“Megszerettem a színházban a szabadságot, a kísérletezést” – Interjú László Zsuzsi grafikussal

2017 október 26. csütörtök, 7:00

11 évvel ezelőtt lelkes nézőként bekopogtatott a TÁP Színházhoz, hogy felajánlja grafikusi szolgálatait.

Vajdai Vilmossal, Peer Krisztiánnal és Molnár Péterrel közösen elkészítették a Keresők című képregényt, és belülről figyelhette egy előadás megszületését. Ekkor kezdődtek a színházhoz közeli munkái….

A Jurányi Ház vizuális megjelenését közösen tervezte Somogyi-Magyar Grétával 2012-ben, 2014 szeptembere óta egyedül készíti a Jurányis anyagokat, és október 26-tól pedig a Jurányi Galéria ad helyet A néző című kiállításának. Ismerjék meg László Zsuzsit, akinek -büszkén jelentjük- a Színház.org designját is köszönhetjük. Jurányi Latte interjú Antal Klaudia tollából.

Megvan még az első rajzod, amit gyerekként készítettél?

Érdekes, nem nagyon emlékszem arra, hogy gyerekként miket rajzoltam, sokkal erősebben él bennem az a kép, ahogy szorosan állok Apukám könyöke mellett, akit persze ez idegesített, mert nem fért el: imádtam nézni, ahogy dolgozik, teljesen elvarázsolt a világa.

László Zsuzsi

Egyértelmű volt, hogy a Te utad is grafika felé visz?

Ovisként könyvtáros szerettem volna lenni, merthogy Anyukám is az volt. Nekem a mai napig ez egy nagy kérdés, hogyha Apu nem lett volna képzőművész, akkor is erre a pályára lépek-e. Gyerekként nem voltam nagy rajzos, középiskolának is egy sima gimnáziumot választottam, persze jártam közben rajzszakkörre, meg nyári rajztáborba. Végül annyira intenzív része lett az életemnek a rajzolás, hogy egyértelművé vált, hogy képzőművészettel, grafikával vagy festészettel szeretnék foglalkozni. A főiskolán döntöttem el, hogy az én utam a tervezőgrafika: egyetlen apró bökkenő volt csak, hogy ezt nagyon alapszinten tanították a vizuális-kommunikáció- és rajztanár szakos hallgatóknak – így autodidakta módon illetve a gyakorlat során sajátítottam el a szakmát.

Mi az, ami a mérleget az tervezőgrafika irányába billentette?

Szeretem, ha fel van adva a lecke; ha másoknak segíthetek az elképzelésük megvalósításában; ha a kezdeti ötletből egy közös ügy lesz. Legyen szó színházról vagy egy kötélgyárról, ugyanúgy élvezem, amikor egy új világba csöppenhetek, új dolgokat ismerhetek meg és újra meg újra próbára tehetem magam. Pár évig görcsösen igyekeztem összeegyeztetni az autonóm alkotást és a tervezőgrafikai munkát: ismerek olyan képzőművészt, aki napközben tanít, a szünetekben pedig a saját képeit festi, de kiderült, hogy nekem ez nem megy, nem tudok hirtelen A-ból B-be, egyik állapotból a másikba csöppenni.

Bár tervezőgrafikusként dolgozol, a munkáid tükröznek egy sajátos kézjegyet, felismerhető rajtuk a László Zsuzsi-stílus.

A rajzos irányra gondolsz? Nagyon élvezem a szabadkézi rajz digitalizálásával folytatott játékot, rengeteg lehetőséget ad. A kérdés, hogy meddig számít valami stílusjegynek és mikor csap át önismétlésbe. Ezért is tartom fontosnak, hogy időről időre kimozduljak, hogy új impulzusok érjenek, most például jelentkeztem a MOME egyik képzésére, amire elsősorban inspirációs forrásként tekintek.

Hogyan indult a közös munka a Fügével és a Jurányival?

Elmentem egyszer egy nyári zsámbéki előadásra, ahol a frissen végzős Máté Gábor-osztály, vagyis az AlkalMáté Trupp tagjai Dévényi Ádám dalokat adtak elő, amikért én odáig voltam. Az ősszel induló évadban pedig elkezdtem megnézegetni őket az anyaszínházaikban, például a Katonában és az Örkényben, egy alkalommal pedig eljutottam egy TÁP Színházas előadásra. Onnantól kezdve minden hétfőt a Süss Fel Napban töltöttem, annyira beszippantott a TÁP: olyan volt az egész, mint egy nagy közösség, nem számított, hogy ki a néző és ki az előadó. Itt ismerkedtünk össze Máthé Zsolttal – az Örkény és az AlkalMáté Trupp tagjával – aki az október 26-ai kiállításomat megnyitja. Annyira szabad és barátságos légkör jellemezte a TÁP-os esteket, hogy egyszer aztán írtam egy e-mailt Vajdai Vilmosnak, hogy szívesen megújítanám a weblapjukat grafikailag. Nem sokára jött a telefon, hogy Vilmos szívesen találkozna velem: elmesélte, hogy régóta szeretne egy képregényt készíteni és örülne, ha ebben valahogy részt tudnék vállalni. Elkezdtem járni a Keresők próbáira, megismerkedtem a dramaturggal, Peer Krisztiánnal, akivel közösen el is készítettük a Keresők című képregényét. Közben az asszisztensek jöttek-mentek, míg nem megjelent Kulcsár Viki (a Füge elnöke és a Jurányi alapítója – szerk.).

Az első Füge logót még nem, de a későbbieket, illetve a Jurányiét már te tervezted.

A Jurányiét Somogyi-Magyar Grétával közösen készítettük, aki akkor a Fügében dolgozott grafikusként. A logótervezésről addig nem gondoltam, hogy lehet csapatmunkában végezni, Grétivel viszont sikerült és ez nagyszerű élmény volt! A cél az volt, hogy a logó kifejezze azt a sokszínűséget, lendületességet és fiatalságot, amit a Jurányi jelentett és jelent a mai napig a független színházi területen. Az ötéves születésnapra készülünk egy plakátkiállítással, és a plakátokon jól látható, hogyan alakult az arculat. A megjelenés idő közben sokkal letisztultabb, markánsabb lett, mely szerintem jól tükrözi a Jurányi fejlődését is – így az ötödik évre már sokkal határozottabb öndefinícióval rendelkezik a ház, most már sokkal világosabb, hogy mi is az a Jurányi.

Neked mi a Jurányi?

Egy ügyfél a sok közül… Viccelek! A Jurányi az a hely, ahol jól érzem magam. Itt mindazt megtaláltam, amit a Süss Fel Napban megszerettem a színházban: a szabadságot, a kísérletezést.

László Zsuzsi

Az ötéves születésnap alkalmából október 26-án nyílik meg A néző c. kiállításod. Hogyan indultál neki a munkának?

Tudtam, hogy valami olyat szeretnék, ami valahogy arról szól, hogy nekem, mint nézőnek, mit jelent a színház, milyen formában van jelen az életemben. Elkezdtem visszanézni azokat az előadásrészleteket, megkeresni azokat az esszenciális pontokat, melyekre a mai napig emlékszem – ezekből a bevésődött gesztusokból, mozdulatokból indultam el.

Tudnál egy konkrét előadást említeni, ami ilyen nagy hatással volt rád?

Például a Maladype Színház Tojáséj c. improvizatív előadása: annyira lenyűgözött a színészek jelenléte és testtudatossága, hogy elmentem egy mozgásterápiára, hogy én magam is felfedezzem azt a testet, amelyben élek – hatalmas, életre szóló élmény volt.  Szerintem az ember (a néző) általában azt keresi a színházban, amit önmagával kapcsolatban is kutat: én a jelenlét és a pillanat megélését, a fontos találkozásokat, kapcsolódásokat.

Szerző: Antal Klaudia

László Zsuzsi A néző c. kiállítása / Jurányi Galéria / Kiállítás megnyitó: 2017. 10.26. 18.30

https://laszlozsuzsi.hu/