“Sokkal inkább vagyok bohóc, mint szomorú” – Interjú Kovács Patríciával

2017 szeptember 15. péntek, 7:00

Kovács Patrícia a Korhatáros szerelem című tévésorozatban egy olyan 39 éves, 3 gyerekes anyukát játszik, aki beleszeret egy 25 éves fiúba. A kiváló színész mögött meglehetősen erős évad is áll, jó és nagyon különböző szerepekkel.A bulvárlapok tele voltak azzal, hogy szétmentek Gusztos Péterrel, de Patrícia azt mondja, csak férfi-női életük ment kétfelé, a szeretet, a barátság, a kötődés megmaradt.

Az interjú elsőként a Fühü.hu –n jelent meg. Az oldallal való partnerség keretében jelenik meg a Színház.org-on.

-Mozgalmas évadod volt, három egészen különböző produkcióban, három jelentős szereppel.

– Először a Bocs, félrement! című produkciót mutattuk be a Belvárosi Színházban, aztán jött a Házassági leckék középhaladóknak a Centrálban, a Vőlegényt pedig most nyáron mutattuk be Szentendrén és tovább játsszuk a Belvárosiban. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ennyi dolgom van, igyekszem meghálálni ezt a bizalmat.

– Amikor elszerződtél a Vígszínháztól, belementél a semmibe, és aztán egyszerre sok ajánlatod lett, már te fogtad magad vissza azzal, hogy nem vállaltál több munkát.

– Most is jön majd egy ilyen korszak, de előbb befejezem a mostani munkám. Éppen forgatok egy tévésorozatot, és ez annyira megterhelő, hogy fél évig csak a meglévő előadásaimat játszom és nem vállaltam, hogy új produkciót próbáljak. Már olyan sok előadásban játszom, hogy ezek esetében is probléma a művészeti titkároknak az egyeztetésem. Az utóbbi három bemutatótól azért is vagyok nagyon boldog, mert mindegyik produkcióban egészen más karaktert kell megformálnom. Sokfélét lehet játszani sokféle stílusban, egészen remek kollégákkal.

 

– Meddig forgatsz?

– Szeptember végéig, az lesz a sorozat címe, hogy Korhatáros szerelem. Arról szól, hogy
van egy harminckilenc éves, három gyerekes anyuka, aki beleszeret egy huszonöt éves fiúba. Nehéz a különböző családok, barátok torkán lenyomni ezt a viszonyt. Kérdés, hogy egy huszonöt éves fiú be tud-e tagozódni egy háromgyerekes család életébe. Az a célunk, hogy ez egy nagyon jó minőségű sorozat legyen, ami heti egyszer lesz látható tizenhárom héten keresztül. Ez egy igen nagy szerep nekem, közel 60 napot forgatok hol nappal, hol éjszaka. Minimum tizenkét órás munkaidőben. Nyáron elég sokfelé ment a Vőlegény, sok szabadtéri színpadon megfordultunk vele az országban. A Bocs, félrementet is meghívták több helyre, a Házassági leckék középhaladóknak című előadást pedig nyolcszor játszottam Keszthelyen, úgyhogy kicsit már önmagam árnyéka vagyok már és néha azt érzem, hogy mint egy droid teszem a dolgomat. Ezért nem vállalok fél évig új produkciót, muszáj kicsit töltekeznem. Egy kicsit sok lett most minden.

– Amikor hívtalak, a telefonod ki is írta, hogy most csak sms váltással tudunk érintkezni, úgyhogy kösz, hogy ennek ellenére visszahívtál.

– Ó hát persze, téged visszahívlak, meg mást is igyekszem, de azért az egész családomnak, baráti körömnek nagyon segítenie kell, mert nehéz most lebonyolítanom a magánéletemet és a szakmai életemet, kevés huszonnégy óra egy napra.

– És, ha letelik a félév, amikor kissé félrevonulsz, utána mi következik?

– Próbálni kezdjük a Dühöngő ifjúságot a Belvárosi Színházban, Znamenák István rendezésében, Szabó Kimmel Tamás, Járó Zsuzsa, Ötvös András és én játszom benne.

– Úgy tudom, hogy Orlai Tibornak lett egy kvázi társulata, ami azt jelenti, hogy nem vagytok ott állásban, de évadonként két szerepet garantál, amit nem muszáj elfogadni. Cserébe azt kéri, hogy az egyeztetésnél ő legyen az első, hozzá igazodjon a többi színház, ahol dolgoztok.

– Igen, én bármit csinálok a jövőben, mindig azt mondom, mintha társulati tag lennék egy színházban, hogy Orlaihoz kell egyeztetni. De már tavaly is úgy éreztem, hogy hazajárok, otthonos nekem az a közeg, ami Orlai körül van, már évek óta játszom nála és nagyon imponáló, hogy abszolút a színészekben gondolkodik. Azt hiszem, az egyetlen olyan igazgató az országban, aki először a színészre keres darabot, utána megkeres egy rendezőt, hogy ezzel és ezzel a színésszel meg akarja-e rendezni a darabot. Mindenhol máshol fordítva van, előbb van meg a rendező és a darab és utána keresnek hozzá színészt. Úgyhogy színészként nagyon jó a Tibornál lenni, büszkén mondtam neki igent arra, hogy részt veszek ebben a kvázi társulatban, amiben együtt is vagyunk, de azért szabadon is. Ráadásul az az alapcsapat akiket Tibor felkért,  garancia a számomra, hogy jól döntöttem.

– A tavalyelőtti évadban a Várj, míg sötét lesz előadása, azt hiszem, igen nagy feladatot jelentett számodra. Egy vak nőt játszol, akit gengszterek támadnak meg.

– Hát igen, ez meglehetősen nagy feladat volt számomra. Azt gondolom, hogy egy mérföldkő a szakmai életemben. De a Vőlegényről is azt gondolom, hogy az lesz. Szabadtéri színpadon mutattuk be és még sok felfedeznivaló van a darabban, ha intimebb, zárt térbe kerülünk vele. A Várj, míg sötét lesz előadását és a Vőlegényt is Novák Eszter rendezte, ugyan nem tanított a főiskolán, de már a Várj, míg sötét lesz esetében is azt éreztem, hogy valamilyen módon mesterem, mert úgy dolgozik velem, hogy ez több annál, mint egy színész-rendező viszony. Maximálisan megbízom benne, pontosan lát engem, tudja az összes jó és rossz tulajdonságomat. Nem tudom átvágni. Egy színész azért tud úgy csinálni mintha… Én is tudok úgy csinálni, mintha…Vannak, akiket át tudok vágni, hát a Novákot nem.

– Mik a jó és mik a rossz tulajdonságaid?

– Borzalmasan türelmetlen vagyok, iszonyatosan siettetem magamat, sokszor vagyok elégedetlen magammal meg néha a környezetemmel is. Azt hiszem, a legjobb tulajdonságom az, hogy fát lehet a hátamon vágni, és megbízható, szorgalmas ember vagyok. Úgy érzem, hogy engem Eszter ismer és méginkább meg akar ismerni, és annyira szeret, hogy igen könnyen tudok nála gyengének mutatkozni, elesettnek, szárnyaszegettnek. Ez nem mindenkivel sikerül, úgyhogy ő nekem meglehetősen jó kontroll.

– A Házassági leckék középhaladóknak és a Centrálban bemutatott, de ősztől a Hatszín Teátrumba átvitt Francia rúdugrásban vaskosan komédiázol és láthatóan igencsak élvezed, hogy ökörködhetsz a színpadon. De érvényes ez a Játékszínben műsoron lévő Legyen a feleségem! című produkcióra is.

– Kifejezetten szeretek ezekben a bohózatokban játszani, de nagyon vigyázok arra, hogy az ilyen típusú jó ízlésű szórakoztató produkciók mellett azért legyenek más típusú munkáim is. Szabadúszóként csak saját magam lehetek felelős saját magamért. Ezek a szórakoztató produkciók gyakran szinte sportteljesítmények, nagyon sok energiát felemészt például az, amikor a Legyen a feleségemet egy hétvégén szombaton és vasárnap is kétszer-kétszer játsszuk. Színészként viszont tragédiát, de más színpadi műfajokat is muszáj játszanom, nem lehet, hogy állandóan vicces lány legyek, mert nem hiszem, hogy ez jót tenne a pályámnak. Nem szeretnék beskatulyázódni.

– De azért te az életben is, ha úgy adódik, nagy bohóc vagy.

– Persze, abszolút, sokkal inkább vagyok bohóc, mint szomorú, teljesen távol áll tőlem mindenfajta depresszió, érfelvágás.

– A színházon kívül a világ, az ország, mennyire foglalkoztat? Olvasol újságot, hallgatsz híreket?

– Kifejezetten hírérzékeny vagyok, bár most, hogy ennyire tele lettem munkával, szörnyen fáradt vagyok, ezért előfordul, hogy forgatás közben bekapcsolom a telefonomat és nem nyitok meg egy politikai oldalt sem. Nem akarom magamat felhúzni, hanem a húsz percnyi szünetben magammal akarok foglalkozni. Nagyon fel tudok paprikázódni.

– Min tudsz felpaprikázódni?

– Az igazságtalanságon, a butaságon, a pénzszóráson igencsak fel tudom húzni magam. Most inkább távol tartom magam az ilyesmitől. De aztán, amikor ez a korszak véget ér, akkor tudom, hogy újra hírfüggő leszek. A telefonomon például rengeteg alkalmazáson keresztül kapok a hírekről üzeneteket, de az elmúlt egy hónapban ezeket a funkciókat kikapcsoltam, hogy ne jöjjenek hírek. Ezek most nem férnek bele az életembe. De ha vége a forgatásnak, akkor újra jöhetnek majd.

– A bulvárlapok tele voltak azzal, hogy szétmentetek Gusztos Péterrel. Ezt a hírt ti tettétek ki a Facebookra, azt is hozzátéve, hogy erről többet nem akartok nyilatkozni. Ezt maximálisan tiszteletben tartom. De neked Gusztos Péterrel fontos közös tevékenységed volt a SUHANJ! Alapítványban, ami fogyatékos emberekkel foglalkozik. Ezt a munkát folytatod?

– Persze. A SUHANJ! Alapítványt együtt hoztuk létre, és együtt is fogjuk tovább csinálni. A barátságunk semmilyen módon nem szakadt meg, sőt erősödött. A minap megkérdezte tőlem valaki, hogy milyen egyedülálló anyaként nevelni a gyermekemet. De én egyáltalán nem gondolom, hogy egyedülálló anya vagyok. Egyedülálló nő, az vagyok. A gyereknevelést azonban abszolút együtt csináljuk Péterrel, sok tekintetben most jóval közelebb vagyunk egymáshoz, mint régebben.

– Kevesebbet veszekedtek például?

– Igen. Megmaradt a szeretet, a barátság, a kötődés, csak kétfelé ment a férfi-női életünk. De hát mi nagyon közel vagyunk egymáshoz és hisszük azt, hogy egy másik minőségben, de összetartozunk.

Szerző: Bóta Gábor

Az interjú elsőként a Fühü.hu oldalon jelent meg. Az oldallal való partnerség keretében jelent meg a Színház.org-on.