“Remélem, jó szemem, és jó szívem van” – Interjú Pelsőczy Rékával

2017 április 19. szerda, 7:00

Lermontov Álarcosbál című darabját április 21-én mutatja be a Budaörsi Latinovits Színház. Pelsőczy Réka rendezővel készült villáminterjú.

Álarcosbál - próba (Fotó: Budaörsi Latinovits Színház - Borovi Dániel)

Álarcosbál – próba (Fotó: Budaörsi Latinovits Színház – Borovi Dániel)

Ajánló a darab elé:

Műfajunk: verses dráma: csengő-bongó rímek és röpke ritmusok, hogy szinte észre se vegyük, hogy valójában a legkegyetlenebb valóság vérből és sárból kikevert iszapjában kúszunk-mászunk, ki tudja, merre.

Helyszínünk: Szentpétervár, ahol egyetlen bál az élet, ahol a kártyaasztalnál birodalom-méretű birtokok cserélnek gazdát; ahol az érzelmeket túlfinomult etikett tartja kordában, amíg tarthatja – hogy aztán a kordából kiszabadulva csak annál nagyobbat csattanjanak.

Hőseink: életunt svihákok, barátok, akik szeretnek – bár nem tudnak – nagyban játszani; jobban szeretnek veszíteni, mint nyerni, mert az sokkal elegánsabb: és csak későn ébrednek rá, hogy mindent elveszítenek, amikor veszítenek.

Témánk: a szerelem; a lassú, de öles léptekkel múló idő; a féltékenység, hogy a pajzán tréfák végére kitegye a kínhalálos csattanót… és persze a címadó bál, ahová álarcot öltünk, hogy amúgy istenigazában elengedhessük végre magunkat – de miért, hogy épp így, álarcosan ismerünk amúgy istenigazában végre magunkra?

Szereplők: Böröndi Bence, Sztarenki Dóra m.v., Ódor Kristóf, Páder Petra, Papp Endre m.v., Chován Gábor, Bercsényi Péter m.v.

Peksőczy Réka az Álarcosbál olvasópróbáján (Fotó: Budaörsi Latinovits Színház - Borovi Dániel)

Peksőczy Réka az Álarcosbál olvasópróbáján (Fotó: Budaörsi Latinovits Színház – Borovi Dániel)

Villáminterjú Pelsőczy Réka rendezővel:

– Mi vonzott ehhez a darabhoz?

– Csodálatos a szöveg – Áprily Lajos fordítása -, először ez ragadott meg, hogy természetesen mondható, mégis verses, gyönyörű. Szenvedélyes, szerelemről, féltékenységről és baráti kapcsolatokról szól. Egy huszonhat éves korában, párbajban meghalt, érzékeny idegrendszerű fiatalember írta. Örülök, hogy ilyen anyaggal foglalkozhatunk.

– Van személyes viszonyod az orosz kultúrához?

– Közöm van hozzá, életem egy része. Nem lexikális tudás ez, hanem valamiféle kollektív tudatalatti történet. Szocializmus, Andrej Rubljov, Dosztojeszvszkij; fák, amik forognak körbe; Etűdök gépzongorára; Moszkva, Pétervár; Ascher Tamás, Csehov, Radnai Annamari; orosztanulás, cirill betűk, Presznyakov testvérek; kicsi és nagy, arany és mocsok, gazdagság és ízléstelenség; szenvedély, vodka, lakótelep, bűnözés, agresszió, tesztoszteron, Stalker, balett, matrjoska, Rimszkij Korszakov…- mozaikos, széttöredezett. Ebből az élményből dolgozom, ez az eklektika jellemzője lesz az előadásnak is.

– Vannak speciális próbamódszereid? Hírlik, hogy sokszor a színházon kívül is közös programokat szervez a csapat.

– Nincsenek speciális módszereim. Foglalkoztunk külön a pókerjáték részleteivel is… És mivel az egyetemen tanítok egy osztályban, megerősödött bennem, hogy fontos, hogy a sok helyről, ahonnan jövünk, megérkezzünk az órára, ebben az esetben a próbára. Ha együtt mozgunk, vagy játszunk egy kicsit, lelazulunk, könnyebben kialakul a bizalom. Ha két embernek intim viszonyba kell kerülnie a darabon belül, ki kell szolgáltatnia magát a másiknak, sebezhetővé kell válnia. Szívesen csinálok olyan játékokat, amik szinte automatikusan nyitottabbá, kíváncsibbá teszik a másikat, arról nem is beszélve, hogy az együtt mozgás után, már nem probléma egymáshoz érni. A darabban egy összeszokott társaságról van szó. Ez egyfelől adott, mert a társulat fiatal tagjai – Böröndi Bence, Chován Gábor, Páder Petra és Ódor Kristóf – igen jól működnek együtt, elismerik és szeretik egymást. De vannak új emberek, vendégek: Sztarenki Dóra és Bercsényi Péter, valamint Papp Endre, aki visszatérő már, és úgy érzem, hogy ők is részeivé váltak a csapatnak. Ez már a Lermontov csoport.

– Rendezőként sokszor játszol elő? Vagy háttérbe kerül a színész éned, esetleg teljesen másik identitásod a rendezői?

– Nem, teljesen színészként dolgozom, gondolkodom. Szerintem nem játszom sokat elő, de lehet, hogy a színészek erről mást mondanának. Nagy erőnek gondolom, hogy álltam már színpadon és tudom, mikor mi van egy színésszel, bár, ezzel együtt néha tudok túl érzéketlen, és túl empatikus is lenni.

– Hogyan állt össze az alkotói csapat?

– Kálmán Eszter a díszlettervező, állandó munkatársam és barátom. Vörös Róbertet több mint húsz éve ismerem, többször voltunk együtt Kapolcson, míg ő különböző darabokra készült Alföldivel. Szórakoztat a személyisége, és mindig sokat tanulok tőle, most dolgozunk először együtt, a darabot is ő hozta. Michac Gábort jó érzékű bábtervezőnek ismertem meg a Vaskakas Bábszínházban, nekem is tervezett egy macskát a Hullaégető című előadásba. Rendkívül érzékeny, tehetséges embernek látom, tudtam, hogy vágyik felnőtt produkcióba is és örülök, hogy őt hívtam jelmezt tervezni. Vajdai Vili életem egyik meghatározó alapembere, tizenöt éves koromtól ismerem, első rendezéseimben, még nulla forintért ő csinálta a zenét, most visszatértem hozzá, és olyan, mintha hazamennék. Keresztes Tamással sokat játszom együtt, sokat beszélgetünk színházról, szeretem a zenével-zenében való gondolkodását, tudom, hogy jobb lesz minden, ha ránéz és ajánlatokat tesz, mit tegyek még hova zeneileg, hogy összeálljon a koncepció.

– Mi a vágyad, mi történjen a nézővel az előadást nézve?

– Így nem szoktam erre gondolni. Remélem jó néző vagyok. Remélem, jó szemem, és jó szívem van. Remélem a néző olyannak fogja látni az előadást, amilyennek én látom. Hogy venni fogja a humorát, élvezni fogja a világot, amit felépítettünk, szeretni fogja a színészeket, és megérinti a történet. A történet, amely végzetszerű, tragikus, nem visszafordítható, nem lehetne másképp. Vágyaink és emberi szenvedélyeink, bűneink sok kis vétsége tolja a végzet felé. Elindul és célba ér. Fiatalok, élesek, bátrak és hülyék.

Forrás: Budaörsi Latinovits Színház

 
 

Kapcsolódó anyagok