“Ha ez megtörtént, majd gondolj vissza erre az interjúra” – Interjú Dér Zsolttal

2017 július 17. hétfő, 7:00

Sok éves hagyomány, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színész hallgatóit bemutató portrésorozat készül. Idén a Színház.org ad helyet ezeknek az interjúknak, amelyeket rendhagyó módon az egyetem negyedéves dramaturg hallgatói Kárpáti Péter és Upor László szakmai irányítása mellett készítettek.
Az alábbi interjút Varga Vanda dramaturghallgató készítette Kárpáti Péter és Upor László osztályvezető tanárok gondozásában, a tanév vége előtt.

Hány ezer karakternél tartasz?

Dér Zsolt: 19 ezer valamennyi, de 60 ezer kell legyen majd a végén. Nagyon sok szóközt használok.

De ma kellett leadni.

Dér Zsolt: Nem-nem. Meghosszabbítottam két héttel.

De hivatalosan ma kellett volna leadni.

Dér Zsolt: De hivatalosan meghosszabbítottam! 5.900 forintért!

És miért nem sikerült időben megírni?

D. Zs.: Lusta voltam. Azt hiszem, rajtam kívül még heten hosszabbítottak (nevet). De nem mindenki két hétig. Van, aki csak egyet, például a Figeczky Bence. De Rujder Vivien már leadta.

Tudom, hát láttam. Már félmillióan lájkolták is.

D. Zs.: Az rengeteg. De jól értesült vagy. Én nem fogom kirakni majd a… na jó, de, ki fogom!

Dér Zsolt / Fotó: Éder Vera

Dér Zsolt / Fotó: Éder Vera

Miről írod a szakdolgozatod?

D. Zs.: Pályakezdők, pályaelhagyók.

Van benned némi félelem, hogy esetleg te is pályaelhagyó leszel?

D. Zs.: Nem-nem, csak jó ötletnek tűnt. Remélem, a szakdolgozat végére megtudom, hogy miért választottam ezt a témát.

Mert hogy előző témád a Bárka Színház volt. Arról miért mondtál le? Az nagyon is kézenfekvő lett volna a számodra.

D. Zs.: Valahogy elfogyott belőlem a lendület, az érdeklődés a téma iránt. Nyáron stoppoltunk kicsimmel Horvátországba, szóba került, és akkor egy csávó mondta, hogy ez mennyire érdekes téma. Legtöbben, akik erre a pályára mennek, szerintem hivatásként tekintenek rá, nem úgy, hogy valamit választanom kellett, és kábé ez érdekelt. Annyit beáldoznak már ezért – vagy legalábbis úgy érzik, hogy annyit beáldoztak –, hogy azt mondják, most már csak azért is itt maradok. Én úgy érzem, a legtöbb színész valamiért úgy gondolja, hogy azért mégiscsak ez a nagybetűs szakma. Az egyedüli létező szakma, a színészet.

Te ezek közé tartozol?

D. Zs.: Hm, már nem. (nevet) De azért én is úgy gondolom, hogy ez a legjobb dolog a világon. Jó, én nem mentek életeket, mint egy orvos, de csinálhatok úgy, mintha életeket mentenék. Például egy filmben. És még nem is kell hozzá felnőni, csak játszani kell.

Dér Zsolt / Válogatás az Ódry Színpadon / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Dér Zsolt / Válogatás az Ódry Színpadon / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Szeretnék kérdezni egy örök klasszikust: ha esetleg nem színész lettél volna, akkor mi?

D. Zs.: (nevet) Ezekre nem tudok válaszolni, Vanda. Hát színész vagyok. Nem tudom, tényleg.

Dolgoztál már pénzért olyasvalamit, aminek nincs köze a színházhoz?

D. Zs.: Másodikban volt az, hogy Baki Dani osztálytársammal zsugorpalackokat pakoltunk a Madách Színház melletti hotelben éjszaka, főiskola alatt. Dani szerezte munka.

És mennyi ideig csináltátok ezt?

D. Zs.: Egy éjszakát. És akkor eldöntöttük, hogy soha többé nem megyünk. Este végeztünk az iskolában, átmentünk zsugort pakolni hajnali 5-ig, 9-re pedig jöttünk mozgásórára. Nem is tudom, mennyit kaptunk ezért, de ezt így nem lehetett. Még egyszer próbáltam hasonlót. Szintén Danival. Nyár volt, és a Balatonra mentünk le. Balaton… melyik az, ahol állnak a fák és sétány van?

Balatonfüred?

D. Zs.: Igen! Borfesztivál volt, és mi voltunk a csicskák. Borokat, kajákat kellett vinnünk ide-oda, pavilont felállítani stb. Egy hétig melóztunk ott, amikor egyszer csak szembejött velünk Rujder Vivi és Medveczky Bazsi – tudod, mint egy ilyen fejedelmi pár, a két gyönyörűszép lebarnult test… mi meg Danival, mint két gnóm pakolásztunk a VIP vendégeknek.

Évközben koliban laktál?

D. Zs.: Az osztályból sokan kezdtünk koliban. Itt volt egy kemény évem a 61-esben Zoló, Tóth Jankó, én és Dezső (Georgita Máté Dezső, a szerk.).

Faust II. a Katona József Színházban / Dér Zsolt és Kulka János / Fotó: Puskel Zsolt

Faust II. a Katona József Színházban / Dér Zsolt és Kulka János / Fotó: Puskel Zsolt, PORT.hu

A háromfős koliszobában.

D. Zs.: Persze! Dezső egyszer csak így megjelent, és mi befogadtuk. De akkora szemét volt ott, zoknik mindenhol, nagyon büdös volt, és Dezső a szeméthalmon, egy polifoamon aludt.

Az számít egy osztálynál, hogy ki kolis és ki nem?

D. Zs.: Valamit biztos. Amikor a hatodikon lett Play Station 2, állandóan nyomtuk hajnalokig, és másnap Gyöngyösi tanár úrnál mondtuk, hogy igen-igen, nagyon fáradtak vagyunk, nagyon sokat próbáltunk mesterségórára. Amúgy a felsőbb évesek, akik elmennek, mindig elmondják, hogy ők mennyit dolgoztak és hogy éjjel-nappal bent voltak. És akkor elgondolkodom, hogy én vajon ilyen lusta voltam? Én nem emlékszem arra, hogy mi őrületesen sokat próbáltunk volna. Az elején szerintem még nem tudsz próbálni, nem tudod, hogyan kell, és csak mennek el feleslegesen az órák.

Te hogy próbáltál?

D. Zs.: Elsőben rögtön kiderült, hogy nem tudjuk jól beosztani az időnket, egy terem van, azon aztán mindig ment a vita, hogy ki kivel hánytól hányig próbál. Na most leleplezek valamit. Nekem, Baki Daninak és Bodoky Márknak mindig volt egy jelenete, amit felírattunk mesterségórára, tehát jeleztük, hogy készül és majd nemsokára mutatjuk. A Goldoni-félévben felírtuk a „Három Goldoni jelenetet keres” című jelenetet, a Platonov-félévben pedig A három Platonovot. És aztán mindig mondtuk, hogy hú, ezt nagyon kell próbálni, ezt nagyon, ezt írjuk fel. Néha üvöltöztünk a többiekkel beosztáskor, hogy mi kérünk erre próbaidőt! És akkor kaptunk nem egyszer két órát. A két óra alatt semmit nem csináltuk, csak dicsértük magunkat, meg szidtuk a többieket – vagy fordítva.

És amikor tényleg dolgoztatok?

D. Zs.: Az volt a baj velünk, hogy mi mindig megálmodtunk nagy jeleneteket nagy díszlettel, és arra ment el egy félév, hogy kitaláljuk, hogyan lehetne elönteni szarral a termet, mi meg csak üljünk benne. És a jelenettel nem haladtunk semmit. Dömötör Andris (az egyik osztályfőnökünk) azt mondta, hogy az első félév olyan, mint egy rajziskolában: először megtanulsz kört rajzolni, és mi fogjuk fel úgy, hogy ha a színészet szöveg, akkor a betűtől induljunk el. De ezt nagyon nehéz úgy csinálni, hogy közben tudod, ide azért milyen jó lenne egy ilyen vagy egy olyan effekt.

A tökéletes boldogság világa a Katona József Színházban / Dér Zsolt és Kulka János / Fotó: Dömölky Dániel

A tökéletes boldogság világa a Katona József Színházban / Szirtes Ági, Dér Zsolt és Dankó István / Fotó: Dömölky Dániel

Nálatok is van ez az úgynevezett mutatás, ami szerintem az egyetem majdnem minden szakára jellemző. Hogy kiadnak egy feladat, azon dolgozik az ember és eljön a nagy nap, a mesterségóra, amikor a tanár(ok) beül(nek), és akkor megmutatod, hogy mit csináltál. Nekem az elején gyomorgörcseim voltak ilyenkor.

D. Zs.: Nekem is, hát ez pontosan így volt nálunk is. Délután háromkor mutatni kell. Addigra idegileg teljesen kikészülsz (nevet) és ha jól sikerül, te vagy az Isten egészen délután hatig, amikor rájössz, hogy ja, sehol nem tartasz még mindig. Vagy ha épp másnak sikerül jobban, akkor aznap kicsit ő az Isten. Ha meg elrontod, egy szar, egy senki vagy – én legalábbis így éreztem.

Tizennégy fős az osztályotok. Ha most, így öt év után kéne választanod néhány embert, akivel nagyon szívesen dolgoznál, hányan lennének?

D. Zs.: Fú, ez nagyon szemét kérdés. Attól függ, hogy mi az anyag. Én például mindig nagyon akartam rendezni valamit. Például A határozatot Gazdag Gyulától, azt az egész osztállyal csináltam volna. Gondolkodtam az Amerikai pszichón is. Azt például Danival. Gyöngyösi Zolóval bármit, ő egy csoda! Én annyit tervezgettem, főleg Márkkal és Danival… mi voltunk a három dzsentri, akik csak ültek és beszéltek arról, hogy mi lesz, aztán sose lett semmi. Igazából mindenkivel lehet dolgozni.

Most az jutott eszembe, hogy amikor az én osztályomnak (dramaturg szakon) két évvel ezelőtt volt egy adaptáció kurzusa és annak a végén a ti osztályotokkal felolvasószínházat csináltunk, megfigyeltem, hogy ti remekül tudtok együtt dolgozni. Én például nem ismerlek annyira titeket, nem tudom, kik között vannak konfliktusok, ki kivel szeret dolgozni, de az biztos, hogy nagyon jól dolgoztok. És lehet, hogy nem iszol meg egy sört utána azzal, akivel próbáltál, de jót próbáltatok.

D. Zs.: Igen, szerintem ezt nagyon pontosan megfogalmaztad. De azért megiszunk utána egy sört.

Emlékszel arra a napra, amikor Faust-meghallgatásra mentél a Katonába?

D. Zs.: Igen. Egész előző éjszaka forgattam a filmrendező szakos Fekete Tomi vizsgafilmjében. Le se feküdtem, úgy mentem oda. Az első jelenet szövegét nem is tudom, a másodikét legalább igen. Mindenki borzasztóan izgult.

Bihari a Katona József Színházban / Mészáros Béla, Dér Zsolt / Fotó: Dömölky Dániel

Bihari a Katona József Színházban / Mészáros Béla, Dér Zsolt

Lássuk be, akkor nagy volt a tét. Adva volt egy lehetőség, amire pályázik tizenegy fiú és egy fogja megkapni.

D. Zs.: Igen, ez nagyon szemét és nagyon vagány ötlet volt egyszerre. Előtte megkaptuk a szöveget, már úgy mentünk oda, hogy azt meg kellett tanulni.

Végül te kaptad meg. Hogy emlékszel, jól szerepeltél, vagy csak jó időben voltál jó helyen?

D. Zs.: Szerintem ott és akkor, azon a castingon végül jól szerepeltem. A második jelenetben már nagyon fáradt voltam, és úgy voltam vele, hogy tökmindegy… És akkor Schilling, a rendező azt mondta, csináljuk meg azt a jelentet úgy, ahogy akarjuk – én meg csináltam valamit, ami épp jó volt oda. Utána Schilling végigordított velem egy próbafolyamatot. Olyanokat mondott, hogy itt vagy te, tök tehetséges és szar, szar vagy.

Nagyon kiborultál a próbafolyamat alatt?

D. Zs.: Igen. Ütöttem a falat otthon, majd a teljes félelem és pánik mélyén írtam egy levelet az osztályfőnökömnek, Máté Gábornak, hogy mennyire szégyellem magam. És visszaírt, hogy teljesen hülye vagyok, erről szó sincs, nyomjam meg ezt és azt a szót és minden a helyére kerül. És tényleg, ennyi kellett hozzá.

Az osztály hogy kezelte azt, hogy te a Katonába jársz próbálni?

D. Zs.: Nem tudom. Gondolom, kicsit dühösek voltak, aztán minden ment a maga útján. Nem foglalkozom másokkal, hogy mit gondolnak rólam. Zsótér mondta, hogy „Mi van, azt hitte, hogy izé, azért kapja, mert maga kurvajó? Á, dehogyis, kellett egy ilyen magas szőke náci, és akkor az volt a jó. Ennyi.” Teljesen igaza volt.

Bádogdob a Katona József Színházban / Bezerédi Zoltán, Dér Zsolt és Szirtes Ági / Fotó: Dömölky Dániel

Bádogdob a Katona József Színházban / Dér Zsolt, Szirtes Ági, Pálmai Anna, Tasnádi Bence, Kovács Lehel / Fotó: Dömölky Dániel

Amikor mi megtudtuk, hogy megkaptad, az számunkra egyenlő volt azzal, hogy Zsolt megy a Katonába. Úgy képzeltük, hogy értelemszerűen diploma után is ott leszel, hogy neked akkor most már megvan a fix munkahelyed.

D. Zs.: Nem gondoltam, hogy bármit is jelenthet ez az egy előadás. Főleg azért, mert nekem rossz volt a próbafolyamat, és annyira nem tudtam senkivel sem kapcsolatot teremteni a színházban… Persze, senki nem érzett semmit velem kapcsolatban, mindenki csinálta a dolgát. Aztán ez lement, és az egyik délután, a főiskolán Gáborral  jöttünk fel a lifttel és mondta, hogy hát, ha gondolom, maradhatok esetleg gyakorlaton, ha nincs más. Hát kurvára örültem! De akkor még nem gondoltam szerződésre.

Vidék sosem volt opció?

D. Zs.: De, negyedikben, de akkor már egyrészt tizenöt-tizenhetet játszottam egy hónapban a Katonában, másrészt pedig mentem le vonattal, és azt hittem pánikrohamot kapok. Úgy dobogott a szívem tíz kilométerrel Székesfehérvár előtt, hogy úristen, itt mi lesz és hogy ezt ne. De szerencsére semmi nem lett. Azt se tudták, ki vagyok. Megkérdezték, melyik osztályba járok.

Megalázónak érezted?

D. Zs.: Igen, mert én azt gondolom, hogy ha én elhívok valakit gyakorlatra, érdeklődöm az ember iránt, felhívom az osztályfőnökét, hogy szabad-e, megnézem előadásokban, és csak utána hívom el. És amikor mondtam, hogy ennyit játszom, akkor megkérdezte az igazgató, hogy minek jöttem le? Hát mert maguk hívtak. Nagyon kínos volt az egész.

Már aláírtad a szerződést, tehát Katonás színész lettél. Ha anyukámnak kéne ajánlanom valamit, amiben te játszol, mit nézzen meg?

D. Zs.:
A tökéletes boldogság világát, a Bádogdobot, a Biharit. És ezek között nincs sorrend. Az Emilia Galottiban még mindig feszült vagyok, pedig jó előadás.

Emilia Galotti a Katona József Színházban / Mészáros Blanka, Dér Zsolt / Fotó: Dömölky Dániel

Emilia Galotti a Katona József Színházban / Mészáros Blanka, Dér Zsolt / Fotó: Dömölky Dániel

Van az életedben egy nagyon meghatározó ember, akivel már kamaszkorod óta szoros a viszonyod. Amikor úgy döntöttél, hogy otthagyod a Bárkát és eljössz még egyszer megpróbálni a felvételit, az nem volt töréspont a kapcsolatotokban? Vidovszky Gyurira gondolok. Hova helyezed őt az életedben?

D. Zs.: Nem tudom, mert ha erre tudnám a választ, akkor sokkal tisztábban gondolkodó, egyenesebb ember lennék. Vidovszky Gyuri nekem tanárom, mesterem, bátyám, barátom volt. Elsőben kellett egy saját Trepljov-jelenetet csinálni. Ebben például felrajzoltam egy kört, cikkelyekre szabdaltam, hogy 33% Vidovszky, ennyi apám, ennyi anyám, ennyi színház. Na, ez vagyok én, ennyi százalékból állok össze, és mondtam hozzá ilyen pökhendi szövegeket.

De aztán vissza is vettél egy szerepet, amit még az egyetem előtt játszottál a Cyber Cyranóban.

D. Zs.: Az első két egyetemi évben nem dolgozhatunk színháznál, és amikor eljött a harmadik év, én kértem Máté Gábortól, hadd menjek vissza, és rögtön azt mondta, hogy persze, menjél, tudom, hogy ez neked nagyon fontos. Bár én úgy éreztem, hogy onnan már kiszívtam mindent és továbbléptem, mégis rettentően fontos volt nekem, hogy erre az előadásra visszamehessek. Visszamenni, és játszani újra Nemes Annával például, az a minden. Az olyan, mintha hazamennék a szobámba. A Katona még nem olyan.

Még. Ki a legnagyobb kritikusod most?

D. Zs.: Reményeim szerint én.

És olyan, aki megnéz színpadon, aztán beszéltek?

D. Zs.: Nem nagyon van ilyen. Ha a barátaim eljönnek, utána meghallgatom őket. Apám, anyám eljönnek mindig a premierre. Most eljutottunk már oda, hogy ne legyenek elfogultak, és ne csak dicsérjenek. De régen is mondtak használható és fontos dolgokat.

Cyber Cyrano a Kolibri Színházban / Dér Zsolt, Nemes Anna, Tóth Eszter / Fotó: Szlovák Judit

Cyber Cyrano a Kolibri Színházban / Dér Zsolt, Nemes Anna, Tóth Eszter / Fotó: Szlovák Judit

Amikor húsvéti ebéd van nálatok Pilisborosjenőn, és otthon vannak a szülők és a három gyerek, a beszélgetés tárgya hány százalékban a szakma?

D. Zs.: Nagyon nagy. Imádunk a szakmáról beszélni ilyen igazi olasz család módjára: öten ötfelé. Persze, mindenkit a saját dolga érdekel a legjobban. Nagyot beszélünk, aztán kicsit összeveszünk, aztán hallgatunk, aztán eszünk tovább. Igyekszünk megnézni egymás munkáit. Mondjuk a húgommal belátom, hogy sok az elmaradásom.

Például a szalagavatóján sem voltál ott.

D. Zs.: Ez igaz, egyetlenegy versenyét néztem meg, amikor még jégtáncos volt. Azon annyira izgultam, hogy azt éreztem, nekem kell a leghangosabbnak lennem, hogy megmutassam, én vagyok a bátyja. Marus csodálatos volt. De persze akkor én ezt nem tudtam jól megfogalmazni neki.

Az emúlt két-három hónapban mennyit beszéltél apukáddal?

D. Zs.: Sokat, ő végig beavatott. Elolvastam a szombathelyi igazgatói pályázatát is, és javasoltam is bele dolgokat. Mindig mindenről kikéri mindannyiunk véleményét: nővéremét, húgomét, anyámét.

És mennyit beszéltek veled az apukádról?

D. Zs.: Sokat és sokan. Sokan kérdezték, mi van.

Én is kérdeztem. A többiek mire voltak kíváncsiak?

D. Zs.: Arra, hogy én, hogy érzem magamat, hogy apám ezt miért csinálta. Vagy azt, hogy szegény, jól van-e. Volt, aki például azt mondta, hogy jó-jó, de nyilván politikai háttérrel indult az Andris, nem? Mert máshogy nem lehet esélye. És mondtam, hogy nem, egyáltalán nem – ebből a szempontból nagyon naiv, hogy így indult. És meglepődött az illető, mert hogy szerinte máshogy nem is nyerhet.

Volt, aki bántott téged emiatt?

D. Zs.: Szánt szándékkal nem, senki. Volt olyan, aki azt mondta, hogy most hallotta egy másik embertől, hogy Dér fia, az Jobbikos, az náci.

Dér Zsolt a Tranzitidő c. filmben

Dér Zsolt a Tranzitidő c. filmben

Gondolom a politikus Jobbikos Dér Zsoltra gondolt.

D. Zs.: Igen-igen, ezt kiderítettem én is, hogy van egy ilyen, aki járja az országot, és tart mindenféle előadásokat.

Apukád lesz még színházigazgató?

D. Zs.: Én örülnék neki, ha lenne. De főleg azért, mert a pályázatában is benne volt, hogy nekem akkor lenne hét főszerepem Szombathelyen, nővérem bár nem színházrendező, de lenne neki is ott öt-hat nagyszínpadi bemutatója, a Marus pedig önálló esteket adna majd a nagycsarnokban. Ha az nincs, felhúzunk egyet. A csajom csinálná az összes díszletet, és te mint fő PR-menedzser és dramaturg lennél ott.

Te leszel majd színházizgagató?

D. Zs.: Igen. De erről nem mondhatok egyelőre többet. Egyszer csak fel fog tűnni a Grinzingi név sokfele az országban, és Papp Endrétől lesz hangos minden. Ha ez megtörtént, majd gondolj vissza erre az interjúra. Az lesz a pillanat, amikor elindul az óra visszafele, és amikor a nullához ér, akkor bizony reszketni fognak az igazgatók országszerte.

Az osztályotok legendás Máté-osztály lesz?

D. Zs.: Nem. Abból egy van.

Mi kellett volna ehhez?

D. Zs.: Szerintem az is elég, hogy mi vagyunk az akikalegjobbanszeretikazufóstörténeteketmátéosztály, meg egy időben mondtuk, hogy mi vagyunk a nemkészültelégjelenetazóráramátéosztály.

Szerző: Varga Vanda

 

 

 
 

Kapcsolódó anyagok