“Néha jó felnőtt fejjel visszamenni egy kisgyerek világába” – Interjú Cseh Judittal és Horkay Barnabással

2017 július 09. vasárnap, 11:20

A Werk Akadémia színházi menedzser szakán végző hallgatók több éve kapják záróvizsgájuk feladataként, hogy szervezzenek meg egy színházi produkciót. Az idén végzős, Balogh Máté András által mentorált csapat Szécsi Magda Gyöngy című novelláját választotta vizsgadarabjaként. A Jurányi Házban bemutatott felolvasószínház főpróbahetén készült interjú a felkért rendezővel, Horkay Barnabással és a monodráma színésznőjével, Cseh Judittal.

Június 14-én ősbemutatóval jelentkezett a Werk Akadémia színházi menedzser képzése. Szécsi Magda Gyöngy című novelláskötetéből átírt, a Kavics című felolvasó színházi előadást láthatta a közönség Cseh Judit szereplésével. A darab Horkay Barnabás rendezésében, Tóth Réka Ágnes dramaturg és Szemenyei János zeneszerző segítségével került színpadra először Magyarországon. A képzés záróvizsgájának szánt darabot teljes egészében a hallgatók szervezték az oktatás során elsajátított tudás alapján.

Cseh Judit, Horkay Barnabás, Tóth Réka Ágnes

Cseh Judit, Horkay Barnabás, Tóth Réka Ágnes

Szécsi Magda eredeti művének címe Gyöngy, ám az ebből készült előadás a Kavics elnevezést kapta. Miért változtattátok meg a címet? Konkrét vagy inkább átvitt értelmű ez a szó?

Horkay Barnabás: Amikor Tóth Rékával, az előadás dramaturgjával nekifogtunk a szövegkönyv megírásának, akkor ˝került elő” a kavics. Ahogyan haladtunk a munkával, egyre fontosabbá vált számunkra és egyre hangsúlyosabb szerepet kapott a kavics motívuma. Másrészt úgy gondoltuk, hogy a Kavics szó címként talán jobban megragadja a közönség figyelmét, mint a Gyöngy.

Cseh Judit: Nagyon érdekes az a felismerés, amire ti (a rendező és a dramaturg) jutottatok a szöveg átdolgozásának végén. Tulajdonképpen a gyöngy és a kavics is egy-egy tárgy. A gyöngy egy ékszer, míg a kavicsról elsőre valami silányabb dolog jut az eszünkbe…

Horkay Barnabás: Igen, a Gyöngyöt kezdettől fogva névként kezeltük, és tárgyi mivolta csak akkor jutott eszünkbe, amikor már meglett az előadás címe.

Ha már említettétek, akkor én sem hagyhatom szó nélkül: nagyon sok tárgy található a szövegben. Olvasunk kerítésről, szekrényről, konkrét kavicsról… és ezeket akár szimbolikus tartalommal is ellátjuk. Kezdtetek bármit is ezekkel a tárgyakkal az előadás készítése közben?

Horkay Barnabás: A ˝szekrényszoba” – ahová állandóan bezárják a lányt – emblematikus pontja a szövegnek és az előadásnak egyaránt. Mint helyszín, megteremt valamiféle elhagyatottságot, magányt, bezártságot, ami jót tesz az anyagnak. Az előadásban erős a tárgyhasználat, erre amúgy is nagy hangsúlyt fektettünk: hogyan lehet egy tárgyból minél többet kisajtolni? Hogy ne csak funkcionális kellék legyen egy adott eszköz, hanem egy személy, egy érzés, vagy egy hangulat meghatározójává tudjon válni.

Cseh Judit: Nagyon érdekes az, amit Barna kitalált. Olyan egyszerű tárgyakkal dolgozom, amelyek simán előfordulhatnak egy olyan, ’60-as –70’-es években épült nevelőintézetben is, amelyben a darabbéli kislány nevelkedik és ahol a történet alapvetően játszódik. Ilyesféle eszköz a szappan, a törülköző, a lámpa. És ezekből kell megteremteni élményeket, véleményeket, érzéseket. Se a főiskolás éveim idején, sem azóta nem volt olyan feladatom, amelyben ennyi mindent kellett volna csinálnom. Amelyben az általam fogott tárgyból megszületik valaki vagy valami, amely leválik a testemről. Az arcom még én vagyok, de a kezem már egyszerre szolgál engem és a tárgyat. És mindezt egyként kell kezelnem. Izgalmas és furcsa feladat.

E sokszínű szerepkör miatt is fogadtad el a Werk Akadémia felkérését erre a szerepre?

Cseh Judit: Nem igazán, ugyanis felkérésemkor Barna még szóba sem jött, ő később került képbe. Én az anyagra mondtam igent, mert engem nagyon megrázott ez a történet. Azt gondoltam, hogy erről a témáról érdemes beszélni, érdemes ezt a felkavaró, megindító és megrázó történetet bemutatni és elmesélni. Ráadásul egy gyerek szemével látjuk és láttatjuk az eseményeket, egy gyerek beszéli el a vele történt szörnyűségeket a maga egyszerűségével, amelytől az egész mégis feldolgozhatóvá válik. Annak ellenére, hogy a kislány körül a felnőttek borzalmasan viselkednek. ˝Gyomrost ad” az előadás, de mégsem görnyed össze tőle az ember.

A felolvasószínház, a monodráma intenzívebbé és intimebbé teszi a történet befogadását és atmoszféráját?

Horkay Barnabás: Az eredeti anyag levélszerűsége szinte ordított a monodrámáért. Az idő szűke miatt döntöttek a felolvasószínház mellett. Alapvetően ez volt a kérés, mi eleget tettünk ennek. Igyekeztünk színészi és egyéb eszközökkel dúsítani ezt formát.

Cseh Judit: Nem tudom, hogy létezik-e ilyen műfaj, de én azt a szót használnám itt a megnevezésnél, hogy ˝fél-felolvasószínház”. Ugyanis a darab naplórészleteket is tartalmaz, amelyeket megtanultam kívülről. Noha az idő hiánya miatt kényszermegoldás volt a felolvasás, szerintem működik ez a forma, hiszen nem csak egyszerűen felolvasok a színpadon.

Hogyan s miként közelítetted meg a szerepet? Egyáltalán, hogyan lehet egy árva, intézetben nevelkedő, roma kislány lelkéhez közelebb jutni?

Cseh Judit: Biztos, hogy ezt a szerepet nem magamra osztottam volna, ha rajtam múlik. Nemcsak azért, mert külsőleg sem felelek meg a szerepnek, hanem azért is, mert túl egészséges lelkületű vagyok. Teljesen normális családból jövök, nem volt ilyen hányattatott sorsom. De a próbák közben azt éreztem, jót tesz az előadásnak az, hogy nem egy olyan karakter játssza a főszerepet, akiről a nézőnek azonnal az jut eszébe, milyen szegény, szerencsétlen ez a figura. A kislány gyermekisége úgy tud igazán megszületni, hogy egy egészséges felnőtt meséli el a gyerek történetét.

A Werk Akadémia hallgatói a Kavics premierje után

A Werk Akadémia hallgatói a Kavics premierje után

Nagyon sok fontos hang megszólal a szövegben: a cigányság, az árvaság, a magány hangja. Kiemeltétek ezek közül bármelyiket is? Vagy ezek egyvelegét vettétek alapul?

Cseh Judit: Ez egy ember története. Kimondja a lány, hogy ő cigány, de ez abszolút mellékes szál.

Horkay Barnabás: Minden általad említett “hang” hozzátartozik ehhez a lányhoz. Annyiban emeltük csak ki egy-egy tulajdonságát, amennyire a jellemzéséhez szükséges volt. Tudjuk, hogy árva és keresi az édesanyját. Tudjuk, hogy cigány és minél több mindet próbál megtudni a származásáról. Ezek mind részei a karakternek, de külön hangsúlyt nem kapott egyik szál sem.

Cseh Judit: Egy kislány bolyongásáról szól a darab, aki próbál helyt állni a felnőttek világában. Van egy kis ember, egy gyermek, akiért felelősséggel tartozunk mi, felnőttek és akivel nem úgy bánunk, ahogyan kellene – legalábbis szerintem, az én erkölcsi normáim szerint.

Lehet-e bármilyen – konkrét vagy átvitt– koreográfiát beépíteni egy egyetlen szereplőből álló előadásba? Például a cselekmény állandóan visszatérő ˝cselekedete”, a pofon megjelenik-e a darabban?

Horkay Barnabás: Persze, hogy lehet. Magával a pofonnal nem kezdtünk különösebben semmit, de természetesen nem tudom, és nem is akarom meghazudtolni a képzésemet, azt, amit az egyetemen tanultam. Önkéntelenül erre jár az agyam, így természetes, hogy ebben a rendezésben is van mozgás. Nem klasszikus értelemben vett koreográfiáról van szó, mert az anyag ezt nem kívánja. Ugyanakkor a test használata és tárgyanimáció fontos szerepet kap az előadásban. Szerintem jó, ha egy történetet minél több síkon, minél több féle eszközzel fejezünk ki és formálunk meg. Ezek mind töbletjelentéssel bírnak, ahol az elhangzott szó egyszerre egy vastag szövetbe kerül.

Cseh Judit: Az alapvető díszletünk csupán egy asztal és egy szék. Mindig ott vagyunk, minden egy asztalnál történik, mégis, azt érzem, hogy iszonyatosan nagy amplitudókkal vagyok jelen a színpadon. Na persze, ehhez a vibrációhoz szükséges a szöveg intenzitása, a fény, a zene… egyik sincs a másik nélkül.

Hogyan alakult ki az előadás csapata? Mindenkit a Werk Akadémia tanulói kértek fel?

Cseh Judit: Igen, ez volt a feladatuk, hogy hozzanak létre egy színházi produkciót. Minden az ő felelősségük, az ő feladatuk volt.

Horkay Barnabás: Tóth Rékával, a dramaturggal már jól ismertük egymást. Dolgoztam vele dramaturgként, de úgy is, hogy rendezőasszisztensként vett részt az adott darabban, amiben játszottam. Őt én ajánlottam a Werk Akadémiának. Juditot és Szemenyei Jánost viszont itt ismertem meg. Nagyon örülök, hogy ez így alakult.

Cseh Judit: Jó energiákkal dolgoztunk.

Cseh Judit a Kavics. c. előadásban (fotó: Werk Akadémia)

Cseh Judit a Kavics. c. előadásban (fotó: Werk Akadémia)

Hogyan zajlott a Werk Akadémia hallgatóival a közös munka?

Horkay Barnabás: A csapatban mindenkinek megvolt, megvan a maga funkciója, ám ebből fakadtak nehézségek, különösen akkor, ha az egyes feladatkörök fedték egymást. Akkor nehéz volt összekötni három-négy embert. Sok bába közt elvész a gyerek. De ezt leszámítva és ezen túl gördülékenyen haladt a munka, mert mindenre volt ember.

Cseh Judit: Az Akadémia intézte el hosszas, bonyodalmas úton azt is, hogy megszerezze a szerzőtől, Szécsi Magdától a jogot novellájának adaptálására.

Ti alkotókként miért ajánljátok a nézők figyelmébe a Kavics című előadást?

Horkay Barnabás: Nagyon izgalmasan gondolkodik ez a Gyöngyi nevű kislány. Egészen különleges világlátása van, ahogyan számunkra teljesen különálló dolgokat összekapcsol azért, hogy rendszert teremthessen a fejében – ez kifejezetten szórakoztató. Másrészt azért, mert egy nagyon erős ember, aki mindenféle negatívum és hiány ellenére állva marad.

Cseh Judit: Néha jó felnőtt fejjel visszamenni egy kisgyerek világába, újra az ő szemén keresztül látni az életet. Ez a látásmód bennünk is megvolt, csak a felnőtté válás során elveszítettük. Pedig lehet, hogy nem kellett volna vagy nem kellene.