„Shakespeare óta semmit nem változott az ember” – Interjú Tompos Kátyával

2017 június 06. kedd, 7:00

Tompos Kátya próbálja Viola szerepét a Madách Színházban, lemezbemutató koncertet adott és szinte minden este játszik. A színésznővel a Szerelmes Shakespeare-ről, a szabályok felrúgásáról és következő úti céljáról és Grúziáról is beszélgettünk a rendelkező próbák idején.

-Elindultak a Szerelmes Shakespeare próbái és most először dolgozol a Madách Színházban. Hogy érzed magad?

– Szirtes Tamás Tanár úr már a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított, a felkérésének pedig nagyon örültem. A volt osztálytársaimmal is végre találkozom, erre sajnos ritkán adódik lehetőség. Mivel régen láttam a filmet, annyit tudtam, hogy Viola egy nagyon szép női szerep. Több Shakespeare műben is felléphettem, de pl. pont a Rómeó és Júliában nem játszottam soha, és Violának azért is örülök, mert a legjobb női Shakespeare karakterek egyvelege. Testhez álló, megtisztelő feladat. Fontos, hogy technikailag is jól működjön a produkció, tanuljuk a szöveget, első körben az egész gépezet, koreográfia kel életre. De már most foglalkoztat, hogy építsem fel a szerepemet.

Tompos Kátya a Szerelmes Shakespeare próbáján

-Az előadás mennyire követi a film ritmikáját, dramaturgiáját?

-Várom, hogy kialakuljon a saját képi világom és csak utána szeretném újra elővenni a filmet, hogy az utolsó impulzust megkapjam általa. A saját verzióm most fontosabb. De elképzelhető, hogy ha újranézem, látok majd olyan megoldást, amely lefordítható színházi nyelvre, tehát ha maradnak bennem kérdések vagy megoldatlan problémákkal szembesülök a szerep megformálásánál, akkor segítségül hívom.

Csehovot gyakran említed, mint kedvenc íródat. Mi a helyzet Shakespeare-rel?

-Shakespeare nagyon aktuális, bár korábban élt mint Csehov. Verses szövegei ellenére is tudjuk, hogy semmit nem változott az emberi viselkedés és elme, minden a hatalomról, a szerelemről szól ma is. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy egy kicsit visszanyúljunk régebbi korokba, és foglalkozzunk a költészettel, megőrizzük az értékeket, Shakespeare műveit, mert van értelme, mert reflektál a mára.

-Nem tud muzeális lenni..

-Nem, mert a klasszikus és modern formában megrendezett darabok is tökéletesen működnek.

Tompos Kátya a Szerelmes Shakespeare próbáján

-A Szerelmes Shakespeare korhű előadás lesz, az olvasópróbán bemutatott jelmezeket látva felmerült bennem, hogy fogod egyik pillanatról a másikra a fiúruhát csodálatos estélyire cserélni?

-Ne is mondd, meg kell tanulnunk a korhű jelmezekben mozogni. Egyelőre nevetünk is rajta, hogyan fogjuk megoldani, pedig a kellék és jelmez ismerete ugyanolyan fontos része a produkciónak, mint amikor a színpadon vagyunk. A My Fair Lady-ben hasonló a helyzetem, amikor nem a színpadon állok, akkor a kulisszában öltözöm, de most még annál is nagyobb odafigyelésre lesz szükség.

-Viola felrúgva a szabályokat, fittyet hányva az etikettre mindent megtesz az álmaiért, történetesen azért, hogy színész lehessen… Te is ilyen vagy?

-Veszélybe sodornám e magam az álmaimért? Igen, jellemző. Hajlamos vagyok a szélsőséges érzelmekre, ha biztosan tudom, hogy mire vágyom, akkor ott kő kövön nem marad. De már sokat puhultam. Az ember a kezdeti sikereit mindig annak köszönheti, hogy arra tart, amerre hajtja a vére. Az egy jó kérdés, hogy később ebből mennyit engedünk, és hogy az életünkben a főszerepet átveszik -e olyan emberek, akik fontosabbá válnak a munkánál. Ám amíg a pályánk és a karrierünk áll az első helyen, és az a cél, hogy felépítsük magunkat, addig menni kell előre. Emlékszem, egy középiskolai tanárom mondta: nekünk egy dolgunk van az iskolában, hogy tanuljunk és örüljünk neki, hogy nincs még felnőtt élet, felelősségvállalás. Érezzük meg, merre tart az utunk, tudjunk meg minél többet a világról és magunkról. A pályám elején én is csak a színházzal foglalkoztam. De később azért rájövünk, hogy a színházon kívül létezik egy másik világ, amit érdemes megismernünk, hogy ezekből az élményekből is táplálkozzunk a színpadon.

Tompos Kátya a Szerelmes Shakespeare próbáján

Emlékszel a pillanatra amikor a színház beszippantott, amikor azt érezted ez a te utad, és megérkeztél?

-Ilyen pillanatok nagyon ritkán adódnak…

-Kételkedő típus vagy?

-Már nem annyira. Mindennek megvan a maga ideje, az önmarcangolás nálam is addig tartott, amíg nem volt meg a rutinom, a technikám, nem tudtam beosztani az erőmet, amíg amolyan szedett-vedett életet éltem és nem tudtam merre tartok. Utólag azt látom, hogy rengeteg energiát megspórolhattam volna, ha ez kimarad (nevet). De nem véletlenül történt így, nem baj, ha elemezzük saját magunkat és nem szalad el velünk a ló. A kételkedésből, azt hiszem, szép dolgok születhetnek, plusz energiát ad.

-Több előadásban is játszol a Nemzetiben, lemezbemutató koncerted volt a MOM Kulturális Központban, próbálsz, hogy éled meg ezt a felfokozott időszakot?

-Érdekes és sűrű időszakba csöppentem bele, a kezdeti stádiumban kétségbe is estem, nem tudtam, hogy a sok munkát miként lehet majd időben megoldani. Miközben pont egy ilyen helyzet kényszerít arra, hogy nagyon pontosan és precízen megszervezzem az életemet és tudjam, mikor mit kell csinálnom. Csak döntések, tiszta fej jellemez ilyenkor, nincs kicsapongás. Nevel egy ilyen időszak. Szinte minden este előadásom van, délelőtt próbálok, utána elintézem a legfontosabbakat, készülök a lemezemre, stúdiófelvételeken veszek részt – ezt egyébként befejeztük a napokban.

-Nem vágysz arra, hogy elvonulj kicsit a világtól?

-Szeretnék majd elutazni. A következő évadban, a Nemzetiben csak októberben kezdek próbálni, a szeptembert szeretném is kihasználni, víz mellé utaznék, és Grúziába.

-Nem szokványos úti cél, mesélj, miért választottad Grúziát?

-Utazásaim gyakran zenei hatás kapcsán alakulnak. Régóta a grúz polifonikus kórusok szerelmese vagyok, ráadásul olyan varázsvilág jön onnan, a hegyekből, hogy szeretném megtapasztalni azokat az energiákat, amelyek az ott élőket töltik. Évekkel ezelőtt pont egy Shakespeare darabot, a Szentivánéji álmot próbáltuk egy grúz rendezővel a Nemzetiben, és az orosz nyelvtudásomnak köszönhetően jól megértettük egymást. Már akkor kiderült számomra: a grúzok egyfajta egészséges patriotizmussal és tartással rendelkeznek, ami nekem nagyon szimpatikus. Ráadásul olyan muzikalitással vannak felruházva, hogy egyszerűen tudni szeretném, honnan szívják magukba. Kicsit a kelet is izgat, a keleti régió még felfedezésre vár.

Tompos Kátya a Szerelmes Shakespeare próbáján

-Két nyelvvel, két kultúrával élni szerintem irigylésre méltó, én imádom, ahogy a bolgár anyanyelvű barátnőm szinte “veszekedve”, váltott nyelven beszél anyukájával telefonon. Nálad előfordul, hogy keverednek a nyelvek?

-Nálunk is teljesen így van, ahogy meséled. (nevet) Akik hallanak oroszul beszélni, kérik is, hogy ne hagyjam abba. Gyakran mondják, hogy feljebb ugrik ilyenkor a hangom és kicsit tényleg olyan, mintha veszekednénk. Mostanában egyébként próbálok odafigyelni, hogy szinten tartsam az orosz nyelvet, igyekszem napi szinten gyakorolni, pl. rákeresek különböző kulturális műsorokra a Youtube-on. Ha orosz regényt olvasok, akkor azt eredeti nyelven teszem, nemrég Lermontov verseit vettem elő, iszonyú nehezek, pedig ez egy olyan válogatás, ami diákoknak szól. És tudod mi az érdekes? Ha idézek anyukámnak, ő mindig tudja, kitől teszem, pedig általános iskolás korában tanulta, de a mai napig emlékszik. Ez számomra is példaértékű. Ezért is gondoltam, megküzdök nehezebb orosz versekkel.

-Van időd hazamenni néha Oroszországba?

-Anyukám abszolút orosz szellemben nevelt, és otthon egy külön világban éltünk, nagy dózisban kaptam az orosz rajzfilmeket, irodalmat, zenét, orosz-magyar baráti társasággal jártunk össze, de ha iskolába mentem, akkor teljesen más világba csöppentem, és ezt a kettősséget kellett megszoknom. Érdekes, hogy sokan úgy gondolják: én Oroszországba hazamegyek, de nekem nem ez a haza. Nekem Budapest az otthonom, én itt születtem, Moszkvába turistaként járok és a nagymamámat, rokonaimat látogatni. Ennek ellenére mondhatom, hogy ott is otthon érzem magam és ezt az édesanyámnak köszönhetem, az ő nevelésének, hatásának, mert ha úgy döntött volna, hogy az orosz kultúra nem válik természetes közegemmé, magyarul beszél hozzám és nem kétnyelvű családban nevelkedem, akkor rengeteg csodás dologból kimaradtam volna.

Vass Kata / Színház.org