“Az éneklés lelki megtisztulás” – Interjú Molnár Piroskával

2017 október 14. szombat, 7:39

Október 6-án volt a bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban az “Emberi hang…” c. önálló dalestnek, melyet Vörös Róbert szerkesztett, rendezett. Az est háziasszonyával, Molnár Piroskával beszélgetett a Pótszékfoglaló az énekés titkairól, mikroportokról, musicalről, szövegírásról és Déryné ürügyén a színészetről is.

 A Pótszékfoglaló interjújából:

Számodra mit jelent énekelni?

Szoktuk mondani, hogy amikor az ember prózában már nem tudja kifejezni magát, akkor átvált az éneklésre. Az éneklés jó dolog, lelki megtisztulás, azt gondolom. Beszéltem olyanokkal, akiknek az éneklés nem adatott meg, és mindig “irigykedve” tekintettek azokra, akinek ez látszólag olyan könnyedén megy. Ugyanígy vagyok én is az operaénekesekkel, akiknek az éneke szinte simogatja a torkomat, és a lelkemet is, amikor hallgatom őket.

Emberi hang / Molnár Piroska / Fotó: Éder Vera

Esetleg már a főiskolán is mondták neked, hogy az énekléssel is érdemes lenne foglalkoznod?

A hangképző tanáraim megneszelték, hogy van énekhangom, muzikalitásom, és nem tettek le aztán a későbbiekben sem rólam. Mondogatták, erőltették – én meg szívesen, örömmel vállaltam el az ilyen felkéréseket. Hiszen az ember tudja, hogy a közönséget milyen boldogság tölti el, mennyire fel tud oldódni, ha megszólal a zene egy-egy előadásban. Élőzene, egy minden technikától mentes éneklés. A mai világban, ugye, ahol mikroport és mikrofon nélkül ma már el sem tudják képzelni az életüket – megnyomnak egy gombot, és “jön” a zene. Ilyenkor egy élő hang, egy élő zenekari hang persze hogy csodákat képes művelni…

Ebből adódóan, gondolom, te mindig kerülted is a technikai “segítséget”… Olykor sem tudtak rábeszélni erre?

Így van, bár néha muszáj mikroportot, hangosítást használni, de mindig tudtam, hogy a mikrofon, a mikroport is mindig csak annyit ad, amennyit kölcsönzöl neki! Sokan azt hiszik, hogy ez segítség…- közben pedig nem: ez is csak azt tudja visszaadni, amit belefújsz – amit nem fújsz bele, azt nem adja vissza.

…hogyan is volt az, amikor Kaposváron egy dalszöveg írása kapcsán a színészlakásodban leemelted a Majakovszkij-kötetet más kötetekkel együtt a polcról….?

Kaposváron kivételezett helyzetben voltunk, mert az igazgatónk a legutolsó időkig ragaszkodott az élőzenéhez. Akkoriban a városban, Kaposváron rengeteg zenetanár volt, és ők boldogan jöttek – ők alkották a színház zenekarát. Mindig élőzenével, még a gyerek darabokban is élőzenével játszottunk, és ez a legutolsó időkig így volt. Ez a bizonyos eset pedig úgy történt, hogy szerettem volna, ha a Csárdáskirálynőben a záró ének, a finálé is megszólal, de Mohácsi Jancsi azt mondta: igen, jó zene, de nem tetszik neki a szövege! – és azt mondta: ha annyira szeretnéd, akkor írjál hozzá szöveget! Erre én: itt az Eörsi Pista, írjon ő! – erre Eörsi István azt mondta: szó sem lehet róla!

…vajon miért?

Gondolom, hogy nem volt a szíve csücske az ilyenfajta dalszöveg… A színészt kisegíti, ha készül egy szerepre, bármilyen furcsa is, mindig azok a kötetek kerülnek ilyenkor a kezedbe, amelyekre szüksége van. Pontosan azok, melyek képesek téged kisegíteni!

Emberi hang / Molnár Piroska / Fotó: Éder Vera

Melyek is voltak ezek? (mosolyog)

Majakovszkij, Jeszenyin… Reggelre aztán elkészültem vele – a költők összevont soraiból, melyek illettek arra a szituációra ott a darabban – és megmutattam Eörsinek, aki elolvasva ennyit mondott: költőtárs! Sosem vallottam be aztán ezt meg Eörsinek! (nagyot kacag) Persze biztosan sejtette ő, csak nem akart engem megbántani!

Sok zenei főszerep jutott neked akkortájt?

Hogyne! A Csárdáskirálynő mellett játszottuk a Luxemburg grófját – Ascher Tamás rendezte. Például a Mágnás Miskával kezdtem Kaposváron. Játszhattam a Cigánybárót, amit Babarczy László rendezett. Rengeteg-rengeteg zenés darabot játszottunk, emlékszem, Orwell Állatfarmját is, ami egy angol musical.

Budapesten műfajok szerint “tagozódnak” a játszóhelyek – hisz sokkal több a zenés előadás a Tháliában, Örkényben, mint a Katonában, ezért aztán, aki Molnár Piroskát csak Pestről “ismeri”, annak az éneklő, önálló dalesttel megmutatkozó Molnár Piroska nóvum lehet, holott ez inkább csak evidencia számodra… – ez kicsit szomorú is valahol.

Pedig én az Operettszínházban két nagy zenés előadásban is játszottam. Az egyik, a Sisi, egy nagy-musical, ami 17 évig ment, abban Zsófia főhercegnőt játszottam, és a másikat, a klezmer-musicalt: a Menyasszonytáncot is nagyon sok évig játszottuk, ezért nem gondolnám, hogy a budapesti közönségnek ez az oldalam, az éneklő Molnár Piroska teljesen ismeretlen lenne. (nevet)

Hogy a színművészeti mellett a Zeneakadémiát is elvégezd, az sosem merült fel, sosem foglalkoztatott?

Az anyósom, aki korrepetitor volt abban az időben a Zeneakadémián, nagyon szerette volna, de én már akkor is a színészethez ragaszkodtam. Egy operista élete hihetetlen fegyelmet igényel. Este azzal feküdni, hogy van-e hangja, reggel azzal ébredni, hogy a Turandotot énekli…-az azért nagyon más! (kacag)

Emberi hang / Molnár Piroska / Fotó: Éder Vera

…és az se jutott eszedbe, hogy az operista karriered mellett megtarthatnád a színészit is?

Azt nem lehet! Az operista élete annyira másfajta életet, fegyelmet kíván, mint egy színészé…ez teljességgel elképzelhetetlen! Egyik este játsszál valami könnyű vígjátékot, a következő este viszont énekelj egy Toscát, Carment, Turandotot? Áááá! Ritkán van olyan minőségű hangja egy prózai színésznőnek, ami elmegy az operában is, és nagyon ritka az az operaénekes, aki meg tudja állni a helyét egy teljesen prózai előadásban. Bár én esküszöm arra, hogy ugyanarról a helyről énekelünk, ahonnan beszélünk, de az énektanárok szerint a prózától “leszáll” a hang! (nagyot nevet)

Az “Emberi hang…” c. estedbe milyen szempontok szerint hívtad a vendégeidet?

Olyan kollégákat igyekeztem hívni, akikkel vagy játszottam együtt, vagy a dalaim zeneszerzői voltak, vagy annak a színháznak a vezetői, ahol sokáig játszottam… Csupa olyan embert hívtam, akikhez valamilyen színpadi lét köt. Novák Jánost, mert az ő zenéjével játszom a Bors nénit a Kolibri Színházban 25 éve, Vári Évát, akivel száznegyvenszer játszottunk együtt a Nagy négyesben, ami négy öreg operaénekesről szól. Hál’ istennek gazdag, sűrű színpadi életem volt! Egy állandó vendégem mindig lesz: Hollósi Frigyes. Mikor utoljára lépett színpadra, akkor mi egy duettet énekeltünk akkor, abban az előadáson. Ezt a duettet most én éneklem – egyedül . Az ő fényképe azonban ott lesz mellettem. Hogy most belefogtam egy ilyen önálló estbe, az valami teljesen új. Gyárilag csapatjátékos vagyok – ahogy ezt szoktam is mondani –, eddig soha életemben nem fordult meg a fejemben, hogy nekem önálló estem legyen! Bevallom, meg is vagyok ijedve egy kicsit az egésztől.

A teljes interjút ott olvashatja.

 
 

Kapcsolódó anyagok