“Az életre szóló élmény foglalkoztat” – Interjú Gergye Krisztiánnal

2017 november 06. hétfő, 9:06

Gergye Krisztián Lettország fővárosában vendégszerepelt Aukció című fesztiváldíjas mono-koreográfiájával. A rigai magyar napok záróeseményeként bemutatott produkciónak a Börze Múzeum adott otthont. A teltházas vendégjátékot követően november 6-án a Befalazva című előadásban láthatjuk a táncos-koreográfust, a Budapest Bábszínházban. Az Ország Lili művei ihlette előadás Gergye legújabb rendezése, melynek egyik alapvetése a múlttal való szembenézés.

Budapest Bábszínház és a Gergye Krisztián Társulat / Befalazva / Fotó: Kállai Tóth Anett

A Budapest Bábszínház és a GK Társulat október elején mutatta be koprodukcióként a Befalazva című, Ország Lili élete és munkássága ihlette előadást. Az író Dragomán György, a bábokat Hoffer Károly a látványt Zöldy Z Gergely tervezte. A bemutatóhoz kapcsolódóan az előadás helyszínét, a negyedik emeleti korábban Játszó-térként ismert színpadot Ország Lili Stúdióvá keresztelte a színház, ennek kapcsán a nézők még egy Ország Lili bábtervezői életművét bemutató tárlatot is láthatnak.

Budapest Bábszínház és a Gergye Krisztián Társulat / Befalazva / Fotó: Kállai Tóth Anett

A Budapest Bábszínházban már dolgoztál koreográfusként, és a bábok egyre többször megjelennek a táncelőadásaidban is. A Befalazva egy különleges alkotónak és egy korszaknak állít emléket. Kinek ajánlod ezt az előadást?

Azt szokták szememre vetni, hogy előadásaimban a hivatkozási pontok – jelen esetben Ország Lili képzőművészete – ismerete nélkül nehezen értelmezhetőek. Reménykedem benne, hogy ez nem igaz, mert bízok abban, hogy az előadásunkban életre keltett képek és képzetek ereje olyan értő és érző nézőkre talál, akik a konkrét ismeretek nélkül is a vizuális és akusztikai élmény hatása elé mernek állni, észre merik venni a képek mögöttesét, érezni merik azt az atmoszférát, amelyet árasztanak, és meg merik hallani az elhangzó szavakat, mondatokat. Én nem akarok megmondó ember lenni, nem szeretnék és nem is tudok megoldókulcsokat adni.  Alkotás közben is folyton a tapasztalás érdekel, a megélés lehetőségének a felmutatása. Az életre szóló élmény foglalkoztat, hogy belemerülhessek egy-egy kép, vagy érzet valós mélységébe, és a nézőnek is lehetőséget teremtsek saját élményének a megtapasztalására. Ez pedig saját élményeként, tehát sajátjaként, akkor a legérvényesebb, ha a személyességében a lehető legmélyebb tud lenni. Ez nem személyeskedés a részemről, hanem a viszonyulás lehetőségeinek a kutatása, hogy egy másik ember, egy másik létezés értelmét érzékelve a saját létünk értelméről értesülhetünk-e? Ez foglalkoztat.

Budapest Bábszínház és a Gergye Krisztián Társulat / Befalazva / Fotó: Kállai Tóth Anett

Budapest Bábszínház és a Gergye Krisztián Társulat / Befalazva / Fotó: Kállai Tóth Anett

A másik, ami folyton felmerül, hogy nem elég szórakoztatóak az előadásaim, hogy túl komorak, túl mélyek. A mélység nem zárja ki a humort, nem zárja ki az iróniát, bár a szórakoztatásnak nyilván egy elég kifinomult módja az önreflexióra és öniróniára való késztetés. A humor “fekete” oldala nélkül a nevetés felszabadító ereje befullad, és kárörömmé  silányul. A nevetéstől kicsorduló könnyek okozta zokogás, vagy fordítva, a sírásból előbuggyanó kacaj olyan érző pillanatokat okozhat, amelyekben talán ráláthatunk saját magunkra, és a világban való helyzetünkre is.

Az értelmezés és a mindent érteni akarás folytonos kényszere kizárhatja a nézőt az előadás folyton bővülő asszociációs lavinájából. Ezt nem vitatom. De miként egy festmény előtt, legyen az épp Ország Lilié, vagy bárki másé, néha nagyon eltalálva érezzük magunkat, megszólítva, megmagyarázhatatlanul érintve, úgy a Befalazva előadás is olyan pillanatok sorozatából áll, amelyek érinteni, szólítani kívánják a nézőt. Nem a hatásvadászat végett, hanem hogy a folyton kikívánkozó, szavakban alig megfogalmazható emberi lélek rezdülései meghallgatásra találhassanak.

Budapest Bábszínház és a Gergye Krisztián Társulat / Befalazva / Fotó: Kállai Tóth Anett

Azoknak ajánlom ezt a számomra mágikus előadást, akiknek van füle hallani, van szeme látni, és van szíve érezni. Az előadás az ilyen nézőktől válhat csodává, és a bábjaink, csak az ő szemük láttára képesek újra és újra életre kelni.

Az Aukció, Gergye Krisztián mono táncprodukciója egy olyan, önmagában is érvényes, táncként és színházi jelenlétként is értelmezhető fizikai tevékenységet helyez a figyelem középpontjába, amelynek végső célja egy képzőművészeti alkotás megvalósítása, ami élő képzőművészeti gesztussorként értelmezi a színpadi cselekményt. Az előadás során keletkező képzőművészeti alkotást az előadás második részében egy aukció keretében „kiállításra“ és „eladásra“ bocsátja. Az Aukciónak állandó játszóhelye nincs Magyarországon, de több kiállításon és múzeumban is táncolt és árverezett már Gergye Krisztián, a közelmúltban épp a debreceni MODEM-ben és a szentendrei Skanzenben. 2017-ben már csak külföldön szerepel ez a produkció, október 26-án Rigában járt, november közepén pedig Kolozsváron vendégszerepel, és a sepsiszentgyörgyi Flow Fesztiválon.

Budapest Bábszínház és a Gergye Krisztián Társulat / Befalazva / Fotó: Kállai Tóth Anett

Bár elég hajszoltan érkeztem Rigába, hisz előtte lévő nap, még az Óbudai Danubia Zenekar koncertjén táncoltuk Stravinsky: Orpheus-át Barabás Anitával a Zeneakadémián, nagyon inspiráló volt érezni, milyen kíváncsiság és bizalom fogadott Lettországban. Mintha tiszta lappal kezdhetnék mindent, nem volt semmi előkép rólam, semmi korábbi tapasztalat, hogy mit csináltam már, mi van mögöttem, mit tettem le az asztalra eddig, milyen tévedések kísértenek, és ez mérhetetlenül felszabadító élmény volt. Ennek a szabadságélménynek tökéletes analógiája volt az Aukció előadás, amiben épp egy földre fektetett fehér vásznon álló fehér ruhás karmester, vagy katona színpadi képéből indulunk ki.

Fotó: Vaol.hu

Az a tudat, hogy itt és most ez egy egyedi és megismételhetetlen művészi aktus tudott lenni, a szabadság teljes maximumában, eufórikus élmény volt. És azon kérdések, hogy ennek a szabadságnak a megnyilvánulása, kinek érték, milyen érték, kinek ér mennyit?, a kép aukcionálása során került terítékre, amiben csodálatos nyitottsággal és humorérzékkel vett részt a lett nézőközönség. Vendégségben voltam, mégis nagyon otthon érezhettem magam, ami persze felelősséggel telített szabadság volt.

Színház.org

In memoriam Ország Lili – kortárs bábszínház nem csak felnőtteknek

Előadják: Barabás Anita m. v., Gergye Krisztián m. v., Hannus Zoltán, Márkus Sándor, Pallai Mara, Radics Rita, Spiegl Anna, Szolár Tibor, Teszárek Csaba

 
 

Kapcsolódó anyagok