“A lényeg a mérték” – Interjú Gemza Péterrel

2017 április 21. péntek, 7:00

A Csokonai Színház művészeti vezetőjével a DESZKA utolsó napján beszélgetett Vajland Judit.

Az utóbbi pár hét sikerszériaként könyvelhető el a színház életében, hisz nagy érdeklődés övezte az épp véget ért DESZKA Fesztivált, beválogatták a Mezei Kinga rendezte Jadviga párnája című előadást a POSZT nagyszínpadi versenyprogramjába, s a legutóbbi bemutatón, az ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós alkotópáros nevéhez köthető Kinek az ég alatt már senkije sincsen című ifjúsági előadáson állva tapsolt a közönség.

Gemza Péter (fotó: Máthé András)

Gemza Péter (fotó: Máthé András)

− Az, hogy a DESZKA fesztiváligazgatója vagyok, fontos az életemben. Van egy erős, szakmailag felkészült csapat, akivel ki lehet állni most már európai színtérre is. Nagy fegyvertényeink vannak. 26 előadás egy nagy hazai fesztivál felhozatala, de negyedakkora költségvetésből. Úgy csinálunk egy magas szakmai színvonalú fesztivált, hogy igencsak hagyatkoznunk kell a kreativitásra. De nem panaszkodni akarok, ebből a kevésből ezt a fesztivált meg lehet csinálni. A POSZT-szereplés nagyon fontos a társulatnak, hisz a fesztivál a legjobb előadások seregszemléjeként határozza meg magát, vagyis nagyon magas a szakmai mérce. Sokféle visszhangja van annak, hogy melyik előadást javasoljuk a POSZT-ra…

− Lehet, hogy a válogatás rendszerét nem ismeri mindenki: a DESZKA válogatói maguk szelektálnak, hogy a különböző színházak mely előadásait nézik meg, míg a POSZT-ra maguk a színházak jelölik meg azokat a produkciókat, amelyekről úgy gondolják, hogy érdemes látniuk a fesztivál válogatóinak.

− Így van, s ezért lesz a POSZT esetében az első szűrő a színház művészeti műhelye. Komoly szakmai döntés, tervezés, hogy melyik előadást javasoljuk, hisz gyakran a még meg nem született előadások közül kell választani. A Csokonai Színház visszatérő szereplője a fesztiválnak. Büszke vagyok arra, hogy idén több előadást is javasolhattunk volna, és hogy a javasoltak közül több is érdemes arra, hogy beválogassák. A Jadviga párnája nevezésével a szakma idén is minket igazolt. Az évadtervezés során az is fontos tényező, hogy mely előadás lehet esélyes a fesztiválszereplésre, de nem elsődleges szempont. Komolyan foglalkozunk minden műfajjal. Több területen is előre kell gondolkodnunk. Vannak szerepek, amelyekre idővel érnek meg a színészek, új drámákkal ismertetjük meg a közönséget, amelyeket még sehol nem láthatott, tehát nem feltétlenül olyan darabokkal dolgozunk, amelyeknek már volt egy szereposztása, van előképe. Ez egy nehezített pálya, amit nyilván mi vállaltunk. Ha az évadtervezést nézzük, akkor az első fázisban a színészekre kiválasztunk egy darabot, majd meg kell találni a rendezőt, aki érdemben tud a darabbal foglalkozni, aki építi jelenlétével a társulatot.

− Melyik a legnehezebb fázis?

− Talán a rendező kiválasztása, mert az a legszűkebb keresztmetszet. Van olyan rendező, akinek két évre előre betelik a naptára, ami nagyon hosszú idő egy társulat életében. Közben ahhoz a tudatos építkezéshez, amit mi elkezdtünk, már korán látni kell, hogy mik azok a tematikák, amelyek meghatározzák a darabválasztást, s amit már említettem, nem mellékes, hogy egy színész, aki elindult egy pontról 2013-ban, hová jutott 2017-re.

Sárközi-Nagy Ilona, Kiss Gergely Máté / Csokonai Színház / Jadviga párnája / Fotó: Máthé András)

Sárközi-Nagy Ilona, Kiss Gergely Máté / Csokonai Színház / Jadviga párnája / Fotó: Máthé András)

− Fontosnak tartod, hogy a város egyetlen színháza a magaskultúrát közvetítse, fontos darabokat játsszon? Művészeti vezetőként érzel distinkciót a komoly és kevésbé komoly darabok bemutatói között, esetleg annak ellenére, hogy nyilván ugyanazzal a művészi ambícióval látnak hozzá az alkotók?

− Nyilván él bennem, de nem alá-fölérendeltségként, hanem mintha egy korongot forgatnánk, és annak a szintje nagyon magasra van téve, és minden szegmensére figyelünk, hogy ütős legyen. A vígjátékoknál sem a gatyaletolós vagy dialógusaiban végtelenül leegyszerűsített verziók megvalósítására törekszünk, hanem arra, hogy már a darab kiválasztásában is egyfajta igényesség mutatkozzon meg. Ezen sok vita van. A lényeg a mérték, vagyis hogy mi az a határ, amit még úgy ítélünk meg, hogy könnyed, szórakoztató a darab és vállalható is egyben.

− Markáns vagy abban, hogy hol a határ?

− Igen. Kialakul olykor a művészeti műhely tagjai között feszültség. Mindannyiunkkal előfordul, hogy igazi kikapcsolódásra vágyunk. Van úgy, hogy nem akarunk semmiféle „agyalgást” nézni, mert épp nagyon fáradtak vagyunk. Ez is feladat, és ezt is magas színvonalon kell megvalósítani. Azt látom, hogy Debrecenben a Kölcsey is tele van, a Páholy Színház is és a Lovarda is. Nálunk is 90 százalék fölötti a látogatottság. Azt látom, hogy arra is szükség van és erre is. És úgy van rá szükség, ahogy csináljuk.

− Más-más típusú színjátszás látható az említett helyeken, s talán a halmazaik is ritkán találkoznak.

− Ha találkoznak, az sem baj. Másrészt a Csokonai ennél többet már nem tud játszani, hisz így is feszített a tempó, ennél többet nem is tudunk hozzátenni, hisz szakmailag elismerik a színházat mint az ország egyik fontos műhelyét.

− A beszélgetés elején, a Kinek az ég alatt már senkije sincsen sikere kapcsán emlegettük a fiatalok jelenlétét. Miért tartod ezt fontosnak?

− Az elmúlt három-négy éves periódusból látszik, hogy kiemelt figyelemmel kezeljük, hogy olyan alkotókat vonjunk be a Csokonai munkájába, akik fiatalok, fiatal energiákkal és olyan látásmóddal rendelkeznek, akik ezt a némileg túlmisztifikált kortárs jelzőt tartalommal tudják megtölteni. Figyeljük őket, és azt látjuk, hogy képesek olyan előadásokat létrehozni, ami előre visz minket is, őket is. Így jött régebben a K2 most az ifj. Vidnyánszky Attila Vecsei H. Miklós vezette formáció. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy ne lennének idősebbek, akik invenciózusan gondolkodnak, de nem tudunk folyamatosan úgy megújulni, abban a kultúrában megmerítkezni, ahonnan ezek a fiatalok jönnek. Nem megyünk már el azokra a közösségi eseményekre, amikben ők mozognak, ennélfogva az a gondolati sík sem a miénk, amelyet ők élnek meg.

− Mit tapasztalsz, nem könnyű az átjárás egyikből a másikba?

− Egyáltalán nem. Amikor azt mondják, hogy generációs szakadék, ebben van egyfajta specializáció: valaki kialakít egy saját világot, s azon belül próbálja kibontani a dolgokat. Ez minden alkotó életében természetes. A széndarabban egyszer csak megtalálja a gyémántot, ezt elkezdi csiszolgatni és a végén, mint egy életműben, marad egy gyönyörű kristály, aminek több oldala létezik, akár egy-egy előadás, vagyis műalkotássá válik. Persze ez nagyon ritka, s csak a nagyformátumú alkotók sajátja. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok új kristályokat hozzanak ide, olyan univerzumokat, amelyek fényt vetnek mindenre a színház falain belül és kívül. Mert mindannyian hoznak valamit, amitől a többi alkotó, színművészek, énekesek gazdagabbak lesznek. Nagyon tisztelem a színészeket abból a szempontból, hogy egy évadon belül több ilyen univerzumhoz alkalmazkodnak.

− Két bemutató lesz még az évad hátralévő részében. A Hogyan nevezzelek? című francia vígjátékot Ilja Bocsarnikovsz, a Debrecenben nagy alkotói sikereket elérő orosz rendező, Viktor Rizsakov (Fodrásznő, Illúziók) tanítványa rendezi, míg A varázsfuvolára Rusznyák Gábort, a 2015 februárjában bemutatott A Mester és Margarita rendezőjét hívta vissza a színház. Milyennek ígérkezik az évadzárás?

− A Hogyan nevezzelek? egy igazán szórakoztató, jól megírt vígjáték. Mindenki megnézheti, aki kacagni szeretne. Ilja azon fiatalok közé tartozik, akikről az imént beszéltünk. A Moszkvai Művész Színház tagja, a Harvardon tanít színészmesterséget, s Lettországtól kezdve Németországig mindenhol rendez. Öt éve együtt tanítunk egy kaposvári nemzetközi táborban, etűdöket csinálunk, és évek óta figyelem, milyen fényes költőiséggel gondolkodik a színházról. Ezért hívtam meg Debrecenbe.

Mészáros Tibor, Majzik Edit, Mercs János / Csokonai Színház / Hogyan nevezzelek? / Fotó: Máthé András

Mészáros Tibor, Majzik Edit, Mercs János / Csokonai Színház / Hogyan nevezzelek? / Fotó: Máthé András

− Könnyen jött Debrecenbe rendezni?

− Igen. Hasonlóan gondolkodunk a színházról. A színészek nagyon jól érzik magukat a próbán, hisz az övé egy rendkívül pontos színészvezetés, az utolsó részletekig víziószerűen már létező képek közös alakítása. A másik bemutatónk, A varázsfuvola Rusznyák Gábor első operarendezése. Gábor a mostani negyvenes generáció egyik legtehetségesebb színházi alkotója. Amellett, hogy nagyon jó rendező, katalizátor is, nagyon kreatív elképzelésekkel.

− Hangsúlyos szerepet a 2017/18-as évad, hisz ezt az időszakot még az épületben tölti a társulat, ezt követően kezdődik a színház rekonstrukciója, másrészt ötéves vezetői ciklusotok utolsó éve lesz. Az eddig meghatározott úton mentek tovább Ráckevei Anna igazgatónővel?

− Úgy kell gondolkodnunk, hogy ez az évad a folytatása lesz az eddigieknek. A stafétabotot mi visszük tovább vagy más, az majd kiderül. De mindenképp ott kell a kezünkben lennie. Az az évadstruktúra, amely mentén haladunk, szerintem példaértékű egy vidéki nemzeti színház számára. A következő évadban ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, lesz egy Szabó Magda-darab, egy igazi kuriózum az évforduló kapcsán. Azt szeretném folytatni, amit nemrég megéltem a színházban: norvég drámapedagógusok voltak itt, hogy megnézzenek egy előadást az ifjúsági programunkból, amely a nemzetközi módszertani filmbe is bekerült. Csináltak nekünk egy workshopot, hogy mi is lássuk, mit csinálnak ők, erre érkeztek Franciaországból is, mert ők is tanulni akartak tőlük és tőlünk, s közben a pozsonyi Nemzeti Színház igazgatójával beszélgetek a színészbüfében. Igazi nemzetközi vérkeringés. Ez lehetne egy jó út a folytatásra. Hogyan lehet ebből a színházból Európa egyik verőerét csinálni, s ezt minél erősebb szálakkal megszőni.

Az interjút készítette: Vajland Judit
Forrás: Csokonai Színház

 
 

Kapcsolódó anyagok