“Kell a humor, anélkül nem megy” – Interjú a 65 éves Straub Dezsővel

2017 április 26. szerda, 14:27

Egy új élet küszöbén Straub Dezsővel – Csutka István interjúja.

Ha azt mondom 65 év, mi az első dolog, ami eszedbe jut?

42! Ugyanis annyinak érzem magam. Lehet, furcsának találod, de szerintem a biológiai óráinkat igenis vissza lehet és kell is állítani. Fontos megtenni, mert hosszú távú terveim vannak és még lesznek is újak. Ugyanis hiszem, hogy egy új élet kezdetének vagyok a legelején. Előre nézek mindig, mert a múlt fontos, de a jövő sokkal fontosabb.

És a második?

Ötvenéves koromban volt az életemben egy nagy hupa, amikor úgy éreztem teljesen elakadtam. Egyik nap összetalálkoztam egyik kedves ismerősömmel, aki egy vegyipari vállalat vezérigazgató asszonya volt. Kérdezte mi a baj, mert látja, hogy valami nem stimmel és mondtam neki, hogy valamiért szar a világ, pedig ez nem szokott így lenni nálam. Akkor adott egy papírt és egy ceruzát. majd azt mondta: „Gondold azt, hogy még csak 18 éves vagy és írd le, mit szeretnél elérni a világban.“ Szinte gondolkodás nélkül írtam egymás alá a céljaimat. Táncdalénekessé válni, Moszkvics 407, focizni az NB I-ben, család, gyerekek, egzisztencia.

„Mi teljesült?“ kérdezte amikor befejeztem a listát. „Minden teljesült, sőt túl is teljesítettem.“ válaszoltam neki. Még az NB I. és a foci is összejött, hiszen játszottam anno az Újpestben. Erre azt mondta: „Na, akkor ezek szerint befejezted az életedet. Mert ha nem, akkor itt egy új lap, írj rá új célokat!“

Straub Dezső / Fotó: Szirmai Klári

Straub Dezső / Fotó: Szirmai Klári

Mennyire fontos a céljaidhoz vezető úton a humor?

Baromira! Világszemlélet. Nézd, ha folyton csak visszatekintgetnék, nagyon komoly gondjaim lennének. Néhány év alatt szinte mindenkit elveszítettem a családomban. Ha ezt nem tudod feldolgozni… normál esetben felborulsz tőle… ahogy a Vidám Színpadon már többször leírtuk: „A humorérzék, a túlélés legfontosabb záloga.’”

Lehet ezekre a nehéz pillanatokra mégis humorral tekinteni?

Tragikus pillanatokban néha nehéz, hogy ízléses maradj, hogy ne sírd vagy nevesd el magad, mert a tragédia és a komédia nagyon közel áll egymáshoz, leheletvékony a határmezsgye. Itt van például a fekete humor. Nehéz ízlésesen, áttételesen nevetni úgy, hogy közben a kegyeletet ne sértsd!

Ahogy öregszel, rájössz a halál az élet része és csodákat tanulhatsz belőle. A feleségemtől például azt tanultam meg, hogy miképpen lehet méltósággal és szépen meghalni.

Nehéz így elmenni?

Igen, meg kell küzdeni érte. Nem a véletlen hozta létre a „haláltusa” kifejezést! Ez egy megfigyelés! Meghalni, ha már így döntöttél, egy küzdelem! Meg kell harcolni a halál nyugalmáért, mert az utolsó pillanatig minden az élet felé húz.

Ha már az életet említetted, mikor és hogy indultál el utadon?

Melós családból származom. Édesanyám elképesztően szépen énekelt, az a legjobb kifejezés, hogy áradt belőle a hang. Az a tipikus, romantikus virágárus lány volt a IX. kerület dzsumbujában. Akkora csóróságban élt akkor ott mindenki, hogy természetes volt tüzelőt lopni a pályaudvarról. Besurrantak és összeszedték a lepotyogó szenet és a kidobott székeket, tárgyakat, majd otthon felhasogatták tüzelőnek nehogy megfagyjon a család.

De a szüleim mindent túl tudtak élni, mert derűvel szemlélték a világot. Boldog nemzedék volt az övék. Aki túlélte a háborút, a sok tragédia után olyan rutinra tett szert, hogy,minden apróságnak örült. Tudta mindenki, ha dolgozik, egy picit mindig megy előre. Furcsa világ volt ez az ötvenes évek! Például ha valaki kölcsönadott, azt mindig megadták. Példátlan volt a hiteltelensége annak, aki adós maradt! Az az ember kiírta magát a közösségből.

Család ellen nincs orvosság, Vidám Színpad / Fotó: Szirmai Klári

Hiányzik az a világ?

Igen. Lovagiasságot tanultam édesapámtól, de erre ma nagyon rá lehet faragni. Az apám azt mondta: „Egy fair play aranyérem három olimpiai aranyéremmel ér fel.“ Én így nőttem fel ebben a szellemben és ma is e szerint élek. Fontosabb számomra, mint a győzelem, de sajnos, a lovagiasság ma nem működik. Így maradok csak magamnak lovag!

Mit hoztál még otthonról?

Faternak eszelős humora volt, csak önsorsrontó, önérzetes, no és pici ember volt. Volt egy még nála is kisebb haverja. Egyszer beszóltak a 190 cm magas izomtömeg zongoraszállítóknak, akik egy nyisszantásra 20 dkg szalonnát kanyarítottak le egy falathoz. Épp egy hatalmas Bősendorfert vittek fel az emeletre, csak éppen kajaszünetet tartottak. „Te Feri, megpofozzam ezeket és elvegyem a szalonnájukat?“ „Áhh, hagyd a francba, ennyi szalonna nem elég nekünk.“ És lazán továbbsétáltak. A szállítók hirtelen nem értették mi történt, aztán később, mikor nekik is leesett az akkor még létező tantusz – hogy a két harminckilós pali le akarja őket pofozni -, elkezdtek ők is hangosan nevetni.

Volt egy másik emlékezetes pillanatom is vele. Kézenfogta a tesómat és engem és úgy próbált leszállni a csúcsforgalomban, a Blaha Lujza téren a 4-6-os villamosról, de egy férfi bénázott előttünk a lépcsőn. Körülbelül százan álltak a peronon az ajtó előtt a felszállásra várva. Apám várt, csak várt, aztán amikor elfogyott a türelme órájára nézve megszólalt: „Tartsa már meg gyorsan a beszédét uram és menjünk, mert vacsorára vagyunk hivatalosak.

Ugorjunk egy nagyot! Mit adott számodra a régi Vidám?

Mindent attól a SZÍNHÁZTÓL kaptam, így nagybetűvel. Pedig a Vidámnak színésztemető jellege volt. Aki oda bekerült, azt a szakma azonnal leírta, mint ahogy a műfajt is mindig lenézték.

Hogyan kerültem oda?

1972-ben táncdalénekesi működési engedélyt kaptam. Bodrogi Gyula játéka miatt léptem tovább és lettem színész, mert láttam azt a laza elképesztő szakmai tudást, azt a könnyedséget, amelyet birtokolt és ez teljesen lenyűgözött. Így elkezdtem a színpadon „bodrogiul” gondolkodni. A főiskola operett-musical szakán végeztem és a diplomaosztáskor 21-22 színházba ajánlottak szerződést, de pont a Fővárosi Operett Színházba és a József Attilába nem, pedig ez utóbbiban játszott Gyuszi is és én ott, mellette akartam játszani. Így fogtam magam és bementem a József Attila Színházba és jelentkeztem. Miszlai István igazgató megkérte Kaló Flóriánt, hogy nézzen meg és Flóri pozitív beszámolójának hála, öt évadon át játszhattam ott. Ezt követően lett Gyula a Vidám Színpad igazgatója.

Még Te is emlékezhetsz az „Előttem az utódom“ című televíziós műsorra, amely egyik adásában Gyuszi engem választott utódjául. Elmesélhetetlen öröm volt számomra hogy észrevett és engem választott, hiszen mindig erre a pillanatra vágytam. Aztán egy napon véletlenül megtudtam, hogy Gyulát fogják kinevezni a Vidám Színpad élére. Aznap Bodrogi gondterhelten jött velem szembe a József Attila Színház folyosóján. Megállt és azt mondta: „Ha úgy alakulna a dolog…“ „Igen!“ vágtam rá és szó nélkül továbbmentünk. Ez volt a szerződési tárgyalásunk!

Család ellen nincs orvosság, Vidám Színpad / Fotó: Szirmai Klári

Család ellen nincs orvosság, Vidám Színpad / Fotó: Szirmai Klári

Nehezen viselted, hogy ez egy lenézett műfaj?

Akkor, 30 évesen elhatároztam, hogy erőmhöz mérten megpróbálok tenni valamit ez ellen. Pontosan láttam, hogy kik azok, akik miatt ezt a tragikus ítéletet hozta a szakma. Minden erőmmel próbáltam más színjátszást meghonosítani, olyat ami nem a rippantásról szól.

Miért e megítélés a mai napig a műfaj iránt?

A nehezen definiálható szabályok miatt! Mondok egy hasonlatot, hogy jobban megértsd. Azért nem szeretek táncolni, mert ma már nincsenek az új táncokban szabályok és így nem tudom felmérni, hogy jó vagyok-e benne vagy sem. A kabarénál is az a lényeg, hogy elengedhetetlenül fontos a jóízlés határát pontosan kijelölni és szükséges egy jó bíró és egy partjelző, mert ha valaki felkapja a labdát és kézzel viszi a kapuba az óriási igazságtalan előnyre tud szert tenni.

Egyszer panaszkodtunk a színházban egy kolléga folyamatos ripacssága miatt. A rendező csak annyit tudott felhozni mentségére: „De nagy sikere van.“ Erre nem nagyon tudtunk mit válaszolni. Ekkor megszólalt a társalgó sarkában rajzolgató Makai Sándor: „Láttátok volna, Hitlernek mekkora sikere volt!“ és csak rajzolt tovább csendesen. Tilos a sikert feláldozni a ripacsság oltárán!

Különben pedig a „könnyű” műfaj lenézése a „komoly művészet” részéről igazságtalan is, de nekünk ez jutott! Kicsit olyan ez a különbség, mint a bárzongorista és a zongoraművész között – a „Művészúr legyen szíves!“ és a „Zolikám, játszd már el azt, hogy…!“. Az egyiket tiszteled, a másikat szereted. Tudod, a nagy művész távolságtartásra kötelezett, de az ő döntése, hogy ezt sugározza.

Oka tudományosan a következő: A színházba jelképesen mindenki két oldalról léphet be: vagy a nézőtér, vagy a színpad felől. Ez mindenkire vonatkozik, nézőre, színészre egyaránt. Az, aki a nézőtér felől közelít, annak első a közönség véleménye, a siker, az pedig aki a színpad felől, annak első a művészet. Ha ezek alapján felállítasz egy siker–művészet egyenest, akkor a közönség felöli oldalának legvége a közönség megnyerése érdekében elkövetett ripacsság, míg a másik oldal, a művészet felöli közelítés legszélső pontja, az álművészetbe fúló lila köd! A művészetre a ripacsság és a lila köd is egyformán nagyon káros! Nehéz egyensúlyt teremteni, azaz ezen az egyenesen középen maradni! Szerencsére van, akiknek ez sikerült, mint például Agárdi Gabi, Sztankai Pista, Sinkovics Imre, Bodrogi Gyuszi. Őket mindenki elfogadta, minden műfajban.

Buktál nagyot?

Soha. Egyetlen egyszer jelent meg csak olyan kritika, amely így fogalmazott: „Hálátlan szerepét tisztességgel megoldotta.“ Szerencsére, sohasem voltam megosztó személyiség.

Hogy fogadtak a Vidám Színpad nagy öregjei, Csákányi László, Kibédi Ervin, Kabos László, Horváth Tivadar, Kazal László és a többiek?

Kóstolgattak. Nem fogadtak el egyből. Egyik este Kabos László volt a partnerem egy jelenetben. Nagyon be volt rekedve és úgy játszott, illetve énekelt is. Aznap este messze tartottam a mikrofont, hogy ne nyomjam el a beteg hangját. A meghajlásnál csak ennyit dörmögött oda: „Szeretem a profikat.“ Csak így lehetett megnyerni őket! Böröndi Tomival egy más, egy új áramlatot vittünk a színházba. A kabarék mellett elkezdtünk darabokat is játszani időnként őrületes sikerrel. Szóval két léte lett a Vidámnak, ők kabarékat, mi pedig darabokat játszottunk.

Család ellen nincs orvosság, Vidám Színpad / Fotó: Szirmai Klári

Család ellen nincs orvosság, Vidám Színpad / Fotó: Szirmai Klári

Hogy élted meg amikor vége lett a Vidám Színpadnak?

Nem egy színház, hanem egy műfaj és vele a világhírű magyar kabaré fellegvára szűnt meg egy tollvonással. Ott, a Vidámon nem kellett elmondani, senkinek, hogy mi a vicc vagy megmagyarázni, hogy mi a poén, a tempó. Nagyon nehéz volt ezt az ostoba rombolást megemészteni.

Hány évet töltöttél a falai között?

Huszonnégyet.

Emlékszel még arra a pillanatra, amikor utoljára léptél ki a rozzant belső udvarra a Vidám Színpad művészbejáróján?

Persze. Elindultam hazafelé, de észrevettem valamit és megálltam. Visszamentem, majd odaléptem a kukához és kivettem belőle egy nagy fényképet a régi társulatról… Hazavittem és ma a zongorám felett van.

Nagyon nehéz volt. Nem jártam azóta a Révay utca felé.

Volt a Vidámon mentorod, vagy akitől nagyon sokat kaptál?

A nagy öregek közül mindenki óriás volt, elképesztően profi. Sokáig ösztönösen játszottam és csak később váltam tudatossá, de ehhez kellett az, hogy lássam őket játszani és hogy játszhassak velük. Első rendezésemben Csákányi Laci bácsi játszotta a főszerepet. Olvasópróbára már tudta a szerepet. Ilyet sem nagyon látni ma. „Zsörti papa” állandóan puffogott a próbákon, roppant nehéz volt vele. Egyik próba után odaléptem hozzá és azt mondtam: „Laci bácsi, őszinte leszek, nem veled szerettem volna játszatni ezt a főszerepet, de arról tényleg nem én tehetek hogy ebben a korosztályban és műfajban nincs nálad jobb színész.“ Soha többé nem volt gond vele a próbákon. Később írt egy könyvet. Abban így fogalmazott: „Életem legkedvesebb szerepét Vaszary Gábor, „Az Ördög nem alszik” című darabjában játszottam.“ Életem legnagyobb rendezői elismeréseként tartom számon ezt a mondatot.

Mesélj még róluk!

Tudod milyenek voltak Ők? Csákányi Laci bácsi minden előadás végén, amikor legördült a függöny azt mondta: „Köszönöm a férfias munkát, aki nem azt végzett, az szégyellje magát!“

Nem lehetett nem szeretni azt a korszakot.

Miben más egy mai színház?

Kapitalizálódott minden és ezért orrolok kicsit Andrew Loyd Webberre és követőire. Arc nélküli színházat hoztak létre, ahol mindegy ki van a maszk mögött, fantom, macska, vonat, szörny, vámpír, emberi arc alig. Viszont mérhetetlenül üzembiztosan működik. Minden szerep le van kettőzve, hármazva, szólhat a playback, midegy kivel vették fel. Mostanában sok helyen már a szereposztást se írják ki. Minek tennék, valaki úgyis ráér a színházgyárban…

Könnyű erkölcsök Vidám Színpad / Fotó: Szirmai Klári

Kabaré, bohózat, vígjáték, vagy stand-up?

Molnár Ferenc! Számomra ő a teljesség ebben a műfajban. Soha sem játszottam ilyen darabban sajnos, azonban ha vígjátékot kell mondanom, akkor Vaszary Gábor. A stand-up viszont egy érdekes művészi kortünet! Úgy tűnik az élet számos területén általános „tisztogatás, lecsupaszítás“ folyik. Nézz körül! A szórakoztatás legkisebb művészi egysége a stand up. Egy ember kiáll a színpadra és megpróbálja negyedórán keresztül, szórakoztató módon fenntartani a közönség figyelmét. Ez a szórakoztatás alapja? Igen. Régen díszes éttermekben, is szeparékban étkeztünk, ma lecsupaszított bútorok közt a kirakatban vagy az utcán. Ez az étkezés alapja? Igen. A gond az, hogy akik ezt a lecsupaszítást elkövetik tévesen definiáltak valamit. Ugyanis amit lebontottak, az nem a „sallang“, hanem a kultúránk része, ami évszázadok alatt rakódott rá. Színpadi-, zenei-, étkezési kultúra. Bízom benne, ennél már jobban nem lehet lecsupaszítani semmit és újra a kultúra lassú beépülése következik. Ha egy stand upos 15 percet követően is a színpadon szeretne maradni, kénytelen műfajt váltani. Énekel egy számot, vagy jön egy kolléga és előadnak egy jelenetet. Érted ugye, hogy mit fognak így feltalálni a stand uposok? Igen, a kabarét. Szépen elfárad a rap zene is. Ma már régi klasszikus slágerekhez írnak rap szövegeket, hogy fogyaszthatóbbak legyenek. Szerinted mi fog végül kikopni, a rap, vagy a régi sláger?

A humor is változik?

Állandóan. Érzékeny a bennünket körülölelő világra, annak minden rezdülésére, akár pozitív, akár negatív is legyen. Éppen ezért ami a kezem közé kerül, azt átírom. Mert le kell porolni és mert a humornak is szüksége van a karbantartásra. Nehezen kezdek neki, de aztán egyszer csak beszippant és akkor írok, amíg csak bírok.

Van mai pesti humor?

Persze, csak más, csak másképpen. Nézd meg a mémeket. Pár percen belül reagálnak az emberek a körülöttünk történő dolgokra és elképesztő tehetséggel, sokszínűséggel és érzékenységgel, metszően őszintén és találóan teszik. Kell a humor, anélkül nem megy.

Mit ad neked a mai Vidám Színpad, amit három éve újraindítottatok Óbudán, az Átrium EuroCenterben Böröndi Tamással?

Otthont és egyfajta biztonságot. Jó érzés újra otthonra lelni, nyugodtan dolgozni és továbbvinni a régi, számunkra továbbra is fontos értékeket.

Az elején azt mondtad egy új élet kezdetén állsz, milyen céljaid vannak ezen az úton?

Rengeteg! Magánéleti éppúgy, mint szakmai. Egy éve új szerelem tölti ki napjaimat. Fontos, mert kiegyensúlyozott és boldog háttérrel lehet csak maradandó művészi teljesítményt produkálni! Ami még hátra van, azt egy nagyon szép gondolat fogamazza meg számomra: „Mikor megszülettél, körülötted mindenki mosolygott, csak te sírtál! Próbálj úgy meghalni, hogy körülötted mindenki sírjon, csak te mosolyogj!”

Szerző: Csutka István

 
 

Kapcsolódó anyagok