“A hétköznapi ember tele van kételyekkel” – Interjú Pelsőczy Rékával

2017 augusztus 02. szerda, 7:00

Az Ördögkatlanon, majd a Kultkikötőben látható először John Patrick Shanley Pulitzer-díjas Kétely című drámája Udvaros Dorottya, Fekete Ernő, Kéry Kitti és Simkó Katalin szereplésével, Pelsőczy Réka rendezésében. Az előadással 2017. szeptember 11-től a Belvárosi Színházban találkozhatnak a nézők. Pelsőczy Réka mesélt a darabról.

A darabról:

1964-et írunk. A bronxi St. Nicholas Egyházi Iskola igazgatónője, Aloysius nővér kemény kézzel és alapvető gyanakvással kezeli a gondjaira bízott gyerekeket. Az iskola azonban új tanítót kap Flynn atya személyében, aki modern gondolkodást és személyes odafigyelést hoz a szigorú intézménybe. Hamarosan összetűzésre kerül sor kettejük között, és amikor egy fiatal nővér elárulja, hogy a férfi különös figyelemmel viseltet az egyik diák iránt, az események váratlan fordulatot vesznek. A Pulitzer- és Tony-díjas dráma több, mint ötszázszor ment a Broadway-n, filmváltozatában, melyet maga a szerző rendezett, Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman játszotta a főszerepeket.

A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség között létrejött megállapodás alapján kerül színre. Az előadás a Mediszin Kft. és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

További előadások: 2017. szeptember 11., 12., 24., október 9., 10., 20. Belvárosi Színház

Pelsőczy Réka

Pelsőczy Réka

Interjú:

Hogy került kapcsolatba először a történettel? A filmről vagy a színdarabról hallott előbb?

Láttam a filmet, amikor ment a mozikban. A darabváltozatot valamiért csak tavaly augusztusban olvastam, pedig régóta Orlai Tibornál vannak a jogok.

Az ön által rendezett darab inkább a film forgatókönyvét vagy az eredeti színdarabot követi?

A színdarabbal dolgozunk, igazából nem tudom mekkora a különbség a forgatókönyv és a színdarab között, hisz a filmet maga a szerző rendezte. Minimális változtatásokat biztos eszközölt, de emlékeim szerint a filmre adaptálás nem sikerült elég jól. Számomra az is színdarabnak tűnt, amit mozivászonra vittek.

A történet 1964-ben játszódik egy elzárt mikroközösségben, miközben a „külvilágban” fontos társadalmi változások és egyenjogúsági küzdelmek zajlanak. Miért lehet érdekes ez a darab napjainkban?

A szerző 2003-ban írta a sztorit, de az eseményeket ‘64-be helyezte nyilván azért, hogy érzékletesebbé tegye a konfliktust a konzervatív eszméket valló igazgatónő és a liberális szellemet pártoló tanár között. Nevetséges, hogy olyan dolgokhoz tudunk ragaszkodni, amin a világ magától túlhalad, ugyanakkor azt is látjuk, hogy a korlátok nélküli szabadság hova vezet. A darab erősen az érzelmeinkre, ösztönös reakcióinkra épít: egy pap gyanúba keveredik, azzal vádolják, hogy molesztálta egyik tanítványát. Ez megbocsáthatatlan, már ha így volt. De így volt? Biztos ez? A darab aktuálisabb mint valaha: a szélsőségek erősödnek a politikában és a közbeszédben, népvándorlások folynak és előítéleteinkre építő, majd azt saját gazdasági érdekeire kihasználó aktuális hatalmak uralkodnak. A hétköznapi ember tele van kételyekkel azzal kapcsolatban, ami a feje fölött zajlik akár a hazájában, akár azon kívül. Mi az igazság? Tudjuk-e a tényeket vagy csak saját meggyőződéseinkre, „hitünkre” támaszkodunk akkor, mikor ellenzünk vagy épp támogatunk valamit? Biztos, hogy jól látjuk a dolgokat vagy ítélőképességünket elhomályosítják a felénk áramló felemás információk? Múzeum Negyed, migránsozás, melegek, cigánykérdés.. Kinek van igaza?

A történet főszereplői két ellentétes figura, a darab esszenciáját az ő szellemi összecsapásaik és a köztük lévő feszültség adják. A kiváló színészválasztáson sok múlik, evidens volt, hogy Udvaros Dorottyát és Fekete Ernőt választja ki a két főszerepre?

A darab a fent említett problémákra épülő példázat. Ezt nem én mondom, hanem maga a szerző. Két érvrendszer, két gondolkodás csap össze, mely kiegészül egy kisebbséget jelképező nőalakkal (Kéry Kitti) és a minket, nézőket jelképező fiatal apácával (Simkó Katalin), aki a két világ között csapódik ide meg oda. Fontos volt, hogy olyan színészekkel dolgozzak, akik ezt a példázatot szívvel és lélekkel töltik meg, valós indulatokkal és szenvedéllyel, mert a történet így tud csak igazán hatni és igazzá válni. Remélem nem kiabálok el semmit ha azt mondom, a színészek nagyon a helyükön vannak a készülő előadásban.

Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy „nem tud dolgozni színészi ötletek nélkül.” A Kétely esetében mennyire alakították a darabot a szereplők?

A mű tiszta helyzetekből, páros jelenetekből épül fel, amiket én rakok és kötök össze, miközben figyelem a színészt, merre viszik a gondolatai a szereppel kapcsolatban. Sokat beszélgetünk, hisz ez még inkább színészspecifikusabb darab, mint azok, melyeken eddig dolgoztam. Megint megerősítést nyert bennem az, hogy mennyi minden múlik a színészen, azon, hogy mit akar, miről akar beszélni, miért éri meg neki kimenni a színpadra.

A filmben az operatőrnek hála sokszor egyedi szögből láthatjuk az eseményeket. A színpadon is kitaláltak valami különlegeset? Képileg hogy fog kinézni a pódium?

Kálmán Eszter díszlettervezőnek és Ignatovic Krisztina jelmeztervezőnek köszönhetően esztétikus, letisztult látvány lesz a színpadon. Maga az egyenruha, az apáca és a papi öltözet önmagukban nagyon expresszívek, jó kompozíciókra adnak lehetőséget.

A darab 2005-ben megnyerte a Pulitzer-díj drámai kategóriáját, a filmet pedig alaposan megszórták Oscar-jelölésekkel. Mennyire nagy a nyomás egy ilyen sikeres darab esetében?

Nem érzem a nyomást. Azt érzem, hogy egy jól felépített darab, sőt, néha már túlságosan is jó. Ilyenkor figyelmeztetem magam, hogy ez egy példázat, egy tanmese.

Mit gondol, miért lehet ennyire sikeres a Kétely?

Már a téma, a felvetés nagyon izgalmas, ahogy az egész harc is, amely végigkíséri a történetet. Ennél már csak az az érdekesebb, hogy a színészek ezt hogyan adják elő. Ha jól, akkor a néző élvezni fogja a humoros részeket, de dühös lesz akkor, amikor teljesen tehetetlen, mert maga sem tudja eldönteni, hogy a megvádolt pap vétkes-e vagy sem abban, amivel vádolják.

Ez egy lélektani dráma, amiben nem csak a szereplők, de mi, nézők is folyamatosan őrlődünk, vajon kinek van igaza: aki kételkedik a másikban vagy aki egyre kétségbeesettebben igyekszik bizonygatni a saját igazát. Ön személy szerint tudott dönteni: Aloysius nővér vagy Flynn atya az őszinte?

Nem!

Szerző: Melis Dóra