“Az a legfontosabb, hogy életre keljen a figura” – Interjú Pájer Almával

2017 március 20. hétfő, 7:00

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen több mint húsz éve folyik bábos oktatás. Idén immár az ötödik bábszínész osztály végez. Az elkövetkező hetekben bemutatjuk Meczner János és Tengely Gábor tíz diploma előtt álló növendékét.

Pájer Alma szakmai gyakorlatát a Budapest Bábszínházban tölti, a jövő évadtól pedig már a társulat rendes tagjaként tér vissza. Az Alföldi Róbert rendezte nagysikerű ifjúsági előadás, A képzelt beteg mellett játszik a legkisebbeknek készült Boribon és Annipanniban és a Gingallóban, átvette a Kritikusok díját elnyert Semmi egyik fontos szerepét, április 22-én pedig új premierje lesz: a Holle anyóban a Szorgos lányt alakítja majd. Ezzel párhuzamosan a veszprémi Kabóca Bábszínházban próbál, ahol március 26-án tartják a bemutatóját szóló előadásának. A Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című népszerű meséjéből készülő előadást rendezőként is Alma jegyzi. Mindezek mellett játszik még a Vígszínházban, nemrég pedig a legjobb női mellékszereplő kategóriában jelölték a III. Magyar Filmhéten Kamondi Zoltán utolsó filmjében, a Halj már meg!-ben nyújtott alakításáért.

Pájer Alma

Pájer Alma

Már kislánykorodban is színésznő szerettél volna lenni?

Anyukám egy időben drámapedagógusként is dolgozott, emiatt a testvéremmel jártunk drámafoglalkozásokra, egyszer még a Szentivánéji álmot is megcsináltuk, de soha sem jutott eszembe komolyan, hogy a színészi pályára menjek. Érettségi után a Károli Gáspár Református Egyetemre felvételiztem, ahol három évig kommunikáció szakon tanultam. Érdekelt az írás, újságíró akartam lenni.

Fel sem merült benned, hogy jelentkezz a Színművészetire?

Azt gondoltam, túl nagy falat nekem. A Színművészeti egy bevehetetlen vár, ahova csak azok juthatnak be, akik nagyon akarják ezt csinálni, akik szinte attól fogva, hogy megszülettek, erre a pályára készülnek. Valahogy így képzeltem. Én pedig nem ilyen voltam.

Hogy jutottál el mégis a felvételiig?

Bejártam órákra a Károlin, készültem a vizsgákra, de volt bennem valami hiányérzet. Persze, érdekes dolog asztal mellett ülni és írni, vagy rádiózni, de úgy éreztem, nem ez az én utam. Megláttam egy plakátot az utcán, amin a Madách Musical Tánc- és zeneművészeti Iskola zenés színész felvételijét hirdették. Gondoltam, megpróbálom.

Miért épp azt?

A többiről nem hallottam. Láttam azt a plakátot és tetszett a gondolat: zenés, táncos színész képzés, ami OKJ-s bizonyítványt ad. Ez egy belépő volt nekem a színház világába, hogy lássam, érzékeljem, mi is az. Két évig jártam oda, de végül nem fejeztem be, mert közben megjött a bátorságom, és jelentkeztem a Színműre Máté Gábor osztályába, ahol eljutottam a másodrostáig, és átirányítottak a bábszakra, ahová viszont bekerültem.

Mit tanultál a Madáchban?

Nagyon élveztem a sokféle táncórát és azt, hogy egyfolytában dolgozni kellett, jelen lenni, ez hihetetlenül aktívvá tett. Tetszett a sokféleség. Azt hiányoltam, hogy kevés színészmesterség óránk volt. De a legfontosabb, hogy az ott töltött idő alatt rájöttem, ez az a dolog, ami igazán érdekel, és itt tudok igazán kiteljesedni.

Anyukád álmát valósítod meg?

Nem. Egy időben tényleg szeretett volna színésznő lenni, járt a Várszínház stúdiójába, de őt valójában az emberekkel való kapcsolatok érdeklik, azt kereste már akkor is, aztán később a drámafoglalkozásokban, ma pedig terapeutaként. Soha nem sulykolta belém, hogy a színészettel foglalkozzak.

Kétségbe estél, amikor a második rostán átirányítottak a bábszakra?

Szomorú voltam, de azt gondoltam, tanulni szeretnék, és legfőképp itt szeretnék tanulni. Az volt a fontos, hogy bekerüljek. Ma már persze tudom, nem mindegy milyen mesterektől tanulsz, milyen osztályba jársz, de akkor csak az számított, hogy bent legyek. A bábhoz gyakorlatilag nem volt közöm, és csak pár napot kaptam, hogy kiderülhessen, érdekel-e. Az egyhetes együttélés során jöttem rá, hogy azzal is ki tudom fejezni magam, pontosabban az is lehet az egyik módja az önkifejezésnek.

Milyen bábetűdöt vittél a rostára?

Benedict Cumberbatch olvas egy mesét a youtube-on, azt mondtam el két egérrel. Halál egyszerűen: egymás felé fordultak, amikor az egyik beszélt, azt mozgattam, amikor a másik, akkor azt, ha narráció volt, kifelé néztem. Borzalmas lehettem. Kérdeztem is később az osztályfőnökömet, Tengely Gábort, hogy mit szólt az etűdhöz. Azt felelte, hogy ő azt látta, elhittem, amit csinálok, és maximálisan koncentrált voltam. Neki ez számított. Biztos vagyok benne, hogy miután többen voltunk olyanok, akik eredetileg nem a bábra jelentkeztünk, nem elsősorban a szakmai felkészültséget nézték a tanárok, hanem hogy ki az, akit érdekelhet ez a műfaj és van hozzá nyitottsága, affinitása.

Pájer Alma, Spiegl Anna - A képzelt beteg

Pájer Alma, Spiegl Anna – A képzelt beteg

Milyen készségek kellenek ahhoz, hogy valaki jó bábos legyen?

Talán a legfontosabb a végtelenül precíz gondolkodás. Egy bábosnak meg kell tanulnia külön mozgatni a kezét – ami életre kelti a bábot – a teste többi részétől, hogy az egy különálló személy legyen, de közben neki is jelen kell lennie. Ezt szétválasztani fejben nem könnyű. Ehhez óriási koncentráció kell és nagyon sok türelem. Nagyon fontos még az egymásra figyelés, különösen akkor, ha többen mozgatunk egy bábot. Olyankor a saját személyemet teljesen háttérbe szorítom nem csak a báb, hanem a mozgatók mögé is. Az a legfontosabb, hogy életre keljen a figura, és ezért mindenki maximális alázattal és figyelemmel van a kollégák iránt. A kurzusok során gyakran elveszítettük a türelmünket, mert nem sikerült összehangolnunk a mozgásokat, de nem lehet másképp csinálni. Ezt leginkább akkor tanultuk meg, amikor Kolozsi Angélával volt egy bunraku kurzusunk.

Hogyan születik meg egy bábkarakter és mennyire jelenik meg benne Pájer Alma?

A bábnál az a könnyebbség, hogy maga a karakter adott. Már az első pillanattól kezdve tudom, hogy néz ki és ennek megfelelően képzelem el, hogy létezik, milyen a világa. (Kivéve, ha magának találja ki az ember, hogy egy adott gondolatot milyen bábbal tud a legjobban kifejezni.) Látom, hogy milyen, és ahogy „mögé” megyek, be tudom határolni, hogy a lelke, vagyis ahol a kezem fogja a mozgató pálcát, milyen. Az, ahogy mozgatom, az vagyok én. Más, sokkal bonyolultabb helyzet, amikor a báb mellett látszom én is. A Semmi című előadásban vannak olyan jelenetek, amikor a fejünk szinte egy vonalban van a bábbal. Mégis teljesen meg kell próbálnom eltűnni, megszűnni, hiszen nem nekem, hanem neki kell érvényesülnie, előtérbe kerülnie. Ehhez nagyon nagy belső koncentráció kell. De ugyanebben az előadásban van egy olyan rész, ahol az általam mozgatott Sofie egy rettenetes dolgot tud meg, és perceken keresztül csak bámul maga elé. A bábbal azonban nem lehet csak úgy maga elé meredni, mert a mozdulatlanság azt jelenti, hogy alszik a figura vagy nem hallja, amit mondanak neki. Ott az én lelkületemből átrakott mozgással kell megjeleníteni, mit érez ő, és van egy pont, amikor már ezt sem lehet tovább fokozni, akkor előlépek én, prózai színészként. A bábbal indított érzelmek a prózai létezéssel teljesednek ki ebben az előadásban.

Már említetted a koncentrációt, a figyelmet, az alázatot. Mik azok a legfontosabb dolgok, amiket ezen kívül magaddal viszel az egyetemről?

Az egyik, hogy mindig gondolkodni kell. Mindig. Zsótér Sándorral volt egy kurzusunk, akkor volt erre a legtöbb gyakorlatunk. Sándor elvárta tőlünk, hogy minden szövegről gondoljunk valamit, hogy ne hagyhassa úgy el a szánkat egyetlen mondat sem, hogy nem tudjuk kinek és miért szól. A másik, amit Szikszai Rémusz mondott nemrég, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, miért is csináljuk ezt az egészet, főleg akkor, amikor rengeteg munka van, pedig nagyon fontos, hogy ezzel pontosan tisztában legyünk.

Kukurikú ifiúr - Pájer Alma

Kukurikú ifiúr – Pájer Alma

Meg tudod fogalmazni, te miért csinálod?

A játék öröme jut először eszembe. Király Dani mesélte, hogy azt olvasta valahol, egy színészben, mielőtt belép a takarásból a színpadra, annyi adrenalin van, mint egy anyahajóra leszálló repülőgép pilótájában. Rettenetesen élvezem ennek az adrenalin szintnek a hullámzását. És hiszem, hogy ha ez megszületik bennem, azt a nézőtéren ülök is érzik.

Milyen energiák működnek benned, ha gyerekeknek játszol? Ott nyilván egészen más koncentrációra van szükség, mint bármely más előadáson. Hiszen nem könnyű lekötni a gyerekközönséget.

Bercsényi Peti mondta a Boribon és Annipanni kapcsán, hogy az előadás előtt be kell indítani a rakétákat és végig húzni kell. Egyetlen pillanatra sem szabad lankadni sem energiában, sem intenzitásban. Ez azért kőkemény meló, de megéri.

Amikor szakmai gyakorlatra mentél különböző báb és prózai színházakba, nem voltál zavarban, nem kételkedtél magadban, a tudásodban?

Inkább csak izgultam és kíváncsi voltam a sok új, izgalmas emberre, akikkel együtt dolgozhattam a Vígszínházban, Győrben, Veszprémben vagy a Budapest Bábszínházban. Nem ért kritika, tanácsokat adtak, és emiatt nem éreztem magam kívülállónak. Mindegyik rendezővel máshogy dolgoztam. Alföldi Róbert színházi gondolkodása például nagyon közel áll hozzám. Nagyon kemények voltak a Képzelt beteg próbái, ő bizony megmondta, ha úgy látta, le vagyunk maradva. Egyfolytában csikorogtak az agytekervényeim, hogy meg tudjam csinálni, amit kért. De azt éreztem, csodálatos, hogy azt várják el tőlem színészként, ami a rendeltetésem.

A Budapest Bábszínházban töltöd az idei szakmai gyakorlatodat. Váratlanul ért, amikor Meczner János igazgató, aki amúgy az osztályfőnököd, szerződést kínált?

Nem számítottam rá, de nagyon örültem neki. Ráadásul fantasztikus feladatokat bíztak rám már idén is, természetes volt, hogy igent mondok. Tetszik a társaság. Egy félévet már együtt töltöttem velük, a legtöbbjükkel próbáltam is, nagyon kedvesek, jó velük együtt dolgozni. Úgy érzem, ez egy jó hely. Mindenki számára fontos, hogy jó előadások szülessenek és ezért mindent megtesz. Ez a legfontosabb.

Pájer Alma a Halj már meg! c. filmben

Pájer Alma a Halj már meg! c. filmben

Vágysz arra, hogy a báb mellett megmutasd magad élő színházi előadásokban is?

Mindkettőt szeretném csinálni. Ha valamelyik hiányzik az életemből, rettenetesen vágyom rá. De nem félek attól, hogy nem lesz erre vagy arra lehetőségem, mert szerencsére most is van ilyen és olyan feladatom is. A Budapest Bábszínház vezetése pedig maximálisan támogatja, hogy a művészei más színházakban is dolgozhassanak, ha idejük és elfoglaltságuk ezt lehetővé teszi.

Jelöltek a legjobb női mellékszereplő díjára a legutóbbi Filmhéten. Kamondi Zoltán utolsó filmjében, a Halj már meg!-ben alakítod Vali, a törvénytelen lány szerepét. Hogy találd rád a rendező?

160 cm körüli, barna hajú lányt kerestek. Elhívtak a castingra. Túljutottam az első fordulón, visszahívtak, akkor már Kováts Adéllal és Szirtes Ágival voltam együtt, azt a szerepet aztán Adél kapta meg. A harmadik körben Zoli leültetett magával szemben egy kamerával és beszélgettünk.

Tudtál valamit a filmezésről? Volt az egyetemen filmes kurzusotok?

Nem volt filmes képzésünk. Amikor a Homokembert próbáltuk és játszottuk, olyan érzetem volt mintha egy film szereplője volnék. Ez Szász János érzékenysége miatt lehetett így. Filmszínészetet még a Madách Musical Stúdióban tanultam, Deák Krisztina volt a tanárunk.

A báb rengeteg eszközt használ, gyakran erősen kitett műfaj, a film viszont teljesen eszköztelen játékot kíván. Ez nem okozott problémát?

Nem, mert az a fajta koncentráció és minimalizmusra törekvés, ami a filmben szükséges, a bábban is megvan. A báb mögött is minimalizáljuk a testünket, miközben komoly energiákat és érzéseket kell előhívni. Ez közös a két dologban. Persze volt olyan, hogy amikor harmadszor vagy negyedszer vettünk fel egy jelenetet, azt éreztem, hű, de nem jól osztottam be az energiáimat.

Pájer Alma

Pájer Alma / Fotó: Éder Vera

Az elkövetkező öt évben mit szeretnél elérni?

Minél többféle és minél több feladatra vágyom. Szeretnék lediplomázni, sokat utazni a szerelmemmel, idővel kiköltözni Szentendrére, ahol a családom is él, több időt tölteni a szeretteimmel. Külföldre legfeljebb egy-egy projekt kedvéért utaznék, hosszútávra nem tudnék elmenni, túlságosan erősek az itteni gyökereim.

Milyen tanácsot adnál a most felvételizőknek?

Egy tanácsom van a lelendő hallgatóknak: tolni kell ezerrel. Én egyébként semmit sem csinálnék másként, pontosabban nem tudnék másként csinálni, mert hiszem, hogy mindenkinek megvan a saját biomechanikája, hogy ha ide bekerül, mi és hogy történik vele, milyen dolgok hatnak rá.

Mit javasolnál az egyetemnek, miben kellene változtatnia a képzésen?

Viszonylag kevés bábos vizsgánk volt. Az is alapvetően fontos lenne, hogy ne maradjanak el vizsgák, kurzusok. Sajnos nálunk elég sok nem valósult meg, vagy épp nem fejeződött be valamilyen ok miatt. Ez nagyon erősen hozzátartozik a színészmesterség oktatásához.

Spilák Klára

Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok