett

Ezt hogy érted?

Több, mint húsz éve van bábképzés az egyetemen, mégis bármilyen tanár jött be hozzánk, meglepődött, miket tudunk színészként és bábosként. Nagyon sokszor elhangzott különböző próbafolyamatokban az a mondat, hogy „hát, nem tudom, bábszínházban ez hogyan működik” és hogy „paraván mögött nem tudom, kell-e így gondolkodni”. Igen. Ugyanúgy kell gondolkodni. Ugyanúgy kell tudni megformálni egy karaktert, ugyanúgy kell személyesé tenni egy figurát, ugyanolyan hitelesen kell megszólalni a prózai és a bábszínházban. Csodálkozom, hogy az évek óta itt tanító oktatóink még mindig meg tudnak lepődni azon, hogy a két műfaj nem annyira különbözik egymástól.

Hogy látod magad öt év múlva?

Azt szeretném, hogy öt év múlva is legalább annyi lehetőségem legyen, mint most. Az elmúlt két évben nagyon sok és sokféle munkám volt. Volt külföld, vidék, Budapest, teljesen különböző színházak. Leginkább ezt a sokszínűséget és sokféleséget szeretném megőrizni.

Szerző: Spilák Klára

Színház.org