“Csak akkor válhatunk sikeres polgárokká, ha vannak drámai hőseink” – Interjú Balogh Rodrigóval a Roma Storytelling Fesztiválról

2017 július 28. péntek, 8:18

A Stúdió K rendezték meg az I. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivált. Balogh Rodrigót a Pótszékfoglaló kérdezte.

A Pótszékfoglaló cikkéből:

Honnan jött ennek a fesztiválnak az ötlete, miért gondolod fontosnak ennek az eseménynek a létrehozását?
Összetett dolog ez, és több mint két évvel ezelőttre nyúlik vissza a történet. Berlinben vetítették a Tollfosztás című filmünket a színházi világnapon 2015. március 27-én, és a berlini Collegium Hungaricumban volt egy nézőnk, aki az előadást követően felkért minket, hogy nyújtsunk be kurátori koncepciót arra, miként gyűjtenénk össze Európában az összes cigány színházi alkotót és alkotást. Nagyon meglepődtünk ezen a felkérésen, de belevágtunk, és két hónap alatt leraktunk az asztalra egy koncepciót. Eltelt másfél év, és ott tartottunk, hogy Oroszországtól Nagy – Britanniáig, 1887-től napjainkig összeszedtünk mindent, amit missziószerűen csináltak és egyben valóban profi is.

Balogh Rodrigó

Balogh Rodrigó

Mi alapján döntöttétek el, hogy mi számít profinak és mi amatőrnek?
Először is írjuk körbe, hogy mi az a cigány színház. Ahány helyen jársz, annyi féle cigány színház van, szinte. Nyilván hoznunk kellett egy koherens döntést, és arra jutottuk, hogy ahol az alkotók zöme roma, azt nevezzük cigány színháznak – ahol egyben megvalósulhat az önreprezentáció is. A másik fontos dolog: legyen roma a téma. A harmadik fontos szempont a nyelv kérdése – valamilyen cigány nyelven legyen: romani, beás, lovári – szinte mindegy is.

Hogyan kezdtétek a kutatást, milyen kihívásokkal néztetek szembe?
Először feltérképeztük, hogy kik vannak, voltak e téren a “palettán”. Aztán megkerestük a még élő alkotókat, és rajtuk keresztül szisztematikusan feltártuk a múltat. Természetesen kapcsolatba léptünk jogutódokkal is. Hárman dolgoztunk ezen az adat gyűjtésen: Kondi Viki, aki máig velünk van, Illés Marci és én, illetve mellettünk volt még egy audiovizuális csapat is, akik arról gondoskodtak, hogy a jelenleg még műsoron lévő előadásokat profi módon felvegyük, hogy aztán archívumba kerüljenek ezek az alkotások. Valójában a lényeg az volt, hogy Európában létre jöjjön egy leltár, ami az összes cigány produkciót, mint önreprezentáció képes legyen felvonultatni, megmutatni. Ez a folyamat sok művészeti területen elindult már egymással párhuzamosan – mi a Független Színházzal a drámairodalomra, a színházra és a cirkuszra vállalkoztunk. Csodálatos értékekkel találkoztunk. Olyanokkal, melyeket ha ismerne az európai mainstream színházi szakma, akkor képes lenne azt igen nagy mértékben motiválni.

…azaz: egy olyan helyzetet teremtetek ezáltal, melyből mindenki profitálhat…
Szerintünk a Cigány Színház nem kisebbségi, hanem többségi ügy! Fontos, hogy ne egy öncélú, üggyé váljon mindez, hanem ezáltal megvalósulhasson kultúrexpanzió, ami által mindenki gazdagodhat. A Romarchive egy német állami projekt volt, melyet a Kulturstiftung bonyolított, amiből mi tavaly novemberben kiszálltunk. Mert szakmai, etikai szempontból nem volt vállalható számunkra az elvárás, amit felénk közvetítettek. Elérkeztünk egy ponthoz, amikor azt mondtuk: ezt úgy kell tovább folytatnunk, azon szempontok szerint, ahogy elkezdtük. Éreztük, hogy roppant példamutatóak azok, akik ezekben a gyűjtött darabokban szerepelnek. A stábunk is kicsit olyanná vált, mint ők. Minden drámai hős aktivitásban van. Minden drámai hős döntést hoz, felelősséget vállal, és a változás erejét hordozza. Úgy döntöttünk, hogy tovább folytatjuk a munkát a németek nélkül. Ennek első lépcsőjeként az archívum számára kiválasztottunk 45 produkciót – országoktól, alkotóktól függetlenül. A fő elvárás az volt, hogy képes–e motiválni vagy sem a többséget?

Fontos volt, hogy aktuális témákkal foglalkozzanak ezek a produkciók?
Főleg a jelenkorra is ráhúzható problémákat vagy értékeket kerestünk – az értékek fontosabbak szerintem. A végére 14 országból 15 alkotócsoporttal és 6 egyéni alkotóval maradtunk napi, heti kapcsolatban, és folyamatosan elláttuk egymást szakmai tanácsokkal.

Richard O’Neill, Alina Serban, Dijana Pavlovic, Mihaela Dragan / Roma Storytelling Fesztivál 2017

Richard O’Neill, Alina Serban, Dijana Pavlovic, Mihaela Dragan / Roma Storytelling Fesztivál 2017

Tudnál említeni erre egy példát?
Például nem mindegy, hogy mit mutatsz meg egy alkotásból. Nyilván a teljes alkotást nem lehet közzé tenni, mert ezzel elértékteleníted az alkotást, ezért csak részletekbe tudsz belemenni. Kialakítottunk 6 narratívát, aminek az alapján az egész archívumot felépítettük. Nagy szakmai egyetértésben dolgoztunk az alkotókkal, szigorúan csak szakmai kapcsolatot ápolunk velük.

Hogyan lehet ezt szélesebb körben ismertté tenni?
A színház olyan műfaj, ami a pillanaté. Ma megtörténik, holnap már nem lesz. Ebben segít a filmes rögzítés. A színházi előadások terén a filmes feldolgozás olyan, mint a házépítés során a kert: ha marad rá pénz, jó, ha viszont nem, hát akkor így jártunk. Ha kultúrexpanziót akarsz megvalósítani, akkor nagyon profin kell dolgoznod: bámulatos képekkel, gyönyörű hanggal, lélegzetelállító vágással kell élned benne. A lehető legjobbat akarjuk kihozni ezekből az előadásokból, hogy a jövőben mind a 45-ből az a tovább szűkített 30 elkészüljön, és ez nem egy-két napos munka. Olyan alkotásokról van szó, melyek segítenek átvészelni a mindennapi életünk viharait, azokat, amelyek körülöttünk Európában és Magyarországon kavarognak. Az alkotók által kreált hősök sokat tudnának segíteni a fiataloknak az útkeresésben, és azoknak, akik bármilyen cigány témához nyúlnak színházi vagy filmes alkotóként. Mert ez az anyag az önreprezentációnak egy olyan izgalmas képét mutatja meg, melyre egy nem cigány ember az élete során nem is gondolna. Tudod, amikor a gondolatviláguk, a lelkületük ott van előtted megjelenítve, akkor mindez hirtelen tök érthetővé válik. Mert gyakran félreértjük egymást. Az elmúlt évtizedekben számtalan kutatási anyag jelent meg cigányokról, melyek kapcsán végtelenül szégyenkeztem: “ilyenek, hogy az ördögbe történhettek?”.

(…)

Lesz folytatás?
Akkor legyen, ha annak lesznek szellemi és szakmai alapjai. Ha mégse, akkor ne legyen. A storytelling általában egy- vagy kétszemélyes műfaj. Anyagilag nem rokkanunk bele, de nagyszínpadi produkciókat képtelenek vagyunk Magyarországra hozni vagy külföldön megrendezni, mert az meghaladja az anyagi képességeinket.

Miért kell workshopokat tartani, és miért kell a módszertan?
Ha megnézed a antik görög demokráciát, a francia helyzetet, az amerikai modern demokráciát, a századfordulós Csehov Oroszországát, vagy akár a magyar helyzetet, akkor belátod, csak akkor válhatunk sikeres, dönteni tudó aktív polgárokká, ha vannak drámai hőseink, akiken keresztül internalizálható az „itt és most“ aktivitásban lévő, dönteni képes, felelősséget vállaló és változást hozó hős sikerének és bukásának kérdései. Az európai polgár értékeiről beszélek. A láttatott cigány hősök szellemi alapot fognak képezni, példát fognak adni nekünk, és ha ezeket nem mutatjuk fel, akkor elkövetjük az összes hibáját az eddigi integrációs törekvéseknek. Eurómilliárdok ömlöttek ebbe a területbe, de nem helyeztünk hangsúlyt a gazdasági integrációra. Európa cigányai nem polgárosodtak. A polgárosodás folyamatát segítené a hősök ismertté válása. Az európai polgár értékeinek mentén működő roma hősöké. Ezért van szükség a módszertanra és a terjesztésére, társadalmiasítására. Kortárs trénerek fogják tartani a workshopokat, profi oktatók, akiket 2013 óta képzünk. Ez egy hosszú folyamat, végigkísérjük az embereket az útjukon, nem hagyhatjuk elveszni őket.

A teljes interjú a Pótszékfoglalón olvasható.