“Mindig a kiteljesedés vezérelt” – Interjú Nagy Dániel Viktorral

2017 április 02. vasárnap, 7:00

Zenésben és prózában egyaránt otthonosan mozog, Leszámolás velem címmel nemrég egy monodrámában is kipróbálta magát. Április az ő hónapja lesz, hiszen több premierre is készül: a Brazilok című film főszerepében mutatkozik meg, majd közös produkciókban láthatjuk Mészáros Blankával illetve Szilágyi Csengével. A Junior Prima-díjas Nagy Dániel Viktort pályájáról és terveiről kérdeztük.

Beszélő levelek / Nagy Dániel Viktor

Beszélő levelek / Nagy Dániel Viktor

Novák Eszter és Selmeczi György osztályában végeztél a Színművészetin. Hogy látod, azóta mennyit változtak a pályáról való elképzeléseid?

Sok minden megvalósulni látszik az akkori elképzeléseimből. Ma már természetesen csak a folytonosságot látom, ha visszatekintek, hogy mindig a kiteljesedés vezérelt. Sok sikerélményem van, otthonosan érzem magam a munkáimban, és nem kellett lemondanom a kitüntetett figyelemről sem. Tulajdonképpen csak akkor funkcionálok jól, ha ezt megkapom.

Szerinted ennek mi az oka?

Valami ösztönös dolog lehet, ami összefüggésben van a bölcsődés hátvakargatással és az ovis külön simogatással alvásidőben, amire mindig igényt tartottam. Egyszerűen kinyílok, kreatívnak és szabadnak érzem magam, amikor plusz figyelmet kapok. Rájöttem, hogy csak akkor tudok olyasmit létrehozni, ami engem és másokat is boldoggá tehet, ha nyitott, elfogadó és támogató közeg vesz körül. A színház hierarchikus műfaj, én mégis kedvelem, ha van átjárás az alá-fölérendelt viszonyrendszerben, és ha a rendező illetve a színész kapcsolata a próbák végeztével is épül. Szeretem érezni, hogy van közünk egymáshoz, és hogy a munkánk alapja a kölcsönös kíváncsiság. Ez persze nem minden esetben tud létrejönni, ilyenkor alkalmazkodni kell. De ha tehetem, olyan emberekhez csatlakozom, akikkel szövetségesei szeretnénk lenni egymásnak, mert törékeny a tehetség és az alkotás állapota.

Várj, míg sötét lesz / Nagy Dániel Viktor

Várj, míg sötét lesz / Nagy Dániel Viktor

A közegen túl még min múlik ez az állapot?

Azon is múlik, hogy miként bánok az energiáimmal. Eleinte azzal kompenzáltam a jövőt illető bizonytalanságomat, hogy nagyon meg akartam mutatni, mit tudok. Azóta is folyamatosan szét akarom osztogatni magam, teljesen át szeretném adni magam egy embernek, egy előadásnak, egy ügynek, szóval legszívesebben mindenben föloldódnék, az emberi kapcsolataimtól kezdve a színházon át a zenéig. De észre kell vennem, hogy miközben maximális erőbedobással dolgozom, nem muszáj megfelelnem mindenkinek. Elég, ha teszem a dolgom és élvezem a történéseket. Mostanában próbálok lassítani, időt hagyni az elcsendesedésre is. Nem jó, ha az ember csak különböző szerepek tükrében tekint saját magára. Egészen más távlatok nyílnak meg előttem, ha jut időm olvasni, sportolni, beszélgetni. Elindul bennem valamiféle fizikai és szellemi pezsgés, amit aztán hasznosítok a munkában is.

Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy most, 29 évesen egyre inkább megtalálod a helyed és ezt összefüggésbe hoztad Orlai Tiborral, a vele való munkával…

Tibornak tényleg rengeteget köszönhetek. Nem csak azért, mert gondolkodik bennem, hanem azért is, mert semmiből nem csinál presztizskérdést, mindig megértő és soha sem presszionál. Elfogadja, ha néha túl szenvedélyesen viszonyulok bizonyos kérdésekhez, komolyan veszi a problémáimat és sokat formál engem azáltal, hogy példát mutat. Nem csak a színészre kíváncsi, hanem arra az emberre is, akivel együtt dolgozik. Valószínűleg ez az ő sikerének a titka, és ez az oka annak, hogy a társaságában mindenki jól érzi magát. Egyre több fiatalembernek ad munkát, fontos, hogy legyenek olyan színészei, akik főleg az Orlai Produkcióhoz kötődnek. Én nagyon örülök, hogy köztük lehetek.

A fura / Rába Roland, Nagy Dániel Viktor, Rada Bálint

A fura / Rába Roland, Nagy Dániel Viktor, Rada Bálint

Orlainál eddig elsősorban zenés-szórakoztató produkciókban vettél részt. Ennek kapcsán azt mondtad, mind a szakmai, mind a magánéletedben küzdesz azért, hogy a kategóriák között maradhass…

Szerencsére Tibor is támogatja ezt a törekvést, és lehetővé teszi, hogy más oldalról is megmutatkozzak, mint eddig. Úgy érzem, a legjobbkor vetette fel azt az ötletet, hogy monodrámát játsszak, mert korábban még nem álltam volna készen erre a feladatra. Hiszek abban, hogy nem véletlenül találnak meg bizonyos szerepek, hogy a belső változásaimmal összhangban alakulnak a külső lehetőségeim is, és ha azt sugárzom a külvilág felé, hogy készen állok valami újra, kapok rá választ. Így történt a zenéléssel is, ami az utóbbi másfél évben újra jelen van az életemben.

A zenei szárnypróbálgatásaid szorosan kötődnek Hrutka Róberthez, akivel az MKB Bank Kiválóságok Klubjának mentoráltjaként ismerkedtél meg.

A Klubot a kultúra, a tudomány, a sport és az üzleti élet területén legelismertebb személyiségek alkotják, köztük Lukáts Andor is, aki ajánlott engem a mentorprogramba. Itt olyan pályakezdő művészek kapnak lehetőséget a megmutatkozásra, a kapcsolatépítésre és az oktatásokon keresztül a fejlődésre, akik ígéretes tehetségnek bizonyulnak, de még nem futottak be. Az egyik klubrendezvényen kaptam lehetőséget fellépni Hrutka Róberttel és nagyon megkedveltük egymást. Csatlakoztam a zenés Pilinszky-estjükhöz, amivel a mai napig járunk fellépni. Amikor a Café Budapest egyik programszervezője megkérdezte, volna-e kedvem egy koncerthez a fesztiválon, nem volt kérdés, hogy ezt Robival együtt szeretném megvalósítani. Robi azt mondta, ennek úgy van értelme, ha saját számokat írunk a már játszott feldolgozások mellé, így állt össze egy egy órás műsor a fesztiválra. Terveink szerint nyáron tovább bővítjük a zenei anyagot és koncertezni kezdünk vele. Amikor még jobban kirajzolódik a közös zenei profilunk, stúdióba vonulunk, de semmiképpen nem siettetem a dolgot, mert szeretném, ha minden a maga ritmusában történne, ha a közös munka az örömről szólna. Mostanában arról győződtem meg, hogy ehhez is, mint minden alkotáshoz, időre van szükség.

Száll a kakukk fészkére

Száll a kakukk fészkére

Mi győzött meg?

Lehet, hogy nevetni fogsz, de az elmúlt évekre visszatekintve azt látom, az igazán jelentőségteljes dolgok úgy történtek meg velem, hogy nem sürgettem őket, csak sokszor gondoltam rájuk jó szívvel. Minden lényeges esemény váratlanul következett be, amikor már készen álltam rá, és amikor különösebb elvárások nélkül, a maguk természetességében tudtam fogadni a fejleményeket. A Robival való találkozás például egészen magától értetődő volt számomra. Nem azért, mert én annyira magabiztos vagyok, hanem azért, mert akkor már régóta vágytam arra az összhangra, amit az első találkozásunkkor, zenélés közben éreztem. Talán úgy tűnhet, hogy rengeteg dologba fogok bele egyszerre, és nehéz elhinni, hogy én ezt mind akarom, de tényleg nem lennék boldog, ha választanom kellene, ha olyasmit erőltetnék, aminek még nincs itt az ideje. Most nem az a kérdés, mikor lesz saját lemezem, hanem az, hogy mikor születnek meg bennem azok a dalok, amik a lemezre kívánkoznak.

Ez a felismerés segít abban, hogy bizonyos értelemben lemondj a sikerről?

Igen. És vele együtt a türelmetlenségről is. Biztos vagyok benne, hogy meg kell várnom, amíg az élet a saját ütemében kibontakozik. Korábban elég türelmetlen voltam a pályámmal kapcsolatban, de ez csak békétlenséget okozott. Amikor érzem, hogy újra elönt a kényszerű tettvágy, akkor megnyugtatom magam afelől, hogy amit szeretnék, az megteremti magát. A színházi próbák során is akkor törnek elő belőlem váratlanul a jó öletek, amikor elengedem magát az ötletelést. Volt, hogy improvizáció közben egyenesen úgy éreztem, eltűnök és csak a játék marad. Az Egy fenékkel két lovat című előadásban például van egy pont, amikor ládát szeretnék cipeltetni a nézőkkel. Ők többnyire kötélnek állnak, de legutóbb, amikor Győrben játszottunk, csak mosolyogtak. Mondtam nekik, hogy ez rendben van, viszont akkor végig kell nézniük, ahogy én egyedül felviszem a ládát a lépcsőn. Öt percen keresztül, szabadon, szinte pofátlanul tudtam ebben a helyzetben létezni úgy, hogy az időhúzás és a küzdelem a kellékkel szervesült az előadásba. Utólag nagyon tetszett, hogy élvezni tudtam ezt a váratlan patthelyzetet. Talán ott, Győrben is sikerült gyakorolnom az elengedést, ami végülis szükséges a felszabadult színészi munkához.

Márciustól új terepen próbáltad ki magad, hiszen akkor mutattátok be az általad is említett monodrámát, Rába Roland rendezésében. Hogy birkóztál meg a helyzettel, hogy egyedül vagy a színpadon?

Igazán örültem a Rolanddal való közös munkának. Biztos kezekben éreztem magam, miközben az anyag hangvételével kísérleteztünk. Úgy érzem, ez az előadás fordulópont az életemben színészileg és emberileg egyaránt.

Leszámolás velem / Nagy Dániel Viktor

Leszámolás velem / Nagy Dániel Viktor

Miért?

Új helyzetben mérettettem meg színészileg. A folyamat, ahogyan a szerepen keresztül a saját fájdalmaimat is meg kellett fogalmaznom, nem volt egyszerű, a hibázás lehetőségéről is szólt. Arról, hogy ne akarjak reprodukálni semmi sikereset, helyette tanuljak meg jelenidejűen létezni az anyaggal estéről estére. Ez minden vonatkozásban magabiztosabbá tett.

A Leszámolás velem ősbemutatótok Edouard Louis Leszámolás Eddyvel című regénye alapján készült. Hogy találtatok rá a könyvre?

Tibor hívott fel, hogy olvasta ezt a regényt, ami egy francia meleg fiú, Eddy életútját meséli el. Ő egy olyan elmaradott, munkások lakta, szegény faluba született, ahol erősen él a meggyőződés, miszerint az igazi férfi dolgozik, iszik, balhézik és más nem is érdekli a világon. Mivel a környezete nem tűri a másságot és kiskora óta megvetik érte, ezért ennek a kisfiúnak meg kell erősödnie és ki kell szabadulnia saját közegből. Tibor azt mondta, szeretné, ha létrehoznánk egy előadást, ami párbeszédet indíthat el a különbözőségeinkről, ugyanakkor sajnálat helyett kíváncsiságot vált ki az emberekből. Engem ez nagyon lelkesített. Nem az volt a cél, hogy felnagyítsuk, milyen nehéz melegnek lenni – habár ez sok esetben igaz -, inkább arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy nem elbagatellizálható jelenség a mássághoz való ambivalens és elutasító viszony manapság.

Azzal szembesülsz, hogy elbagatellizált jelenség?

Azt tapasztalatom, hogy az elfogadás, mint olyan, nem trendi manapság. Egy csomó dolgot tiszteletben tartunk egymásban, mégis folyamatosan címkézünk, és a címkékhez valamiféle negatív felhang is társul. Az, hogy valaki meleg, csak egy jellemzője a sok közül, a társadalmunk mégsem tud ezzel mit kezdeni, nem képes ezt úgy kezelni, mint egy veleszületett jellegzetességet. Témát csinál belőle, ideológiákat gyárt hozzá, azt firtatja, ez vajon jó-e vagy sem. Tehát olyan kontextusba helyezi, ahol szerintem nincs keresnivalója. Nem hiszem, hogy túl kell hangsúlyozni, de láthatóvá kell tenni, hogy sokfélék vagyunk, és ezzel együtt kell egységet képeznünk, nekünk, magyaroknak is. A kirekesztéssel, mint összetartó erővel sosem tudtam mit kezdeni.

Volt osztálytársaddal, Szilágyi Csengével (a Vígszínház színésznője, a szerk.) már három alkalommal készítettetek jelenetfüzért a 100 szóban Budapest történetíró pályázatra beérkezett írásokból, a Budapesti Tavaszi Fesztivál kültéri kockáiban. A most készülő, 100 szóban a Város produkciótok is ehhez kapcsolódik?

Idén egy egészestés előadással debütálunk április 20-án, a Mozsár Műhelyben, a száz szavas történetekből kiindulva. Miután Hajós András távozott a pályázatokat elbíráló zsűriből, én vettem át a helyét Szőllősi Balázs, majd Térey János és Winkler Nóra oldalán. Szívügyem lett a kezdeményezés, ami Csengét is ugyanúgy inspirálta. Sajátunknak érezzük a hétköznapi mozzanatokat, a városi titkokat, az életkép-lenyomatokat, amik feltárulnak előttünk, és úgy gondoljuk, nemcsak utcai happeningként lehetnek érdekesek a közönség számára. Amikor a Mozsár Műhely pályázatot hirdetett független alkotóknak, úgy éreztem, ezt a lehetőséget meg kell ragadnunk.

Milyen kép rajzolódik ki a rövid történetekből Budapestről és az itt élőkről?

Az mindenképpen kiderül belőlük, hogy lakói szeretik ezt a zegzugos várost, és hogy Budapest lépten-nyomon tartogat meglepetéseket. Ezek a vallomások tényleg az utca emberétől származnak, tehát nem profi írásművek, olykor mégis megdöbbentően hatásosak, ami a fogalmazásmódot vagy az élmény sűrűségét illeti.

Mondasz egy olyan történetet, ami téged igazán megérintett?

Az például szívfacsaró, amikor egy lány arról ír, hogy éppen cipőket próbálgat, némelyik nagy rá, némelyik tetszik neki, de “az inkább gyerekcipő”, majd végül talál egyet, ami tökéletesen illik a lábára. Pontosabban az övére is. Azt mondja: “Akkor néztem először úgy a Dunára, hogy felfordult a gyomrom.” Vagy említhetném egy biciklis történetét, aki rajzszögeken megy át a külvárosban éjjel és nem érti, hogy szóródhattak ki az útra. “Biztos nem direkt, hiszen az emberek alapvetően jók” – mondja magában. “Akkor fogtam magam, tovább toltam a biciklimet. Az emberek jók, ismételgettem magamban, aztán a sötétből előbukkant néhány alak – gondolom ők is”. De nem csak a szorongató történetek tetszenek. A legjobban a sokszínűség nyűgöz le, ami árad a történetekből, mert egyfajta otthonosság érzetet kelt bennem, hogy ez mind mi vagyunk.

100 szóban a Város / Szilágyi Csenge, Nagy Dániel Viktor

100 szóban a Város / Szilágyi Csenge, Nagy Dániel Viktor

Csenge mellett Mészáros Blankával (a Katona József Színház színésznője, a szerk.) is terveztek egy közös, zenés előadást.

A készülő darab a Kiválóságok Klubjának szponzorálásával születik, Lukáts Andor rendezésében, Hrutka Robi zenéjével, Grecsó Krisztián tollából, kifejezetten ránk szabva. A Stop című előadás két zárkózott fiatal, egy fiú és egy lány sorsfordító találkozásáról szól, akiket egy autóstop sodor egymás mellé. Mindketten mély sebeket hordoznak, amelyeket a találkozás, a hasonlóság akarva-akaratlanul feltép – így válik életük legfontosabb találkozásává ez a közös utazás.

Közvetlenül az április 5-i premier után, április 6-án debütál a mozikban a Brazilok, amelyben főszereplő vagy.

A film története szerint a falu új plébánosa (Bánki Gergely) rádumálja a polgármestert (Fekete Ernő), hogy idén a romák focicsapata, a Brazilok is indulhasson a falubajnokságon, aminek én vagyok a csapatkapitánya. Az esélyes csapat a helyi önkormányzat dolgozóiból áll, akik legalább annyira akarnak nyerni, mint mi, amikor megtudják, hogy a győztest idén egy faluból elszármazott milliomos vendégül látja majd Rióban. Izgatottan várom, hogy milyen lesz a film fogadtatása.

Hogy jött a lehetőség, hogy kerültél a filmbe?

Nem akarok ezoterizálni… Egyszer csak jött! (Nevet.) Castingon válaszottak ki, aztán egy évet vártam, hogy elkezdődjön a forgatás és valóban eljátszhassam ezt a börtönből frissen szabadult, roma srácot, aki elég harcos karakter és nem mellesleg egy labdazsonglőr. Szerettem a forgatást mindenestül. Azt hiszem, most tényleg az történik velem, amire vágyom és ha egyet kívánhatnék, az volna, hogy mindig így legyen.

Tóth Berta / Színház.org