„Engem minden érdekel” – Interjú Papp Endrével

2017 május 25. csütörtök, 7:00

Sok éves hagyomány, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színész hallgatóit bemutató portrésorozat készül.

Idén a Színház.org ad helyet ezeknek az interjúknak, amelyeket rendhagyó módon az egyetem negyedéves dramaturg hallgatói, Upor László szakmai irányítása mellett készítettek.

Balázs Júlia interjúja Papp Endre végzős színészhallgatóval.

Papp Endre / Fotó: Gerencsér Anna

Papp Endre / Fotó: Gerencsér Anna

Sokat dolgoztál ebben az évben, sok helyen.

Igen. Dunaújvárosban, az egyetemen, Pécsen – a Katonában, ugye a tavalyi dolgok -, Budaörs, most majd Miskolc. Kéthavonta kellett bemutatkozni embereknek, megismerkedni velük a munkában, a hétköznapokban, feloldódni köztük. Megtanulni merre vannak az öltözők, tárak, hol lehet parkolni, melyik kulcs nyitja a lakás bejárati ajtaját vagy hogy hol a legközelebbi gyrosos. Újabb és újabb portások, büfések, kollégák, sokféle város, más ritmussal, szellemiséggel. Ijesztő valahol, de közben felszabadító is, mert ilyenkor mindenki nyitott feléd és kíváncsi. Az alapján ítélnek meg, amilyen épp akkor ott vagy.

Papp Endre / Álarcosbál / Budaörsi Latinovits Színház / Fotó: Borovi Dániel

Papp Endre / Álarcosbál / Budaörsi Latinovits Színház / Fotó: Borovi Dániel

Ez izgalmasan hangzik. Gondolom, jó sokat utazol. Pesten laksz még?

Igen, a tízkerben. A vasút mellett lakom, mint a József Attila versben. (nevet) Nem rossz, csak elég kalandos az út oda. Elképesztő alakokat látni a villamoson, Budapestnek, vagy Magyarországnak azt a valóságát, ami elől az emberek gyakran inkább elfordítják az arcukat, hátha akkor nem is létezik. Első évben kolis voltam, azután Rujder Vivivel és Waskovics Andival béreltünk egy lakást az egyetemmel szemben. Reggelente tizenöt-húsz métereket tettem meg a suliig, és közben nem történt velem semmi. Nem láttam embereket, arcokat. Jót tett elköltözni onnan. Élveztem, hogy látok mindenféle fura karaktereket, alakokat meg történeteket, sorsokat. De azért néha félelmetes is.

Debrecenben kertes házban laktatok?

Igen. Anyumék most is ott laknak. Voltam otthon múlt héten, két vagy három új könyvespolcot csináltattak. Szóval gyakorlatilag most már tényleg nincs szabad falfelület a házban, mindenhol könyvespolcok vannak.

 

Dér Zsolt, Papp Endre / Az olaszliszkai / Katona József Színház / Fotó: Dömölky Dániel

Dér Zsolt, Papp Endre, Tasnádi Bence / Az olaszliszkai / Katona József Színház / Fotó: Dömölky Dániel

De jó!

Apám botanikus, és ez a másik szenvedélye, a könyvek. Lassan már az antikváriumokban fellelhető teljes drámairodalmat is összegyűjtötte, még ilyeneket is például, hogy Grúz drámák antológiája. Párat azért elcsentem otthonról, amit értékesnek tartok, de vannak köztük olyan írók, akikről még életemben nem hallottam, valószínűleg nem véletlenül.

Általában inkább regényeket olvasol?

Vannak időszakok, amikor egyszerűen nem tudok olvasni. Nincs időm. Hetek-hónapok. Ez ritkább eset. Mostanában leginkább a szakdolgozatomhoz olvastam. Engem általában a történelmi, filozófiai dolgok érdekelnek, filmmel kapcsolatosak, pszichológia, de a szépirodalom is, bőven. Néha versek. Vannak írók, akiket nagyon szeretek, tőlük megpróbálok minél többet olvasni. Valamiért hiszek a klasszikusokban.

Papp Endre / Férfiak, nők, férfiak

Papp Endre / Férfiak, nők, férfiak / Fotó: Bántó Csaba

Ez a zenei ízlésedre is igaz?

Amikor gimnazista voltam, évente kétszer-háromszor voltak iskolai bulik. Egyszer adódott egy lehetőség, hogy én legyek a DJ. Emiatt nagyon sok zenét kezdtem el gyűjteni, olyat, amiről azt gondoltam, mindenkinek tetszene, függetlenül attól, hogy milyen a zenei ízlése. Ez a mai napig így maradt. Bárhol meghallok egy olyan dalt, ami tetszik, azonnal elmentem. Rengeteg zenét hallgatok. Állandóan. Elalvás előtt például rendszeresen, mint egy esti mese… Egyre inkább érzem, hogy mindennek – mindegy, hogy milyen művészet, film, tánc, színház –, mindennek az alapja a ritmus, a hangsúlyok, a dinamika. A zeneiség iszonyú fontos. Nekem évekbe tellett, mire ráállt erre a fülem színészként. Hogy már nem csak másoknál hallom vagy látom meg, ha nem jól hangsúlyoz, vagy nem jó ritmusban szólal meg, hogy disszonánsan működik, hanem magamnál is.

Sok filmet nézel?

Az egyetem előtt nem néztem, csak ilyen-olyan közönségfilmeket, kommersz filmeket. Aztán itt, az osztálytársaim beszéltek körülöttem filmekről, sorozatokról, amiket nem ismertem. Azt éreztem, hogy most van valami, amit nagyon be kell pótolnom. Kiválasztottam olyan rendezőket, akik ismertek, vagy sok jó, elismert filmjük van, és megnéztem a filmjeiket. Elkezdtem listába gyűjteni. Azóta már nem tudom hány oldal, szerintem ezer fölött vannak a filmcímek. Legyűjtöttem rendezőstül. Azt hiszem, most már egész jól állok.

A kaméliás hölgy / Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház

A kaméliás hölgy / Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház

Téged jobban inspirálnak a hétköznapok, mint a filmek? Úgy értem, mondjuk karakterek szempontjából.

Ez fura. Emlékszem, amikor elkezdtük az egyetemet, és készültek mindenféle jelenetek, először mindig az osztálytársak szóltak hozzá. Rákényszerültünk arra, hogy megtanuljunk fogalmazni, megtanuljunk figyelni a másikra. Sokszor mindenféle filmes helyzeteket, karaktereket hoztunk fel példának. Máté Gábor próbált minket lenevelni erről, mert a film az egy szűrt valóság – nehogy már onnan másoljunk le dolgokat. Voltak olyan feladatok is, azt hiszem, második év elején, hogy karaktert kellett találni az utcán. Találtam egy retro reklámszatyros bácsit, aki errefelé mászkált. Mivel ott, a Rókus előtt láttam, azt gondoltam, biztos a kórházba jött, esetleg valakit látogat. Kitaláltam egy történetet neki, és közben jött egy öltet, hogy mi lenne, ha csomagolnék abba a szatyorba szendvicseket. Tudod, alufóliába. És ettől tényleg belekerült valami nagyon élő. Később volt egy nagyon izgalmas találkozásom a figurámmal a Válogatás című előadásban. Azt te láttad?

Persze.

Iszonyú hálás feladat, az egészet imádjuk, mindannyian. Nem volt kiadva az elején, hogy feltétlen a filmből lessük el a karaktereket. Megnéztem a dokumentumfilmet, láttam, milyen az eredeti figura, és mondtam Kocsis Gergőnek, a rendezőnek, hogy ne haragudj, de annyira jó az eredeti, hogy ezt nem lehet nem megcsinálni. Ez egy nagyon fura dolog, ezt még magamban sem tettem helyre.

Blahó Gergely és Papp Endre / Fekete Péter / Pécsi Nemzeti Színház

Blahó Gergely és Papp Endre / Fekete Péter / Pécsi Nemzeti Színház

Hogy lemásoltál egy figurát, és nem máshonnan építetted fel?

Az az iskolánk, hogy mindent magadból indíts ki. A Válogatás az egy különleges dolog volt, és ez az, amit nagyon nehezen tudok megfogalmazni. Talán ott van a kettőnek az elegye, hogy az a fontos, hogy legyen egy nagyon határozott képed arról az alakról, amit csinálsz. Olyan, mintha minden szerep egy puzzle lenne. Megvannak az egyes részletek határai, de először csak egyszínűek, és kiolvashatatlanok. Sokáig csak az üres paneljeiddel dolgozol, és technikával töltöd ki a hiányzó részeket, hiába tudod, hogy melyik nincs még a helyén. Aztán egyre több színes elemet találsz, próbahetek vagy előadások sokasága után találod meg az összeset, és csak akkor tudsz majd teljes, igaz, kontrasztos képet adni valakiről, bár gyakran még akkor sem. A lényeg, hogy erre törekedj. A Válogatásnál történt először, hogy láttam valakit, aki beszélt egy felvételen, gesztikulált valahogy – tényleg egy karikatúra a csávó, csodálatos! – és elkezdem kényszeríteni magam arra, hogy gyakoroljam a gesztusait. Megtanultam három-négy gesztust, és annyi ideig csináltam, hogy egy idő után motorikus lett, a többi meg már ment magától, szabadon csinálhattam az adott közegben bármit, működött. Először sikerült valami egészen más pontosságra rábírnom magam. Egyébként nagyon hajlamos vagyok arra, hogy elkenjek dolgokat.

Az életben, vagy a színpadon?

A színpadon. Néha rettenetesen renyhén tudok beszélni, vagy halkan. Van egy ilyen fóbiám, hogy ha valakivel bizalmasan beszélek a buszon, vagy a villamoson, akkor félek, hogy meghallják. Úgyhogy elkezdek ilyen leptetett hangon beszélni. Ez néha átragad más helyzetekre is, vagy a színpadra.

Válogatás

Válogatás

A Válogatást látták a szüleid?

Igen. Van olyan előadás, amit nem szeretném, ha megnéznének… amit tehetnek, azt megnézik. Mindig nagyon félek.

Hogy mit gondolnak rólad?

Tudom, hogy nagyon elfogultak velem szemben. És pont ezért.

Van testvéred?

Van, három. Két nővérem van, meg egy bátyám. Bátyámnak épp most szervezem a legénybúcsúját.

Ó, de jó!

A két nővéremnek már van három kisfia. Most jön a negyedik, kislány. Úgyhogy szép nagy a család. Én azért még tartom magam… (nevet) Ki tud kapcsolni, amikor meglátogatom őket. Mielőtt megszülettek az unokaöcséim, nagyon féltem a gyerekektől. Annyit láttam belőlük, hogy hangosak, meg hisztisek, meg állandóan figyelni kell rájuk, mert minden második pillanatban eleshetnek, bevághatják a fejüket. De ezt a három kiskölyköt nagyon imádom.

Papp Endre / Sirály / Ódry Színpad / Fotó: Dévényi Zoltán

Papp Endre / Sirály / Ódry Színpad / Fotó: Dévényi Zoltán

Szeretek a gimnáziumi barátaimmal találkozni, akik nagyon más életet élnek. Engem az tud kikapcsolni. Van, akinek már van gyereke.

Van egy legjobb barátom a gimnáziumból, akit nagyon ritkán látok, de mindig olyan, mintha ott folytatnánk, ahol abbahagytuk. Néha fél évig nem találkozunk. Ő mondta rólam egyszer, hogy milyen fura, mindig, amikor lát, fáradt vagyok. Így vagyok a fejében, hogy a srác, akinek mindig karikás a szeme, meg fáradt. Most olvasom Michael Caine könyvét a szakdolgozatomhoz. A bevezetőben arról ír, hogy a színészet az nem csak egy sima foglalkozás, nyolc-tíz órás munka, hanem „full time job”, így hívja. Ha ez nem tetszik, akkor felejtsd el. Felejtsd el, hogy ezzel akarj foglalkozni. A mi életünk – teljesen mindegy, hogy dramaturg, vagy rendező, vagy színész, vagy táncos –, de erről szól, hogy egyfolytában figyelsz. Ez is a munkád. Figyeled az embereket, a hatásokat, azt, hogy mi történik a hétköznapokban körülötted, és valahogy mindennek foglalkoztatnia kell.

Igen, az alapvető érdeklődés minden iránt elengedhetetlen.

Én biológuscsaládba születtem, késői gyerek vagyok, nagy a korkülönbség a tesóim és köztem, úgyhogy eléggé ki voltam erre élezve. Végigmentünk a kertben, és csak latin neveket hallottam. Apám meg a bátyám megbeszélték, hogy nem tudom, a krókusz, meg a bromélia most virágzik, az meg elpusztult, meg kellett volna ilyen-olyan növényi tápoldattal öntözni. Abba születtem bele, hogy mindenről kaptam egy kis inputot. Így bárkivel találkozom, legyen szó matematikusról vagy építészről, vagy autószerelőről, mindenkivel tudok, mondjuk egy öt percet beszélni. Mert minden érdekel. Legalábbis érintőlegesen. Ezt szeretem. Ez egy jó dolog.

Az interjút Balázs Júlia negyedéves dramaturg hallgató készítette.

 

 
 

Kapcsolódó anyagok