“Radnóti és a versei abszolút élnek” – Interjú Balog Józseffel

2017 március 26. vasárnap, 8:40

A versek személyes erejéről, személyes megszólítatottságról és Radnótiról alkotott képünkről…

A Mozsár Műhelyben mutatták be Radnóti Miklós Bori noteszének és Szilágyi György Hanyas vagy? ’28-as? kezdetű monológjának különös ötvözetéből készült monodrámáját Balog József előadásában és Dégi János rendezésében.

Balog Józseffel beszélgetett a Pótszékfoglaló.

A PÓTSZÉKFOGLALÓ interjújából:

Milyen emlékek kötnek Radnótihoz?

Negyedikes gimnazista voltam, amikor egy télen elkezdtünk egy előadást csinálni. Ebben akkor, a Radnóti verseken és a Bori noteszen kívül, minden képlékeny volt még. A Bori-versek, nem tudni miért, megragadtak minket. Nem hinném, hogy a Bori-füzet megtalálása, rekonstrukcója vagy a tömegsír föltárása egyáltalan hatott volna ránk – csupán ösztönösen, elementáris erővel vonzódtunk ezekhez a versekhez. Ezeknek aztán elkészítettük a dramatizált előadását –akkorra már sokat szavaltam a Hetedik eclogát. Azt éreztem, hogy ez a szöveg az enyém. Emlékszem, mondták, hogy én még kicsi vagyok hozzá, de éreztem: nem ezen múlik. Aztán rájöttem, hogy van olyan, hogy nagyon fiatalon megtalál egy szöveg, ám nem tudod mégsem hitelesen elmondani. Egy 15-16 éves fiúnak látszólag nem lehet még egy ilyen vers az ügye…aztán mégis, mindennek ellenére be kell látni: igenis lehet az ügye.

Balog József / fotó: Mihalicz Máté

Balog József / fotó: Mihalicz Máté

Már ha bármit is el lehet dönteni az életkorok időintervallumaihoz kötötten…

Pont erről van szó! Ez kettőnknek – a versnek és nekem – a Találkozása volt. Majd magyar szakos egyetemistaként József Attilával, Pilinszkyvel, aztán későbba nyolcvanas évek elején Petrivel együtt már Radnóti is a saját költői kánonommá lett – persze ebbe a “kánonba még oly sokan mások is beleszámítodtak. Biztos nem dobnék ki az ágyamból egy Weöres Sándort (nevet). Bárhogy változott, alakult is ez a kánon az évek, évtizedek alatt, Radnóti mindvégig a része maradt.

Hogy érzed, a Hetedik eclogában mi az, ami megfoghatott?

Az a rendkívüli dokumentáló erő és a képzeletnek a valósághoz igazítása – mintha olyan valóságban élt volna, ami nem engedte számára, hogy a költői képzelettel dolgozzon – miközben persze dolgozott vele – Radnóti dokumentál. Vannak a Bori füzetben olyan szövegek – például a Razglednicák: képeslapok – melyek egy költőnek a minimalizmusával, pontosságával és radikális sűrítésével hatnak. Ez sokat enged meg az előadó és a hallgató képzeletének. “Az ökrök száján véres nyál csorog,/az emberek mind véreset vizelnek,/ a század bűzös, vad csomókban áll./Fölöttünk fú a förtelmes halál.” Ez a négy sor: film és újságírás – bár Radnóti nem újságíró, hisz ő nem az a Kosztolányi-nemzedék – hanem Radnóti, A költő. Ott élsz Szegeden, ahol van emléktábla, van ház, tudod, hogy ott volt a Bánatkert soron egy nyilvánosház, ahol a Radnótinak talán albérlete volt. Egy volt nyilvánosház, egy volt albérlet, egy volt Radnóti – és a versei közben mégis abszolút élnek. Hiába a kor, hiába háború, hiába munkaszolgálat, táborok… – mégis mindez valami egész másról szól. Arról, hogy az ember – bármilyen bolond nagy szavak is ezek – ha tud, maradjon: ép eszű, pontos, és maradjon a helyén. Ez az, ami lenyűgöz benne.

A magyar szak után hogyan kanyarodtál a színészet, a színművészeti felé?

Már a magyar szak közben is kivágtak minden felvételiről a főiskolán. Azaz: nem akarták, hogy színművészetis legyek – teszem hozzá: talán én sem akartam eléggé. Eközben Szegeden örököltünk egy szituációt: a Szegedi Egyetemi Színpadot. A nyolcvanas évek közepére ez az örökség élővé vált a színházi forma, a színházi nyelv által, és a szerzők: Beckett, Mrożek és Déry Tibor által – akiért Paál másfél évtizedig harcolt, hogy bemutathassa a A. úr X.-ben-t. Ezek alatt az éveink alatt találkoztunk az Ascherral, Keleti Pista bácsival, Debreczeni Tiborral, Ács Jánossal, Árkosi Árpáddal, Paál Istvánnal, Fodor Tamással – ők mind az élő színház emberei, így meg tudtak nekünk tanítani valamit abból, ami a színház veleje.

A teljes interjút itt olvashatja. A szerző: Csatádi Gábor.