Flamingó legyek vagy oroszlán? – Interjú Rujder Viviennel

2017 március 26. vasárnap, 7:00

Sok éves hagyomány, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színész hallgatóit bemutató portrésorozat készül. Idén a Színház.org ad helyet a beszélgetéseknek, amelyeket rendhagyó módon az egyetem negyedéves dramaturg hallgatói készítenek Kárpáti Péter szakmai irányítása mellett. Az alábbi beszélgetést Nagy Mihály készítette.

Rujder Vivien / Fotó: Éder Vera

Rujder Vivien / Fotó: Éder Vera

Az egyetem előtt találkozunk. Vivi meghív a közeli lakására. A lakás kuckós, csupa apró dísszel. Nagyon átfáztunk kint, ezért feltesz egy teát. Segítenék, de Vivi nem hagyja, csak leültet és csevegünk. Finoman csepegteti a mézet, citromot facsar, és átadja a forró bögrét. Engedi, hogy otthonosan mozogjak nála. Végül leül a kanapéra, kedvesen vár maga mellé, és mesélni kezd.

VIVI Táncolni szerettem volna, csak a lábaim nem bírják. Gimiben pedig angolt tanultam intenzíven, más annyira nem foglalkoztatott. És akkor gondoltam, beadom ide is a jelentkezésem, persze egyáltalán nem hittem, hogy fel fognak venni. Én nem tanultam a színházról semmit, nagyon kevés előadást láttam, csak azt a néhány vendégjátékot, ami eljutott Mosonmagyaróvárra. Szóval eljöttem felvételizni, itt volt rengeteg szép lány, mindenki nagyon csinos volt, én pedig beállítottam teljesen köznapi ruhában. Gábor (Máté Gábor, osztályfőnök) kérte is, hogy vegyem le a kardigánom, hogy egyáltalán látszódjon az alakom. Nem tudtam, hogyan kell ide felvételizni, egyáltalán nem válogattam össze okosan a repertoárt, a versek felére nem is emlékszem, monológokat csak filmekből hoztam. Jókat kuncoghattak rajtam, mégis mit képzelek, de összességében jó élmény volt az első rosta. A másodikon meg el kellett énekelnem a dalt, amivel az osztálytársaim a mai napig cseszegetnek, ez a Pá, kisaranyom, pá! volt. Ez a Hyppolitban van, ugye? Igen, mert jött egyszer vendégjátékra, és nekem nagyon tetszett. Úgyhogy elénekeltem a capella, és szétnevették a fejüket rajtam. Örültem, hogy sikerülnek a rosták, és csak a harmadikon kezdett kipattanni a szemem, hogy mégis hol vagyok. Akkor hallottam először, hogy jelenetet kell csinálni, érted, hogy van olyan, hogy jelenetet csinálni. Nem is nagyon bírtam a tempót, már éjjel egykor kidőltem. Mások, akik hozzá voltak szokva ehhez a ritmushoz, még hajnali háromig-négyig beszélgettek a folyosón. Szóval voltak, akik már összeszoktak, mert régebbről ismerték egymást. Amikor kimondták a nevünket, azt, hogy felvettek minket, mindenki a másik nyakába ugrott, én meg szorongattam a kávéautomatát a folyosón.

MISI És akkor szeptemberben elkezdődött az egyetem…

VIVI Igen, az első napok, hetek, hónapok nagyon nehezek voltak. Nem tudtam itt közlekedni, nagyon hiányzott a családom… És egyáltalán nem értettem, hol vagyok, elhiszed, Misi? Azt hittem, ez is olyan egyetem, mint a többi: ha pénteken lemegy a tanítás, vonatra fel, és vasárnap este vagy hétfő reggel vissza. Én ezt hetekig csináltam. Aztán rájöttem, hogy kedden nincs mit mutatnom. Mert nem próbáltam a hétvégén. Igen, hétvégén kell próbálni, babám, nincs mese. Akkor jöttem rá, hogy itt nem lehet hazamenni, ha normálisan akarsz dolgozni és fejlődni szeretnél.

Liliomfi

Liliomfi / Budaörsi Latinovits Színház / Fotó: Borovi Dániel

MISI Milyenek voltak a mesterségórák?

VIVI A munkát, ahogyan haladtunk, nagyon szerettem. Rögtön elvitt minket Gábor az állatkertbe. Állatot kellett választani, utána állat-jeleneteket csinálni. És én rengeteget filóztam, hogy flamingó legyek vagy oroszlán. Gábor odasúgta, hogy nyilván oroszlán. Ő már akkor többet látott belém, és terelgetett ebbe az irányba. Ő segített, hogy ne gügyögjek, hogy ne nyekeregjek, hogy való nekem más is, nem csak ez a naiv, nagy szemű kislányka, és ez már akkor elkezdődött. Igyekeztem, hogy ne flamingó legyek, hanem oroszlán. Én intéztem az ügyeket, én lettem az osztálybizalmi, én figyeltem mindenkire, beszéltem a tanulmányi osztállyal, én próbáltam helytállni mindenütt. Én tartottam a Gáborékkal a kapcsolatot, szerveztem a dolgokat. Szóval ezek a gondoskodó-törődő anyai ösztönök már akkor előbújtak. Aztán a következő félévben a gyerekkorunkból kellett jeleneteket csinálni, nem emlékszem, hogy az enyém benne volt-e a vizsgában, vagy csak máséban játszottam-e, de mindenki az anyukáját osztotta rám.

MISI És a saját családoddal megváltozott a viszonyod?

VIVI Ha valaki megkérdezi, milyen az iskola, meghúzom a számat, elmosolyodom, és elkezdek mesélni szikáran, mert ha nem ebben a közegben mozogsz, nem igazán érted, mi van itt, nem? Az elején Anya sorozatosan tette fel a kérdéseket, hogy mikor jössz haza, mit csináltok ilyen sokáig… Egyszer küldtem neki képet vasárnap, hogy a koliban milyen jó ebédpartyt csaptunk, milyen rántottaadagot sütöttünk zöldségekkel, tejjel, teával, ő pedig akkor felhívott sírva, hogy én vasárnap miért nem húslevest eszem.

Rujder Vivien, Máté Gábor / A nők iskolája / Katona József Színház

Rujder Vivien, Máté Gábor / A nők iskolája / Katona József Színház / Fotó: Horváth Judit

MISI Azt meg tudod fogalmazni, hogy mi miatt választottad ezt a pályát?

VIVI Őszintén, bennem olyan sosem volt, hogy színésznő akarok lenni. Biztos voltam benne, hogy nem vesznek fel, angollal szerettem volna foglalkozni, fordító szerettem volna lenni, idegenvezető, meg szerettem volna lovakkal dolgozni, mint lovasterapeuta, aztán mentek a rosták és hirtelen felvettek. És mondtam, hogy jó, hát akkor így lesz. Különösebb motiváció, azonkívül, hogy szerettem a színpadon létezni, nem volt. Mivel érzelmileg túlfűtött és érzékeny ember vagyok, annak örülök, hogy sok feszültséget kiadhatok a színpadon héttől-tízig. De olyan erős indíttatásaim, amivel sokan nekimentek a felvételinek, nekem nem voltak.

MISI És azóta lettek?

VIVI Tényleg könnyebb vagyok így, könnyebb a mellkasom, könnyebb az agyam, attól, hogy héttől-tízig ott vagyok, minden este mást találhatok ki. Kisírhatom magam legálisan a színpadon. Van, hogy tartogatom egész nap a feszültséget, mert tudom, hogy ott majd kibukhat. És nem itthon bőgöm zsepik közt, hanem ott játszhatom valakivel, akire hatással lehetek.

MISI És közben a szerepek is befolyásolják a napjaidat?

VIVI Igen, például a Sirály után hozzám se lehet szólni. Utána zokogok még elég sokáig, vagy ha nem is sírok, nem tudok beszélni. Azt a szerepet hazahozom. Érdekes, volt, aki megkérdezte, hogy mimet ütöttem be, hogy tapsrenden még jönnek a könnyeim. De hát olyan érzelmi állapotban van olyankor az ember, nem lehet elvárni, hogy mosolyogva menjek ki. Nem lehet ezt elhazudni. Zsótér is úgy rakta össze az egészet, nem hagy minket egy előadásra sem elveszni, mindig ott van, cetliket dugdos a zsebünkbe, amiket csak ott olvashatunk el. Mindig olyan pozitív súlyokat rak ránk, amiktől nekem egyre nehezebb a lelkem. A végén, az egyik jelenetemhez újabban diplomakötés-szórólapokat dug a zsebembe. Mert nekem elég nagy trauma, hogy elválunk az osztállyal.

Rujder Vivien, Elek Ferenc / Részegek / Katona József Színház / Fotó:Dömölky Dániel

MISI És néhány filmben is kipróbáltad magad.

VIVI Sok kicsi szerepem volt, egy-egy napot forgattam sok helyen, bele tudtam szagolni az egészbe. Fura, mert nagyon sok dolgot kell leforgatni egy nap. Kronológiailag sem sorban haladunk. Van, hogy két jelenet között öt perc telik el, de van, hogy háromnegyed óra. Most gyakorlom, hogy osszam be az időmet és az energiámat, hogy megfeleljen a szerep ívének. Most készül egy Tót János című sorozat, nem sokára jön ki az első évad, nagyon helyes, szeretem. Gothár Péter osztályával is sokat dolgoztunk vizsgafilmeken. Mondták, hogy jól érzem, hogy mi, hol, merre mutat jól a képen, sose kell szólni merre álljak.

MISI Az egyetem, a közeg, a szerepek, az én-keresésedben előre vagy hátra vittek?

VIVI Mozgattak jobbra-balra. Kezdtem érezni, hogy milyen spektrumon tudok mozogni jelenleg. Hogy meddig mehetek el, meddig vagyok hiteles és őszinte, meddig tartanak a tapasztalataim. Például A nők iskolájá-ban: sokkal többet gondolok már, mint az a lány. A kisugárzásomból, a tekintetemből rengeteget le kellett redukálni, hogy őszintén tudjam őt játszani. Például a próbafolyamat alatt, ha Gábor beszélt velem Ágnesről, akkor mindig csak az első évemet hozta fel.: „Mint amikor beléptél ide elsőben, hát ne haragudj már, milyen volt a szemed? Nem tudtál semmit, ő se tud semmit.” Úgy kellett eljátszani azt, hogy már előrébb tartok, de vissza tudok nyúlni valahova.

Liliomfi / Budaörsi Latinovits Színház / Fotó: Borovi Dániel

Figeczky Bence, Rujder Vivien, Liliomfi / Budaörsi Latinovits Színház / Fotó: Borovi Dániel

MISI Az osztályoddal milyen volt ez az öt év?

VIVI Nagyon érdekes volt, mert az emberi természetnek elég széles skálája benne van az osztályunkban. Van nagyon intelligens, túlizgága, mufurc, tehát jól válogattak össze minket, szerintem ezért is ment mindig jól a közös munka. Amit tizennégyen együtt kellett csinálni, az mindig nagyon jól sikerült, például Kocsis Gergővel az első zenés vizsgánk, az Urban Mítosz, amit teljesen együtt csináltunk. De sajnos nem került műsorra, nem tudtuk egyeztetni. Nem kérsz egy banánt? Csokit? Nem kérsz citromos vizet?

MISI Nem, csak simát.

VIVI Amúgy hevesek voltunk mindig. Voltak veszekedések, de utána mindig jó volt kibékülni. Egyszer olyan dühös voltam, hogy a terem egyik végéből a másikba hajítottam el egy fakardot, és akkora erővel dobtam, hogy beleállt a falba, én meg annyira büszke lettem magamra, hogy egyből minden dühöm elszállt. A brémai muzsikusok-at is együtt csináltuk. Ezek a közös, nagy szeretettel alkotott dolgok olyan maradandó élmények mindenkiben. És azért lettek jók, mert jó az, ahogyan egymással vagyunk. Tényleg mindig szükség volt mind a tizennégy emberre. Olyannak gondolom magunkat, mint a legendásnak mondott Máté-osztály. Olyan közös mag van bennünk. Persze lehet, csak a naivitásomból fakad, mert még nem vagyok hajlandó elengedni ezeket az éveket.

MISI Nem lehet könnyű olyan közegben dolgozni, ahol az emberek nem szeretik egymást.

VIVI Én is hallok rémhíreket féltékenységről, ilyesmiről, hallom másoktól, hogy szét van csúszva az osztályuk. Furcsa hallani, hogy van olyan színészosztály, ami nem olyan, mint a miénk, ahol nem jó az osztályszellem. Lassan értettem meg, hogy nem az normális, ami velünk van, hanem mi nagyon szerencsések vagyunk.

Rujder Vivien, Kovács Lehel / Minden jó, ha a vége jó próba / Katona József Színház

Rujder Vivien, Kovács Lehel / Minden jó, ha a vége jó próba / Katona József Színház

MISI Akkor a kötődéseket hamar ki tudtad alakítani.

VIVI Abszolút. Hagyták is, nekem meg szükségem is volt rá. Nagyon szeretetéhes ember vagyok, nagyon törődő. Szükségem volt arra, hogy mindenkivel legyen valamivel személyes kapcsolatom. Gábor pedig fix terelőpont volt a személyiség terén is, meg az alkotás terén is. Mindig fel lehetett őt hívni, lehetett rá hagyatkozni, és mondta, hogy ez a diploma után is így lesz, mert neki ez a feladata. Mesterünk.

MISI Az egyetem öt éve alatt próbáltál mindent magadba szívni, amit csak lehet?

VIVI Nem. Először nem. Nem tudtam, hogyan kell. Tényleg. Sokszor nehéz volt, mert még nem tudtam olyan jelenetet összerakni, ami egy mesterségvizsgán megállná a helyét, ami fordulatos, amiben van jó játszanivaló, valami drámai. Például volt a Sirály-ból egy Trepljov-jelenet: nekem fogalmam nem volt, hogy minek kéne eszembe jutnia, amikor azt mondja, hogy „új formák kellenek.” („SZORIN Színház is kell. // TREPLJOV Új formák kellenek. Új formák, és ha azok nincsenek, akkor inkább ne is legyen semmi.”) Nem tudtam, annyira nem konyítottam az egészhez, három hónapja jártam színházba itt, Budapesten. Nem akartam valami kreálmányt csinálni, valamit hazudni, amivel leégetem magam, mert nyilván gőzöm sem volt még róla. Szóval az első néhány hónap a beszublimálódás volt ebbe az egészbe. Beleszokni. Azaz beleszokni azért jóval tovább tartott. Pont a múltkor beszélgettünk a Gáborral, és ugyanazt mondta, amit mindig is éreztem. Felvett, mert valamit látott bennem. És az a valami elég későn bújt elő, de előbújt. Későn álltam bele ebbe az egészbe, hogy ezt akarom csinálni, későn álltam be a saját hátam mögé. Bizonytalanságomból és tudatlanságomból fakadóan nem tört rögtön elő. A baba-arcot le kellett vennem magamról, elhagynom a túlzott naivitást, hogy nyugodtan merjek megszólalni, hogy elhiggyem, lehet véleményem, hogy nem gondolkozom rosszul. Ez rengeteget jelentett.

Bádogdob / Katona József Színház / Fotó: Dömölky Dániel

Bádogdob / Katona József Színház / Fotó: Dömölky Dániel

MISI És mi lett a flamingóból?

VIVI Egy masszív oroszlán. Tényleg. Úgy emlékszem Gábor arcára, ahogy mondja, hogy nyilván oroszlán. Aztán ahogy jöttek a feladatok, akkor elkezdtem érteni ezeket az állati ösztönöket, amik bennem vannak, amiknek ha hangot adok, mindenki megijed, hogy hová tűnt a gügyögő Vivi. Ösztönből dolgozom, energiákat tolok, jó, néha túl sokat. Mindig mást hozok, de mindig igyekszem hozni valamit. Szerintem ilyen vagyok és kész, nem csak héttől tízig.

 

Színház.org