“Mindnyájan kötöttünk egy szerződést, Godot-ra várunk” – Interjú Kovács Kristóf rendezővel

2017 június 01. csütörtök, 6:43

A rendezővel egy próba után beszélgettünk.

Kovács Kristóf rendezésében, Tóth József, Székely B. Miklós, Ilyés Róbert, Böröndi Bence és Bohoczki Sára előadásában mutatja be a Budaörsi Latinovits Színház Beckett drámáját.

– Pályád során harmadik alkalommal rendezed meg Beckett darabját, miért?

– Mert arról a kérdésről szól, amit magam is folyamatosan fölteszek magamnak és remélhetőleg soha nem fogom megtalálni rá a választ: van-e az életnek valamiféle külső szervező rendje, ereje, valaki intézi-e ezt körülöttünk, avagy az a dolgunk, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunk irányítását.

Kovács Kristóf rendező / Fotó: Borovi Dániel

Kovács Kristóf rendező / Fotó: Borovi Dániel

– Ezt a kérdést föl szokás tenni rendszeresen, olyan párezer éve…

– Igen. És úgy érzem, hogy ennek a kérdésnek talán a legszebben megírt, megfogalmazott, végiggondolt, elröhécselt és elordítvasírt változata ez a darab.

– Végig lehet-e venni a stációkat, mikor milyen vezérgondolatok mentén rendezted meg?

– Talán végig, így utólag visszanézve mindenesetre. Az első arról szólt, hogy van-e jövő. Ez Stockholmban a Stadsteater (Városi Színház) színpadán történt, ez volt a diplomamunkám a Svédországban elvégzett rendezőszak végén, 1986 őszén. Akkor léptem volna ki az életbe, a felnőttkorba, a szakmai karrier útjára – ami később érdeklődés hiányában elmaradt, de kilépni mindenesetre kiléptem rá –, valójában akkor arról szólt a kérdés, hogy merre menjünk. Aztán megcsináltam egyszer Magyarországra hazaköltözésem után pár évvel Miskolcon, ahol az volt az én nagy kérdésem, hogy miféle valami ez, amiben élünk, ahol szocializálódva vagyunk egy szabályrendszerre, egy rendre – most nem politikaira, hanem társadalmi-gondolkodási rendszerre gondolok-, hogy ez micsoda. Miféle erők munkálkodnak benne miféle más erők ellen, mi ez a harc?

– És most Budaörsön, 2017-ben?

– A mostani a halálról szól…

Ilyés Róbert, Böröndi Bence, Székely B. Miklós / Budaörsi Latinovits Színház / Godotra várva próba / Fotó: Borovi Dániel

Ilyés Róbert, Böröndi Bence, Székely B. Miklós / Budaörsi Latinovits Színház / Godotra várva próba / Fotó: Borovi Dániel

– Ezek a különböző értelmezési utak úgy eredményeztek aztán különböző Godot előadásokat, hogy közben a szövegen nemigen változtattál?

– Nem nagyon, hiszen a Beckett-örökösök ezt szigorúan veszik, de hát ez egy igen sokrétű szöveg. Ebbe a darabba elképesztő mennyiségű dolgot bele lehet látni, egyszerűen azért, mert mind benne is van. A látszólag röpke, töredékes mondatok mögött valójában sok-sokrétegnyi sztori, nemcsak érzelmi, hanem – nem tudom máshogy nevezni – krimi jellegű kis történet sejlik fel. Ebben a darabban látszólag semmi nem történik, csak várunk valakire, aki nem jön, mégis káprázatos mennyiségű esemény, és ugyanennyi indulat, jó- és rosszindulat jelenik meg, és tettekben materializálódik.

És ilyenkor ezeket a feltételezett történetrészeket a próba során, gondolom, egymás számára verbálisan kibontjátok, majd e tudásokkal felvértezve a színészek az előadásban elmondják ugyanazt a szöveget, amit eddig mindig?

– Ha az üvöltözés verbális kibontásnak számít, akkor igen. Az a dolgunk a próbákon, hogy megfejtsük, kibontsuk ezeket a szálakat, hogy megmutassuk magunknak és egymásnak, hogy itt pontosan mi történik, és aztán jön a következő, hogy ezt a mitörténiket hogyan ábrázoljuk. Merthogy rendkívül kevés ábrázolási mód van megadva a darabban. Van például egy megírt vizuális koncepciója, ezt egy picit továbbgondoltuk (díszlet-jelmez: Hajdu Bence és Kolonics Kitti), nem egy nyíltszíni világvégét, hanem egy társadalmi, emberi, civilizációs értelemben vett világvégét próbálunk ábrázolni, és az a cél, hogy a rendelkezésünkre álló viszonylag szerény eszközökkel mégis megteremtsünk egy olyan közeget, ami a maga kopottságában, töredezettségében, lehasználtságában szép. Tehát, hogy egy szép helyen történik mindez.

Tóth József / Budaörsi Latinovits Színház / Godotra várva próba / Fotó: Borovi Dániel

Tóth József / Budaörsi Latinovits Színház / Godotra várva próba / Fotó: Borovi Dániel

– Az miért fontos?

– Mert a világ alapjában véve szép hely, csak nem látszik rajta. Most mi megpróbáljuk megmutatni ennek az esendő világnak, ennek az esendő emberi természetnek a szépségét. Hogy aztán annál jobban lehessen sajnálni, amikor majd itthagyjuk.

– Könyvtárnyi elemzés áll rendelkezésre a művel kapcsolatosan, a szöveg halála nyilván az lenne, ha be akarná valaki egy az egyben helyettesíteni Godot alakját istennel, a sorssal, stb. Ti hogyan viszonyultok Godot személyéhez?

– Az rajzolódik ki, hogy Godot az az ember, akivel a mi két hősünk, Vladimir és Estragon valaha kötött egy szerződést. Pontosabban – és ez fontos: – Vladimir kötötte kettejük nevében, mert ő kettejük közül a domináns alfahím, Estragon meg a kis hülye. Tehát Vladimir volt az, aki kettejük nevében ezt a szerződést megkötötte, és mostanában, ezalatt a két nap alatt, amíg bepillantást nyerünk az életükbe, döbben rá arra – a látszólagkis hülye, valójában nagyon is körmönfont Estragon ravasz, szókratészi naivitású kérdéseire válaszolva –, hogy rossz szerződést kötött.

– Tehát egy szerződést kötöttek arra vonatkozólag, hogy Godot jön, és segít nekik.

– Abban a szerződésben az áll, hogy Godot, ha ő is úgy látja majd jónak hosszas mérlegelés után, esetleg megváltja ezeket az embereket a földi csavargólétezés kínjai alól. Mert Vladimir és Estragon hajléktalan csavargók. Szállást, tetőt a fejük fölé és meleg ételt a hasukba – ezt kínálja fel esetleg, ha majd úgy dönt Godot. Ennek a reménynek a fejében pedig nekik az a dolguk, hogy semmi mást ne csináljanak, mint várjanak rá. Vagyis, hogy búcsúzzanak el az életüktől, adják fel azt a gondolatot, hogy maguk irányíthatják a sorsukat, adják fel azt, hogy bármiféle kijáratot teremtsenek, vagy legalább találjanak ebből a helyzetből, ők csak várjanak.

Ilyés Róbert, Böröndi Bence, Székely B. Miklós / Budaörsi Latinovits Színház / Godotra várva próba / Fotó: Borovi Dániel

Ilyés Róbert, Böröndi Bence, Székely B. Miklós / Budaörsi Latinovits Színház / Godotra várva próba / Fotó: Borovi Dániel

– Neked vannak ilyen szerződéseid? Te vársz valakire?

– Mint minden Vladimir és minden Estragon, – hiszen alapjában véve többé-kevésbé ezeknek a variációi vagyunk mindahányan -, várok arra, hogy a dolgok jobbra forduljanak. Lehetőleg úgy, hogy ezért nekem ne kelljen tennem semmit, hanem a felsőbbség, amelynek engedelmességgel tartozom, és amelynek engedelmes is vagyok nap mint nap, az teljesítse a maga vállalását, a szerződést. Hogy ez az Isten, vagy az Állam, vagy a nemtudommicsoda, az ebből a szempontból mindegy. Mindnyájan, akik ezen a Földön valamennyire civilizált körülmények között élünk, kötöttünk egy szerződést. Ha betartjuk a törvényeket, akkor nem sújt minket a bűnözés. Ha vallásosak vagyunk, akkor az életünkbe beköltözik a rend élménye, és a halálunk után a földinél egy jobb hely vár ránk. Ezek szerződések. Hogy rossz szerződések-e vagy sem, azt most nehéz volna megmondani, szerintem rosszak, de hát a civilizációnk ezeken a szerződéseken alapul.

– És kérdés persze még, hogy mennyiben választhatjuk mi magunk a szerződéseinket.

– Ebből a darabból az derül ki, hogy nem nagyon. Illetve, hogyha igen, akkor hibázunk, naivak vagyunk, nem figyelünk kellőképpen oda, gazdátlanul, önzetlenül adjuk magunkat…

– Ezután,a harmadik Godot rendezésed után elképzelhető majd egy negyedik, egy ötödik is?

– Nem hiszem, ezzel, azt hiszem, elmondtam a trilógiámat. Eljutottunk a halálhoz, és akkor több dolog tulajdonképpen nincs. A halálról azt tudjuk, hogy el fog jönni, de az eljövetelét nem érjük meg. Ravasz, kétségtelenül.

Székely B. Miklós / Budaörsi Latinovits Színház / Godotra várva próba / Fotó: Borovi Dániel

Székely B. Miklós / Budaörsi Latinovits Színház / Godotra várva próba / Fotó: Borovi Dániel

– A főszereplők hozzáállása ezekhez a kérdésekhez beépül az előadásba akkor is, ha mondjuk nem értetek egyet? Tehát például a halál körül…

– Őrületes szerencsém van, hogy ilyen nagy és komoly színészekkel dolgozhatok. Ezt két próba között érzem elsősorban őrületes szerencsének, a próba idején ez egy intenzíven felspannolt helyzetet teremt, elképesztő igényeknek kell megfelelnem nem nap mint nap, hanem perc mint perc, tehát folyamatosan. Most éppen van egy nagyon küzdelmes szakaszunk, egyrészt persze a főpróbahét elkerülhetetlen feszültségei, másrészt pontosan emiatt, amit kérdeztél. Nehéz, mert a színészek is egykorúak velem, és ilyenkor az ember már másképp gondol a halálra. Tehát nem annyira a halál költészete foglalkoztatja, a halál elvont eszménye, hanem az, hogy leszek-e holnap. És ilyenkor nehéz erről beszélni, nehezebb, mint fiatalon. A mi korunkban már, hogyismondjamcsak, a kérdés aktualizálódott.

Szerző: B. É.

Budaörsi Latinovits Színház, Színház.org