“Egyetlen ízlés sem lehet kizárólagos” – Interjú Vidnyánszky Attilával

2017 április 16. vasárnap, 7:00

Az idei MITEM bő két hete alatt egy „színházi világválogatott” előadásai láthatók. Nekrošius, Lupa, Hermanis, újra itt lesz Barba, Purcărete, Tuminas, Rizsakov, Fokin egy-egy előadása. Olyan rendezői névsor ez, amely a világ bármelyik nagy múltú fesztiváljának a kínálatával felveszi a versenyt – mondja a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó vezetője, Vidnyánszky Attila.

Vidnyánszky Attila (fotó: Rózsa Erika)

Vidnyánszky Attila (fotó: Rózsa Erika)

Nagy József a MITEM-hez írt köszöntőjében azt írja: Vidnyánszky Attila egy hozzá közelálló művészi univerzumot akar bemutatni, a színházon belül egy olyan költői vonalat, amely az ő látásmódjára is jellemző.

– Az ember örül, amikor visszaigazolva látja szándékait. Valóban így van: a MITEM – de igaz ez a Nemzeti Színházra is – tükrözi az én színházi ízlésemet, hiszen valóban a színházfelfogásommal rokon rendezőket, társulatokat is meghívunk. De a MITEM koncepciójában van még egy ennél is fontosabb szempont: a nyitottság. Sőt, maga a nyitottság a koncepció!

Miben nyilvánul ez meg?

– Az évek során egy-egy alkotó arra törekszik, hogy a maga világlátásának, színházfelfogásának megfelelő, rá jellemző stílust kialakítsa, megtalálja ehhez a társakat, a kifejezőeszközöket. Fesztiválszervezőként és a Nemzeti Színház igazgatójaként viszont ki kell tudni lépni ebből a viszonylag szűk körből, és tágra kell nyitni a kapukat. Én abban hiszek, hogy az a jó a közönségnek, a színházi szakmának, ha sokféle színházi megszólalási mód, megannyi stílus és világfelfogás mutatkozhat meg a MITEM-en. Többek között azért is így helyes ez, mert a MITEM a Nemzeti Színház fesztiválja, ahol egyetlen ízlés sem lehet kizárólagos. Nyitottnak és kíváncsinak kell lenni, hogy legyen esélyünk megérteni azt is, ami első vagy még a második pillantásra sem olyan, mint amilyennek elvárnánk. Olyan ez, mint amikor az ember távol-keleti vagy arab zenét hallgat: ha az európai fülnek kellemes harmóniákat keresi, kevés az esélye, hogy élvezni is tudja. De ha megérzi az elsőre idegen, szokatlan hangzás rendjét, működését, mindjárt közelebb kerül ahhoz, hogy legalább megértse: mások számára ez a szép, a kifejező. Így van ez a színházzal is! Meg kell érteni, hogy a másik mit akar mondani, kifejezni, és azt érdemes figyelni, hogy azt hogyan teszi.

Blaskó Péter / Nemzeti Színház: A krokodilus / r.: Valerij Fokin / Fotó: Eöri Szabó ZSolt

Blaskó Péter / Nemzeti Színház: A krokodilus / r.: Valerij Fokin / Fotó: Eöri Szabó ZSolt

Miként mérhető egy ilyen fesztivál hatása?

– Például abban, hogy a jegyek nagy része érvről évre egyre gyorsabban, szinte pillanatok alatt elfogy, és többségét szakmabeliek viszik el. Szerénytelenség nélkül állítható, hogy nem érte ekkora külső hatás az utóbbi évtizedekben a magyar színházi szakmát, hiszen immár a negyedik éve tucatnyi ország kéttucatnyi előadása látható a Nemzetiben. A MITEM nagyszerű lehetőség a tájékozódásra: a színházi szakma képviselői, a közönség is képet kaphat arról, hol tart ma a világ színjátszása. Leginkább annak örülök, hogy nagyon sok fiatalt látok a közönség soraiban. A MITEM-et ugyanis elsősorban nekik csináljuk. Remélem, hogy ők mindenféle tekintetben az előbb említett nyitott szellemben lesznek képesek tájékozódni a világban, amit az alkotásban is kamatoztatni tudnak.

Egy interjúban azért azt is szóvá tette, hogy a fiatalok érdeklődése nem elég intenzív.

– Amikor én a színművészetire jártam Kijevben, társaimmal havonta utaztunk Moszkvába, hogy lássuk, mit csinálnak Ljubimov, Vasziljev és mások. Nekrošiusért elvonatoztunk a Baltikumba, Sturuához pedig Grúziába. Az érdeklődésnek ez a fajtája, ez az intenzitása ma már ritka, a mindennapjainkra rátelepedett egyfajta közöny, fásultság – ez általános jelenség, nem csupán a színházi világot jellemzi! Tanárként, rendezőként szomorúan tapasztalom: a fiatalok mintha nem akarnák megváltani, felforgatni a világot. Noszogatnom kell őket! Minőségét és mennyiségét tekintve is elképesztő a magyar színházi kínálat, másfelől mégis ránk telepedett valamiféle tompaság és érdektelenség. Úgy érzékelem azonban, hogy a MITEM megpezsdíti a szakmánkat.

Macedón Nemzeti Színház: Az élet szép / r.: Alexander Morfov

Macedón Nemzeti Színház: Az élet szép / r.: Alexander Morfov

Három fesztivállal a háta mögött mire büszke?

– Arra, hogy a vártnál és a reméltnél is gyorsabban „nagyok” lettünk. Két-három színvonalas fesztiválra elegendő jelentkezőből tudunk „gazdálkodni”, és a nagy mesterek is szívesen jönnek, mert híre ment a MITEM-nek. A legbüszkébbek arra lehetünk, hogy a kezdetektől jöttek olyan alkotók, akik meghatározói a mai színház életnek: Purcărete, Mogucsij, Tuminas, Fokin, Novarina, Barba, Perceval, Langhoff, Vasziljev és Ostermeier… Az idei MITEM bő két hete alatt egy „színházi világválogatott” előadásai láthatók: Nekrošius, Lupa, Hermanis, újra itt lesz Barba, Purcărete, Tuminas, Rizsakov, Fokin. Olyan rendezői névsor, amely a világ bármelyik nagy múltú fesztiváljának a kínálatával felveszi a versenyt.

Mi olvasható ki az elmúlt években itt járt előadások alapján, mi jellemzi a világ színházi életét?

– A 80-as, 90-es években magam is sok fesztiválon jártam, és akkor kezdtem felfigyelni arra, amit a MITEM-es tapasztalatok is megerősítettek: egyfajta színtézis korát éljük. Minden jelen van, mindent használunk, amit a nagy újítók hoztak az elmúlt fél évszázadban: Grotowski, Brook, Barba, Vasziljev és mások. Azok a kevesek – mint például Barba –, akik látták, hogy mit csinál Grotowski az opolei 13 széksor színházban, abban a parányi műhelyben, azt érezték, hogy valami addig még sosem voltnak a részesei, ami feje tetejére állítja a világot. Ilyen ma nincs. Még nem látni, mi fogja megint felforgatni a színház világát.

Radu Stanca Nemzeti Színház: Faust / r.: Silviu Purcărete / fotó: Paul Baila

Radu Stanca Nemzeti Színház: Faust / r.: Silviu Purcărete / fotó: Paul Baila

A MITEM nem csupán előadások sorozata. Milyen kísérőprogramokat kínálnak?

– Minden előadás után tartunk közönségtalálkozót, amikor az élmény után az alkotók – rendezők, színészek – beszélnek a produkcióról, és a nézőknek is lehetőségük nyílik párbeszédbe elegyedni velük. Lesz beszélgetés Eugenio Barbával, az antropológiai színházi felfogás atyjával. Silviu Purcăretét – akinek főműve a MITEM-en látható Faust – az egyik legtekintélyesebb európai színházkritikus, George Banu faggatja majd. Találkozhatunk a kortárs orosz színházi élet két meghatározó alkotójával, a Nemzeti Színházban látható Részegek írójával és rendezőjével, Ivan Viripajevvel és Viktor Rizsakovval. Helmut Stürmer díszlet- és jelmeztervező vízióiból látható kiállítás a Zikkuratban.

Mi a fesztiváligazgató ajánlata azoknak a nézőknek, akik még nem döntöttek a kínálatból?

– Nagyon nehéz bármit is kiemelni, hiszen azért hívtuk meg ezeket az előadásokat, mert valamiért mind érdekes, különleges. Szerencsére egy sor előadást már hiába is ajánlanék, mert nincs rájuk jegy. Az élet szép rendezője, Alexander Morfov már kétszer járt Budapesten zajos közönségsikert aratva buja, életörömtől duzzadó, érzelmes előadásaival. Nekrošius Kafka-adaptációja, Az éhezőművész pedig igazi szellemi csemege: az idős litván mester rendezése egy lenyűgöző életmű minden gazdaságát megmutatja. Kár volna kihagyni!

Kérdezett: Kornya István
Az interjú a Nemzeti Magazin IV. évfolyamának 7. számában jelent meg.